Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Liana5

0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
 A diákhitelt néhány éve azért vezették be, hogy a hallgatók e kedvezményes konstrukcióval támogatni tudják felsőfokú tanulmányaik végzését. Mi a véleménye a diákhitel intézményéről? Kedves Blogolók! Nagyon örültem, hogy a diákhitel konstrukcióval…..
Liana5 2009.12.07 20:43:49
A diákhitelnek megvannak az előnyei és az árnyoldalai is. Elsősorban azoknak a tanulóknak szükséges igénybe venniük, akiknek valóban olyan az anyagi helyzetük, hogy másképp nem tudnák finanszírozni felsőfokú tanulmányaikat. Ugyanakkor a kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok nem szorulnak rá erre, mert ők államilag támogatott formában végezhetik el az egyetemet/ főiskolát, ráadásul ösztöndíjakra is pályázhatnak. A kollégiumban, vagy albérletben élők is részesülhetnek szociális jellegű támogatásban, tehát nem tartom elengedhetetlenül szükségesnek a diákhitel felvételét, még a hátrányos helyzetű diákok esetében sem.
A diákhitellel kapcsolatos reklámok azt az érzetet keltik, hogy ennek az anyagi segítségnek a birtokában az adott egyén megvalósíthatja önmagát, és elérheti a céljait. A diplomáig való eljutáshoz támogatásként szolgál, de a reklámok, és szórólapok csupán a fényes oldalt mutatják be. A pályakezdő fiataloknak nemcsak azzal kell majd szembesülniük, hogy szakmai tapasztalatuk hiánya, vagy a válság miatt nehezen találnak munkát, hanem még egy nagy összeget kitevő hiteltörlesztés is a nyakukba zúdul. A megfelelő állásra való rátalálást követően pedig fizetésük egy részétől meg kell válniuk csak azért, mert nem voltak képesek jobban megerőltetni magukat, hogy államilag támogatott képzésre kerüljenek.
Természetesen vannak olyan egyének is, akik ezt egy szükséges, és elkerülhetetlen eszköznek tartják. Számukra a diákhitel teremti meg a lehetőséget a tanulmányok véghezviteléhez, és a hiteltörlesztéskor arra gondolnak, hogy hosszú távon megérte ezt igénybe venni, mert elérték a kívánt végzettséget, és megnyitotta előttük a lehetőségek kapuját.
 A szolgáltatások térnyerése, a munkaerő igényes ágazatok olcsó(bb) bérű országokba telepítése felveti, hogy a fejlett országokban milyen értékteremtő tevékenységek képezik a gazdasági tevékenységek alapját. Mit gondol arról a vízióról, hogy néhány évtized múlva…..
 Az internet terjedésével lehetővé válik az otthonról végezhető távmunka, ami nem követeli meg egy adott feladaton dolgozó érintettek személyes együttműködését ill. ismeretségét. Milyen előnyei és hátrányai lehetnek az internetre alapozott otthoni távmunkának?Kedves…..
Liana5 2009.11.16 22:31:58
Az Internet révén otthon is végezhető munka sok előnyt hordoz magában. A technikai fejlődés nyújtotta lehetőségek által a munkavállaló időt spórolhat, és az adott céghez való mindennapi utazást is elkerülheti. A távmunka azoknak nyújt nagy előnyt, akik vidéken laknak, és túl nagy energiát igényelne az, ha folyamatosan ingázniuk kellene. Ráadásul saját maguk alakíthatják ki rugalmas időbeosztásukat, így kevésbé lesznek fáradtak, feszültek, sokkal hatékonyabb munkát tudnak végezni. A családjuk sem panaszkodik amiatt, hogy az adott egyén túl sok időt tölt a cégnél, és még hétvégén sem tud maximális figyelmet fordítani szeretteire. A munkaadó részéről pedig a költségek csökkentése jelenti a távmunka melletti érvet. A bérleti díjat nem kell kifizetniük, az irodák berendezése, perifériák, feladatok elvégzéséhez szükséges eszközök beszerzése nem okoz többé problémát. A távmunkát végző személy saját maga gondoskodik e termékek beszerzéséről. Az otthonról végzett munka azonban hátrányokkal is jár. A munkavállaló elszigeteltté válhat, megszűnik a kollégákkal, munkaadóval való a személyes kapcsolattartás, kommunikációs képessége már csak az Internet révén elérhető virtuális világra terjed ki nagyrészt, ami akár depresszióhoz is vezethet. A kollégákkal való csoportos munkavégzés, a tréningek, és a vállalati kultúra megismerése mind kimarad, pedig az egyéni tudás szervezeti tudássá alakításához mindenképpen szükség lenne erre.
 A vállalati kultúra alkalmazkodást követel meg az új belépőktől és az ott dolgozóktól is, és jelentős hatással van a munkahelyi légkörre. A vállalati kultúrához igazodóan elvárt magatartásminták vajon milyen területeken és mennyiben alakítják és alakíthatják a…..
Liana5 2009.11.09 21:17:17
A vállalati kultúra meghatározza a munkavállalók magatartásmintáit, és esetenként nem illeszkedik az elveikez. Előfordulhat, hogy a vállalat olyan szabályok betartását teszi kötelezővé, amelyek következtében az adott egyénnél nem jelentkezik az elégedettség érzete munkakörével kapcsolatban. Ha egy cég új személyt kezd alkalmazni, mindenképpen fontos egy bevezető program kereteinek biztosítása, amely által a munkavállaló egyre jobban be tud illeszkedni az új környezetbe. Megismertetik vele a vállalat történetét, és segítséget nyújtanak az épületen belüli tájékozódásban. Ha a beilleszkedés megtörtént, akkor sokkal hatékonyabban végzi majd a munkáját az új dolgozó, mert nem fog nyomást gyakorolni rá az idegen, ismeretlen légkör, barátságokat alakíthat ki, megismerheti a közép-, és felsővezetők szokásait, irányításuk jellemzőit.
A bevezető progam után további eszközöket alkalmazhat a vállalat, amelyek révén a munkavállaló kiteljesítheti önmagát. Ha a szakmai életben sikeres, és elismert, akkor privát életében is egyre jobb közérzete lesz. Optimista szemlélete, és jókedve a körülötte élőket is örömmel fogja eltölteni.
Egy tárgyalás esetében teret kell hagyni a céghez nemrég csatlakozott munkatársaknak is, mert esetenként olyan innovatív ötletek forrásai lehetnek, amelyek a vállalat előrelépéséhez hozzájárulhatnak. Számukra is biztosítani kell a véleménynyilvánítás lehetőségét.
Szintén jelentős szerepet játszik a munkavállaló elégedettségének érzésénél az, ha elismerik tevékenységének eredményességét. Az év dolgozója kitüntetés, a fizetésemelés, előléptetés, vagy a külföldi üzleti utakon, képzéseken szerezhető tapasztalatok egyaránt hozzájárulnak ahhoz, hogy az egyén érezze azt, hogy értékelik munkaerejét.
Ha a munkavállaló sokat túlórázik, hétvégén is dolgoznia kell, ez kihat a magánéletére is. Folyamatosan feszült lesz, egyre kevesebb ideje jut szabadidős tevékenységeire, és ezt családja, barátai is észreveszik. A kimerültség egészségügyi, lelki problémákhoz is vezethet. Ennek elkerülése érdekében szükséges egy megfelelő munkahelyi légkör.
Az innovációt a fogyasztói igények magasabb szintű kielégítéseként határoztuk meg. Ez hogyan értelmezhető a tartós fogyasztási cikkek (pl. tv, hűtőszekrény, mosogatógép, hifitorony) körében néhány éve megfigyelt „beépített avulással”, miszerint a termékek…..