Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Mandulafa

0 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mária és Ákos fiatal, háromgyerekes házaspár. A ma ötéves Natáliát követően másfél éve érkezett a családba az ikerpár Lili és Botond. Lili Down-szindrómával született. A szülőket az elfogadás jelentőségéről, a kezdeti nehézségekről és az örömökről…..
Mandulafa 2011.06.30 12:26:49
Ne haragudjon meg rám senki, de mint érintett, borzasztóan felhúztam magam ezen a blogon. Amit a konkrét cikkben olvastam, tökéletesen igazat adok a szülőknek: "Istennek hála, hogy csak ennyi a baja.." nagyon megértem ezt, és nagyon igazuk van!! Ezt csak az érti meg, aki maga is ebben a cipőben jár. Ami felbossszantott az egész blogban: olyan rózsaszín képet fest erről a világról, hogy enyhe túlzással még azt is mondanám, szinte kedvet kap az ember egy ilyen problémás emberkéhez (arról ne is beszéljünk, hogy pl. Angliában divat lett sérült gyerekeket örökbe fogadni és nem feltétlenül önzetlen hátsó gondolattal...)
Lényeg: nem ez a valóság, és ezt megint mindenki tudja, aki ebben a világban érdekelt.
A Baltazár színház fantasztikus - és az ott szereplő fiatalok azon szerencsés keveseknek mondhatják magukat, akik enyhébb állapotúak (kérdés, jó-e egyáltalán ez a jelző).
Tisztelt Érdeklődőknek ajánlom figyelmébe a foglalkoztató iskolákat - ott nem csak a felszín látható. Menjetek el a Dohány utcába vagy a Fogócska utcába, ott aztán minden látható - és ők azok, akik valamilyen szinten a képezhetők kategóriájába tartoznak, vagyis középsúlyos állapotúnak minősítettek.
És azért a rózsaszín felhő eloszlatásához még az is hozzátartozik, hogy ha kikerülnek a fiatalok az iskolából, utána mi lesz velük? Mert erről ez a mi szociálisan botrányosan érzéketlen társadalmunk soha nem beszél.... pedig ez is megérne egy külön eszmecserét. és még sorolhatnám a nehézségeket.
A szülőknek mindennel együtt sok erőt, kitartást kívánok. Élvezzék a babákat, leljék örömüket mindhármójukban
Mandulafa 2011.06.30 21:57:52
@kisdeni: elnézést, azt hiszem félreértettél. Nem a fiatalok szemléletét látom túl rózsaszínűnek, hanem az ebben a témában közölt egyéb hírekét!
A szülők pozitív látásmódja nélkül egy ilyen élet el sem képzelhető!
Na, most lett elegem. Tegnap este hivatalosan is véget vetettem a kísérletnek, hogy eladjam a lakásomat.Az elmúlt két hónapban a tizenegy közvetítő cég épp csak olyan érdeklődőt nem tudott prezentálni, aki valóban egy belvárosi, közepes állapotú, harmadik emeleti garzont…..