Regisztráció Blogot indítok
Adatok
retekfej

0 bejegyzést írt és 11 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az alábbi levél igazi kincs, Tamás írta egy szekszárdi biciklibelsőről, és az egyik leghangulatosabb írás, amit 2010-ben kaptunk. Jöjjön tehát a csodás panasz, amit kizárólag a lendületes stílusa miatt rakunk be, hiszen a konkrét ügyről elég hézagos információkat közöl:…..
M.gyarellenes vagyok. Ez, kérem szépen, immár megcáfolhatatlan tény (bizonyítékul lásd előző két posztomat), legalábbis egyéb fórumokon ezt vágták a fejemhez az alábbi írások alapján, melyekben bírálni merészeltem néhány, határon innét és túl tevékenykedő, magukat a…..
Az ember azt gondolná, hogy milyen jó tanárnak lenni. Egész nyáron pihenés, tőlük függ ki bukik meg (azaz korlátlan hatalom a kis taknyosok felett), és év végén még virággal is megköszönik a munkájukat. Jobb esetben még valami csetresz is jut a polcra azon szülőktől, akik…..
Miután Pörzse Sándor lelépett az Echo tévétől, azt nyilatkozta, hogy "nehéz volt elviselni, hogy a televízió elfogult politikai kérdésekben, és legtöbbször egyoldalúan működik". Amit mi nem egészen értünk, hiszen ez az a televízió, ami annyira sokszínű és…..
retekfej 2010.01.14 02:44:30
@Rókakígyó: Miert nem mesz el innen melegebb eghajlatra, ha mi magyarok ennyire semmik vagyunk? Menj oda ahol boldogabb lehetsz!
retekfej 2010.01.14 02:47:10
@reccs: Nem tudok mit mondan erre, csak azt: nez nezd, mint a Joshi baratot sem. :))
retekfej 2010.01.14 02:48:12
@NRG44: egyetertek!
Január egyik legszórakoztatóbb olvasmánya következik "Egy utas"-tól, aki olyan gyöngyszemekkel ajándékozza meg az olvasót, mint az idézőjelbe tett "pufidzsekis", vagy a Gizi néni-affér, benne az istant klasszikus "talpig fiatalemberrel". Maga a történet…..