Regisztráció Blogot indítok
Adatok
andeeka1

0 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Üdv mindenkinek! Erdélyi vagyok, fél éve költöztem Budapestre, párom miatt, aki magyar állampolgár és itt is él; több diplomám is van, odahaza pedagógusként dolgoztam, angol nyelvet oktattam, iskolaigazgatóként is tevékenykedtem az utóbbi 2 évben, több nyelvet beszélek, és…..
andeeka1 2010.03.07 15:10:25
Kedves Mindenki!
Én is erdélyi vagyok, és nagyon nehezen sikerült (ismerős által) munkát találnom Magyarországon. Én már a középiskolát is itt végeztem, a főiskolát is, érettségi után rendszeresen vállaltam mindenféle diákmunkát, az árufeltöltéstől kezdve a szórólapozáson át, a telefonos ügyfélszolgálatig, bármit, amit a sulival össze tudtam egyeztetni. Aztán diploma után, sőt, még valamivel hamarabb, jött az igazi álláskeresés. Nekem is hasonló tapasztalataim vannak, mint a legtöbb fiatal pályakezdőnek, vagyis én is rengeteg helyre jelentkeztem, de 15ből kb 1 hívott be interjúra, és aztán róla se hallottam soha többé semmit. Őszintén szólva nem tudom, hogy kinek jelentett problémát az, hogy nem vagyok magyar állampolgár. Vagyis csak két esetről tudok. Majdnem felvettek egy utazási irodába recepciósnak, de amikor megtudták, hogy miket kell intézni ahhoz, hogy engem hivatalosan foglalkoztassanak, azt mondták, hogy mégse kellek nekik.Tehát: ha magyar állampolgár lettem volna, akkor lehet, h még most is ott dolgoznék. Aztán volt egy másik eset, szintén utazási iroda, ott még ismerősöm is van, de mégis a főnök azt írta vissza e-mailben, hogy nekik nem felel meg, hogy nem vagyok magyar állampolgár. Pedig akkor már nem is kellett volna olyan sok hivatalos papírt intézni, mint régebben. Úgy tudom, hogy régebben az volt, hogy csak akkor vehettek fel valakit egy pozícióba, ha nem volt rá magyar állampolgár jelentkező. Persze ezt is ki lehetett játszani, ha olyan feltételeket szabtak, mint pl román vagy szerb nyelvtudás, aminek valószínűleg csak az adott ország állampolgárai feleltek meg. amikor én 2008ban munkát kerestem, akkor már annyival volt egyszerűbb a helyzet, hogy néhány szakmában nem kellett munkavállalási engedély, vagyis kellett, csak megadták automatikusan. 2009 januárjától pedig még egyszerűbb lett a dolog, hiszen elég volt csak egy papírt kitölteni és beküldeni a munkaügyi központba, h külföldit foglalkoztat a cég, még a nevemet se kellett beírni. Ja,és ezt azután, hogy már meg volt kötve a szerződés.Utána pedig jött egy visszaigazolás, hogy a cég eleget tett a bejelentési kötelezettségének. Előtte csak akkor lehetett szerződést kötni, ha már megvolt az engedély, amihez mindenféle hivatalos papír kellett. Egyébként azt is el tudom képzelni, hogy azóta megint változott a jogszabály, azon csodálkoznék, ha nem így lenne :)
Persze én azokat is megértem,akik azt mondják, hogy nem kellenek a külföldiek, van elég magyar munkanélküli. De aki ilyet mond, annak előbb az jusson eszébe, hogy hány magyar állampolgár dolgozik külföldön. Nem hiszem, hogy az USA-ban vagy Angliában minden ottani állampolgárnak van munkája, és egy darab munkanélküli sincs. Ennyi erővel azt is mondhatnák, hogy minden magyar jöjjön haza és dolgozzon itthon minimálbérért. A magyarok is a jobb megélhetés reményében mennek külföldre, ugyanezért jönnek a "románok", "szerbek", "ukránok" is Magyarországra.
A posztírónak csak azt tudom tanácsolni, hogy ne adja fel, előbb-utóbb talál valamit. Én a helyében megpróbálnék utánajárni, hogy hogyan lehet hivatalosan magánórákat adni, egyéni vállalkozóként, vagy akárhogyan (feltételezem nem feketén szeretne dolgozni). Szerintem elég jó pénzt el lehet kérni egy nyelvóráért, főleg ha házhoz megy. Meg persze nyelviskolákban is próbálkozzon vagy iskolákban.
Azok meg akik lerománozzák az erdélyi magyarokat inkább sajnálatra méltók, főleg, ha még érettségijük is van, hogy annyit nem tanultak meg iskolai éveik alatt, hogy nem mindenki román, aki Romániában él, arról nem mi tehetünk, hogy ott húzták meg a határ, ahol. És ez ugyanúgy érvényes a felvidéki, vajdasági, kárpátaljai stb. magyarokra is.
Skócia December 1 2009.12.01 12:56:00
Sziasztok!December 1. van és lassan már 2 hónapja kijöttünk. El se hiszem, annyira gyorsan telik az idő. Megjött az első fizetésünk, és minden hivatalos papírunk, úgyhogy kicsit megnyogodtunk. Rékának úgy néz ki ha minden jól megy akkor egész kintlétünkre biztosított a…..
andeeka1 2009.12.16 20:14:25
Skócia Az első kirándulás! 2009.11.17 13:57:00
Hello                  Az utolsó bejegyzésem óta elég sok idő telt el. Ennek az egyszerű oka az, hogy folyamatosan dologoztam 9 napon keresztül. Igaz, hogy csak heti 40órákat dolgozom, de azt annyira össze…..
Skócia Begining... 2009.10.28 14:35:00
Sziasztok! Az utolsó bejegyzésem óta eléggé felgyorsultak körülöttem is az események. Pénteken (23/10/2009) sikerült megvenni kemény 460 fonttért a jobb kormányos autómat (VW Polo 1996). Semmi exrta, A - ból B-be szerintem tökéletes. Remélem nem lessz sok gondom vele - magyar…..
Skócia Welcome 2009.10.23 10:11:00
Üdv mindenkinek! Úgy gondoltam mivel többen is érdeklődtetek hogylétünk felől, indítok egy blogot amiben megpróbálom majd hétről hétre összefoglalni, hogy mi újság felénk.Túl sok lehetőségem az otthoniakkal való kapcsolattartásra eddig azért nem volt mert csak tegnap…..