Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Stockton

0 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A kerékpárnak nem igazán kell a téliesítés, a kerékpárosnak viszont annál inkább. Extrém hidegben pláne. Természetesen akár mínusz 20 fokban is lehet bártan biciklizni, sőt van, aki kifejezetten szereti az ilyen fajta kihívásokat, de a felkészülést akkor is komolyan kell venni.…..
Pisa Firenzétől 80 kilométerre nyugatra fekszik. A város legnagyobb nevezetessége a Pisai Ferde Torony (Torre Pendente). Ez tulajdonképpen a pisai Dóm mellett álló harangtorony. 838 évvel ezelőtt, augusztus 9-én a pisai Piazza del Duomon az alapkőletétellel kezdődtek meg a torony…..
Olvastam minap a Totalcaron ezt a szerencsétlenül járt tojásdobáló fiatalembert, és elgondolkodtam rajta, hogy elnézve a hazai állapotokat, nem vagyunk messze ilyen esetek hazai bekövetkeztétől. Családi gondokkal, munkahelyi stresszel terhelt, végletekig a kapitalizmus által…..
Stockton 2010.11.14 19:25:53
Hát emberek, ezzeket a jelenségeket már én is kezdem megtapasztalni a mindennapokban és sajnos magamon is. Észak-Budáról Dél-Budára járok dolgozni. Napjában 2x teszem meg ezt az útvonalat reggel és este, ami nem éppen dugómentes. Aki ismeri a budai közlekedést, az tudja miről beszélek, és azt is tudja, nem sok alternatív útvonal kínálkozik.
Sajnos, magamon is észrevettem ezeket az agresszív jeleket, mert hiába ülök be nyugodt lelki békével reggel az autómba, 10 perc sem kell, és mások faszságai miatt felhúzom saját magamat is, és néha én is átmegyek bunkó állatba. Nem vagyok rá büszke, de bennem is ilyen feszültségeket váltanak ki a bunkó parasztok, akik semmilyen szabályt nem képesek betartani, mások testi épségét veszélyeztetik csak azért, hogy valahova 10 perccel hamarabb érjenek oda. Mert kb. ennyit lehet nyerni vele. Megéri, mondhatom! Aztán jött az utlsó csepp a pohárban, reggeli másfél órás dugóban állás - mert az előbb említett barmok miatt - baleset történt, este meg a másik, "jó lelkületű" tüntetők miatt szoptam megint másfél órát az autóban. Felhagytam az autózással! BKV-ra elvből nem szállok fel, mert bliccelni utálok, de azért a sz*r szolgáltatásért nem fogok fizetni egy Forintot sem, amit ők nyújtanak mint tömegközlekedés, így fogtam magam, és átültem a kerékpárra. Most már csak akkor ülök autóba, ha tényleg elengedhetetlenül szükségem van rá. Már két és fél hónapja járok bringával. Komolyan mondom, mintha kicseréltek volna. Sokkal nyugodtabb a közérzetem, boldogabbnak érzem magam, és ezt mások is észrevették a környezetemben, pedig semmi nem változott a hétköznapjaimban, csak a közlekedési eszközöm. Állítom, hogy a legjobb közlekedés most Bp.-en a kerékpár. Szabályokat betartva(!), olykor 20-30 perccel is rövidebb az az utam, amit eddig autóval tettem meg, és nem utolsó sorban stresszmentesebb! Öröm nézni a kerékpárútról, ahogy hagyom el a kígyózó , dugóban álló autók százát. Örülök annak, hogy nem ott kell örjöngenem a dugóban és ezért nem kellett sokat tennem, csak annyit, hogy lejjebb adtam a kénylemi igényeimből, cserébe nyugodtabb napjaim vannak. Azt hiszem, ennyit simán megér a dolog. Főleg, hogy minimális beruházásomba került, hogy beszerezzek pár ruhadarabot a csapadékosabb, és hidegebb időkre is. Kb fél tank benzin árából, amit egy hét alatt pöfögnék el a dugóban... Tudom, most sokan felteszik a kérdést, hogy mi van, ha útközben elromlik a bringa, defekt stb. Egyszerűen csak karban kell taratani, és figyelni kell rá, akár egy autóra, mert a meghibásodásoknak vannak előjeleik. Egyedül a defekt az ami kiszámíthatatlan. De egy pumpa és tartalék belső (meg egy villáskulcs, ha nem gyorszáras a kerékrögzítő) simán elfér egy kisebb hátizsákban. Egy kis rutin, és 7-8 perc alatt ki lehet cserélni. Én múltkor a Batthyányin lemértem magamnak :)
Szóval, aki teheti, pattanjon át a bringára akár csak 3-4 nap erejéig is, simán érezni fogja magán a változásokat. És innen üzenem az összes autósnak, hogy ha egy kicsit is alább adnának a kényelmi szinvonalukon, nyugodtabb életük lehetne, és megkönnyítenék azok közlekedését, akiknek tényleg elengedhetetlen az autóval való közlekedés. Persze, kifogásokat könnyű találni, de csak egy kicsit nyitottabban kellene gondolkodni, és simán meg lehet találni a megoldáshoz vezető utat. És nincs olyan kifogás, amit ne lehetne orvosolni, csak az emberi hülyeséget nem lehet. Nekem is beletelt 1-2 hétbe, mire minden egyes, saját magam által kitalált kifogásra tudtam megoldást találni. Legnagyobb bajom az volt, mi van, ha esik az eső?! Úgy voltam vele, akkor én is inkább felveszem fém esernyőmet, beülök az autómba. Végül inkább vettem az egyik sportáruházban 2000Ft-ért egy esőkabátott és esőnadrágot, aztán heló... És rájöttem, esőben is tökre jól lehet bringázni, főleg hogy a kóvájgó túristákból is kevesebb van, és az autós dugó is sokkal nagyobb, amitől piszok módon dagad is a májam, hogy olyankor még gyorsabb vagyok mint autóval :)
Szóval, aki teheti, módja van rá, és hajlandósága, az próbálja ki ezt a megoldást, szerintem megéri.

És egy kis összegzés a másfél hónapom alatt megszerzett tapasztalatokból. Amolyan ösztönzés képen.

Pozitívumok:
- minden nap 5-10 percces pontossággal érek be a munkahelyemre (szembszél függő). Nincsenek kiszámíthatatlan dugók, ácsorgások stb. Mindig tudsz haladni.
- átlagosan 15-20 preccel gyorsabb vagyok mintha autóval mennék (és csak kényelmesen, 15-20km/h sebességgel haladok).
- eltűnt belőlem a közlekedési stressz, anyázás stb...
- spóroltam eddig kb. 80e Ft benzinpénzt + nem amortizálódott az autóm.
- nem koptatom az autómat, nincs kitéve anyagi kárnak
- és újra előjött belőlem az udvarias énem, megköszönöm, ha egy autós átenged a zebrán. (Ki tudja, hátha ezzel csillapítani tudom a belső feszültségét :))
- és nem szedek össze mindenféle betegséget ami szintén tömegközlekedéssel jár :) (így ez szólhat azoknak is, akik BKV-znak)
- megszűntek a közlekedési konfliktusaim másokkal

Negatívumok:
- kezd romlani az időjárás, de megfelelő alá-, védőöltözettel ez simán kezelhető
- néha érezni a szmogos levegőt :( De elkerülhetőek a forgalmasabb útszakaszok. Egyébként meg az autóban ülve is ugyanúgy beszívja az ember. Főleg, hogy dugóban az egyik autó kipufogója jóformán a következő autó levegőbeszívójánál van. Ráadásul, átlagosan több időt ülünk a dugóban, így több káros levegőt szívunk be, mintha bringával elsuhanunk az adott szakaszon. És még légszűrős maszkot is fel lehet venni (bár ezzel vannak kifogásaim, mert a gáznemű anyagokat nem szűri meg, csak a gázállarc :))
- Bringán védtelenebb vagy. Ez igaz, de ekkor érdemes használni a kerékpár utat. Ha az nincs, akkor is érdemes tájékozódni, mert most már minden fontosabb csomópontok felé vezet kerékpárút. Nem kötelező arra haladni, amerre autóval is járna az ember. És fontos a "Látni és látszódni" elv betartása.
- meghibásodás, defekt. Karban kell tartani a bringát, és kell magadnál tartani egy-két létfontosságú szerszámot, és tartalék belsőt. Hidd el, ha látszólag segítségre szorulsz, előbb fog megállni egy bringás, hogy felajánlja a segítségét, mintha ugyan ez az eset lenne, csak autóban ülnél. Én már megtapasztaltam. Ráadásul, ha nő vagy, még nagyobb az esélyed a segítségre, mert mi bringás pasik nagyon is értékeljük a női bringásokat ;)

Hirtelen ennyi. Én így éltem meg és így tettem azért, hogy megkíméljem magamat ezektől az igazából felesleges tresszes helyzetektől. Tudom jól, ha pl Svájcban élnék, akkor nem lennének ilyen problémáim a közlekedési morállal, de sajnos Magyarországon még nagyon messze járunk ettől, hogy ez megoldódjon. Így inkább megléptem én, és saját magam tettem ezen negatív behatások ellen, és ahogy látom, egyre többen tesznek ugyan így.
Stockton 2010.11.14 20:03:29
@kultúrpesszimista:
Igaz, hogy veszélyes, de nyitott szemmel és jól megválasztott sebességgel közlekedem. 99%-ban előbb veszem észre a már necces forgalmi szitukat mint az autós, gyalogos vagy éppen a másik bringás. Csak gyakorlat kell hozzá, és józan ész, a KRESZ alapos ismerete, és jó sok városi autózós múlt, hogy tudjak mindenre számítani :) Legtöbbször ez utóbbi a legfontosabb, mert olyan dolgokat meg mernek tenni az autósok, amit legalább 1 hónapos elzárással büntetnék. Már sokszor ezen tapasztalatok segítettek elkreülni a bajt. Persze, ott is az autósnak állt feljebb, de még arra sem méltattam a hülyét, hogy megálljak és szóba eledjek vele, csak egyértelműen, elismerően like-oltam a cselekedetét, aztán már tovább is suhantam.
Tudom, ettől nem lesz jobb a morál, de egymagam megoldani sem tudom. Inkább választom azt, amit már Dániában, Hollandiában választottak: a kerékpárt. Idegesítse magát az az autóban, aki akarja, én inkább "leléptem az utakról", és választottam a nyugodtam, és gyorsabb városi közlekedést.
Stockton 2010.11.14 20:17:23
@bonifac:
Like it! :)