Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tomcsa

0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Jó reggelt.A kérdés a következő.Hétfőn a Hungaroringre kivittem a TC hőmérőjét. Úgy háromnegyed ötkor, az újságíró-autóztatás vége felé elővettem, odaballagtam a Porsche Carrera GT2 RS jobb hátsó kerekéhez, ráirányítottam, és megmértem a hőmérsékletét. Aztán jól…..
Tomcsa 2010.10.23 02:06:16
 Napjainkban, elértük gazdasági állataink teljesítőképességének csúcsát. Tyúkhibridjeink képesek évi 310 tojást produkálni, alig 40 nap alatt 1,5kg súlyra tudunk hizlalni egy kis istállóban több tízezer brojler csirkét, teheneink akár 10.000 liternél is több tejet…..
A különböző marketing fogásokról már több korábbi bejegyzésben is ejtettem szót, s most ismét megpendítem e virtuális lantomon a húrt.Bízom benne, hogy többen is emlékeznek még a Boci csoki jópár évvel ezelőtti televíziós reklámjára, amelyben a Boci Napolinit igyekezett…..
Direkt nem írtam a trágya helyett $z@rt, pedig minden bizonnyal az figyelemfelkeltőbb volna. A kérdés felvetése viszont jogos, mert mint ahogy az ebből a táblázatból kiderül: Állatfaj Napi ürülék (kg/db) Tejelő tehén 30-50 Hízómarha 25-40 Borjú…..