Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Loona

10 bejegyzést írt és 119 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az Artisjus három havonta összeállítja az aktuális magyar Youtube-toplistát, amikből kiderül, milyen magyar zenei feltöltések voltak a legnépszerűbbek egy-egy évszakban. Az eddigi eredmények alapján nem kéne megdöbbenünk a mostani őszi szezonon, azonban ez a mostani lista még…..
A bunkóság a sikeres üzlet titka. Egy kis késés belefér, hiszen az ügyfél semmit nem tehet. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
Loona 2013.10.04 08:48:43
Három autós iskolát jártam végig a "B"-s jogsihoz. Az elsőben bunkó volt az oktató, ütött vert, szívta a büdös gyógycigijét. A végén meg közölte, hogy kér egy 100-ast, akkor lesz jogsim, ha nem, nem. Ja, meg írjak alá egy papírt, hogy 2 évig csak felügyelettel vezetek. Könyörgöm, ha nem tudok még vezetni, mondja azt! Ott hagytam. Jó pár hónap kihagyás után (mivel addigra a vezetés gondolatáltól is gyomorgörcsöm volt) jött a következő autósiskola, rendes, kedves oktatóval, aki elkezdte kidolgozni belőlem a stresszt. Sajnos a forgalom meghúztak egy semmiből előkerülő száguldozó barom miatt. És mivel addigra pont letelt az egy év és mindent újra kellett volna kezdenem, hagytam a fenébe az egészet. Harmadik sulit több év múlva kezdtem, rendes oktatóval, szuper autóval (olyan magasra emelték az alapjáratát, hogy lejtőn felfelé magától elindult, nem kellett a kézifékes baromkodás! :D ).
Motorjogsinál már körültekintőbb voltam, az első helyen ahol érdeklődtem, lekaptak a 10 körmömről, pici, sovány nő ne akarjon motorozni. Elpanaszkodtam ezt egy motoros fórumon, pár perc múlva már kaptam is címet, telefonszámot, hova menjek tanulni. Igaz, messze volt, majd 100km-re, de megérte. Rendes oktató, olyan motor amiről sacc per kb. leért a lábam. Meg is lett minden elsőre. (Rutinból meg akartak vágni, mert a vizsgabiztos szerint kihagytam egy indexet, de az oktató ott lobogtatta a papírt, hogy ott nem kell indexelni. Annyi "gond" volt, hogy aznap még senkit nem vágtak meg, úgy voltak vele, hogy na, majd a csajt, az tuti elrontja, de azt leshették! Mit rontottam volna el? A 8-ast? Amikor az volt a kedvencem? Mivel a lábam alig ért le és amúgy is akkoriban 42 kiló voltam, meg se fordult soha a fejemben láb letétel...)
Lényeg: ha bunkó az oktató, ott kell hagyni! Nekem motornál nagyon megérte 100km-rel arrébb menni.
TComment Biciklizel? Megöllek! 2013.08.14 06:51:13
Miért utálja az autós a biciklistát? És fordítva? Hülye biciklisekről hülye autósoknak. És fordítva. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
Loona 2013.08.14 19:59:19
Kezdem a bunkó autóssal, mert abból csak egy jut eszembe: tekerek az úton, trabi megelőz, majd abban a szent minutumban satufék, jobbkanyar. Nem voltam messze a repüléstől...
Jöjjön a bunkó bringás, abból kisregényt lehetne írni. Például ott van az, aki nem megy bringaúton. Nem, most ne a versenyre edzőkre gondoljatok, ne is a bunkópestibringásra (az külön kategória, de vidéki vagyok, vidéki bringásokkal van tapasztalatom): idős tata, a ruszki bringájával, a felezővonalon!!! Ott a jó, csak mihez kezdj vele? Balra akar menni, ezért teker középen? Vagy csak be van csípve és kell az irányzék?
Másik kedvencem az egymásmelletttekerünk című fejezet, és persze akkor se húzódnak le, ha autó jön, mert úgy nem kényelmes dumálni. Van a városunkban egy csúcs utca, egyirányú, jobb sáv teli a parkoló autókkal. Marad egy sáv a közlekedésre, de bringás anyuka cammog, mellette teker a kislánya. Ki van kívül? A kislány, aki alig tud még egyenesen menni! És amikor rádudáltam, hogy ezt baromira nem így kéne, még ő anyázott nekem.
De a legszebb emlékem: jöttem hazafele, erdő, kellemes, 90-el bőven vehető kanyarok... és az egyik kanyar közepén bringáscsoport álldogál! Egy teljes sávot elfoglalva. Szerencsére senki nem jött szembe. Azóta gondolom komolyan, hogy jó lenne rájuk vadászengedélyt szerezni... Mondjuk kezdhetném a zebrán áttekerőkkel, úgysincs elsőbbsége, ha nem száll le.
Nem tudom, élhet-e békében bringás és autós. Talán. De ahhoz mindenhova bicikliutak kellenek (na, meg az, hogy használják, de mint tudjuk, nem teszik, érthetetlen okból), KRESZ oktatás nekik is és valahogy mélyen a fejükbe verni, hogy ők járnak rosszabbul, ha ujjat húznak másfél tonna vassal.
Pilipecz Mária blogja Bár elmúlt május 25-e, egyszerűen nem hagy nyugodni a téma. Megdöbbenve hallgatom az egyik kereskedelmi tévé könnyed, reggeli műsorában: Minden évben csak Magyarországon 80-90 között van azoknak a gyerekeknek a száma,akik soha többé nem kerülnek…..
Még a tapasztalt megfigyelőket is meglepte, hogy annyi váratlan húzás után a kormány még mindig képes sokkolni a felsőoktatás szereplőit. A folyamat be is indította az első komolyabb diáktüntetéseket ebben a ciklusban. Az idei jelentős keretszámcsökkentés után a mostani…..
Egy infografika animgif, mely pontosan, a lényeget kiválóan megragadva, az előzményeket elemezve, a jelenleg fennálló viszonyokat részletesen feltárva, a jövőben várható változásokat is felvázolva, illetve az opcionális kimeneteleket is mérlegelve foglalja össze, amit tudni…..
Mit tehet, és mit nem tehet meg a jog? Tud-e a jog a társadalmi többség ellenében működni? Kell-e morális alapozottság a jognak? Erről beszélgetünk két per, az 1882-es tiszaeszlári, és a 2011 óta zajló Hungária körúti tükrében. Majtényi László alkotmányjogász 1995-2001…..