Regisztráció Blogot indítok
Adatok
basaroland

0 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az agybetegségek egy év alatt 798 milliárd eurójába kerülnek az Európai Uniónak, másfélszer annyiba, mint az öt következő legdrágább betegség - vont párhuzamot lapunknak Freund Tamás, a Nemzeti agykutatási program vezetője. A Magyar Tudományos Akadémia élettudományi…..
Thylane Lena-Rose Blondeau csupán tízéves, de úgy tűnik, hogy ő a divatvilág egyik aktuális üdvöskéje. A róla készült képek – főleg amik a francia Vogue korábbi számában láthatóak – nagy vihart kavartak, hiszen egy ilyen fiatal modell esetében sokak szerint…..
Az előkészületek „Kevés cucc, kevés cucc, kevés cucc” – mondogattam magamban a pakolásnál akár egy mantrát (csak hogy stílusos legyek). Boldog voltam, amikor megállapítottam, hogy a bőröndbe csak 3 szoknyát tettem, meg 5 pólót. Na jó, elfér egy hatodik is. Meg még egy hosszú ujjú is, hátha hideg…..
basaroland 2010.08.21 23:13:19
Hétvégén megkérdeztem páromat, el merne-e menni nudista strandra. Elég határozottan válaszolt: külföldön igen.Azt mondta, hogy nem lenne jó összefutni egy ismerőssel ott. Nem a lebukás miatt, hisz az kölcsönös, csak nem volna jó, ha meztelenül látná őt egy ismerős. Mondtam…..