Regisztráció Blogot indítok
Adatok
mormota20

0 bejegyzést írt és 16 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ami falba vésett huliganizmus pár évig, az száz év elteltével történelmi emlékké nemesül. Ezzel a papírdarabbal ugyanez a helyzet. Nem tudom, annk idején kinek lett volna kötelessége eltávolítani ezt a választási felhívást - mindenesetre kissé elkésett vele. Szerencsénkre.…..
Jó kis napunk kerekedett ma. Bár nem volt egészen pihentető, és ennek meg is lett az eredménye...Lett egy tali a babanetes-mamanetes mostszültünkegyütt anyukákkal. És sikerült elmennünk. Nem is nagyon szokott ennyire összevágni minden, hogy sikerüljön, de sikerült. Anyukám jött…..
Réka nagyon különleges kislány. Lehet, hogy én tévedek, vagy túlanalizálom, vagy nem is ismerek több gyereket, de mindig úgy érzem, hogy sok dologban máshogy működik, mint a legtöbb gyerek. Születése óta így gondolom, kaptam érte már az orromra, hogy csak beképzelem, mások…..
Na. Misi még él. Semmi baja nem lett, ügyesedik, okosodik. Bár egyszer megijedtem, mert nagyon sápadtnak láttam a száját, Gergőt kérdezgettem, aki ugye immunis a színekre,  amitől csak idegesebbek lettünk, de aztán visszapirult a szája, és megnyugodtunk. Nándit nagyon…..
No, megvan Misivel az első komoly aggódás. Hurrá. Minél előbb, annál jobb...Éjszaka gondolkoztam sokat, és hajnali 7kor kivertem Gergőt is az ágyból, hogy készüljön, mert bevisz minket, nincs időpontos rendelés nyáron a Heim Pálban - mondja a honlapjuk.  És még mindig…..
Úgy néz ki, elérkeztem teljesítőképességem és anyai tartalékaim végső határához.Tegnap hajnalban (4kor) mikor Misi sírt, kimásztam az ágyból, kicsit fura volt, felálltam, elindultam, majd jól el is vágódtam, úgy szédültem. Eltámolyogtam valahogy Misiért, szerencsére akkor…..
Úgy néz ki,  ha csak egy napra is, de visszakaptam a 8 nappal ezelőtti Misimet. Volt némi nyűglődés, de a kiborulós, hisztis, kezelhetetlen időszakok elmaradtak ma. Nem mondom, hogy álomgyerek volt, meg sokat kapott cicit is, de  utána aludt, és 100mp nél többször is…..
Nagycsaládban élni jó! :) Képek 2009.05.10 19:29:00
Így sétálunk időnként. Még jó, hogy a 20 éves babakocsik bírják a strapát :) Najó, csak 17, de akkoris :)  Játszótér után és előtt mindig felhívják a…..
Levélírónk régóta dolgozik telefonos ügyfélszolgálaton, így szerinte biztonsággal ismer fel hangokat. Egy nap a telefonja rakoncátlankodni kezd, ezért az diszpécser azt hiszi, csak szórakoznak vele. Névtelen visszahívásról, leparasztozásról, meghazudtolásról szól a ma reggel.…..
  Amikor azt volt pofánk gondolni, hogy mi már mindent láttunk és mindent megtapasztaltunk, Tasnádi Péter hirtelen készített egy saját honlapot. Tette mindezt abból a célból, hogy eloszlassa a félreértéseket a feje fölül, vagyis, hogy meggyőzzön minket, Ő nem maffiavezér!…..
mormota20 2008.01.24 09:39:48
Az izraeli mellett a szlovák élelmiszeriparnak is nagy rajongói vagyunk, így különösen jól esett, hogy eszgábor pont a szomszédos, olcsó hokibotokól és sörvásárló magyaroktól hemzsegő uniós országban találta a fenti italt. A jellegzetes fátrai humorral megrajzolt csomagolás…..
Rémülten kaptam fel a fejem, amikor először hallgattam bele a megújult Petőfi Rádióba. A szemközti polcot pásztáztam a tekintetemmel, miközben a gyomromban fémes hideg áradt szét. Sehol nem láttam a CD-gyűjteményemet rejtő mappákat. Betört hozzám Such György, és sem istent,…..
Június 5-én született Aldo, a törpevíziló: A Párizstól keletre lévő Bois de Vincennes állatkertjében kedden mutatták be az új jövevényt. Aldo már a harmadik kicsinye Anaisnek és Carlónak, az állatkertbe 1989-ben érkezett törpevíziló-párnak. Aldo öt kilogrammal született,…..
Bármelyik kaméleon megirigyelhetné ezt a kamuflázst: A képet beküldő Kormi mami és Kormi papi így írtak nekünk: "ő Kormi a technofil tengerimalacunk, aki a műanyag rágcsálókat külön is szereti". A következő, "hiperközeli nagy gondolkodós" képen Kormi…..
mormota20 2007.06.28 10:26:40