Regisztráció Blogot indítok
Adatok
hupihun

0 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
WTCC Hírblog Louise Beckett üzeni 2012.05.10 19:47:00
Lousie Beckett mindannyiunk nagy kedvence volt, éveken keresztül dolgozott a WTCC pit riportereként. Egyszerre volt aranyos, csinos és emellett értett is a sporthoz, több kolléganőjével ellentétben Ő értelmes, helyén való kérdéseket tett föl a versenyzőknek,…..
Azt már eddig is tudtuk, hogy Tom Boardman a portugál versenyen kapja meg az új 1.6 turbós SEAT motort, ezt az angol pilóta személyesen árulta el nekünk a Belvárosi Nagydíj során. Más kérdés, hogy azóta nem volt időnk kitenni a videót, de ami késik nem múlik. Most azonban az…..
Még most, három nappal Michelisz Norbert és a Zengő csapat szenzációs győzelme után is újabb és újabb interjúk látnak napvilágot, melynek alanyai természetesen a győztes és a győztes csapat. Szokásunkhoz híven, most is megpróbálunk egy másik úton járni. Ez az út most…..
Ebben a bejegyzésben a valenciai forduló hivatalos programját találjátok, a televíziós közvetítések időpontjaival együtt. Szombat: 9:15 - 9:45 Első szabadedzés (Live timing) 12:00 - 12:30 Második szabadedzés (Live timing) 14:00 - 14:35 Időmérő edzés (Eurosport 2, élő)…..
Örök igazság, hogy ha valamiben ketten vesznek részt, az egyikük biztosan el fog késni. Most a dánok késtek, úgy nyolc órát. Az RCM Motorsport különítménye, Schiller Zsolti és Boros Gabi emberfelettit teljesítve, 700 kilométert megállás nélkül levezetve péntek este…..
Elérkeztünk az IRC utolsó futamához, a Ciprus-ralihoz. Annak köszönhetően, hogy csak a legjobb 7 futam eredménye számít bele a bajnokságba, hatan álltak úgy, hogy megszerezhetik a bajnoki címet. A futamon azonban nem állt rajthoz Bouffier, így csak öten küzdenek a bajnoki címért:…..