Regisztráció Blogot indítok
Adatok
LOGOTEAM

0 bejegyzést írt és 44 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A DesignPumpa első kreatív pályázatát, melynek keretében a blog új logóját kerestük, 2009. október 8-án írtuk ki, és az igazat megvallva nem sok reményt fűztünk hozzá. A terv az volt, ha senki nem jelentkezik, akkor majd néhány hét múlva, óvatosan kitöröljük a…..
LOGOTEAM 2010.01.19 19:11:03
Tisztelt Pumpa!

Hát elég színes a skála és itt nem konkrétan a színekre gondolok, sokkal inkább a stílusra.

Először is azt kell tisztázni, hogy logóra van szükségetek vagy egy arculati elemre.

A következő, hogy Ti mit akartok az emblémával közvetíteni?
(Bohócok vagytok, vagy egy SZÓ SZERINT dizájnnal foglalkozó blog.)

Szerintem már ezzel több ki is esett.

De lássuk:

1, a jel és a tipo üti egymást és az arányok sem jók.

2, valaki erre írta azt hiszem, hogy szappantartó.
Tényleg olyan, mint egy folyékony szappan adagoló.

3, botrányos! A tányér dolgot a 90' években elég sok helyen lehetett látni csak népművészeti festéssel.
Nem utolsó sorban, (bár logótervnél mindig meghatározzuk a legkisebb méretet) ebben az esetben ilyen nagyban kellene megjelennie, hogy jól olvasható legyen!

4, az elsőkről még mindig a feltöltőkártyák jutnak eszembe.

5, NO KOMMENT!

6, HEINEKEN

7, hát..., izé...a strandokon lehet a felfújható matrachoz kapni.

8. sajna nincs időm megkeresni a tervezőjét, de... ha csak "b" és "d" lenne, nagyon klasz lenne. Nem ide, de egy monogramnak tuti. Ez nem rossz kezdet, sőt.
Csak figyelj arra, hogy ha az emblémában verzális karakterek szerepelnek, akkor a típoban is nagy kell, hogy legyen!

9, ashnurral egyetértve: az első a befutó.
Ő azt is leírta miért.

10, a fekete változatok gugli, míg a színesekért pedig perelne a mupa:

images.google.hu/images?hl=hu&rlz=1T4ADSA_huHU361HU361&um=1&sa=1&q=m%C5%B1v%C3%A9szetek+palot%C3%A1ja+logo&aq=f&oq=&start=0

Még mielőtt valaki sértésnek venné: nem állt szándékomban senkit megbántani és személyeskedni, sem jó, sem "rossz" oldalon!
Szakmai szemmel írtam meg a véleményem!

A zsűrinek sok sikert!
Wagner Attila
És most tényleg ez az utolsó "újtervekérkeztek" post, nekilátunk a beérkezett, rengeteg logó összerendezésének, hogy valami egyszerűen áttekinthető, ugyanakkor látványos megoldással kommentezhetővé tegyük a beérkezett munkákat. Hajtás után tehát a hosszabbításban…..
LOGOTEAM 2010.01.15 19:16:17
@xflame:

Sajna nem találtam a tervedet (nem volt időm az össz oldalt megnézni). De ha belinkeled, megnézem.

Ha ilyen területen szeretnél dolgozni, akkor el kell fogadnod, hogy van rossz és van jó!!

És akkor tudsz egyre jobbakat készíteni, ha már magaddal szemben is kritikus vagy!
Na persze ez kevés! :)

Én 15éve foglalkozom ezzel, de a trend folyamatosan változik, ezért különleges ez a szakma, mert ami benned van kreatívitás, kiadhatod.

Legalábbis számomra különleges:)

Amit tudni érdemes, hogy meglehet tanulni ezt a szakmát, közép-, vagy magas szinten, de én azt gondolom, erre is (mint szinte mindenre), születni kell.

De a sulik nagyon profik! És az lehetsz Te is, ha tanulsz és van benned érzék.

Ha szoktál tervezgetni érdemes több ismerősödet megkérdezni, mit gondolnak róla.
Fórumok is vannak, ahol grafikusok szívesen válaszolnak, ja és őszintén megmondják, hogy: sz@r, ha olyan, de ez inkább ösztönözzön, mint elkedvetlenítsen.

Pl.: Lamberg Ferenc festőművész színvak volt.

Úgyhogy van esély! Fel a fejjel!
Sok sikert!!
LOGOTEAM 2010.01.16 11:41:51
Az eins:eins Architects mérnökei tevrezték a képeken látható, hamburgi bio étterem belső tereit. A design egyben a közelmúltban alapított, nat. fine bio food lánc jellmező arculata is, amely gyorséttermi szolgáltatások keretében szeretne egészséges, korszerű ételekkel…..
A Contemporist jóvoltából most mindenki megismerkedhet a népszerű ST 903 függőlámpa elkészítésének hogyanjával. Bár Tom Rossau, dán designer lépésről lépésre mutatja be a munka fázisait, illetve a felhasznált anyagokat, meggyőződésünk, hogy kevesen tudják otthon is…..
  Sziasztok!   A napokban körbenéztem egy kicsit a neten, és azt vettem észre, hogy a legtöbb designertől követelményként az Adobe termékcsalád szoftvereinek az ismeretét várják el. Természetesen már én is számtalan grafikai…..
LOGOTEAM 2010.01.13 17:08:26
@◄ViZion:
Hát én Corelt használo, nagyon kevés a PS tudásom, de ha így tudnék, mint a videón, akkor naponta nyúznám :)
A KOZO3 névre keresztelt aztali lámpa alkotóelemeinek kidolgozásához csupán jó érzék kellett, különösebb innovációt nem igényelt. Legtöbbünk a lakásfelújítás, vagy csőtörés esetén ismerkedik meg hasonló darabokkal, az izraeli Kozo Lamp azonban egy egész termékskálát…..
Az Instructables portál olvasója egy kreatív névjegykártya ötlettel tör a világhírnév felé, sőt, azt is mondhatjuk, már el is érte. Az irodai gadgetek új generációja nem USB-ről működik, otthon is elkészíthető de sokkal szórakoztatóbb: katapult névjegykártya hétfő…..
LOGOTEAM 2010.01.13 10:51:49
Az eleve megnyújtott határidő hosszabbításában is érkeztek új pálymunkák, pontosan kettő, melyekkel lassanként tényleg lezárul a DP logópályázat, amely sok kérdést és lehetséges új irányokat is felrajzolt a pumpa számára. Szerencsére ez nem köszbeszerzés, így a menet…..
LOGOTEAM 2010.01.12 20:49:41
@Csomag Olga: ennél nagyobb káoszt már Te sem kíván6sz :)
LOGOTEAM 2010.01.13 10:43:56
@Vaandor:
A Gas. anyag hanyag! Ötlettelen!

Valaki már helyesen említette, hogy az nem ötlet, ha simán kiírnak betűvel valamit. Hát NEM!

Ez is csak egy type. Ráadásul elég rosszul megválasztott. Kis méretben teljesen összefolyik.
Mindenkitől elnézést, hogy eddig húztuk, de valahára azért összeállt az aktuális logókonteszt frissítés. Az utolsó pillanatban még érkezett egy-két munka, úgyhogy nem is bánom annyira. Ez úttal is köszönet minden pályázónak, remélem egyszer válaszlevelet is tudok majd…..
LOGOTEAM 2010.01.12 21:11:01
@Legato:
Hamisciprus tervével részben ugyanaz a nagy probléma, mint az általad említett másik tervvel. Mégpedig... próbáld meg elképzelni bármelyiket névjegykártyán, egy kis hirdetésben, egy linkként, stb., semmit nem fogsz belőle látni. Pontosabban fogod látni, csak teljesen olvashatatlan lesz!

Röviden, tömören: Egy logó állhat feliratból, vagy kiegészítve emblémával (grafikai elem).
Fontos a formatervezés, a színek harmóniája, a typo és a jel aránya, stb.

Könnyen megjegyezhető.

Nagyon fontos, hogy letisztult legyen!!
(Lsd. Nike, Adidas, Dolce Gabbana DG, de sorolhatnám).

Sok sikert a munkádhoz!
LOGOTEAM 2010.01.13 10:34:58
@Vaandor:

hzs terveiben semmi ötlet, kreatívitás.

Ági 3. terve nem lenne rossz. A typot lecserélném.

Fecsx terve szintén nem rossz.
Az ünnepek vélhetően inspiratív, bensőségesen kreatív közeget biztosítottak a designpumpa olvasói számára, mert a vártnál jóval több, szebb, ügyesebb megoldás érkezett a blog logópályázatára. Esetleg rá is értek, de ezt nem tudom elképzelni. Hajtás után tehát egy halom…..
LOGOTEAM 2010.01.12 20:48:49
@Zsuuli: NEM is vettem dicsekedésnek:)
Azt gondolom, ilyet a nagyszájúak tesznek!!

A 90%-ot keveslem :)

Különben az UNDERGROUND terve megint csak
"izzadtság" szagú!!
Nekem egyből a Művészetek Palotája embléma ugrott be:
images.google.hu/images?hl=hu&rlz=1W1ADSA_hu&um=1&sa=1&q=m%C5%B1v%C3%A9szetek+palot%C3%A1ja+logo&aq=f&oq=&start=0

Igen, eddig P. Csaba terve a legjobb és ahogy láttam,
készített módosult változatot.
LOGOTEAM 2010.01.13 10:10:54
@Zsuuli:

hú...nekem Frenszi 1. tevre elég nehezen esett le!
A karaktereket sehogy nem tudtam kivenni!

A legelső nekem 1:1-ben olyan volt, mint a T-MOBIL
feltöltőkártyája!

Az említett 3/1 valóban nem rossz, de nagyon zavaros logónak. Egy összerakott változatban nem lenne rossz.
LOGOTEAM 2010.01.13 10:25:03
@Vaandor:

Egy emblémának nagyon nagy súlya van! Vagy nincs!!!
Egy jól megtervezett logó nagy értékkel bírhat.
A tervezőnek mindig figyelembe kell venni a célcsoportot, akik felé kommunikálva lesz.

A pumpa pályázatán, ahogy többen is Póka Csaba tervét találtam egyedül megfelelőnek.

Én (és páran), így látjuk. De természetesen nem kell ezzel mindenkinek egyet értenie.

De az biztos, hogy ha az itt látott tervek készítőire
hagyatkoznának csak, nem biztos, hogy egy jó terv lenne a befutó, ahogy említetted a kerékpáros klubnál is.

Megjegyzem, szerintem nagyon is jól eltalát logó a kerékpáros klubbé!

Igen, jó, hogy meglehet mondani kinek melyik tetszik,
én azt írtam, ne ez alapján döntsenek.

Üdv. Mindenkinek!
Helyrehozhatatlan, erkölcsileg védhetetlen hibát követtünk el, amikor, közel egy hónappal ezelőtt megfeledkeztünk saját blogunk, a DesignPumpa második születésnapjáról. Elmulasztottuk az összegzésre, a tanulságok levonására, a hónapról hónapra emelkedő látogatottsági adatok…..
Fokozódik a nemzetközi helyzet a pumpa logópályázatának kapcsán. Sörszagú fogadkozások mellett mellett új terv is érkezett eaposztrof, vagyis az eaposztrof | dotHEAD project révén. A pályamű filozofius kibontása így kezdődik (majd hajtás után folytatódik): "a design, mint…..
LOGOTEAM 2009.12.30 14:20:35
@Tyler D.: ÉN NEM A WIKIPÉDIÁBÓL TANULOK!!
De úgy látom a szád nagy, de nem olvasod végig, amit nagymellénnyel ide "szúrtál"!!

A logó feliratból áll, míg az embléma grafikai elem!!!!!!!

Először olvasd el legalább, ha vmit beszólsz, főleg, ha nem is értesz hozzá!!!!!

De ha valakinek a wikipédiára kell támaszkodni, mást nem is lehet elvárni.
Tegnap két új munka érkezett a kiírásra, melyeket ez úton is hálásan köszönünk. Az első T.Zs. munkája, míg a második, stilizált kézipumpával opráló verziót a Frogdesign mérnökei rakták össze! Részletek hajtás után... ..
LOGOTEAM 2009.12.24 16:04:28
Z@Zöldfülű: Valószínű, hogy a pályázat NEM neked szólt, hanem azoknak a lelkes emberkéknek, akik esetleg szívesen vennék azt a 6 üveg sört, vagy cerkatartót.

És amint látod, van akit beindít, "löketet ad"!!
Októberben indítottuk útnak a DesignPumpa logókontesztjét, melynek során a blog arculatát meghatározó, a jövő designpumpáját elénk vetítő logót keressük. A pályázat végső határidejét december 24-ében jelöltük meg. Akkor. Az új határidő január 5-e, hogy az is…..