Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Pista bá'

0 bejegyzést írt és 438 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Bár továbbra sem tartjuk magunkat temetkezési vállalkozónak, de "RIP" sorozatunk egy újabb darabjához érkeztünk el. Az új Alaptörvény ugyanis 2012. január 1-jétől az önkormányzatok tulajdonát az egységes nemzeti vagyon részeként definiálja. Ez a módosítás nem…..
Pista bá' 2011.11.14 15:07:55
@STX Joe: Mondok egy példát, hogy a jogban olyan szinten fogalmatlanok is átérezzék, mit jelent ez, mint amilyen te vagy.

Tegyük fel, egy társasházban élsz, ahol hónapról-hónapra 15.000.- Ft közös költséget fizetsz, aminek 50%-a megy a felújítási alapba, hogy majd ha összegyűlik a szükséges lóvé, akkor elvégezhesse a társasház a homlokzatfelújítást, hőszigetelést.

Erre jönne Állam Bácsi és azt mondaná, hogy nem úgy van az... A pénz úgysincs már a magántulajdonodban (a társasház, mint jogi személy tulajdona), úgyhogy inkább elvonja és a szomszéd omladozó ház felújítására rendeli fordítani, ahol a lakók nem gyűjtögettek, sőt még fele annyi közös költséget sem fizettek, mint te éveken keresztül.

Érthetőbb?
Nesze!szer Jégbe hűtött muzsika 2011.10.16 17:41:00
  Rád milyen hatással van egy jó zene? Felforrosít, megbizserget? Hát, itt inkább a zenész adhatja ezt az érzést... Nem is tudjuk, ezen a szép őszi napon ez hogy is juthatott eszünkbe. De azért elmeséljük. Történt ugyanis, hogy egy jó tíz…..
A központi vagyonújrafelosztás egzotikus formája a lakóhelyen nem bejelentkezésért visszamenőlegesen kiosztott 3 évnyi büntetés, amivel naiv soroksári lakos csak 3 évvel a rendelet után a késedelmi kamattal terhelt büntetés-adó kombóval együtt értesült: 2007-ben vásároltam…..
Az elmúlt időszakban számtalan posztot, cikket lehetett olvasni arról, ne adjuk meg adatainkat, kerüljük ki a népszámlálásnál az adat megadást, mert veszélyes lehet! Ez a fajta bizalomvesztés az államban egy olyan bűn, ami az egész magyar politikai osztályt terheli, de kicsit…..
Pista bá' 2011.09.28 21:30:48
@die nadel: Azért annyira nem lennék meglepődve azon, hogy aki azt írja, hogy bérleti jogviszony alapján lakik a kecóban, annál megnéznék, hogy a tulaj csepegtet-e az államkasszába rendszeresen adót a bérleti díjból. Ha meg nem, akkor NAV bejelentkezne mintegy véletlenszerűen egy idő után.
Nekem nincsen bérbe adott lakásom, de ha lenne, akkor most görcsölnék: mi lesz, ha a bentlakók megmondják, hogy bérelt lakásban laknak, oszt egy tulajdoni lapot lekérve megjelenne fél év múlva véletlenszerűen a NAV és tiszteletteljesen érdeklődne, hogy hol van a bérleti díj után befizetett adóm? Mert ne ringassuk magunkat rózsaszín álmokban, ma itt Magyarországon a lakástulajok 80%-a (és ez minimum) nem adózik a bérleti díj után, főleg miután már TB-t is kell fizetni utána.
Pista bá' 2011.09.28 21:42:51
@die nadel: Azért hadd szabadjon már felháborodni. Természetes, hogy tudom, hogy lehet jogszerűen bojkottálni a dolgot és meg is fogom tenni. Ettől még az ellenérzéseimnek szabad hangot adnom, nem?
Pista bá' 2011.09.28 22:29:30
@die nadel: Akkor elárulom. Az élettársi kapcsolat bevallása és annak időpontja azért lehet gáz, mert egy esetleges végrehajtási eljárás során (akár adótartozás, akár más miatt) van manőverezési képessége az államnak azt illetően, hogy mondjuk az én tartozásomat (szerencsére nincs ilyen jelenleg) esetleg az élettársamon is be lehet majd hajtani a "közös kassza" miatt.
Tudjuk: reggel kipattan Viktor mester fejéből, délben törvény lesz belőle, este az "álamfő" alá is írja.
Szóval egy példa: ha nekem komolyabb tartozásaim lennének, akkor meggondolnám, hogy kit nevezek meg élettársamnak, meg mikortól.
Így már gondolom, értelmet kap a dolog...
Az új Be. tervezet szerint a kiemelt ügyekben az ügyész megtilthatná, hogy ügyvéd legyen a tanú mellett a kihallgatásakor. Az indoklás arra hivatkozik, hogy az ügyvéd kiszivárogtathatja a vallomás tartalmát, ráadásul fölösleges is a jelenléte.  A Zugügyvéd kíváncsi,…..
Pista bá' 2011.09.09 23:25:02
@kvasztics47: Jó, akkor bizonyára a rendkívül kontraszelektíven működő közjegyzői és önálló bírósági végrehajtói szakma, ami tisztán vállalkozási alapokon működik, de közhatalmat gyakorol, az rendben van.

Korrupció ott nincs egy szál sem.
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ.
Én is így tapasztaltam.
Van ebben az országban 521 bíró (csak akkor, ha anyuka, apuka bíró volt, akkor jutsz be), 387 ügyész (szintén), a többi jogász meg mehet, ahová akar.

És akkor pont az ügyvédeket kell cseszegetni. Megint mondom, nem vagyok ügyvéd, de voltam.
Pista bá' 2011.09.09 23:27:01
@kvasztics47: És ezek kőkemény monopóliumok, öröklődnek, tiszta feudalizmus.
Pista bá' 2011.09.10 00:15:49
@alien: Szerintem az sem a rendszer hibája, hogy épp nem Te vagy a Nemzetgazálkodási Minisztérium helyettes államtitkára.
Erről ennyit.
Nyaltál-szoptál-gombot varrtál volna többet - akár odáig is - feljuthattál volna.
millió dolgot láttunk és tapasztaltunk. Jegyzetelni kellett volna, így most csak annyi lesz, ami hirtelen az eszembe jut.Kezdve azzal, hogy egyre dörzsöltebb vagyok - az egyik trükköt el is mesélem, hátha másnak is bejön. Mi javarészt az ingatlan.com oldalon néztük a lakásokat, ez…..
Pista bá' 2011.09.04 14:48:00
Az van, Zoli, hogy ez nehéz dolog. Szerintem, minél tovább vagy egy kecóban, annál jobbak a pozícióid.

Én 2004 legelején költöztem a mostani kecóba. Zöldmál, 49nm, akkor 60e volt+rezsi. Ez időközben felment (2007-ben utoljára volt emelés) 75-ig, aztán amikor 80-ra akarta emelni a faszi (az anyja lakása volt, ő is nyugger már és a gyerekeinek tolja a lóvét), akkor mondtam, hogy lófaszt. Felmondok. Lélektani határ volt. El is kezdtünk a párommal más kecótkat nézegetni. Aztán visszavette az árat. magától. Rájött, hogy aki lassan 4 éve hiba nélkül, nulla késéssel fizet, azt kár lenne elengedni.

Most meg teljes homlokzat felújítás és ablakcsere volt a házban. 1,5 hónapja fel van állványozva a ház. 6 nap volt eddig, amikor bent, a lakásban dolgoztak, kiverni a régi ablakokat, betenni az újakat, stb.
Jogász vagyok, de gyakorló is.
Nagyon megterhelő volt, ráment a szabadságunk fele.
Ha ezután és erre hivatkozva meg akarja emelni a bérleti díjat a faszi (előfordulhat), akkor tiplizünk. De szerintünk nem fogja, így is 7,5 éve itt lakunk, soha-soha nem késtünk a fizetéssel.

Ami poén, ráköltött 650e-t a cuccosra és azt szerintem majd rajtam akarja behajtani. Pedig - mivel átalányban vagyok - legkorábban jövő május közepén látom a hasznát, ha látom. Cserében 1 hete valamelyikünknek itt kell lennie, minden nap takarítás (por), stb.

Ha űberkedik a faszi, akkor tipli, de sajnálnám, a lakást (Felső Zöldmáli út) és a környéket is szeretjük, de mint mondtam, 7,5 éve lakunk itt. És nem dübörög erre a piac.

Majd meglátjuk.
Ma délben nyitja kapuit a Budavári Sörfesztivál, az Oroszlános Udvarban, a Hunyadi Udvarban és a Bonfini Kertben. A Fesztivál vasárnapig tart, a napi belépő 1700 Ft, a bérlet 5000, ebben benne van egy korsó sör, de ha jól értem a korsót külön kell bérelni 600 Ft-ért, amit aztán…..
Múlt péntek este felcuccoltunk, és kimentünk Björk szüleivel a pilisvörösvári faházukhoz. Vasárnap estig ott voltunk, és közben nagyon-nagyon intenzíven vasalgattam az idegeimet. Tökéletes volt, és ezen el is gondolkodtam. Mert, ugye, itt nem valami kurva drága wellnessizé…..
Gyorstalpaló rovatunkban minden alkalommal választunk egy valahol, valakin látott öltözéket, aztán ennek apropóján beszélgetünk kicsit Petró Kata stylisttal. Nem ócsárolunk, nem lehordunk, inkább csak mindnyájunk épülésére megpróbáljuk körbejárni, hogy egy bizonyos ruha,…..
Birka nép A birka félti a seggét 2011.04.23 09:28:00
Emberiesség, pártatlanság, semlegesség, függetlenség, önkéntesség, egység, egyetemesség. Ezek a Vöröskereszt és Vörösfélhold alapelvei szerte a világon.A függetlenség azt jelenti – idézem –, hogy „A nemzeti társaságok, miközben kormányaik segítői a…..
Pista bá' 2011.04.24 22:31:31
@eccerüvagyok: Én Kartalnak adok igazat és NEM azért, mert szívesen látom, ha "paramilitáris" egyesületek grasszálnak bárhol is.

Azonban - és ezen érdemes lenne Stricinek, a bloggazdának is elgondolkodni - a Vöröskereszt nem akkor köteleződött el első ízben a politikának, nem akkor történt meg az első politikai értéknyilvánítás, amikor Selymes készségesen széthúzta a farpofáit és behajolt a kormánynak.

Nem, itt első ízben akkor köteleződött el Selymes POLITIKAILAG, mégpedig egyértelműen az LMP irányába, és hozott politikai értékítéleten alapuló döntést, amikor az LMP-t anyagilag legkiemeltebben támogató és köztudottan politikával is aktívan foglalkozó amerikai-zsidó üzletember, Field kérésének eleget téve megszervezte a "hívjuk aminek akarjuk" nyaralást, mentőakciót.

Mert valljuk be, nem állt fenn olyan helyzet, ami mentőakciót igényelt volna (családtagokkal (gyerekek feleség) együtt 20-30 katonamániás akart gyakorlatozni magánterületen, egy kisujjal sem nyúltak senkihez), ugyanakkor az viszont nyilvánvaló volt, hogy a mentőakciónak komoly politikai visszhangja lesz.

Ami rosszabbá teszi a dolgot, a Vöröskereszt (és a szervezet képviseletében Selymes) először az LMP-nek hajolt be, aztán segget csinálva a szájából is, másodszorra is behajolt, ezúttal a kormánynak.

Így talán még rosszabb az optikája a dolognak.
Pista bá' 2011.04.24 22:56:12
@eccerüvagyok: Az én véleményemmel viszont már remélhetőleg van "ütközési" pontja...
Mert én nem állítok kevesebbet, mint azt, hogy az első, legkomolyabb "behajolás" felett Strici szemérmesen elsiklott, a második "behajolást" viszont túlságosan zokon vette.

Mondjuk ettől még a behajolás az behajolás marad, de az első volt az, ami a másodikat magával hozta. Ha a Vöröskereszt nem hajol be az LMP-nek, akkor megúszhatta volna az anális inzultust a kormány részéről is.
A dróton túl Gripen 2011.04.18 18:01:00
Nincs elég repülőgép ennek a büdös Khadafinak a lebombázására, hiába kérnek az angolok meg a franciák a NATO-tól, mi meg itt ülünk egy század Gripenen. Értem, hogy ez nem olyan egyszerű, mert nyilván nem repülnek eleget a pilótáink - valaki azt mondta a napokban, hogy csak évi…..
Pista bá' 2011.04.18 20:36:32
@Szlankó Bálint: Nem látod, nekem meg ahhoz nincsen gyomrom, ami mostanság az USA megszállás alatt lévő Irakban és Afganisztánban történik. És nem cska az én gyomrom ilyen.

Ha szerinted én sarkítok vagy ferdítek vagy egyenesen hazudok, akkor el kellene gondolkodni azon, hogy vajon az USÁ-t nem kapták-e már hazugságon ezerszer az ottani "fellépéseivel" kapcsolatban.

Ízlések és pofonok... Meg kinek milyen gyomra van...
Pista bá' 2011.04.18 22:01:09
@Gekko: Nyilvánvalóan tisztában vagyok vele, hogy bizonyos fokig meg van kötve Magyarország "keze", ami a külpolitikát illeti.

Ennek megfelelően senki nem beszélt arról, hogy ki kellene lépnünk az EU-ból. Még a NATO-ból való kilépést sem vetettem fel.

Mindössze arra kívántam rámutatni, hogy különbség van aközött, hogy minden kézzelfogható haszon nélkül "csontig benyalunk" az USÁ-nak vagy Líbia kapcsán esetleg úgy járunk el, mint a gazdaságilag leginkább az "érdekszféránkba" tartozó németek, akik kimondták, hogy SEMMILYEN formában nem hajlandóak részt vállalni Líbia bombázásában. Afganisztánnal kapcsolatban is tehetnénk úgy, mint a hollandok.

Szóval nem kell átesni a ló túloldalára. Senki nem akar itt kilépni a NATO-ból sem, nemhogy az EU-ból. De lehetnénk annyira bátrak, hogy kimondjuk: nem kívánunk szerepet vállalni olyan háborúkban, ami csak a nagybirodalmi érdekekről szól, végtelenül aljas és igazságtalan, emellett a támogatói még az USÁ-ban is messz kisebbségben vannak.

Persze, persze, jönni fognak vele néhányan, hogy mi ezt nem tehetjük meg, mert kis ország vagyunk, stb., muszáj segget nyalnunk. Szerintem meg megtehetjük. Úgyis, hogy NATO és EU tagok maradunk. Más is megtette, mégsem tagadták ki egyik szervezetből sem.
Pista bá' 2011.04.19 08:46:23
@Szlankó Bálint: "baszki, miert nem lehet ezen a buzi magyar internet security-related vitat folytatni anelkul, h ne fulladjon bele ot perc alatt egy kiszamithato es unalmas hozongesbe"

Akkor segítek. Azért fullad politizálásba a dolog, mert te magad alkotsz politikai értékítéletet akkor, amikor - állításod szerint - politikától független "security-related" vitát akarsz folytatni. Mert ezt az állásfoglalásodat mire véljem?

"...mert ha ez az elmebeteg legyalulja Miszratát, akkor rettenetesen be fog égni a NATO, és az ugye mi is vagyunk, remember? A szegény líbiaiakról nem is beszélve. "

Ez nem security-related, ez politikai értéknyilvánítás. Ráadásul álszent. SZEGÉNY LÍBIAIAK, ja. Tényleg valaki elhiszi, hogy itt a szegény líbiaiak miatt vannak ott a hős franciák, stb? És szintén a szegény líbiaiak miatt nincsenek ott a gyáva németek, akik szintén NATO-tagok? Meg "cúnya gonosz" Kadhafi, aki "báncsa" a fegyveres felkelőket, akik lövöldöznek az országban. Hát én sem értem...

Szóval szerintem ha SZAKMAI (security-related) vitát akarsz, akkor nem kellenek ezek az ordas politikai értékítéletek.

Mert ha ezek nem lettek volna, akkor nem "böfögök bele" a blogodba, mert őszintén szólva szakmailag engem cseppet sem érdekel a dolog, csak politikailag.

Szóval - mint ahogy azt megfogalmaztad - ha nem látsz szívesen engem meg a hasonló véleményeket hangoztató kommentelőket, akkor 2 dolgot tehetsz:

1) kimoderálsz minket
2) szigorúan a szakmaiság talaján maradsz és nem löksz olyan ideológiai sódert, ami sokakat felháborít és egyáltalán nem "security-related"

Na, remélem, hogy segítettem.
A hétvégén egymásba érnek a kormányellenes megmozdulások. Én ma úgy gondoltam, a Hősök terén vidám mozdulj-t játszó rendvédelmiseket lesz érdemes megnézni közelről. A térre kiérve nem csalódtam, illetve mégis, de pozitívan. A vártnál is több ember, és ennél is több…..
A dróton túl Zsoldosok 2011.04.11 16:00:00
Néha előjön ez a dolog a kommentek között, meg a tágabb interneten, főleg ha valami történik Afganisztánban a magyarokkal, hogy a katonák azok "zsoldosok" (úgyhogy magukra vessenek, ha valami bajuk esik, nem érdemelnek semmi tiszteletet, esetleg dögöljenek meg -…..
Pista bá' 2011.04.12 00:35:32
@mrZ: :))
Tökéletesen így látom én is.
Pista bá' 2011.04.12 00:42:26
@hagyma: Akkor nem jól tudod.
Helyesen:

ellennék a hülyeséged nélkül

VISZONT

ha több hülyeséget beszélnél, akkor el lennél távolítva.

Remélem, segíthettem. Nehogy elfelejtsd drága nyelvünket ott a messzi távolban. Ha az angollal is gondod akad, akkor is nyugodtan kérdezhetsz. :)

@Kullancs1983: Nem volt itt különösebb anyázás. Egyszerűen nagyon másképpen látjuk a dolgokat Afganisztánt illetően. Mivel pedig elég sok közhelyeket meg betanított paneleket puffogtató posztoló nekem esett, így tudtam nekik elmagyarázni az álláspontomat. Meg sok más ember álláspontját, akiknek elegük van az állandó USA agresszióból. Anyázás a részemről nem volt.
Ma reggeli hír: A személyi jövedelemadó 1 százalékát is fel lehet majd ajánlani az államadóság csökkentésére. Erről a nemzetgazdasági miniszter terjeszt be törvényjavaslatot. (Híradó)Pártunk és Kormányunk, valamint a Kedves Vezető jobbkeze legújabb víziójával kapcsolatban…..
Pista bá' 2011.04.09 22:59:36
Az valami elképsztő, hogy mennyi itt az agymosott zombi, aki mindent benyel.
Külön figyelemre méltó az "elmúlt 8 évezés".

Emberek, az elmúlt 21 évvel van gáz, de irtózatos. Csak sokan annyira lebutultak, hogy 3-4 évnél régebbre már nem tudnak visszaemlékezni.

A "cuclizmus" bukása óta, tehát nem egész 22 év alatt 30-SZOROSÁRA nőtt az államadósságunk. Nem érdekes ez? Történt ez úgy, hogy közben minden állami vagyont "elprivatizáltunk", amiért egyáltalán valaki pénzt volt hajlandó adni. A privatizáció melletti legfőbb érv ugye az volt, hogy az innen befolyó bevételekből fizetjülk vissza az államadósságot. Ami akkor a mai harmincada volt, ismétlem.

Eladtunk (politikusaink elloptak) mindent (és nemcsak az MSZP, volt a rendszerváltás óta 8 éven át más is hatalmon, ők sem csináltak mást) ÉS EMELLETT 30x-osára nőtt az államadósság.

Most meg a mára teljesen agymosottá vált MSZP-FIDESZ ellentétben gondolkodó zombitömegeket, akik nem fogják fel, hogy ugyanaz a rablóbanda mindkettő, ezzel a nevetséges 1%-kal ugrasztják egymásnak.

Emberek! 21 720 milliárd forint jelenleg az államadósság. KSH 2011.03.31. jelentése az EU-nak. Ha csak a 3,7 millió aktív keresővel számolunk (ők fizetnek SZJA-t, ugye), akkor átlagosan 5 millió forintot kellene MINDENKINEK befizetnie, hogy megszűnjön az államadósság.

Ezt valaki végiggondolta vagy tényleg vannak emberek olyan borsónyi aggyal, akik azt gondolják, hogy majd az ő 1%-os felajánlásukkal (amiből még adókedvezményt is kapnak) szép lassan összejön egy érdemleges összeg.

Adok egy haonlatot, hátha így a teljesen nyomottak is megértik: ez olyasmi, mintha valaki a 20 milliós jelzáloghitelét úgy akarná visszafizetni, hogy az 5 forintos érméit időről-időre összegyűjtené egy befőttesüvegben, aztán csodálkozna, hogy nem csökken az a fránya adósság, sőt, 20 év múlva már 60 millával tartozik.

Áááhh.
Vastagbőr 2012-re készülnek? 2011.03.25 09:31:00
A Nemzeti Konzultáció, a ráköltött 1 milliárd és sok ezer munkaóra mégis csak megérte. A közel 1 millió válaszadó 85%-a elutasította, hogy a gyerekek után szavazati jog járjon a szülőknek. Az utolsó pillanatban jött ez az eredmény, mert ez már szerepelt az…..
A tegnap nyilvánosságra került hangfelvételből kiderült, Lázár János szerint mennyit érnek a nincstelenek. Az első felháborodást félretéve kövessük a gondolatmenetet, érezzük magunkat a húspiacon, és árazzuk be a vagyonnyilatkozata alapján jómódúnak mondható Lázár…..
Pista bá' 2011.03.20 12:50:59
Értem én a magyarázkodást, hogy vágott anyag (nem manipulált, csak vágott, de az nyilván nem is várható el, hogy egy 1 órás ülés teljes jegyzőkönyvét feltegyék) meg hogy ő nem úgy gondolta. Hanem csak a "megélhetési politikusokról beszélt. L*faszt, Jánosom.

Vettem a fáradságot, elolvastam a fidesz.hu-n a kirakott jegyzőkönyvet, ami a teljes ülés szövegét tartalmazza.

Max. azzal védekezhetne LézerJani, hogy a politikusokról beszél. De nem a "megélhetési politikusokról", ez értelmetlen. Ha el is fogadjuk, hogy csupán a politikusokról beszélt, akkor is vállalhatatlan, amit mondott.

Mert ebből az jön le, hogy szerinte CSAK az a jó politikus, aki "munkavégzése" közben alaposan meggazdagodik. Az, aki a választói érdekét nézi és elfelejt "időt szakítani" arra, hogy a saját zsebét is alaposan megtömje, az szerinte sz*rt sem ér. Gratulálok, így már mindjárt szebb a mondanivaló.

És mivel magyarázza azt az undorító kiszólását, miszerint az ifjabb Lázár gyereknek "svájci betéte" van és hogy ETTŐL (és nem mástól) lesz majd értékes a "lányos anyukák körében"??? Ennek a benyögésnek mi köze van a "megélhetési politikusok" ócsárlásához? Vagy csak fejébe szállt a "siker" és muszáj volt ezzel dicsekednie?

Akár 2008-ban mondta ezt a beszédet, akár csak a politikusokra értette, beleértve, hogy vágott is volt a beszéd, ez MINDENKÉPP vállalhatatlan.

Egy teljesen torz értékrendű pszichopata szavai voltak ezek, mindegy, hogy mikor mondta vagy mire értette. Részemről ez nincs letudva egy bocsánatkéréssel.
On the Spot Cairo, Irán 2011.03.02 07:23:00
Mi van?! :D Hát az, hogy még Cairóban vagyunk, de ma este lesz az iráni film a Spektrumon 22:20-tól (aztán az ismétlés szombaton 22:00-kor)Jó reggelt!Egyiptomból ma éjjel érkezünk Budapestre, 17 óra forgatott anyaggal a hátizsákunkban muzulmán testvériségről, felrobbantott…..
Pista bá' 2011.03.03 00:22:28
Megnéztem ma este az iráni epizódot.

Kemény kritika következik, ezért hadd kezdjem dicsérettel. Szinte az összes eddigi rész tetszett, a mauritániai és az indiai különösen. Magam is jártam ezekben az országokban (Varanasiban is) és nagyon profi, sablonoktól mentes és számomra is elgondolkodtató, őszinte alkotások voltak ezek a filmek.

Itt Iránnál azonban valami nagyon-nagyon félrement. Az volt az érzésem, hogy egy színtiszta propagandafilmet látok. Mintha a film egyetlen "feladata" és célkitűzése az lett volna, hogy az elsősorban USA által vallott sztereotípiákat minél maradéktalanabbul igazolja, tovább sulykolja.

A kulminációs pont az volt, amikor a láthatóan "vérgazdag" iráni aranyifjak egyike kijelentette, hogy "SOKAN azt szeretnék Iránban, ha Izrael megszállná őket". Aki már volt ebben az országban és beszélgetett helyiekkel, az nem kapott levegőt ekkora csúsztatás hallatán. Lehet, hogy van 1-2 ilyen ember, de hogy nincsenek ilyenek Iránban SOKAN, az holtbiztos.

Arról sem vagyok meggyőződve, hogy az ország bemutatása kapcsán nem lehetett volna kevésbé elfogult interjúalanyokat találni, mint

a) a mélyen hívő keresztény nő (egy muszlim államban). Meglepő,hogy nem érzi jól magát? Franciaországban jó érzi magát a mélyen hívő muszlim, akinek megtiltották a fejkendő viselését?

b) a politikai kérdéseket feszegető filmrendező (csoda, hogy üldözik?) Valóban elhisszük, hogy "Nyugaton" semmi baja nem eshet annak, aki filmjeiben keményen bírálja a rendszert, a politikusokat? Ugyan már.

c) Az exhibicionizmusba hajló fotóművészetet gyakorló mozgalom tagjait. (Hát igen, az ott nem megy, tiltják, viszont itthon meg nem lehet pl. holokausztot tagadni, amit ott szabad.)

Szóval ez az iráni rész most nagyon nem sikerült. Úgymond nem egy reprezentatív mintához tartozó hétköznapi embereket (sőt, ilyet egyet sem, az ellenkezőjéből annál többet) szólaltatott meg a film és ezáltal teljesen torzított és egyoldalú képet festett erről az országról, ahol nekem és számos utazó társamnak teljesen más tapasztalatai voltak.

Jó munkát a jövőben!
És kevesebb propagandát, démonizálást, több megértést és hétköznapi valóságot várok (legalábbis én). Felejtsük el ezt a "kisiklást".
Kávézacc Hétmilliárdan 2011.01.13 11:45:00
A National Geographic legújabb számának borítóján súlyos mementóként díszeleg egy vaskos, pökhendi hetes. Az mondja durva erőszakossággal, hogy íme, hétmilliárdan vagyunk emberek, tessék szörnyülködni. Gyerekkoromban még azt tanultuk az iskolában, hogy az emberiség…..
Pista bá' 2011.01.13 20:30:21
@Link Elek: A kapitalizmusnak semmi köze nincs a népszaporulathoz. Jelenleg a világ országainak messze a túlnyomó részében kapitalizmus van, mégis felettébb különbözőek ezek az országok.

A legnyersebb "vadkapitalizmussal" pont a fejlődő világ azon országaiban lehet találkozni, ahol a legmagasabb a népszaporulat: lásd India, Indonézia, Fülöp-szk., stb.

Ellenben azok is "kapitalistának" tartott országok, amelyek a fejlett világhoz tartoznak és ahol alacsony a népszaporulat. Pl. skandináv államok, Svájc, stb. Itt jónéhány "szocialista elemet" (minden szinten bőkezű szociális támogatások) találunk az állam működésében, mégis itt a legalacsonyabb a népszaporulat, ezek az országok lényegében CSAKIS a bevándorlás miatt nem fogynak.

Ez azt is jól megmutatja (és itt már belpolitikai kontextusba is helyezhető a dolog), hogy állami támogatásokkal NEM LEHET népességet növelni. Ellenkezőleg, a megbízható szociális háló pont alacsony népességnövekedést eredményez, nem pedig fordítva, mint sokan hiszik.

A fejlődő (vadkapitalista) országokban, pl. India, nemcsak azért magas a népszaporulat, mert ilyen a vallás, hanem leginkább a hiányzó szociális hálót akarják ezzel pótolni. Ha valaki nem számíthat betegsége, rokkantságe esetén állami segítségre, öregségére nyugdíjra, az csak úgy biztosíthatja be a jövőjét, ha szül vagy 6 gyereket. Ebből 5 valószínűleg szintén nyomorogni fog, de ha csak 1-nek sikerül "meggazdagodnia", már segíthet a szülőknek, testvéreknek. Ha egy sem gazdagodik meg, akkor is hatfelé oszlik a szülők támogatásának terhe, szükség esetén 6 emberhez (családhoz) lehet fordulni, stb.

Sokan ezt az összefüggést teljesen a feje tetejére állítják és azt hiszik (egyes magyar példákból kiindulva), hogy pont az állami támogatások (CSP) miatt szülnek egyesek 6 gyereket. Pedig - mint a fentebb vázolt indiai példa is mutatja, ahol nincs CSP, ellenben borzasztóan sok gyerek születik - ez nem így van.
December közepén még csak legyintettem, mikor olvastam, hogy "Kibővíti a fűtési támogatásokat a kormány. A tervek szerint 2011 októberétől nem csak a gázzal és távhővel, de a fával, szénnel és cseppfolyós gázzal fűtő, hátrányos helyzetű családok is igényelhetnek…..
Pista bá' 2011.01.10 13:01:24
@Tibike15: Szerintem teljesen életszerű a számítása, az évi 1200 m3 irreálisan alacsony fogyasztás.
Nyugdíjas anyám egyedül él egy tégla társasházban, szigetelése elég pocsék, de a társasháznak nincs pénze a korszerűsítésre. Régi típusú konvektorok vannak, a gáztűzhely és a melegvíz is gázról megy.
Anyám takarékoskodik, 21 foknál soha nincs melegebb és csakis a 20 nm-es nappaliban kapcsolja be a konvektort, a lakás többi részében nem. Esetleg lefekvés előtt 1 óra hosszát a hálóban, ha nagyon hideg van.
Na ezzel együtt nem fog idén beleférni az 1200 m3-be. Tavaly éppen belefért (1150 m3), ahogy látom, idén nem fog menni.

Nem látom be, hogy egy 60 nm-es tégla társasházban hogy lehet 1200 m3 alatt kihozni a fogyasztást egy hideg tél mellett akkor, ha a meleg víz és a főzés is gázról megy. Ő csak 1 szobát fűt állandóan, mint említettem, de így sem sikerül neki.
Azt írja az Index, hogy "A magyar külügyminisztérium karácsony után megjelent, a külföldnek szóló angol nyelvű hírlevelében a médiatörvényt magyarázva még azt állítja, hogy a blogokat semmiképpen nem kell regisztrálni az NMHH-nál. A szöveg név szerint említi…..
Pista bá' 2011.01.07 01:40:35
@Bal: Jó, rendben, nekem sem esett le az állam a meglepetéstől, csak más a helyzet, ha feketén fehéren dokumentálva vannak a disznóságok, meg más, ha csak "úgy" sejted vagy gondolod.

Kísértetiesen hasonló az eset, mint a WikiLeaks-nél. Ők sem szivárogtattak ki semmi olyat (eddig...), amiről egy világpolitikával valamennyire is tisztában lévő embernek ne lenne sejtése.

Nagyon más azonban a sejtés és más az, ha megkérdőjelezhetetlen bizonyítékok vannak egy dologgal kapcsolatban...
Pista bá' 2011.01.07 02:01:05
@Bal: Egyértelmű bizonyítékot nyilván nem ad. Ami annál fontosabb, gyanút azt megalapoz.
Elég nehéz lenne elmagyarázni, hogy a gyanú felmerülésekor miért ignorálták a további vizsgálódást, ami már konkrét bizonyítékokat is eredményezhetett volna.

Amúgy meg elsősorban a morális (persze negatív előjellel) felhangja jelentős a felvételeknek. Sok ember "tekintélyének" nem tesz ez most jót.
Pista bá' 2011.01.07 02:05:24
@Pista bá': És azzal a véleménnyel is egyet kell értenem, hogy van itt még több anyag is. Meg olyan is, ami "világosabbá" teszi a dolgokat.