Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Xián

0 bejegyzést írt és 25 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Végre akadt egy hosszabb időszakaszom, hogy valósabb problémákról is írjak, s talán kifejezzem, mennyi apró dolog keserítgeti az ember életét. Kicsit száraz lesza téma, de egyeseknek lehet érdekes: Körülbelül több mint két hete kezdett körvonalazódni a tény, hogy megvan annak…..
Ma ismét olyan napom, volt melyen teljesen el voltam satnyulva. Egyszerűen egész napot fekvéssel, evéssel, alvással töltöttem. Ezen kívül főleg egy, de több más emberrel is sorozatos nézeteltérésekbe ütköztem. Közben rájöttem, igazából nézőpont kérdése kit ítélünk…..
Rion-gay OOO A HAPPY DAY! 2010.01.29 21:05:00
    Ma taliztam, Xavierral. Jó napom volt. Sütött a napcka is, s jó, kellemes idő volt. A Drága 1 órával előbb ment a Deákra, mint ahogy megbeszéltük. Am azért szerencsére összejött a tali, s lejártuk a lábunk. Végigmentünk a Vácin, el a Ferenciek teréig. (Kedvenc városrészem, s persze…..
Rion-gay Csütörtök 2010.01.21 19:38:00
  Változatlanul a mai napom is a gép előtt töltöttem. Ma nem tanultam. Igaz vizsgám is majd csak jövő hét vége felé lesz. Elkezdtem a másik blogommal foglalkozni. A fél napom elment vele még a 143 sablon közül kiválasztottam, mi leginkább tetszett. Ismerkedek még vele. Nekem bejön már…..
  Nem tudom mi legyen. Valaki azt mondja, h túl sok bejegyzést teszek közzé és nagyon rizsázok, nem a lényeget írom le. Valakinek meg pont ez tetszik, h milyen részletességgel írok, s h megosztom gondolataim. Van, aki már alig várja, h írjak, van aki panaszkodik, h annyit írok, h nem tud…..
Rion-gay Go 2010.01.11 17:00:54
Indulok vissza Egerbe. Nagyon feszült vagyok. Majd felrobbanok. Az este alig tudtam aludni. Csak forglódtam. Hajnal 3 után tudtam csak elaludni. Szétvet az ideg. Pozitívan gondolkodok, és bízok magamban, de sajnos már ez sem vigasztal, a múltkori egyes vizsga után.Néha egy kis hányinger is…..
Rion-gay Boxer vs Fecske 2010.01.10 18:35:00
 It's a BULL! XD  Már rég felakartam tenni nektek egy hülye kérdést, témát. Szo! :) Ti mit, melyiket részesítetek előnyben? A boxert vagy a fecske alsót? Én azon a véleményen vagyok, de merem ténynek is nevezni, h a melegek körében a fecske van előnyben. Ezen…..
Rion-gay Opera 2010.01.10 21:05:00
  Is's a SHIT!Röviden és velősen fogalmazva!10 perc alatt kinyírtam! Lassú, rossz minőségű képet hoz be, szerencsétlenkedik, semmi különös extrája nincs! Se új, egyedülálló design, image nuku! Kanyec! Mikor fog már végre valaki újítani?! Unom a firefoxot is, de ez a…..
Rion-gay Filmajánló 2010.01.09 17:35:25
Ha valaki megtudná nekem szerezni, bárhogy, bármilyen formában, azt megköszönném! ;)..
Rion-gay Filmajánló 2010.01.06 11:24:00
 Kétszer néztem meg a bemutatót, mert az elsőnél már megint elbőgtem magam. Nagyon jó film lehet. El is keztem a letöltését. Köszönöm az ajánlást! :) Szo ajánlom figyelmetekbe. Főleg azoknak, akik hasonló helyzetbe vannak édesannyukkal, mint Én. ..
Rion-gay Hooray! 2009.12.30 20:28:00
  Hurray! Túl a századik látogatón! Tegnap sikeresen átléptük a bűvös százas határt, s 4 fővel meg is haladtuk. :) Köszönöm nektek. Örültem neki. 104 egyedi látogató látogatott fel a tegnap a blogra, mire rég vágytam már, h elérjem a 100-as határt. Most meg se álljunk…..
Xián 2009.12.30 21:27:44
Rion-gay XD 2009.12.29 12:41:55
Xián 2009.12.29 16:57:17
Rion-gay Voalá! 2009.12.27 12:36:00
Tü-tü-dü-dűűűűűűűűű!!!!!!!! Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Íme a meglepetésem, mit "*Dobpergés, trombiták, fanfárok!* Bejelentem, hogy elkészült a Rion-design! " Hálás köszönettel tartozom ezért a Drága Xavier-omnak,  aki valójában…..
Rion-gay Juj! Its hot! 2009.12.25 15:46:00
Hát! Öhöm!... Nem is tudom hol kezdjem... Talán ott, h kaptam egy széééééééééééép tartalmas levelet. :) Íme: "Szia Igazából csak azért írok, mert fel idegesített ez a sók szarság, amit összehordasz. nézd, te egoista fasz szállj le közénk és nem kell a fellegekbe járnod nem vagy te különb…..
Rion-gay Vonatos srác! 2009.12.20 15:11:00
    Nagyon mérges vagyok most! Most írt sms-t, h nem tudunk holnap találkozni, nagyon sajnálja, pedig Ő is nagyon készült rá, várta már a hétfőt. Éppen úton voltam hazafelé, mert anyummal bementem az öregekhez. Mikor elolvastam az sms-ét olyan érzés jött rám, mikor megtudtam, h egyes…..
Rion-gay Bad Boyz 2009.12.19 22:00:59
ÓÓÓÓÓÓÓ!Ez nagyon jó hatsos volt!Mármint, a Bad Boyz produkció!Láttátok? :DTermészetesen az előadás végére gondolok, félmesztelen party! ;)Megint hevesebben kezdett el folyni odabent a vérem... ;)"Ahaaaaaaaa!" ;) :P XD..
Rion-gay Szombati napom anyummal, 2009.12.19 17:45:00
Anyum reggelről volt idegbeteg én meg du-ra lettem az. :) Milyen szépen kiegészítjük egymást. :) Reggel kb 15 percig én is feszült voltam mikor, korán reggel 7.30-kor kelni kellett. De 10 perc döglés után erőt vettem magamon, s lementem  konyhára, apum pont lefőzött egy jó…..
Xián 2009.12.19 18:41:58
KV nélkül nekem sem nap a nap :)
Elképzeltem ezeket a pénztáras jeleneteket :D
(
www.youtube.com/watch?v=b8Um5VHoBDQ) -a fejlövést kb így [1:45] XD
Amúgy a ruha próbálgatás és a tükörben önmagadbaveszés nem buzis sajátosság, heterók is csinálják csak tagadják :D
Xián 2009.12.19 22:54:34
@Rion-Gay: Huha, jó kis heteró ismerőseid lehetnek :D Jó mondjuk én sem teljesen az ismerőseimből indulok ki, hanem a csajukkal sétálgató hapikról akik lopva megnézik magukat egy kirakatban/tükörben, vagy igazgatnak ezt azt magukon.. :D

Jesszus, ez a melegítős srác szép lehetett! Mért nem mondtad hogy: "te figyu, őő brumm!!" -vagy valami ilyesmit XD
Ennél már csak azt szerettem jobban, amikor valaki edzőcipő+öltöny+valami elütő zokni kombóban jelenik meg egy iskolai rendezvényen :D
Rion-gay Hungary Boy 2009.12.18 20:22:00
 Találtam egy nagyon jó oldalt! Nagyon megtetszett. Szép a design-je, jól össze van rajta. Megfogott. Először azt hittem, h egy jó magyar meleg honlap, aztán mikor mentem le a könyvjelzők közé a link címet látom, h blog! :O Micsoda?! Blog?! Hát az! Szo annyira elnyerte a…..
Rion-gay Ezek a pasik!... ;) 2009.12.17 18:42:00
    Hát a héten újjabb pasi bukkant fel Főiskola - azon belül is a B épületterültének- látóhatárán belül! :D Először a megérzés jött, aztán a látvány! XD Huh. Hol is kezdjem? Elég felevenítenem magamban a srácot, s már el is akad a szavam... Szo! :) Ööööööömmmmmmmmmmmmmmmm.... Hát…..
Eger: Úton reggel a suliba át az érsekkerten... :)  Tegnap délután átadtam a karácsonyi és újévi képeslapot az egyik néninek, ma meg a másiknak. Kinek tegnap adtam, nagyon meglepődött,s örült neki. Még a szájához is kapott. S áradozott, hát, jaj, nem kellett volna,…..
Rion-gay Suli :S 2009.12.16 22:45:00
Holnap (Pénteken) egy nagyon fontos zh-m lesz. Már meséltem erről. Dear tanárom órája. A "dear" tanárnénié. Mondtam anno, h egyes lesz. Úgy is lett. Nem ért váratlanul. A csoportból, csak 3 embernek ment át belőle. XD Ma du megszerkesztettem már végre a…..
Rion-gay A hétfői napom ;) 2009.12.16 10:07:00
Jóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó voooooooooooooolt! XD Meglátogattam a vonatos srácot! ;) Taliztunk az állomáson, s elgyalogoltunk hozzá. 1 óránk volt csak...
Rion-gay Újabb ajándék 2009.12.14 18:24:00
Megint kaptam ajándék sütit a kisboltból. Most másik néni volt. Sokat látom ott Őt is, de eddig még nem ajándékozott nekem semmit. Most Ő is sorra került. XD Ráadásul kakaós tekercset kaptam! Bár az is az igazság része, h nem egy túlméretezett kakaós tekercs, és nem is valami…..
Azt se tudom mit, s hogy írjak. Biztos magas a vérnyomásom. Ég a fejem. Zakatol a szívem, s egy kicsit remegek is! Péntek 18:08 van Most szálltam át Hatvanban egy másik vonatra. Úton vagyok hazafelé. Komolyan mondom, vigyorgok, mint egy kis hülyegyerek. Olyan boldog vagyok! Igazi buzi,…..