Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kedd. A 4.

0 bejegyzést írt és 13 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az ismét jelentősen kibővített, 4. résszel befejeződik a B-36 ismertetése, de a sorozat a gép különleges verzióival még folytatódni fog! A korábbi, azaz az első, a második és a harmadik részek a linkeken!   Szolgálatban a B-36 A legendás 8. Légihadsereg Főhadiszállásának közleménye szerint 1948.…..
Ha maradt valami jellemző, szimbolikus pillanatkép Gyurcsány kormányzásáról, az egy gyakran újra és újra ismétlődő Margit hídi jelenet: megjelenik a hídon néhány fekete Audi, amivel általában két sávot, de gyakran még a villamosét is elfoglalva agresszíven, erőszakosan,…..
Nem szeretem azt a szót, hogy szakértő. Amúgy azt sem, hogy tanár. Mindkettővel az az élményem, hogy belevisz egy szerepbe, amiben megfogalmazódik egy elvárás velem szemben. Ezeknek kívülről nézve talán meg is felelek, én mégis azt érzem én tanultam az egészből a legtöbbet.…..
A Potzner Ferenc építész által jegyzett „Koncepcióvázlat a Budai Várnegyed jövőjéről” munkában jól látható a budai Duna-part egykori palotasorának részleges helyreállítási terve. Az egykor műemléknek számító palotákat nem világháború, hanem a kommunisták semmisítették meg. Az elpusztult budai…..
Nagy örömmel és megelégedéssel hallom az e heti jó hírünket: szeretett miniszterelnökünk a múlt héten Angliában ünnepelte becses neje, Lévai Anikó születésnapját. Amint a hivatalos kormányközleményből kiderül, a boldog család nem a zavargásoktól hangos és kicsit…..
Sárdobáló Győztek a zsarolók 2011.03.24 15:30:00
Nem állítom, hogy szakértője volnék a témának. Azt sem, hogy átfogó információim lennének a magyarországi helyzetről. Azonban két dolgot állítok. Az egyik: a hálapénz zsarolás. A másik: a hálapénz természetéből adódóan ez a legaljasabb orvosi hozzáállás nem mérhető…..
Napok óta nem cáfolta senki a Fideszből, hogy Rákay Philip lenne az országimázs következő felelőse. Mielőtt bárki meg tudná gátolni a tehetség kinevezését, gyorsan öt mellette szóló okot is fel kell sorolnunk. 1. Egész Európa felfigyelhet arra, hogy egy olyan ember teremt…..
A mostanában lépten-nyomon forradalmat emlegető régi-új miniszterelnök beiktatása alkalmából egy kedves metaforával lepte meg az őt és kormányát ünneplőket a Kossuth téren, miszerint: nehéz lesz, "nem babazsúrra készülünk". A mondat tömör volt, de figyelmes…..
This is what democracy looks like...Képek ITT : LMV.HU Az index címlapján tegnap a következő cikk szerepelt a tegnapi koppenhágai megmozdulásról: „Törtek-zúztak a felmelegedés ellen”. A szövegben kacifántos fordulatokkal, mint „huligánok” vagy „a…..