Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Edwest

0 bejegyzést írt és 75 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Már a Sikoly 2-ben is megmondták, hogy a horrorfilmeket a folytatások nyírták ki. Duplán ironikus megnyilvánulás ez a sorozattól, hisz idővel a Sikoly-szériát is utolérte a műfajban látszólag elkerülhetetlen sors. Ami siker, azt folytatni kell, egészen addig, míg ki nem szívják az utolsó dollárt is…..
Éppen a napokban (augusztus 24 -én) volt évfordulója annak, hogy 1989 -ben a rendszerváltás időszakában - a hidegháború lezárulásának egyik sajátos jeleként - végre Magyarországon is bemutatásra kerülhetett egy James Bond film, mégpedig "A magányos ügynök". A James Bond "őrület" a nemzetközi…..
Edwest 2017.08.28 21:43:26
@Mountain Dew: George Lazenby
Amúgy nekem az A kém, aki szeretett engem a nagy favoritom a Cápa nevű bérgyilkos miatt. :)
The Chiller Top 10 horrorfilm 2016.10.30 10:44:58
Valamilyen oknál fogva az emberek szeretnek borzongani, ezek a filmek pedig alaposan kiszolgálják az igényeiket. Most a Top 10 legjobb horrorfilm bemutatása következik, szubjektív vélemény alapján. A listát nehéz feladat volt összeválogatni, mivel az idők során a horror számos más műfajjal társult…..
Már-már népmesébe illik az, ami a Jeepers Creepers 3 - vagyis az Aki bújt, aki nem - háza táján történik. Évekkel ezelőtt röppent fel a hír, hogy Victor Salva szeretné elkészíteni a folytatást, aztán inkább mindig valami másnak látott neki. Például a Rosewood Lane-nek vagy a…..
Gólem, fa, fű, virág, póló, gatya, cipő, bizalom, Geri, eljátszás, Bence, balhézás, jajmileszmostebbenaműsorban, semmi, az, bazdmeg, mindig átversz a felkonfban, Gólem. Reggel Alvás, horkolás, hallható szájszag, Loki fülében vatta, Botox a sarokban, a porban, a bogarak…..
Edwest 2015.05.15 19:27:00
@sirarcheer: Nem hiszem, hogy érdemes lenne bárkinek erre építeni, mivel többféle sorsa volt az Éden hotel finálékban a maradék pénznek eldobás esetén. Én egyszer egy olyat láttam, ahol valami zsetonokat öntöttek a medencébe a maradék összegének megfelelően, és a többi döntős pár öltönyben, kisestélyiben kellett, hogy kihalássza a medence aljáról: ki mennyit gyűjtött, annyit vitt haza. :) Mondjuk a mostani gárdát elnézve biztos úszkálna a végjáték után pár hulla a víz felszínén... :D
Ismét egy olyan film, hasonlóan a Kardforgatónőhöz, amely jókor volt jó helyen. Legalábbis Magyarországon. Ugyanis pont abban az időben került forgalmazásra, amikor a japán kalandfilmekre volt kereslet, lévén, hogy előtte hosszabb ideig nem lehetett őket látni mifelénk. A…..
Ez most nem olyan lesz, mint szokott lenni, mert csak. A képminőségért elnézést, elbasztam. ..
Edwest 2015.05.12 18:44:27
@Orltran: Lehet, hogy igazad van, bár az ilyen szintű belenyúlás már elég durva lenne. Azt akartam írni, hogy én venném is a sátorfámat, de aztán eszembe jutott, hogy hülye vagyok én? Legalább nyaralok egy jót, aztán majdcsak lesz valahogy. :)
Az biztos, hogy Apolka kiesésekor hajtotta végre a legnagyobb taktikai teljesítményt, de az is igaz, hogy az még az elején volt. Azóta kevésbé bíznak benne.
A 2014-es évben már érkezett egy horror beütésű film Új-Zélandról, az volt a Housebound, ami szerintem egészen pofásra sikeredett. A szigetországban forgott viszont a What We Do in the Shadows című horrorvígjáték is, ami talán kicsit kevesebb visszhangot kapott, pedig minőségét…..
Hát ezt a jóravaló, de kissé együgyű kopasz fiatalembert már sose eresztik ki a ligetből? Ott áll a fák között, mint egy kék ingbe és barna nadrágba öltöztetett fasz, kapaszkodik a kis cédulájába, hogy el ne szédüljön magától, és már vagy huszadjára mondja el a faél…..
Edwest 2015.05.09 11:34:30
@Mók_Ica: Na, most visszanéztem direkt. Szerintem Adri nem mondott semmi bántót. Elmondta, hogy úgy érezte, rosszat akarnak neki, illetve szóba hozta, hogy már bánja, hogy Mariannát támogatta Snezivel szemben. Ja, és amikor Loki rúgott belé még egy utolsót egy olyan mondattal, amiről mindenki tudta, hogy a legsebezhetőbb ponton támadja, Adri nem küldte el a jó édes anyjába. Félreértés ne essék: nem vagyok Adri fanatikus, sőt inkább negatív volt a szememben, de a sok tahó között felértékelődött. Pláne, hogy már nincs itt Patrik, így levetette a pióca viselkedést.
Edwest 2015.05.09 15:39:45
@SJai: Bence egy érdekes figura egyébként. Persze sok múlik a vágókon, szerkesztőkön, hogy mit látunk belőle, de ahhoz képest, hogy talán első éjszaka meztelenül próbált közeledni Apolkához, közben szajkózva a "Nyugi, nem erőszakollak meg!"-et. :D Szóval ahhoz képest szerintem egy nyugodt, korrekt karakterré nőtte ki magát. Oké, a gatyái azóta is többet vannak a teraszon, mint rajta. Azért azt ne felejtsük el, hogy még a magasságos Nagypéter is belefolyik néha a "kézen fogva, pucéran ugorjunk a medencébe" műsorba. :)
Edwest 2015.05.10 10:37:34
@fairytale: Nem biztos, hogy szó szerint idézem, de azt mondta: "Végre találkozok Patrikkal".

Adriék bandájának egyébként az okozta a vesztét, hogy egymástól függetlenül kezdtek akciókba, nem bíztak egymásban (főleg Gáborban), ráadásul időnként valaki odaült Lokihoz beszélgetni. A tervük szerintem akár kivitelezhető is lett volna. Mondjuk Orsinak Adri előtt kellett volna választania és Gábort.
Gólem, nem patak, liget, fák, hipó miatt(?) megszaggatott farmis, fehér igen, tojásfej, párválasztunk, Bence és Loki szarban, P2.0 nem egy taktikai géniusz, meglátjuk. Tina majommal, a fején napszemüveggel alszik, amin csak az csodálkozik, aki nem látta VV Fannit szemüvegben…..
Edwest 2015.05.02 18:17:39
@Gyula vitéz télen, nyáron (bigél):
kinyír: Mariann
randi: Snezi
házasság: Barbi

Amúgy biztos velem van a baj, de nem tudok rájönni: ki az a lány a Hogyvolt fejlécében Adrienn és Mariann között?
Gólem a ligetben, ingben, hipózott farmerben (tényleg, emlékszik még valaki a házilag hipózott Trapper farmerra?) és kék ingben feszít, ma valakinek meszeltek, Gábot és Loki ideges, Gyula, Becks és Bence meg nem, mert nem olyan családból származnak. Adri és Ivar bugyis, de…..
Berki egy betonkocka kecsességével mozog az erdőben míg eldarálja a kötelező felszopót. Ma párválasztó, senki sem érezheti magát biztonságban, ez itt az Éden, itt bármi megtörténhet, mondja teljesen hitelesen a gyárilag koptatott farmerjában és a vasúti restik abroszából…..
Edwest 2015.04.12 17:03:38
@natalja: Természetesen erre gondoltam. Kínos, hogy elgépeltem a dolgot. :)
Ugyanakkor nem tudok elmenni amellett, hogy vajon miért van az, hogy ha néha írok egy-egy hozzászólást, valaki mindig beleköt valamibe?

Hogy a témához is hozzászóljak: ebben az évadban tényleg nagyon feltűnőek az olyan momentumok, amikről üvölt, hogy szerkesztői utasítás van a háttérben. És nem az olyanokra gondolok, mint hogy ki kap újabb esélyt, vagy hogy ki hányadikként választhat párt. Az olyan értelmetlen dolgokra, mint pl. Norbi kiesésekor Naomi monológjára. Manduláék beküldése szerintem az olyan elhibázott döntések egyike, mint Pongó beküldése a VV-be vagy Alekoszé a feleségkeresős műsorba.
Edwest 2015.04.12 18:26:28
@verkli: Persze, nincs is baj ezzel. Majd hülyék lesznek hagyni elhullani azokat, akik a hátukon viszik a műsort. Szerintem még a borítékos megoldás sem kellene. Épp az (lenne) a szép, ha lennének spontán. kétségbeesett lépések. Amúgy nekem tetszik Peti és Loki játéka, de kíváncsi lennék, vajon mit lépnének, ha kutyaszorítóba kerülnének, és mondjuk mindketten csak Mariannra számíthatnának. Talán én vagyok naiv, de szerintem benne van a pakliban, hogy egyikük beáldozná magát.
Edwest 2015.04.13 16:48:08
@natalja: Oké. :) Igazából utóbb vettem észre, hogy nem az "szólt be", aki alapjáraton olyan kioktató stílust ütött meg. Meg épp érzékeny pillanatomban kaptál el. Kipityeregtem magam, aztán ennyi. :)
  Én aztán kurvára nem értek a kortárs férfidivathoz, fekete póló és farmer kombóval viszont még nem tévedtem akkorár soha, sehol, mint Gólem ezzel a zöld, aprókockás inggel, aminek a gallérrésze alaposan el van szabva vagy baszva, kinek hogy, hátborzongató adást ígér, meg…..
Gólem zöld Tommy Hilfiger-ingben és kicsit hipófoltos(?) farmerban áll a villa előtt, az ízületek recsegve tiltakoznak minden mozdulat ellen, ma este fordulat gyön, mondja bárgyú vigyorral, bár lehet ez nála a természetes arckifejezés, az eddigiekből erre következtetek, ilyen fej…..
Nagy elvárásokkal és mérhetetlen harci kedvvel ültem neki az osztrák gyöngyszemnek ígérkező Blutgletschernek, ami az előzetesek alapján meglehetősen biztatónak tűnt. Kicsit John Carpenter '82-es klasszikusára hajazott, de talán pont ettől kaptuk fel a fejünket. Hazájában…..
A múltkori, egész felejthetőre sikerült kép után újabb fotó a Jurassic Worldből, ez alkalommal az EW-ből. Mondjuk nagy meglepetésre nem kell számítani, hiszen ezt a jelenetet már az előzetesben is láthattuk, de annyira várjuk a filmet, hogy nehezen bírunk magunkkal. Gondolom nem…..
Mark Jones rémségesen kicsi és hasonlóan gonosz karaktere 1996-ban már a negyedik filmben tűnt fel és, ahogy a 3. rész esetében most is Brian Trenchard-Smith vehette kezébe a stafétát és próbálhatott szerencsét. Érdekesség lehet, hogy a rajongók szerint az egyik leggyengébb…..
Carly, Nick, Wade, Paige, Blake és Dalton úton vannak egy focimeccsre, éjjelre azonban letáboroznak, a gond viszont az, hogy a kocsit valaki az éj leple alatt megrongálta. Így ketten közülük a közeli településre Ambrose-ba látogatnak, hogy helyre pofoztassák a járművet. Mivel…..
Egyelőre nem túl sokat tudni az új Péntek 13 filmről, de Brad Fuller és Andre Form producerek azért néhány dolgot elárultak az állítólag 3D-ben érkező új felvonással kapcsolatban - mondjuk 3D-ügyben nem pont nem nyilatkoztak, az egyelőre inkább csak pletyka. Fullerék…..
Szar dolog az öregedés. Megjelennek az őszhajszálak, romlik a látás, fáradékonyabbak leszünk - ne adj Isten egy idő után fel sem áll vagy bepókhálósodik - és még sorolhatnám. Az öregedés pedig a filmes ízlésre is kihat. Eljön az idő, amikor az ember már a tinihorrort sem…..
Pár hete egy szavazás keretein belül kértük ki a véleményed azzal kapcsolatban, hogy ki a kedvenc horrorfilm rendeződ. A választás abszolút rád volt bízva, nem akartuk válasz lehetőségekkel megkötni a kezed, bízva abban, hogy egy viszonylag reális képet kapunk a közönség…..
Nemrég jelent meg A Hihetetlen Pókember különszáma a Kingpin kiadó gondozásában. A jeles esemény, hogy immár 25 éve olvashatjuk magyarul Peter „Pókfej” Parker kalandjait. Eme történelmi pillanat jegyében látott napvilágot ez a kiadvány amely tartalmazza a következő…..
Edwest 2014.06.11 10:14:20
Vannak dolgok, amiről nem lehet érdemben nyilatkozni, pláne posztolgatni úgy, hogy az ember kívülálló. Ez nem egy olyan "mi vagyunk a belső kör, a hozzáértők, mindenki más meg mit is akar itt" típusú vélemény részemről, mert attól én is ki tudok akadni. Az a nagy baj, hogy a kritizált Pókember különszám főleg azoknak készült, akik vásárlói és rajongói voltak az első magyar Pókember kiadásnak. Ezen kívül azoknak, akik értik, mi a jelentősége, hogy megjelent egy ilyen képregénytörténeti mérföldkő magyar nyelven. Maga a szori, a rajzok persze, hogy meghaladottak, de nem is ezért szeretjük.
Ahogy többen is leírták előttem, a fordító próbálta visszaadni a régi kiadás nyelvezetét, az akkori gyakran valóban gagyi neveket, mint Rakéta Robi vagy Füsti Vili. Teszi ezt azért, mert kontextusba kívánja helyezni az általa kiadott klasszikus történeteket, és mert tisztelegni akar a régi kiadás előtt.
A műfordításról: ha valaki tökéletesen szöveghű akar lenni minden körülmények között, akkor a fordítása magyartalan, izzadságszagú és kevésbé élvezhető lesz. Amúgy meg Harza Tamás nem azt csinálja ám, hogy felcsap egy képregényt, amit berendelt e-bay-ről, vagy a török piacon vett egy gyékényszőnyegről, leemeli a polcról az angol szótárt, aztán minden szövegbuborékkal öt percet tököl. Üzleti egyeztetéseket folytat a kiadókkal (angol nyelven), elég sokat küzd egy-egy megjelenésért, szóval beszéli a nyelvet, és nem, nem google fordítót használ, ahogy azt a cikkíró a humorosnak szánt címben írta. Nem, Harza Tamás nem az Isten, de elég sokat dolgozik, hogy a rajongók olvashassák a különféle címeket, ezért kicsit felbosszant, mikor valaki ilyen kis semmi háttértudással nekilát fikázni.