Adatok
Ciszfej
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Szinte már levélpárbajok alakulnak itt ki, de mi somolyogva figyelünk.
Modoros Emigráns jelentkezik, akit Szálkás Gerenda oly szépen megfestett. Telitalálat, a szerzőt ezúton is csókoljuk Luxembourgból, magunkra ismertünk. Méltó válaszra vár, alább egy…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Most olvastam a cikkeket: az eredetit, és amire Modoros Emigráns választ írt. Mindenek előtt szeretném elmondani, hogy egészen konkrétan Modoros Emigráns nagyfia vagyok.
Az egész levélpárbajban - ami gyakorlatilag csak a tapasztalatok nagyhangú megosztása - sajnos igazat kell adnom apámnak. Nem tudom mennyiben befolyásol, hogy rokoni szálak fűznek hozzá, de mondom az érvet:
Mikor hazajön átlagosan (havonta egyszer), és leszáll a gépe vagy taxit fog - ami ritka -, vagy már eleve ott várja valamelyik nagyszülőm. Beszélgetések, "hogy van a család"-ok után eljut a lakásába, amiben épphogy elfél a gyerekeivel akik miatt hazajött. Tök üres, nincs otthon semmi, kell menni vásárolni, de akkor már pénzt kivenni, banki ügyeket, okmányokat intézni, és minden olyan dolgot amit már M. E. leírt, beleértve a fodrászt, és a hazai ételt is. Este beugrik hozzánk, felvesz, esetleg benézünk valami moziba... Mire letelik a három nap (péntek, szombat, vasárnap) sík ideg illetve fáradt. Nem azért mert annyira zsúfolt lett volna a hétvégéje, mert a szokásos program ezek: család látogatás és/vagy ebédelés náluk, mozi, és otthoni tevékenységek (laptopozás, és egyéb ülős dolgok), hanem azért mert mindenki halálra nyaggatjaa hülye kérdéseivel, kéréseivel, megjegyzéseivel. Azért írom mindezt, mert mi gyerekek ezt pontosan érzékeljük, átvesszük a hangulatot, a rohanást, azt, hogy bele kell mindent zsúfolni mindenbe, programok egymásba csúszása, akkor bejönnek a váratlan dolgok: otthon hagytunk ezt-azt, időjárás közbeszól valamivel, családtag lemondott ezt-azt ami útközben derül ki, aztán (beszélek én az öcsém és magam nevében) nekünk is néha program átszerveződések vannak, amiket nem lehet, vagy már késő odébb tenni...
Egyszóval ha apu rohan, ideges, örül, zabos, jókedvű akármi, mi ugyan úgy vele. És pontosan megértjük az anyagi basztatásokat, amikor beviszem a telefonom a suliba, és kapom a megjegyzéseket, hogy "Apád vette neked, mi?", "Csak nem az újabb németotszági termés?", "Mi van, hozzádvágta a zsebpénz mellé?", vagy csak egyszerűen megnézem mennyi az idő, és a szemükben látom az irígység és megvetés keverékét, mindenki az enyémről akar telefonálni, és ha nem adom jön az "azt hittem neked tökmind1" szöveg. A viselkedésük, az arcuk, a mozgásuk, a beszédük mind elárúlja, hogy "rohadjak meg, hogy apám luxemburgi bankár, és nekem biztos rohadt könnyű"... És elég szar ebben élni, és igenis azok tehetnek erről akik a legjobban irigykednek, mert ha - és most viccenkívűl kicsit is kimennétek Nyugat fele, tényleg megváltozik a kultúra, az emberek hozzáállása a dolgokhoz. Nem azért mert fejlettebb országról van szó, hanem mert az emberek rájöttek arra: jó tett helyében jót várj.