Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kadibela

0 bejegyzést írt és 176 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Létezik a hazai audiofiliában egy mondat, amely szinte beleégette magát a néhai HiFi Magazin emlőin nevelkedett modern kori hifis társadalom retinájába. Így aztán mindig ott lebeg a látóterü(n)kben, bármerre is nézne a kedves hobbytárs. De jó nagy betűkkel ám, nem csak úgy, megjegyzésként az alsó…..
kadibela 2020.11.16 23:14:59
@MT69: Ennek a régi Tesla doboznak a hangja bennem is kellemes emlékeket ébreszt. Annó ifjú koromban meglepően jól szólt egy régi csöves rádióból eszkábált erősítő-CD kombóval, aztán évtizedek múlva ismét meglepett amikor egy kommersz mini toronyra kötve, édesapám feltett egy kórusművet. Meglepő hogy 20 év elteltével, teljesen más kombinációban is van benne valami megragadó, főleg a középtartományban. Én is elhatátoztam, hogy egyszer veszek egyet, kipróbálom mit tud egy jobb lánc végén (Apukámtól nincs szívem elkunyizni). Egyébként pont ez a kis Tesla a jó ellenpélda. Van benne valami, ami egészen különféle, akár teljesen kommersz elektronikák mögé kötve is átjön. Én azért továbbra is hiszek benne hogy a hangfal karaktere igenis meghatározó lehet egy láncban és igenis vannak sajnos még a piacon nagy mellényúlások neves gyártóktól is. De tény hogy jóval egyszerűbb a képlet mint a HFM idején. Mindemellett marhára nem mindegy szvsz hogy a lánc végén egy Audio Note E doboz, egy QUAD ESL vagy egy neves mini monitor van.
kadibela 2020.11.16 23:37:42
@MT69: egyébként többféle ilyen Tesla doboz volt. Volt egy kisebb, de mélyebb dobozú verzió ARS 8104 v. 9104 és egy nagyobb, de laposabb doboz az ARS 821 v. 825. ahol a mély és magas egy vonalban vannak. Ez utóbbiban a hangváltó szerepét egy egyszerű kondenzátor töltötte be, nekem ilyen volt. A magas hangszóró típusát is variálták idönként. Alapvetően mind 2 utas, papír membrános hangszórókkal, zárt dobozban. Hogy mitől szólhat ilyen jól, rejtély, talán pont az egyszerűsége, talám a jól csillapított zárt doboz vagy a papír magas-mély kombó, ki tudja? Jó lenne egyszer eljátszani velük...
kadibela 2020.11.20 16:03:29
@Analoglued: Én csak leírtam a véleményemet, gondoltam erre való a komment szekció. Természetesen mindenki azt ír amit akar és olyan elveket népszerűsít a saját blogján, ami neki kedves.

Igen, holnap is felkel a nap, de aki azt mondja hogy a napfelkelte márpedig Badacsonylábdihegy-alsón a legszebb és ez egy könnyen bizonyítható tény, mivel ő erre már régen rájött, ellentétben azzal a régi tézissel mely szerint a legszebb napfelkelte a III. kerületi Pünkösdfürdő utca 4-ben van, hát ezzel nem tudok mit kezdeni... Valószínűleg bizonyos körülmények között mindkettőnek igaza lehet, más körülmények között egyiknek sem, de azért egyiket sem írnám bele az Alkotmányba.
Eredetileg úgy terveztem, hogy az audio-bullshit (angol: bivalyszar, értsd: duma, hasba akasztó szöveg, hülyítés) gyűjteményemet majd ugyanolyan tematikusan fogom folytatni, ahogy azt az előző részben sikerült elkövetnem. Sajnos bárhogy igyekszem, nehéz volna ezen az irányelven menni tovább. Akkor…..
kadibela 2019.05.21 18:18:19
@Analoglued: Előre is bocs azért amiket írni fogok. Szögezzük le, hogy nagyon nagyra becsülöm a kitartásod és a fejlesztő-kísérletező munkád, ugyanígy le a kalappal a blog és az egész "ismeretterjesztő" tevékenység előtt. De sajnos az előző hozzászólásod alapján szerintem neked van egy nagyon erős beidegződésed vagy rögeszméd. Úgy látom bármilyen hozzászólás születik, te valahogy mindig a saját véleményed igazolását látod benne. Ha most a krumplibogarak peterakási szokásairól írtam volna, abból is azt a konklúziót vonnád le, hogy az általad belengetett teória (és erősítő) az egyedüli üdvözítő megoldás. A "ki tudom nyitni a kaput" és a "megkerestem a kapukulcsot" kinyilatkoztatások pedig engem megrémisztenek, bizonyos szekták jutnak róla az eszembe, ráadásul ezek a kinyilatkoztatások totálisan ellentmondanak a bejegyzés eredeti felütésének. Ahogy írtam korábban, egy bullshitre és másik bullshittel válaszolsz és ahogy az lenni szokott ilyenkor, még hosszú bekezdéseken át igazolod is a saját teóriádat. Én nem állítok semmit, nekem tökmindegy a 80%-20% vagy a csöves / tranyós vita, csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy kicsit érdemes árnyaltabban látni a világot és néha elvonatkoztatni a saját teóriáinktól is. Maradok hűséges olvasód, további jó munkát: KB
 Épp a minap gondoltam arra, mennyiféle témában, mennyi meg nem alapozott ( és akkor még nagyon finoman fogalmaztam ) vélemény látott már napvilágot hiteles, szakértő információnak álcázva amióta az internet ezt lehetővé teszi, ill. sok emberhez eljuttatja. Nem nagyon tesz jót az efféle, minimum…..
kadibela 2019.02.25 21:34:16
Nekem van Lenco L75-öm, pontosabban 78, több is, hallgattam teljesen gyári állapotban és többféle tuninggal egyaránt. Már alapkiépítésben is (ha mechanikailag rendben van) egy nagyon zenei gép, és nem kell szénné tuningolni, hogy teljesen más kategóriába kerüljön. De nem is ez a lényeg. Mennyibe is kerül egy haszált Lenco??? 15-20 ezer körül ki lehet fogni a rádiós 'music center' verziókat, sokszor akár lomisoktól, ócskapiacokon. De egy gyári kávás, jó állapotú sem drágább 30-40 ezernél, bár az árak emelkednek. A lényeg: ennyi pénzért sehol sem kapsz ilyen zenei hangú gépet, ami ráadásul rengeteg fejlesztési lehetőséget rejt magában. Lássuk! Veszel hozzá egy Rega kart (40 ezer), egy jó lemez alátétet (15 e), csinálsz vagy csináltatsz egy új kávát vagy egy balsafa karbázist (20 e), csinálsz pár rezgéscsillapító trükköt, szétszeded és megzsírozod a motort és a csapágyat, esetleg veszel egy új idlert (10 e). Most vagyunk 100 ezer Ft körül, és van egy olyan géped, ami bátran felveszi a versenyt bármelyik középkategóriás új géppel (pl. Rega P3). Nem ez lesz a világ legprecízebb, legcsendesebb gépe, de tudni fog valamit (zenél), amit a többiek ennyi pénzért még csak kapizsgálnak. Arról nem beszélve hogy kiváló DIY projekt alap, lehet vele kísérletezni, és ha mégsem jön be, nem vesztesz sokat. Múló divathóbortnak nem nevezném (mint pl. T-amp vagy super tweeter), az érintett közösségek aktívak már vagy 15 éve és ez a lemezjászó fosszília sokaknak okoz örömet mind a mai napig.
kadibela 2019.02.27 23:07:12
@Analoglued: szerintem éppenséggel nem rossz az a csapágy, mégiscsak svájci óraművesek készítették. Más kérdés hogy milyen állapotban van így 30-40 év múltán a 3 kilós tányér súlya alatt. A motor táp érdekes kérdés, nem tudom foglalkoznak-e vele. Igazából itt a bazi nehéz tányér sztem eléggé kisímítja a kisebb freki ingadozásokat. És épp ez benne a zseniális, hogy ennyire egyszerűen, bonyolult áramkörök nélkül oldja meg ezt a kérdést, ami a dinamika és a ritmika egyik legfontosabb forrása szvsz. egy futóműnél.
Ahogy lenni szokott, minél markánsabb az orrplasztika, annál kevésbé érinti a lényeget. Viszont a motorja fantasztikus. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
kadibela 2012.02.15 16:23:49
@Shadowbull: Gyorsan lehet tölteni és kisütni, akárhányszor, károsodás nélkül. Ezért kondenzátor. Ennyi.
kadibela 2018.02.21 12:02:55
@GRX:
Akkor folytassuk a sort, az általam próbált, általunk szervizelt modellekkel:
2007: Peugeot 207 bajuszkapcsoló rendben
2008-2017: új Partner: nincs bajuszkapcsoló probléma
2008: 508 bajuszkapcsoló OK
2009: régi 308, bajuszkapcsoló rendben
2010: 308 modellfrissítés. bajuszkapcsoló jó
2012: 208 bajuszkapcsoló rendben
2013: 2008 bajuszkapcsoló teljesen jó
2014: új 308 bajuszkapcsoló teljesen jó
2013-15: 3008 és 5008 bajuszkapcsolóval semmi baj
2016_ új Expert: tökételes a bajuszkapcsoló
2016-17: új 3008 és új 5008 bajuszkapcsoló rendben

Eltelt 14 év, megjelent 13 modell, amiben semmi problémát nem produkált a bajuszkapcsoló! A "legenda" mégis tovább él, a minap is olvastam valahol. A sok tudatlan meg elhiszi, és ez alapján vásárol autót. Én ezzel nem tudok mit kezdeni.
A kandidátus szó jelentése – bár ezt a Kedves Olvasónak vélhetően nem volna muszáj itt felidézni – annyit tesz, mint magasabb tudományos rangra, pozícióra jelölt személy. Nos, efféle jelölti státus úgy látszik nem csak a tudományos, doktori berkekben járja. Nem az első eset, hogy a mi hobbynkban is…..
Örökségfigyelő Radetzky, mars! 2016.06.07 09:32:00
Épphogy elült az Erkel utca 18. szám alatti lakóház lerombolása miatt kitört botrány, ismét egy műemléki vonatkozású ügy, a Bem téri volt Radetzky-laktanya bontása borzolja a kedélyeket. Ezúttal azonban nem egy kis eldugott utcában álló, csupán helyi szinten (egykor) védett épületről van szó, hanem…..
Mire a cikk végére értek, addigra magatoktól is rájöttök, de azért elárulom a nyilvánvalót: magamtól a büdös életben nem találtam volna rá erre a remekműre. Az pedig azért lett volna katasztrofális, mert akkor minden bizonnyal ti sem hallotok róla. De a katasztrófát egy kínai ismerősömnek…..
kadibela 2016.05.24 14:45:35
@szcsongor: A világ összes zenéje Hehehe! A múltkor végeztem egy próbát, 10 számból ötöt találtam meg, azt is háromféle szolgáltatónál. Persze a zenei ízlésem nem az Adéle - AC/DC - Kis Grófó háromszögben mozog. Amúgy meg minek keresgessem a zenéket ha megvannak már 10 éve. Egy megfelelő méretű kártyára felmásolok 3 napnyi zenét és a kedvemre válogatok. Fészkes fenének kínlódjak a Szpotifájjal, a Dízerrel, a telefonommal meg a vidéken akadozó mobilnettel. Nyilván senki sem HIFI zenehallgatásra vesz ilyen kütyüt, de 50-100 ezer szerintem pénzkidobás. Hallgattam már olyat, amibe tisztességesebb 8-10 centis hangszórókat raktak, de az már súlyban és méretben is terjedelmesebb volt, 150 ezres árcédulával, és még mindig csak kielégítő hangzással.
kadibela 2016.05.24 14:53:37
@Orbánseggén_Lőrincz:

"Genre alapján hallgatok zenéket"

Akkor ennyi erővel hallgathatnál rádiót is:)
Jazzy, Klasszik, Dankó, Karc FM, Albán nemzeti adó, stb.

Ez nem a 21. század, hanem az igénytelenség amiről te beszélsz, mindegy csak szóljon, zizegjen valami, hátha elnyomja a dízel kerregését... Ehhez nem kell 24 ezret de még egy fillért sem költeni, elég a SOKOL rádió, a hátára szigszalagozott laposelemekkel.
kadibela 2016.05.24 19:12:22
@Orbánseggén_Lőrincz:

"gyári feles töltéssel végigmuzsikált 5 órát csutkán szólva a teherautóban, ami hangos mint állat)."

Turbós benzines teherautó??? Az fasza lehet. Főleg az ÁFA, ami visszajár a benzin után.

Úgy látom te ilyen menőzős csávó vagy, na képzeld én esténként meg kubai TV-t szoktam nézni, nappal francia jazzműsor streamet hallgatni és a kínai rádió magyar adást is fogom (offline). Hűha mekkora csávó vagyok!!! Most legalább 2 centit nőtt a fütykös! :) Egy ilyen fos kapcsán viszont eszem ágában sem lenne zenehallgatásról áradozni, max. egy lakatlan szigeten ahol nincs más hangforrás, de ott meg b@szhatod a streameket és a töltögetést.
A ház udvarán 1944-ben a Ney-csoport 60 partizánt, kommunistát és zsidót végzett ki. Mivel a ház később az ÁVH főhadiszállása lett, így 1956-ban innen indult el a forradalom.  A T2A építésziroda korábbi, leporolt látványterve (Forrás HB Beavis)..
kadibela 2016.05.20 18:48:36
@gmihaly621:
Persze hogy nem szép, hiszen 40 éve nem nyúltak hozzá (kivéve a Fekete Sas utcai homlokzat festését), másrészt a legutolsó felújításkor megfosztották eredeti díszeitől is, a kaput egy ronda vasajtóra cserélték, a Bem utca felé egy omló téglakerítést húztak, stb.
Nézd meg inkább az eredeti képeket itt:

urbface.com/pics/normal/cd27049f5d1ff04b5d4343353e23569e.jpg

Vagy itt:

egykor.hu/images/2010/original/budapest-ii-kerulet-radetzky-laktanya-.jpg

Még ha nem is építenék vissza az eredeti díszekkel, jelenlegi formájában is sokkal nívósabb épület a Bem utca háború utáni szoci kockaházainál vagy a szintén korábban kibelezett, neoszocialista pártház stílusban megújított Külügyminisztériumnál. Ráadásul a Bem tér északi oldalán található lakóházakkal is harmonizál. Az a felemás, képmutató megoldás hogy meghagyják a homlokzatot dísznek, csak arra jó hogy befogják az elégedetlenkedők pofáját, nesze b@zdmeg, itt van a régi homlokzat lehet benne gyönyörködni! Más kérdés hogy mögé építünk egy 7 emeletes üvegmonstrumot egy olyan helyre ahová pont ez nem hiányzik. Aki ismeri a környéket az tudja, hogy a II. vh. során nagyon sok régi épület pusztult el, ezáltal Bel-Buda korábbi utcaképe radikálisan megváltozott. Ez az épület a túlélők egyike, ráadásul egy jól látható, emblematikus helyen, ezen felül történelmi emlékek is fűződnek hozzá. Kár lenne így tönkretenni.
Előszó Ez az első olyan cikkem, amit kénytelen vagyok három részletben közreadni, terjedelem és időrendi okokból. Különösen a második részében nagyon sok technikai, felépítési kérdésről lesz szó, amelyek érthetősége sokaknak a kínaival vetekszik majd, emiatt itt, e helyt elnézést kérek. Akik már…..
kadibela 2016.03.01 16:06:11
@Analoglued:
Nekem van egy tisztán A osztályú erősítőm, Nelson Pass féle kapcsolás (Zen), ezért is mertem előhozni a kérdést. Nem én építettem. Én annyit látok, hogy minimális mennyiségű alkatrészt tartalmaz, ami viszont jó lehetőség az optimális alkatrészbázis kialakításához. Tény hogy két hatalmas hűtőborda van az oldalán ami forró, de működés közben meg lehet érinteni. Sajnos még nem volt alkalmam igazán high-end készülékek társaságában kipróbálni, de a Pioneer A400-as erősítőmnél (bocs!) nagyságrendekkel jobb, ami azért nem rossz egy DIY erősítőtől, ami minőségi, de abszolút nem "egzotikus" alkatrészekből épült. Hátránya valóban a teljesítménye, 90 dB vagy nagyobb érzékenységű dobozokkal él igazán.
Bajban vagyok ezúttal. Többszörösen is. Hagyományosan a szívem csücske minden magyar termék, a jók különösen. Ezért mindig, amikor ilyen eszközök kerülnek a kezem ügyébe, előre, külön emlékeztetnem kell magam az elfogulatlan ítéletre. Nincs ez másképp most sem, sőt, a bajt tetézi az a körülmény,…..
kadibela 2016.02.01 11:25:33
Nem értem miért akarják a megboldogult APX-100 utódjaként pozicionálni. Nekem volt olyan erősítőm, kimenő csere, táp átalakítás és teljes kondi pakk csere után is pocsékul szólt. Sokkal inkább volt kísérletező kedvű középiskolások játékszere (iskolai hangosításból leselejtezve ugyebár) mint HIFI produktum. Azóta is mérges vagyok azokra a fórumokra, amelyek alapján elkezdtem vele foglalkozni, sok időt és energiát (no meg pénzt) feccöltem bele, végül sikerült elérni egy olyan gyenge hangzást, amit kenterbe vert bármelyik használt 20-30 ezres népszerű tranzisztoros. Ráadásul nehéz volt, búgott, sok helyet foglalt (monoblokk pár). Gyűlöltem. Eladtam, boldog voltam amikor betettem a vevő csomagtartójába, bár búcsúzóul még fél centi bőrt leszedett a kezemről az élesre hagyott fedőlemeze... Azóta is az orromban érzem a tetejére fújt mattfekete festék szagát, ahogy szépen pörkölték a PL-509-esek.

Ha jól látom ez egy teljesen más csőkészlettel és kapcsolástechnikával készülő darab, ígéretes képességekkel. Kérem engedjük el ezt az APX-100 nosztalgiát, vagy inkább hagyjuk meg egy belépő szintű modellnek. Nem hiszem, hogy aki manapság 700 ezerért ilyen készüléket vesz, az az APX-100 után nosztalgiázna. Az egy hangosításra szánt, közepes képességű készülék volt, semmi köze ahhoz, amit ez a modell képvisel. Ha már legendákat keresünk akkor sokkal inkább EA-057, de szerintem itt nincs értelme a nosztalgiának! Hajrá APX-200!
Az analóg ( vinyl ) hanglemez utóbbi években tapasztalt Nagy Visszatérése sokunkban – bennem is - keltettek új reményeket, a mi , bakelit lemezen felnőtt korosztályunkban hagyományosan meglévő, analóg lemezjátszással kapcsolatos romantikus érzéseink mellé. Mert az analóg lemezjátszás nem csak…..
kadibela 2016.01.15 10:06:39
@Analoglued:
Köszönöm válaszod!
Első körben úgy látom a FLAC-kal kell kicsit ismerkedjek, mert a leírásod alapján úgy tűnik kissé alábecsültem a formátum képességeit. Viszont azt nem nagyon értem miért jó milliós rendszeren CD-ről rippelt FLAC-ot hallgatni. Arra lennék még kíváncsi, vajon mennyire éri meg audio pc építésbe fogni, ha vannak erre fejlesztett digitális lejátszók, és itt nem az olcsó hordozható mütyürökre gondolok, hanem a komolyabb asztali készülékekre, azért a bejegyzésben említett összegért már találni ilyeneket. Mindegy, ez nem az én szintem, első körben azt hiszem az optimalizált PC+SSD+DAC irányt fogom megcélozni.
AudioWorld Racionális Audio 2015.11.23 13:20:44
 Ez a kérdés az idei AV Trend és HiFi Show–n való jártamban-keltemben fogalmazódott meg bennem, majd valahogy háttérbe szorult. Később volt egy értékelő beszélgetésem Veres Attilával ( aka Audiolife ), míg végül ma reggel arra ébredtem, hogy ennek a cikknek a kezdő gondolatai…..
kadibela 2015.11.26 11:22:03
Szerintem kicsit félrement ez a beszélgetés és most én is csapongó leszek...

Rengeteg rossz felvételem van, amelyeket szívesen hallgatok, attól függetlenül hogy a mai rendszerem sokkal inkább megmutatja a hibáikat mint a 10 évvel ezelőtti. Kicsit mesterkéltnek és önámításnak érzem azonban amikor mindenki azt harsogja "zenei", "zeneiség", "zenél", a "zenét szeretném élvezni", "zenerajongó vagyok", én a "zenét keresem", "lényeg hogy zenéljen a rendszer". Szerintem igenis van egy minimál követelmény a zene forrásánál. Ezért bántja a fülem az mp3, egy-egy rosszul sikerült felvétel és nagyon sok CD is, és ezen nem segít az, ha ráküldöm egy drága rendszerre, sőt az eredmény még katasztrofálisabb lesz.

Értem hogy mire gondoltok, nekem is volt olyan lemezjátszóm (több is) amibe igazán nem tudtam belekötni, csak valahogy a zene lényege, dinamikája nem jött át. És most hogy így magamban gondolkodom, valahogy pont ez a bajom egy csomó felvétellel is. Hiányzik belőlük a zeneiség. Nem feltétlenül technikailag rosszak, és nem tudom meghatározni mi a baj velük, csak egyszerűen nem zenélnek.

Igazából az a bajom az egésszel, hogy amióta a komolyabb rendszerrel megtapasztaltam, milyen az amikor egy felvétel valóban ZENÉL, így csupa nagy betűvel, még ha elcsépelt is, azóta ezt a zeneiséget keresem minden szinten, minden felvételnél.

Mondok inkább egy analógiát. Pár éve vettem egy igazi presszó kávéfőzőt. Gyorsan rájöttem, hogy hiába a remek masina, ehhez sokkal jobb minőségű kávéra és megfelelő darálóra is szükség van. Imádom a jó kávét, viszont ahhoz hogy mindig jó minőségben és frissen tudjam főzni ahhoz hetente el kell(ene) menni egy kávékereskedésbe, kísérletezni a különféle fajtákkal és daráló beállítással, valamint a hőfokkal és a vízkeménységgel, stb. Igazából beletehetném a kommersz bolti őrölt kávét, vagy amit tavaly kaptam ajándékba, ezeket pár éve örömmel fogyasztottam volna a kotyogón vagy a szarvasi masinán megfőzve, ma viszont ihatatlannak tartom őket. Lehet hogy az új kávéfőző sokkal jobb kávét csinálna belőle mint a régi kotyogó, csak azóta megtapasztaltam pont az új masinának köszönhetően egy új minőséget, amihez képest a régi kávé bármilyen masinán lefőzve szinte ihatatlan.

Összességében, oda kanyarodnék vissza, ahol kezdtem. Ha valaki drágább rendszert épít (és nem kell milliókra gondolni) akkor számot kell vetnie azzal, hogy a lemezgyűjteménye átértékelődik, és innentől sokkal több időt és energiát kell majd szentelnie a megfelelő zenei forrás(ok) felkutatásába.

Ti itt most ismét le fogjátok írni, hogy a nagy AN rendszeren még a polimer kazettára rögzített 1976-os -Hofi kabaré is mennyivel jobban szól és hogy valószínűleg rendszerhiba az, hogy a Balkanton nyomású, enyhén hullámos Pink Floyd lemezem nem igazán akar zenélni..., én ezt örömmel elfogadom, de azért fenntartom az igényemet a zenei igényű felvételekre, stílustól és kortól függetlenül, amelyekkel legalább részben ki tudom használni szerény rendszerem képességeit. Ezek beszerzése pedig manapság nem egyszerű feladat. Hasonlóan a jó pörkölt kávéhoz.
kadibela 2015.11.26 17:05:13
@herelovasz:
Szerintem neked nem kell semmit átértékelni, főképp a gyűjteményedből kidobni vagy félretenni. Te valószínűleg régóta űzöd ezt a hobbit, magas szinten, így tisztában vagy azzal, hogy melyik lemeztől mit várhatsz.

De van nekem egy sógorom, nem tudom hány darab, de kb. 20 (polc)négyzetméternyi CD gyűjteménnyel és egy elég kommersz lánccal. Ha meggyőzném egy drága audiofil rendszer beszerzéséről és mutatnék neki néhány jó LP-t, nem biztos hogy utána boldog lenne, amikor visszatenné a féltve őrzött CD-it..., és biztos vagyok benne, hogy elkezdené a kedvenceit újra megvásárolni, immáron vastag fekete lemezeken.

Sokan azt gondolják, hogy egy milliós rendszerrel megvásárolhatják az audiofil hangzást, a "ZENÉT", de ez sajnos nem igaz, ezt próbálom elég sokféleképpen körülírni. A HIFI show beszámolóiból is ez jött lett, sok helyen egész nap ugyanaz a zene ment, néhány kedvenc, csillogó demó felvétel, kevés helyen volt igazán sokszínű, élvezetes zenei műsor.
no emisszió Leharcolt legendák 2015.11.16 12:21:53
A közgazdasági- és marketingiskolák - ha lesznek még ilyenek - bizonyosan tananyagaik részévé teszik majd azt a másfél évtizedes folyamatot, amelynek nyomán sikerült súlyosan leharcolni, elértékteleníteni, szánalmassá, hiteltelenné tenni az európai ipartörténet két nagy,…..
kadibela 2015.11.17 11:46:04
@bridget jones:

Ha Janikának "ügyei" vannak, akkor tessék feljelentést tenni! Ettől függetlenül 7-szeres ralibajnok, az kritizálja elsőnek aki ilyen eredményt ért el a saját szakmájában. Úgy látom az irigység és a gyűlölet szülte ezt a posztot is!

Az idézett Totalcar hír pont a Totalcart minősíti, a benne leírtaknak semmi köze a VW botrányhoz és a cikk címéhez, hanem arról szól hogy mennyire rossz a mérési szabvány. A VW csalt a mérésnél, a Citroenről vagy Peugeotról ilyet senki sem állít.

Sajnos a szerzőnek fogalma sincs a két márka ügyeiről, jobb lett volna ha csendben marad ebben a kérdésben (is)!
Nem telik el hónap, hogy egy vezércikk vagy bréking nyúz tudósítás ne mutatna be új modellt amely megint könnyebb mint az elődje. Az az elmúlt pár év egyik legfontosabb autóipari trendje a súlycsökkentés. Több meghatározó gyártó kezdett komoly súlycsökkentési kampányba, és…..
kadibela 2015.07.08 18:24:51
Ismét egy blog, ahol egy laikus próbál meg "szakérteni", hát igen, a kocsikhoz és a focihoz mindenki ért...

A belső anyaghasználatnak az ég világon semmi köze a tömeghez. Egy igényes belső anyagokból összerakott kocsi is lehet könnyű (Peugeot 308) de egy gagyi műanyagokkal burkolt is (Dacia Duster, Sandero), ahogy az ellenkezőjére is van példa (Opel Insignia, Mokka). Az "A" típusú műanyag ami kicsit puhább miért lenne nehezebb "B" típusúnál ami kemény??? Kárpitok ugyanez. Nem tömeg kérdése hogy egy kárpit puha,, igényesen varrott vagy izzasztós műanyag. Spórolás lehet mögötte, de nem tömegcsökkentés.

A puritán alapfelszereltségnek szintén nem sok köze van a témához. Ilyen verziók mindig is léteztek, 10-20-30 éve is, amikor a tömegcsökkentés még nem volt elsődleges. Más kérdés, hogy ezeket jól lehet használni a hivatalos méréseknél, de nem ezért gyártják őket.

Pótkerék: tényleg bosszantó dolog, de szintén nem sok köze van a tömegcsökkentéshez. A pótkereket már 10-15 éve elkezdték kispórolni, amikor még szó sem volt tömegcsökkentésről. Inkább spórolás, vagy egészen más prózai okai vannak, pl. hogy a ma divatos hatalmas 18-19"-os felnik egyre kevésbé férnek el és egyre nagyobb helyet foglalnak, miközben egy átlag autós 10 évente egyszer használja őket. Ennyi erővel tartalék akkumulátort vagy egy csomó pótalkatrészt is hordhatnánk magunkkal. A szükségpótkerék igenis jó kompromisszum, legalább a mobilitást biztosítja, amíg eljutunk egy gumishoz.

Karbon, magnézium: ezeket széria autókban szinte sehol sem használják. Még hogy a magnéziumötvözet kigyulladna, mint a kémiaórán, eléggé nevetséges... Az alumíniummal nincs nagy gond, amúgy itt leginkább a nagy szilárdságú acélok használatáról van szó. Ezek javítása valóban komolyabb technológiát igényel, de szakszervizben megoldott.

Kisebb tank: ezt nem igazán értem, én még nem találkoztam ilyennel, de biztosan létezik. Annyit látok hogy valamivel kisebbek lettek az üzemanyagtartályok, de ne felejtsük el hogy időközben a fogyasztás is csökkent. Valaha 8-9 litert is megevett egy szívó benzinmotor, ma egy korszerű turbós beéri 6-7 literrel, nem szentségtörés ha kisebb a tank, ugyanolyan messzire jutunk és helyet szabadít fel hasznosabb dolgoknak.

Az extrák tekintetében megint nem értem a nyafogást. Ha egy autó eleve könnyebb lesz 100-150 kilóval, a már említett high-tech anyagoknak és trükköknek köszönhetően, akkor ez az "előny" minden felszereltség mellett megmarad. Értelemszerűen soha nem használták a legnehezebb autókat a hivatalos méréseknél, ez mindig így volt hogy az alapkiviteleket használták, bolondok lettek volna egy nehezebb, nagyobb fogyasztású autóval mérni 10 vagy 15 évvel ezelőtt is. Másrészt mi a fészkes fenét lehet kispórolni??? Mennyivel könnyebb egy manuális ablak egy elektromosnál? Mennyi a tempomat tömege? (Kb. 10 gramm, mivel az elektronika már tudja a funkciót csak a kezelőszervet kell beépíteni). Mennyivel nehezebb a digitális klíma a manuálisnál?? Nem éri meg ezért külön fapados autót fejleszteni, van egy minimum felszereltség, amit a legigénytelenebb piacon még épp el lehet adni, azzal végzik a méréseket.

Toyota: tény hogy az aktuális Toyota széria (Yaris, Auris, Corolla) a leggyengébb minőségű és kidolgozottságú, amit az elmúlt 20 évben látni lehetett. Az oka valószínűleg a spórolás, illetve hogy nem az igényesebb (de halódó) európai piacra koncentrálnak. Ennek szintén semmi köze a súlycsökkentéshez. Egyszerűen sajnos ilyen az aktuális Toyota irányvonal, szerencsére van helyette más...
Ezer éve rágta már a fülemet az egyik hölgy ismerősöm, hogy mint audio- és zenebuzi ajánljak neki egy fülhallgatót, amivel a metrón is tud bólogatni a liquid drum and bassre, nem csak nálam. Derékszögben megtört Nehéz kérdés. Az átlag felhasználót nem nagyon érdekli,…..
kadibela 2015.02.23 10:34:24
Egy hasonló blog lelkendező bejegyzését olvasva vásároltam egy ilyen fülest. Gondoltam munka közben jól jön a diszkrét méretű cucc, mellesleg élvezhetem a megénekelt "díjnyertes" hangminőséget. Tegyük hozzá, számos apró fülest hallgattam régebben, általában tömeggyártók közepes árfekvésű modelljeit. A forgalmazó cég képviselője személyesen hozta el a csinos kis dobozba csomagolt fülest, kellemesen elbeszélgettünk a zenehallgatási szokásainkról. A kellemes élmények ezen a pontos sajnos véget is értek... Amikor először bedugtam, azt hittem valami ócska kínai hamisítványt vettem, vagy valami komoly baj van a hangkártyával. Sávhatárolt, színezett hang, kevés dinamikával. Próbáltam jobban benyomni a fülembe, ez egyébként sokat segített, de továbbra is nagyon gyenge maradt a produkció. Próbáltam többféle zenével, hangforrással, de nem akart jó lenni. Talán a térhatása kicsit jobb mint amit a hasonló méretű füleseknél tapasztaltam, de továbbra is maradt a se mélye-se magasa hangkép, színezett középtartománnyal, bántóan kattogó ütősökkel, összességében testetlen, tölcsérből szóló, fárasztó hanggal. Ehhez jön egy mély-mélyközép kiemelés, amivel próbál nagynak látszani, sikertelenül. Még két-három alkalommal elővettem, hátha csak rossz napom volt, de nem. Azóta nagyon mélyre került a fiókban, most elővettem ezt a bejegyzést olvasva, de 5 perc után ki kellett vegyem a fülemből, annyira bántóan rossz. Nem vártam tőle csodát, de úgy érzem hogy a régebben vásárolt kommersz füleseket is bőven alulmúlja, sőt még a telefonomhoz kapott noname fülest is szívesebben hallgatnám hosszabb távon. Arra is gondoltam hogy ez a fülbenyomós rendszer talán nem "kompatibilis" az én hallójáratommal, nem hiszem hogy egy díjnyertes füles ennyire rossz legyen. Bárhogy is legyen, gondoltam megosztom a tapasztalataimat, illetve mindenkinek javaslom próbálja ki vásárlás előtt, ha teheti.
kadibela 2015.02.25 14:52:38
@_iMaginer_: Próbáltam többféle gumival, volt is javulás, sőt nagyon is sokat tudott változni a hangkép attól függően hogy melyik hogyan illeszkedett, de az alapvető hibái, amiket fent leírtam, nem változtak. Talán épp itt van a hiba, lehet hogy az én fülemhez úgy általában nem passzolnak ezek az agybadugós csodák?
Gyakorlatilag 10 percnél tovább nem bírom hallgatni, kész felüdülés feltenni utána az AKG fejhallgatót (K 272) pedig azzal sem vagyok 100%-is kibékülve.
Belsőség Heti merítés 2015.02.01 08:20:55
Ennyi pénzért nincs jobb Ha azt nézzük, hogy az autót vészmegoldásként vettem, a lehető legkevesebb pénzből (200 000 Ft), majd autóztam vele 30 000 km-t nem túl sok hibával akkor kijelenthetem, hogy nagyon megérte az a két év amit együtt töltöttünk. Saab - Född från…..
kadibela 2015.02.02 10:50:49
Érdekes ez a Peugeot 407-es figura.

Nekünk volt a cégnél több ilyen autónk, nem mondom hogy problémamentes, de semmivel sem kellett rá többet költeni mint a többi hasonló kategóriájú autóra. A 2.0 HDi kifejezetten megbízhatónak bizonyult, motorikusan kevés gond volt velül, pedig 200.000 körül adtuk el őket. Olyannyira hogy én több ismerősömet is rábeszéltem ilyen autóra mivel használtan viszonylag olcsó, mindenki meg van vele elégedve ár/érték arányban mindeképpen.

Ami azért érdekes:

Megvette a fószer (CLK Merci helyett!!!) 147.000 Km-rel, az LTR rendszám az 2010 végi vagy 2011-es forgalomba helyezés lehet, tehát valószínűleg külföldről hozta olcsón, kérdés hogy mennyit futott valójában?

Olyanokat ír a hibalistára, hogy akku csere, FAP adalék töltés, szűrő és olajcsere, izzócsere. Egy 170 ezret (vagy ki tudja mennyit) futott autónál, ez nevetséges. Kíváncsi leszek a hasonló futású SLK Mercijénél mennyi lesz a szervízszámla.

A futóművet javítani kellett. Könyörgöm 170.000 Km után (vagy ami lehet 270 ?) a kiváló magyar utakon, mi ezzel a gond.

Nem tudott a szervíz megbírkózni a problémákkal: ezt rendszeresen látom-hallom. Könyörgöm ha egy szervíz láthatóan nem végzi a dolgát akkor miért nem keres azonnal egy másikat???

8,5 liter fogyasztás: ez is teljes baromság nálunk a legvérmesebb kollégánál sem mutatott 7-7,5 nél többet a számítógép pedig kulcsos autók voltak, kaptak rendesen.

Szóvel szerintem vett a pali egy bizonytalan előéletű fost, viszonylag olcsón, amit egy szar szervízbe hordott. Ennyi a történet.
Mi értelme az ötvenes táblának a három sávos úton? Miért kell hetvennel cammogni az autópálya-bevezetőn? Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
kadibela 2013.07.17 13:42:42
@zeddez:
Az M5 bevezetőt (nagykőrösi utat) emlékeim szerint kb. 15 éve szélesítették, azok a házak pedig a 30-as években épültek és egyébként tényleg gyakorlatilag az ablakok alatt húznak el az autók. Kifelé azért van 70-es mert azon az oldalon messzebb vannak a lakóépületek.

Nem tudom te mit szólnál ha holnaptól az ablakod alá felhúznának egy 3 sávos autóutat, ahol 70 lenne a megengedett, ergo 90-100-zal süvítenének éjszaka a nehéz teherautók.

Lehet hogy túlzás egész nap az 50, de azért ne mondjuk már azt hogy "el lehet költözni" elég azoknak az embereknek, hogy az odaépült autópálya miatt kb. 20-30%-kal csökkent a lakásuk ára, szerintem erről nem ők tehetnek, mint ahogy arról sem hogy reggel ha dugó van, konkrétan az ablakuk alatt pöfögnek órákon át a kamionok.

Egyébként 60-nal még nem büntettek meg itt senkit, annyival ki lehet bírni ezt az kb.800 m-es szakaszt, nem hiszem hogy pár sietős autós miatt le kéne rombolni a környék lakóházait is tanyára kéne költöztetni az embereket.

Kicsit tekintettel kellene lenni másokra is ennyi az egész.
kadibela 2013.07.17 15:28:04
@rvilike:
Nem értem mi abban a szívás hogy 800 méteren le kell lassítani 70-ről 50-re, ami a gyakorlatban 60. Hány másodpercet, mit lehet vele nyerni ha 70-nel mész? Én nem lakom ott, de tudom milyen amikor elhúz az ablakod alatt 17 tonna nyolcvannal, konkrétan csilingelnek a poharak a konyhaszekrényben. Ezt nem kívánhatod senkinek azért mert te nem vagy képest reggel elindulni időben és pont ezen a 800 méteren akarsz 3 autónyi előnyre szert tenni a következő lámpáig.

Félreértés ne essék, nem támogatom az értelmetlen korlátozásokat, csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy néha értelmetlennek tűnő korlátozásnak is lehet oka, olyan amire nem is gondolnánk.

Ez nem arról szól hogy kinek milyen joga van, hanem hogy próbáltak egy értelmes megoldást találni arra, hogy kisebb legyen a zaj és rezgésterhelés, csak ezt a közlekedők leszarják, pedig nekik nem járna sok lemondással, konkrétan csak le kellene venniük a lábukat a gázról. Persze meghagyhatták volna a régi 2 sávos utat lámpákkal, szintbeli kereszteződésekkel, buszmegállókkal, stb. Ennél szerintem nagyságrendekkel jobb az 50-es tábla, de tudom hogy sokak annak örülnének ha a Dunát is elterelnék és a helyére 2x4 sávos autópálya és parkoló épülne a város közepén, hű de jól lehetne akkor a közlekedni, a sok belvárosi meg költözzön el tanyára!
Minden bizonnyal a Tripath TA-2024-es IC-re épülő Sonic Impact hobbi erősítő volt az első igazi mém az audio történetében. A nevetségesen kinéző, leginkább szappantartóra hajazó dizájn, a bóvli megépítettség, a kinézetét messze felülmúló hang, valamint az interneten…..
kadibela 2013.06.19 14:20:58
Nekem is van belőle 2 db. Vannak hibái, de kár lebecsülni a kicsikét, én örömmel hallgatom, amióta megvettem, más jónak mondott félvezetős és csöves erősítők mellett is. Szerintem ez egy önálló hangzásvilág a maga előnyeivel és hátrányaival.

Szerintem két dolgot nem szabad elfelejteni:
- Az eredeti Sonic Impact szappanosdobozhoz képest sokat javult a hang a későbbi, igényesebb alkatrészekkel, módosított kapcsolástechnikával, normális táppal megépített darabok esetén, illetve a Tripath is többféle chipet készített (TA2020-22-24 stb) pl. a mélyhiányt vagy a torzítást sikerült orvosolni, a teljesítmény is nagyobb lett (ugyebár a kezdeti chip alacsony teljesítménye miatt kellett olyan tartományban hajtani, ahol magas volt a torzítás).
- Ár / érték arány: mind a mai napig megvásárolhatók ezek a készülékek, 10-15 ezer Ft-os áron. Manapság amikor egy 20-30 éves, kiszáradt kondikkal és recsegő potikkal rendelkező Menő Manóért elkérnek 30-40 ezer forintot, az új készülékek ára pedig az egekben, azt gondolom reális alternatíva lehet a T-amp egy kezdő hifistának is.

Egyszóval szerintem mind a mai napig életképes alternatíva és sokkal több, mint egy internetes hype, csak a sznob audiofil rajongóknak nehéz megemészteni, hogy egy párezer forintos egyszerű kis doboz is lehet versenyképes (sok)százezres erősítőkkel. Hangsúlyozom nem jobb náluk csak más, nyugodtan összevethető és sokaknak tetszik.
Én több olyan embert is ismerek aki megelégedéssel hallgatja fő vagy második rendszerként, persze egyikük sem büszkélkedik vele...
A Totalcar Hátsóülés-rovata ismét egy kéretlen videóval jelentkezik. Természetesen ezúttal is az aktuális ebéd-utat jártuk meg oda-vissza két konkurens típussal. És nem lettünk okosabbak. Illetve igen, hamarosan olvashatják. ..
kadibela 2013.01.22 11:08:49
Történetesen ültem mindkét autóban, illetve a Citroen helyett a Peugeot 301-ben, ami ugyanaz, bár a belseje szerintem kissé ízlésesebb. Tény hogy a Peugeot-Citroen sokkal kényelmesebb, az ülések jóval puhábbak, szélesebbek, hátul több a hely és a vezetőhely kevésbé bunkeres, ezt szerintem kár elvitatni. A Skoda bő 150 kilóval nehezebb, talán ezért tűnt a Citroen dinamikusabbnak. Tény hogy már a 92 LE-s dízel is szinte repíti a könnyű autót. Szerintem a HDi a legjobb választás vagy az új 1.2-es 3 hengeres benzines ami épp elég lesz hozzá (980 Kg - 72 LE). A Peugeot-Citroen futóműve lágyabb, de kiválóan kiszűri a komolyabb úthibákat is, ilyenkor kissé hangos, "dobol", talán ez tűnt fel nektek a videoban, de nem rázza szét a bent ülőket mint a Skoda és nem üt fel az hétszentség. Néhány dologban a Skoda komolyabb autó benyomását kelti (hátsó fejtámlák, rakodóhelyek), és az 5 ajtós kialakítás is célszerűbb, de összességében nem éri meg azt a 600-800 ezer Ft többletet, amit kérnek érte. Szvsz azonos árban lenne kiegyenlített a verseny. Egyébként Pistáról lesüt az elfogultság, jó is hogy megmutatta ez a videó hogyan viszonyul az egyes márkákhoz "civilben", ezentúl ilyen szemüveggel kell olvasni a tesztjeit. Sohasem értettem hogy egy autós szakember, újságíró miért nem tud felülemelkedni saját elfogultságán, egyáltalán minek ír ilyen ember teszteket, miért nem megy el a VW konszernhez PR-osnak. Az elfogultság sajnos tetten érhető minden szaván, aki kicsit is ismeri a két konszern autóit, kedvelem a TC-t, de ez szánalmas.
Harminc darab húszezres melegíti jobb combunkat a farmer zsebén át. Hűha, mindjárt autónk lesz! Tekintetet hordozunk körbe a horizonton, tippek záporoznak, döntsünk. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
kadibela 2012.05.11 10:36:40
Bár nem sok értelme van egy ilyen cikkhez hozzászólni, de a szerző tájékozatlansága Peugeot ügyben elszomorító. Valószínűleg évek óta nem ült 206-ban és 306-ban sem, nem ismeri ezen típusok utóéletét, csak a megszokott kliséket ismételgeti.

206:
- Az autó beltere nem rosszabb a korabeli típusoknál. Nem hasonlítható egy mai modellhez, de én még nem hallottam 206 tulajdonost panaszkodni a kormány vagy a pedálok helyzetére.
- A váltó nem egy csúcs, de a használatot ez abszolút nem befolyásolja, megszokás kérdése, a 600 ezres kategóriában nem ez a fő szempont. Akinek a kezelése nehézséget okoz, az inkább ne vezessen autót...
- A benzines motorok nem rosszak, sőt. Az 1.4 75 LE-s és az 1.6 110 LE-s kifejezetten tartósak, viszonylag korszerű motorok, komolyabb nyűgjük nincs. Az 1.1-es 60 LE-s csak A-ból B-be való közlekedésre ajánlott, mert gyenge. Az 1.4 16V 90 LE-s ritka, és kényesebb, mint a 75 lovas. Ha megfelelően karban voltak tartva akkor mindegyik megbízható és olcsón fenntartható. A dízeleknél árnyaltabb a kép: a régi 1.9-es szívódízel elpusztíthatatlan, de meglehetően ritka. Van néhány korai 2.0 HDi, ezek elég rizikósak már ebben a korban. Az 1.4 HDi nagyon takarékos, de nagyon meg kell nézni mit vásárol az ember. Az EGR szelep kényes, a turbó viszont jól bírja. Az 1.6 HDi ritka mint a fehér holló, de 110 LE-vel nagyon viszi az autót. Összességében ebben az árban, jellemzően 100.000 Km felett én jóval rizikósabbnak tartom a HDi-ket, én egy 1.4 75 lovasat vennék.
- Megbízhatatlan elektronika: a 2002 után gyártott 206-ra abszolút nem igaz, 2004-től pedig kifejezetten problémamentes az autó. Valójában a korai évjáratokkal volt sok gond, de ennyi idősen ezeket már döntően kikúrálták a korábbi tulajok. Benzineseknél a gyújtótrafóra érdemes figyelni, mert az komolyabb károkat is okozhat, de ma már egyáltalán nem drága a cseréje. Összességében a 600 ezres kategóriában nem rosszabb mint a többi márka.

306:
- Tényleg nagyon jól sikerült autó, a modellfrissítés után már igényesebb beltérrel és jobb felszereltséggel, jó megbízhatósággal.
- A fő probléma, hogy sajnos már nagyon nehéz megkímélt darabokat találni, a 306-ból nagyon sok futott flottaautóként, 90%-ban visszatekert órával kelletik magukat a piacon!!! Mivel az autó az idővel jól tartja magát, ezért az óraállás nagyon csalóka lehet!
- Az 1.9-es szívódízel elpusztíthatatlan, az 1.4 és 1.6-os benzinesek sem rosszak, de a legfiatalabb darabok is 10 évesek ezért észnél kell lenni!
+1 infó: ha nem volt törve, egyik sem rozsdásodik, mivel mivel 1990-óta minden Peugeot karosszéria 100%-ban galvanizált. Ez nem mondható el, minden korabeli autóról. Viszont ha rozsdás, akkor az szinte biztosan a törés, szakszerűtlen javítás eredménye.

Összességében egy fiatalabb, benzines 206 szerintem egyáltalán nem rossz vétel, és nem csak a formája miatt, jó 306-ost viszont nagyon nehéz már találni. Az ára és megítélése mindkettőnek alacsonyabb a használati értéknél, ezért jó választás lehet. A karbantartás és a megbízhatóság ebben a kategóriában nem rosszabb az átlagnál.