Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Csillagur

0 bejegyzést írt és 207 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A 2. világháború egyik leghíresebb hadművelete - sőt, az egész hadtörténet egyik legizgalmasabb eseménye 69 éve történt. Június 6-án még ma is, minden évben sok ezren zarándokolnak el azokhoz a francia partokhoz, ahol a szövetséges csapatok partra szálltak a náci Németország…..
Csillagur 2013.06.07 09:46:03
@Ezt Zsófi mondja:: Veteránokkal még most is lehet találkozni. Nagyon megható az a szeretet amivel körülrajongják őket. Az ünnepségeken kiemelt helyet kapnak, és mindenki beszélget és fényképeszkedik velük.
Az is meglepő volt számomra, hogy a franciák mennyire tisztelik ezt az ünnepet, és milyen sokat jelent nekik a felszabadítás. Lépten-nyomon korabeli egyenruhába öltözött dzsipes franciákkal lehet találkozni, akik elmondásuk szerint tiszteletből öltöznek partraszállóknak. Minden faluban, városban az összes bolton, kávézóban partraszállós díszítések, fényképek vannak, nagyon becsben tartják ezt az emléket.
Február végéhez közelítünk, mostanra már nagyon messze magunk mögött hagytuk a nyári napsütés apró morzsáit is - a szervezetünk minden készlete kimerült, amit D-vitaminból a napozás során felhalmoztunk. Szerintem elég kevesen értesültek arról, hogy tavaly nyáron az Orvosi…..
Az előző cikkben a Felhőatlasz című filmről írtam, melynek lényege számomra az a gondolat volt, hogy tetteink néha észrevétlenül összekapcsolnak bennünket másokkal, és minden mindennel összefügg! Ezt a gondolatot erősítette meg néhány órával később a Művészetek…..
Egy magyar blogon olvastam róla, hogy június 20-án a világ legnagyobb fotómegosztó oldala, a Flickr kiemelten foglalkozott a blogján Boldogkőváraljával, bemutatott néhány gyönyörű képet róla. Boldogkőváralja a szívünk csücske - nagyon örülök, ha a lehető legmesszebbre…..
A középiskolai ballagások már az érettségi előtt lefutottak, a múlt héten az ovis és általános iskolai ballagók ideje érkezett el. Úgy alakult, hogy idén mindkettőben volt részem (az ovisról itt írtam: Búcsú az óvodától). Míg az óvodai ballagást teljes egészében a…..
A Zsófia név ismertebb ünnepe szeptember 17-én van, de sokan ünneplik a nevük napját az általam ismert Zsófik közül május 15-én is. A név görög eredetű, eredeti alakja Szophia volt, jelentése: bölcsesség. "Úgy mondják, hogy Konstantinápolyban van a szent mártírok,…..
A mi generációnk számára a címben szereplő mondat azonnal előhívja gyerekkorunk egyik kedvenc tévéműsorának emlékeit. A gyerekeink azonban soha nem hallottak róla, ha csak nem nosztalgiázó szüleiktől. A Zsebtévét nem nagyon szokta műsorára tűzni a televízió (volt ugyan pár…..
Ki ne ismerné szerte a világon a címben szereplő híres felszólítást és a gyerekkorunk egyik meghatározó rajzfilmélményét. Csákányi László hangja itt cseng a fülemben, és Psota Irén szemrehányásait sem felejti el, aki egyszer is látta és hallotta, miként reagál…..
Érdekes dolog a televízió, különösen az volt akkor, amikor én gyerek voltam. Leginkább egy csatornát nézett az egész ország, mert a másodikat nem mindenhol tudták fogni, és ott nem is mentek igazán fontos műsorok.Amikor én nagyon kicsi voltam, akkor készült el a Magyar…..
Kérj tanácsot A mi napunk 2012.03.08 09:46:00
Mivel blogunk mindkét szerzője nő, önünneplés lenne nőnap alkalmából valamiféle köszöntőt írni ezekre az oldalakra. Különben is, az előző években írtunk már a nőnap történetéről:kerjtanacsot.blog.hu/2010/03/08/nonap_alkalmabol_6 Írtunk a nőmozgalmak…..
Csillagur 2012.03.08 20:09:41
Nagyon szomorú voltam, amikor pár évig azt lehetett hallani, hogy a tojás egészségtelen, mert emeli a vér káros koleszterinszintjét. És nagyon örültem, amikor kiderítették a további kutatások, hogy mégsem! Nem úgy van az, ahogy először hitték, hogy a magas koleszterintartalmú…..
Kérj tanácsot Mátyás ugrása 2012.02.25 09:34:00
Ma ünneplik névnapjukat a Mátyások! Ezen mindenki, akinek van Mátyás nevű rokona, felkapja a fejét, hiszen köztudottan február 24-e Mátyás napja - ma pedig már 25-e van! Természetesen a szökőév tehet róla, hogy 2012-ben egy napot ugrik a Mátyás-nap! Idén február hónap nem 28,…..
Csillagur 2012.02.26 08:20:36
Bálint-nap alkalmából tegnap az egyik TV-csatorna újra műsorára tűzte az egyik legkedvesebb "szerelmes" filmet, „A szerelem hullámhosszán” címűt. A film friss volt és üde, még 2012 Bálint-napján is, pedig 1993-ban mutatták be, majdnem húsz évvel ezelőtt. Igazi romantikus…..
Kérj tanácsot Így múlik el… 2012.02.13 10:44:00
Mármint a világ dicsősége, a Terminátor sebezhetetlensége, Rambo rambósága… Nem szeretnék sem élcelődni, sem kárörvendeni, bennem inkább egy kis szomorúság kelt annak a fotónak a láttán, amit most megosztok veletek: A kép A feláldozhatók című film második részének…..
Kevesebb, mint egy héttel Bálint-nap előtt elárasztanak bennünket a „Valentin”-t ünneplő (pontosabban az ünneplésre felszólító) reklámok, facebook-okosságok. Tavaly már írtunk erről az angolszász hagyományok közül hozzánk került (bár eredendően pogány és római…..
Csillagur 2012.02.09 22:13:43
@Almandin: Én pl. nem bántódnék meg, ha a csajom így "megszadizna". De lehet, hogy egy perverz disznó vagyok. Viszont tartok tőle, hogy egyik barátom sem utasítana vissza egy ilyen kis bántást.
Csillagur 2012.02.09 23:54:05
@Almandin: Én pl. egyáltalán nem vágyom a pofonokra a nőmtől (ott az Élet a pofozkodásra). De ha még kellemesebbe fordulna az amúgy igen izgalmasan induló móka, akkor a végén, a vadság hevében még egy kis pofonon sem bántódnék meg.
Kérj tanácsot Az igaz szerelem! 2012.01.31 18:27:00
Tac Ke lábát sütötte a forró homok, és boldog volt. A forróság átjárta a vérét, teste felmelegedett. Érezte, hogy végre megtalálta az igazit. Elindult Tom felé, és tudta, ez az amerikai elvette az eszét, nem menekül, vége a függetlenségnek, a jól kiszámított egyhangú…..
Kezdjük azzal: nem szeretek teljesen cinikus lenni – tényleg azt gondolom, hogy a világ csodálatos, de sajnos csak azoknak mutatja meg csodálatos arcát, akiknek vannak szeretteik, akikre támaszkodhatnak és akiknek szeretetet adhatnak, és tőlük azt vissza is kapják… Aztán…..
Csillagur 2012.01.31 08:18:11
@Ezt Zsófi mondja:: Köszönöm a kimerítő történelmi elbeszélést, nagyon tetszett.
Én mégis úgy gondolom, hogy a kettő nem ugyanazt jelenti.
Ha valaki nem harcos személyiség, attól még élheti úgy az életét, hogy bármikor készen álljon szembenézni az elkerülhetetlennel.
A puritánok mélyebben néztek a halál szemébe, mint bármelyikünk, ezért kellett folyamatosan felkészültnek lenniük a harcra.
Szerintem mára a puskaporos mondás azt jelenti, hogy álljunk készen a csatákra. De nem feltétlenül a halálra.
„Csak ennyi volt: egy sárga villanás a bokájánál. Egy pillanatig mozdulatlanul állt. Nem kiáltott. Szelíden dőlt el, ahogyan a fák. Még csak zajt sem keltett, a homok miatt.” Mindannyian olvastuk százszor, fejből ismerjük Antoine de Saint-Exupéry regényének, A kis…..
Már írtam arról, milyen lesz a Sárkány éve általában, (http://kerjtanacsot.blog.hu/2011/12/03/a_sarkany_eve#more3432064).Most viszont itt az ideje valóban köszönteni az ázsiai új évet, mert január 23-án elkezdődik. Ázsia számos országában ez a legnagyobb ünnep, a Holdújév…..
Az év utolsó napját I. Szilveszter pápára emlékezve nevezzük szilveszternek. Ő volt a 33. pápa, aki 314. január 31-étől 335. december 31-éig, haláláig töltötte be a keresztény egyház vezetőjének hivatalát. Rómában született, és I. Constantinus császárral nagyon jó…..
  A karácsonynak, mint minden fontos ünnepnek, megvannak a maga családi rituáléi – nálunk legalábbis így van. Fontosnak tartom, hogy a gyerekek életébe ezek az apróbb-nagyobb szokások vigyenek állandóságot, ritmust. Így, hiába változik körülöttük a világ, nekik…..
Csillagur 2011.12.23 21:42:03
@Ezt Nóra mondja:: Mindig Te olvasol mesét? Hát az apjuk hol van ilyenkor?
Kérj tanácsot Luca vigye el! 2011.12.13 12:01:00
Tavaly Zsófi nagyon jól összeszedte nekünk, hogy milyen hiedelmek kötődnek Luca napjához: kerjtanacsot.blog.hu/2010/12/13/december_13_luca_napja_2 Csakhogy én ma reggel nem olvastam ezt el, és nem is emlékeztem mindenre belőle – ezért súlyos hibákat követtem el! Rögtön a cikk…..