Regisztráció Blogot indítok
Adatok
9gui99

0 bejegyzést írt és 26 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ma egy kissé egyedi poszt lesz, a kínai nyelvvel fogok foglalkozni. Tegnap lampionünnepen voltam, annak a képeit lehet a posthoz nézegetni a képtárban.Már régen megígértem tafinafnak, hogy vitába szállok néhány állításával, hát íme az én GYIK-em.A kínai majdnem olyan, mint a…..
(A képet innen vettük: létező utcatáblák New Hamsphire-ben, Concordban)   „A kormány létbizonytalanságban tartja az egyházi iskolák diákjait, akik magyar állampolgárok gyermekei, ez pedig diszkrimináció” – jelentette ki Erdő Péter bíboros, prímás,…..
    Szombaton tartotta hivatalos kampánynyitóját az MSZP ugyanabban a Syma - a kapcsolat.hu-s meghívó szerint: Szima - Csarnokban, ahol annak idején Gyurcsány Ferenc bejelentette távozását. Az eseményen Nénikével egyetemben mi is ott voltunk. Eljött még Naményi kollega is,…..
9gui99 2010.02.23 10:19:32
Mandiner blog Bokros Lajos csapata 2010.02.23 07:31:00
  Amikor az Új MDF-nek új honlapja lett, azonnal beleszerelmesedtünk az ott található videókba, amelyeken a párt egyéni képviselőjelöltjei vallanak arról, milyen érzés konzervatívnak lenni. Ne feledjük, itt azokról az emberekről van szó, akikkel választási győzelem esetén…..
  „Egyrészt magánemberként, Nav­racsics Tiborhoz fűződő barátságom révén, másrészt püspökként, híveim képviseletében voltam jelen. Ezt talán sokan furcsállják, ám ha lenne másik olyan párt, amely az egyház által hirdetett értékek mellett áll ki, annak…..
9gui99 2010.02.16 14:11:52
@Bummer: "A természetes folyamatok minek az eredményeképpen jöttek létre? Szükség van még egy entitásra. Az vagy további végtelen természetes folyamat, vagy a végén 1 db valami, ami létrehozta őket. Occam borotvája alapján 1 db van a legelején, a teremtő."

Szerintem ezzel az érveléssel több probléma is van, az egyik mondjuk az, hogy a benne lévő logika sem diktálja, hogy mindenképpen Isten az egész legeleje, mert van millió természetes folyamat, ami látszólag végtelen, de egy idő után elér egy jól kimutatható véget. Szerintem itt is ilyesmiről van szó, de kicsit ad hoc dolog ezt valamiféle istennek hívni, hanem szerintem jobb úgy hívni, hogy "a franc sem tudja micsoda - egyelőre". De még ha istennek is hívjuk, egy csomó más neki tulajdonított tulajdonságot nem jelent automatikusan, azt hogy mindenható, hogy meghallgatja az imákat, vagy hogy megbocsát.
9gui99 2010.02.17 01:07:25
@Herr SturmLiberator: bezony a kórusfiúvadászokat ki is kell csapni, szerencsére ez a jelenség jellemzően a fenemód haladó nyugaton divatos.

Van erre valami adat, vagy csak ott derül ki nagyobb arányban?
  Az ideológiai frontbarátkozás jegyében Révész Máriusz meghívta Böjte Csaba atyához Para-Kovács Imrét és Bakács Tibor Settenkedőt. A két földalatti múltú celebrádiós a minapi műsorukkal sikeresen indított el egy keresztényező hullámot a magyar sajtó arra fogékony…..
  Ma hirdette meg választási programját és nevezte meg egyéni képviselő-jelöltjeit a Jobbik. A jelöltek listájából az derül ki, hogy sok a fiatal, új arc, de szép számmal előfordulnak olyan, sok pártot megjárt aspiránsok is, mint az FKGP-ben és a MIÉP-ben is…..
  2009 első hónapjaiban a nyilvános politikai események zömét a radikáljobb hozta össze, s mint kiderült, a hiperaktív Morvai Krisztina kikukázása és végighurcolása az országon rendkívül ügyes lépés volt a Jobbik részéről. Aztán április táján, miután a mókás…..
  XVI. Benedek pápa szombaton délelőtt elismerte két pápa, XII. Piusz és II. János Pál hősies erényeit, azaz a tiszteletreméltó (venerabilis) címmel ruházta fel őket. Így gyorsan fellángolt a soha véget nem érő vita XII. Piusznak a II. világháborúban játszott…..
9gui99 2009.12.27 12:23:27
@Elpet:
"Ontopik változatlanul azt nem értem, mit kellett volna tennie még Pius pápának ahhoz, hogy ne mondja rá akárki, tehetett volna többet is."

Hát, elvarázsolja a náci birodalmat. Nem tudom én sem. Ha a véleményemre vagy kíváncsi, akkor szerintem bármit tesz megkapta volna hogy keveset tett.

De remélem észben tartod, hogy nem a "túl keveset mentett meg" érv mentén tárgyaltam a dolgot. Két példa belső logikájában véltem hasonlóságot felfedezni.
9gui99 2009.12.27 12:48:06
@Talon Karrde:
"Kommentelni lehet, nem tudom mennyire vagy vallásos, templomba járó ember, szerintem minimálisan. Mennyire vagy?"

Minimálisan. Bármi ami az egyházzal, vallással kapcsolatos inkább intellektuális, mint spirituális szinten érdekel.