Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Greenwood

0 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mielőtt még ismertetném magát a közleményt, gyorsan összefoglalva kikről is van szó: Magyarországon két szociáldemokrata párt létezik: a Magyar Szociáldemokrata Párt, aminek elnöke Kapolyi László, és amit minden magára adó baloldali lenéz egy kicsit, hisz lefeküdtek egy…..
A Civil Mozgalom honlapján közzétették Seres Mária elsősorban tagsághoz írt nyílt levelét, melynek címe: Eljött az idő! A levél hozzávetőlegesen ezt az egy pozitív üzenetet tartalmazza. Jobb helyeken, egyetemi bölcsész-, meg gazdasági karok email listáin szoktak hölgy…..
Többek kérésére utánanéztünk a komment-beállításainknak, és elnézéseteket kell kérnünk, hogy eddig nem tudtatok kommenteket fűzni a posztokhoz. A hibát (remélhetőleg) kijavítottuk. Észrevételeiteket köszönjük.Amennyiben továbbra sem jelenik meg a kommentetek, kérlek…..
A címhez nehéz bármit is hozzátenni, legfeljebb csak az érdekelne, hogy mégis melyik volt az a túltenyésztett trendkövető, zsírmentes tejből készült grande macchiatót szürcsölő, Iphone-fetisiszta idióta, aki jó ötletnek gondolta, ha egy pár éve még nagyon divatos, de már…..
Greenwood 2009.11.11 16:25:05
@altec:
Köszönöm.
Bár nem mondanám, hogy teljesen világos, de te mindenesetre megpróbáltad.
Csak megjegyzem: ez a lengyel vonal az elmúlt 20 évben mintha nem kapott volna akkora hangsúlyt, mint most. Legalábbis nekem nem tűnt fel. És a lengyelek szerepe ebben a dologban a te magyarázatoddal is nekem eléggé áttételesnek hat.
Volt végre egy dolog, ami hozzánk, a magyarokhoz kapcsolódott. Most meg "osztódik" ez a "dicsőség". Nem mintha emiatt valaha is olcsóbb lett volna 1 forinttal is a kenyér, de azért mégis...