Regisztráció Blogot indítok
Adatok
PQM

0 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
„506/1903. Tekintetes kultúrmérnöki hivatal Pécsett. Tegnapi postával érkezett 1090/1903 sz. hivatalos átiratukra, melyben azt kérdik, hogy a Nagyberki község határában lelt régi sarkantyúval mi történjék? hivatalos tisztelettel azt válaszolom, hogy basszák meg az urak a…..
  Elkezdődött az őszi kampány, ami ráadásul jóval közvetlenebbül érinti majd az Urbanistát, mint a tavaszi. A legérdekesebb választási ígéreteket természetesen követni fogjuk, itt van máris az első: a Jobbiknak ugyanis "célkitűzése, hogy az Országgyűlés, a…..
PQM 2010.08.18 20:14:10
@Rókakígyó:
Ungváry Krisztián: Budapest ostroma című (nagyszerű és régi hiányt orvosló) munkájában olvastam, az ostrom egyik katonai tanulsága az volt, hogy a Lóversenypálya elfoglalása után Pesten sehol nem tudtak leszállni az utánpótlást szállító gépek. Ezért a területet már a kommunista hatalomátvétel előtt szükségrepülőtérnek szemelték ki.
Rákosinak nyilván külön tetszett, hogy templomot robbanthat, Sztálin-szobrot építtethet, Kádárnak, hogy onnan integethet, de a szükségrepülőtér-funkció mindvégig szerepet játszhatott a tér "üresen" hagyásában.
Vastagbőr Buktatni nem liberális 2010.06.17 14:15:00
Újra lehetne buktatni az általános iskola második osztályának végétől, és visszatérhet a szóbeli értékelés mellett a számjeggyel való osztályozás a KDNP-s Hoffman Rózsa törvényjavaslata alapján. A tanárok örülnek, a rendesen tanuló gyerekek szülei örülnek, hisz a régi…..
PQM 2010.06.18 10:56:42
@iii: Ő fellép az érdekükben,...
A cigányság érdeke tehát az, hogy ne tanuljon meg írni-olvasni?... Hm.
PQM 2010.06.18 11:09:35
@iii: Attól fog megtanulni a 7 éves gyerek írni-olvasni, hogy meg lesz buktatva sorozatban?

Szómágia, ahogy az interjúban is: a bukás stigmatizál, szégyent jelent, gyermekellenes.
NEM bukásról van szó, nem azt kell látni, hogy valami nem sikerült. Azt kell észrevenni, hogy a gyereke újabb esélyt, újabb segítséget kap ahhoz, hogy a további iskolai és életbeli előmeneteléhez szükséges legalapvetőbb dolgokat elsajátítsa. A többiek pedig esélyt kapnak arra, hogy a tudásuk, készségeik fejlődhessenek, hogy mást tanulhassanak. De ezt már annyian megírták....
(az első rész itt olvasható)  A következő évtizedek a Közmunkatanács fokozatos gyengülését hozták: anyagi források híján egyre inkább másodfokú építésügyi hatósággá és tervező intézetté alakult. Az utolsó évtized (1937-48) már egy jóval gyengébb Tanácsot…..
w Traktorpofa 2007.07.23 05:30:00
Re: Háromnapos tüntetés Záhonynál Gyors egymásutánban rákérdezett az autóbiztosító és az OEP is, nem vagyok-e véletlenül őstermelő. Mert akkor jobb lenne nekem. Elidőztem a rubrika fölött; egy butykos hang odabent rávágta azonnal: dehonnem. Őstermelek én a végtelen…..
PQM 2007.07.23 10:48:11
Ha egy monitort vagy egy anyacsavart legyárt a termelő, akkor keletkezett egy termék. (A termelés közben végbement környezetszennyezéstől/-terheléstől most tekintsünk el.) Ha valaki megszántott egy hektárt domboldalt, egyrészt a termelés egy munkafázisát végezte el, másrészt (a termelés technológiájából fakadóan) gondolkodott a táj arculatának megőrzéséről (hogy zöld vidéket láthass az autóból), tett valamit pl. a parlagfű terjedése ellen, ráadásul olyan élelmiszert állít elő a folyamat végén, amely a tescóssal ellentétben élvezetes és biztonságosan fogyasztható.
Már ha el nem fagy a termés, a jég el nem veri, az aszály ki nem szárítja, mert akkor csak a költség és a munka van - és a jégverés után is lesz még munka a szőlőn, csak termés nem. Mindezt olyan piaci környezetben, ahol az EUs versenytársak a magyar termelő támogatásának sokszorosát kapják, a WTO-s urak pedig az axiomatikusan mantrázott szabadkereskedelem konkvisztádoraiként gondoskodnak arról, hogy a tengerentúli, génmódosított, ellenőrizetlen eredetű és ellenőriztlen technológiával előállított termékeit be kelljen engedni a piacra. Fuss ott, ahol a többiek biciklivel vagy kocsival indulnak a versenyben! Tudtad pl., hogy a tengerentúli, d-afrikai stb., borospalackokban árult termékek a magyar bortörvény szerint nem lennének bornak nevezhetők, mert mindenféle adalékanyagot tartalmaznak? Éljen a piac, vesszen, aki nem tud eléggé szart termelni?
A mg. termelésnek vannak olyan társadalmi hasznai (pozitiv externália, ahogy a művelt latin mondja) is, amelyek csak közép- vagy hosszabb távon fontosak, de amelyekre illene gondolni. Már ha tudunk/hajlandók vagyunk gondolkodni.
w Vackor néni busza 2007.06.13 06:00:00
Szaftos hörögnivaló készülődik, máris ünnepelhet a hörgipar. Be lesz itt zárva több száz iskola. Megö-hö-lik a falut, húgybasüppesztik, véknyába tipornak a falunak ezek, mert gyűlölik a puszták népét, mert ezek azok. Pedig igen, be kell zárni, mégpedig sürgősen. Viszont…..
PQM 2007.06.13 09:06:44
Első hozzászólásként:
A dolog baromira nem ilyen egyszerű. "... az 1970-es évek tapasztalatai bebizonyították: a helyi iskolák önállóságának megszüntetése - az úgynevezett iskolakörzetesítés - nagyon súlyos társadalmi következményekkel jár. Arról a településről, ahol körzetesítik az intézményeket, a lakosság elvándorol, ami azonban nem a település elnéptelenedéséhez, hanem lakosságcseréhez vezet. Vagyis az egyébként is hátrányos helyzetű településeken fokozódik az alacsony társadalmi státusú népesség koncentrációja." Érdemes olyasvalakit is olvasni, aki nem csak indulatból publicista
hvg.hu/hvgfriss/2007.23/200723HVGFriss268.aspx
Honnan veszitek, hogy a nyelvi labor modern? Hogy a digitális tábla (feltételezve, hogy a tanár tud vele bánni, hogy elegendő tartalom áll rendelkezésére) modern dolog? Mindkettő a kommunikáció-központú, tevékenység-orientált oktatás ellen dolgozik. Alig hiszem, hogy kommunikációra, konfliktuskezelésre, önismeretre fel nem készített gyerekeket akarunk nevelni. A tömegoktatás, a digitális oktatás kritikátlan alkalmazása viszont errefelé mutat. A kislétszámú, emberléptékű iskola viszont nem.