Regisztráció Blogot indítok
Adatok
MCsaba

0 bejegyzést írt és 70 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Most, hogy elindult a vadászat az ajánlószelvényekért, egyre gyakrabban hangzik el a jóslat: könnyen lehet, hogy néhány induló már ezen a ponton befejezi a küzdelmet. Magam is írtam erről legutóbb az MDF kapcsán, a félreértések elkerülése érdekében azonban fontosnak tartom…..
MCsaba 2010.02.12 22:45:48
December 12-en egyszer már becsukták korán este a Magyar Televízió adását, a nézők meg menjenek aludni, vagy nézzenek pornót közszolgálatilag az XXL-en. Ahogy december közepén, a múlt szombaton is fél tizenegykor elsötétült az m1 és az m2 adása, ezért már-már arra…..
Hóbelevanc Music Television R.I.P. 2010.02.12 09:30:00
Valamivel több, mint 28 évvel ezelőtt elindult valami. 1981 augusztus 1-én felhangzott John Lack szájából a mondat: „Ladies and gentleman, rock and roll”, és elindult hódító útjára a Music Television. Elsőként stílszerűen a The Buggles – Video Killed the Radio Star…..
Hatvanhat évnek kellett eltelnie, hogy a holokauszt áldozatainak leszármazottjai hangsúlyozottan egy elenyésző kisebbsége rádöbbenjen, hogy a MÁV bűnös módon segítette a náci német birodalmat a zsidók deportálásában. Ők most Chicagóban kitalálták, hogy 248 1771 milliárd…..
  Meghalt egy lány az éjszakai buszon - hívott fel egy ismerősöm szombaton. Hangján érezhető volt, hogy nem tud mit kezdeni a tehetetlenség dühével. A huszonéves lány a kispesti Kossuth téren szállt fel a 914/950-esre (sajnos, hogy melyik volt, arra nem emlékezett…..
MCsaba 2010.02.08 20:52:14
A Burzsuj Blog nem foglalkozik politikával, vérbeli burzsujokkal azonban annál inkább, így nem tehetjük meg, hogy nem foglalkozunk egy kicsit az ukrán elnöki posztért induló Julija Timosenkóval, aki 49 éve ellenére egyrészt bombanő, másfelől dollármilliárdos. Mi lehet menőbb,…..
Régi mániámról fogok beszélni, talán a megszokottnál is nyíltabban. Hosszú ideje vallom, a magyar közélet legnagyobb bajai nem abból származnak, hogy a politikusok szavazatvadász és haszonmaximalizáló módon viselkednek, hiszen ez – ha lehetnének is időnként…..
MCsaba 2010.02.06 16:25:20
@Thaddeus Griffin: tőlem mindeni azt kérdezte/kérdezi amikor meghallják hogy politológiára járok, hogy új-Gyurcsány vagy új-Orbán leszek-e? Nekik ez csak politikus képző ezek szerint..
MCsaba 2010.02.06 16:42:22
@jjulie: és a kezdőcsapat fele vagy több ki is hullik a félévek folyamán... :) Bár így is sokan...

Ám az is egy érdekes dolog, hogy a diplomások hány százaléka dolgozik a diplomájának megfelelő munkakörben... az aktuális társadalmi állapot is leolvasható ilyen statisztikákból
MCsaba 2010.02.06 17:09:38
@jjulie: pártfüggetlen tuti nincs, a pártoknál keress ha érdekel (vagy esetleg külföldön)

És sokak szemében, igen pótolja :)

Talán TG többet tud erről..
A Fidesz elnökének évértékelő beszédét bizonyára sokan írják majd le  lelkesen  jövőképet kínáló (itt talán elhangzik a szép magyar vízió szó is), emelkedett, pozitív üzenetek tartalmazó szónoklatnak, míg mások, kevésbé lelkesen, csapnivaló beszédről…..
MCsaba 2010.02.05 19:27:24
@bulzaga: az nem is volt olyan burkolt: nagytőkével seftelő bűnözők és erőszakos gyűlölködők
Kihalóban lévő szolgáltatást igénybe venni annyira sem méznyalás, mint sima Naiv Ügyfélnek lenni. Gy. analóg kábeltévé előfizető a UPC-nél, és azért lázadozik, mert egyre kevesebb csatornát kap ugyanannyi pénzért. A szolgáltató, nem titkoltan, a digitális csomagok felé…..
MCsaba 2010.02.05 19:17:30
@eezandwizz: volt értesítés a külön csomagok bevezetéséről, bár ez nekem se túl szimpi...

És UPC-nél célszerű gyakran nézegetni a honlapon az aktuális csatornakiosztást analógon és digitálison is! :)
A tegnap esti RTL Híradó vezető híre, mint minden hírműsorban, a Cozma-gyilkosság volt, egészen pontosan annak is az az új eleme miszerint a rendőrség végre megnevezte, ki szúrta le a kézilabdázót azon a végzetes estén. Ehhez Szellő István mögé be is tettek az ügyes…..
Justinsfreeknek a jelek szerint nem tetszik, hogy áprilistól megszűnik minden ingyenes szolgáltatás az extrán, így a modern népművészet legelterjedtebb eszközéhez nyúlt, hogy kiöntse a bánatát. Nem dalolt keseregve, nem hímzett, nem táncolt és nem faragott fát, hanem…..
MCsaba 2010.02.04 01:26:25
@Kontárblog: valószínűleg az! De mindegyik zseniális!! :)
Ha hihetünk a híreknek, egy kivétellel már minden nevet ismerünk az MDF-SZDSZ budapesti egyéni indulói közül. Vidéken rosszabb a helyzet: a Békés megyei pártelnök büszkélkedett azzal, hogy a hét választókerületből négyben már meg is találták a jelölteket… Ahhoz…..
Összecsaptak a felek a Jobbikon belül: most szabad-e Budaházy Györgyöt megmenteni a börtöntől azzal, hogy elindítják képviselőjelöltként, avagy sem. Ugyanis ha indítják mentelmi jogot kap, ami lefordítva azt jelenti, hogy Budaházy-t olyan ezüstösen csillogó védőburok óvja…..
Bosszantó és zavarbaejtő dologra hívja fel Salix a figyelmünket. A tanító néni néha helyesírási és szövegalkotási problémákkal kűzd, levélírónk pedig tanácstalan a megoldást illetően.Kedves Ellenőrző, Apró ügy nagyon, lehet az is, hogy túldimenzionálom - akkor majd jól…..
A Soproni a „Magyarország, én így szeretlek” után újabb, a hazaszeretet témájában mozgó reklámfilmet hozott ki. Friss, ropogós, tekintsük meg, aztán folytatjuk: Én személy szerint szerettem az előző reklámot, annak ellenére, hogy sokaknak voltak vele problémái, a…..
Egy korábbi bejegyzésben már igyekeztem összeszedni azokat a választókerületeket, ahol a pártok frontpolitikusai indulnak. Azóta a három gyorsan döntő párt, a Fidesz, az MSZP és a Jobbik után egy-két helyen már a sokáig alkudozó MDF-SZDSZ páros és a kampányát némileg késve…..
Foglalkoztunk múlt héten a dohányzással, és azon belül is azokkal, akik bunkó módon, nem kultúraként és nem is kulturáltan kapcsolódnak hozzá, hanem csupán rossz szokásként. Ha nem is dohányzásellenes a korábbi poszt, a zavaró dohányzást ellenzi. Ki ne ellenezné? Ugyanakkor,…..
Most nyilván fel fog lángolni a vita, hogy ez Photoshop-e vagy nem, de mi szeretnénk azt hinni, sőt azt is hisszük, hogy a fenti egy valódi, jószándékú ajánlat az ismert mobilszolgáltatótól. 24 hónapra még ezekkel a kondíciókkal sem rossz ez gyorsuló világunkban. Misi46…..
A NetFőtitkár blogja A Program 2010.02.01 01:22:27
Új Magyar Népköztársaságot! Húsz évvel a rendszerváltás után ki kell mondani, hogy Magyarország a kapitalista demokrácia vesztese. A magyar néplélek igénye a rend, a fegyelem és a létbiztonság, amit az előző rendszer néhány szabadságjog árán kielégített. Tennünk kell…..
Bár a Mádi- és a Hagyó-ügy között nagyon kevés a tartalmi hasonlóság (egészen pontosan semmi), abból a szempontból mégis szerencsés az összehasonlítás, hogy láthassuk: mennyire jelentős a pártok számára, hogy egy választási kampányban lehetőleg a minimálisra csökkentsék…..
Gondolatok a könnytárból Texas 2010.02.01 12:00:00
149 éve (1861) vált ki Texas az USÁból.Az egyik legismertebb és legnagyobb tagállama az USÁnak Texas. 1528-ban érkeztek az első európaiak a területre, de csak elméletileg lett ekkor a spanyol korona birtoka. Az első telepes a francia La Salle volt, aki 1685-ben alapította itt az első…..
MCsaba 2010.02.01 16:03:16
@yafet: mennyire igaz!! Nekem a Bush család tűnik az igazi Ewing-nak, talán George lenne Jockey?? :D
A Heti Válasz ezen a héten a Jobbik egyéni indulóival foglalkozik (az összes jelöltről többet a Jobbik honlapján: meglepően professzionális munka, informatív választókerületi térképekkel - különösen összehasonlítva a Fidesz minimalista vagy az MSZP általam sajnos meg sem…..
A Sólyom-féle Bölcsek Tanácsa összeállított egy kétkötetes tanulmányt arról, milyenek is kellene lennie a magyar oktatási rendszernek 2020-ban és 2030-ban. Mivel még azt sem tudom milyen alakjuk van, nagyon véleményt sem formálhatók róluk, de a mai Világgazdaság már…..