Regisztráció Blogot indítok
Adatok
MlacHit

0 bejegyzést írt és 26 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mint arról már korábban írtam a Belleville randevú rendezője Sylvain Chomet egy öreg bűvészről szóló animációs filmmel jelentkezett, Jacques Tati forgatókönyve alapján, ami sorra nyeri a fesztivál díjakat. A film az Anilogue fesztivál keretében látható Budapesten az…..
Rakonczai Máté az m1 Teadélután című műsorában volt vendég október 26.-án (kedden). Aki lemaradt volna, itt a videó (köszi Krisánnak): November 13-i estjének promóciója kapcsán Máté korábban a Fem3 televízió Boszorkánykonyha címü müsorában volt vendég október 19.-én,…..
Aki már látott pár L&L Publishingos videót, annak nyilván feltűnt, hogy a mindig nagyon lelkes közönség szinte mindig ugyanazokból az emberekből áll. Ez az évek során állandó poénforrássá vált a bűvészek és a videókon szereplő előadók között is. Banachek mondta egyik…..
MlacHit 2010.10.02 21:06:25
KEDD, SZERDAKedd, Szerda...dolgos napok. Adódhatnak helyzetek, tárgyalások, ahol feszült a légkör. Esetleg már régóta kibékítetlen ellentétek lappanganak, rivalizálás, érdekellentétek, stb. Ha fontos számodra, hogy viszonylagos nyugalomban menjenek a dolgok, itt az ideje, hogy…..
Soma Dél-KoreábanSoma Augusztus 8 és 12. között a Busan International Magic Festival-on szerepelt Dél-Koreában, számos neves kolegájával együtt.Új kártyák a FigarobanTöbbek között a Bicycle 125 Anniversary Edition, Bicycle Limited Edition Series No. 2., Ghost Gaff Deck,…..
Szerintem Dave Williamson mindenki kedvenc bűvésze - általában mindenki az őrült előadásmódja miatt rajong érte (azt már kevesebben tudják, hogy napjaink egyik legfelkészültebb elméleti szakembere és hihetetlenül kifinomult a technikája). Az alábbi videón persze mindebből…..
MlacHit 2010.07.30 23:48:49
A nagy nyári melegben mi eshetne jobban, mint egy kis hűsítő cold reading!Az első magyar nyelvű könyv a Cold Reading technikájáról. A szerzők: Martin Adams és Leslie Lynch az angol nyelvű szakirodalom alapján vezetik be a hazai mentalistákat és érdeklõdõket a cold reading…..
MlacHit 2010.07.26 21:42:33
@magicmagic:
Szia,
A könyv használata nem igényel semmilyen előképzettséget.

Abban viszont igazad van, hogy szinte minden kártya/mentál trükköt fel tudsz majd 'húzni' vele azáltal, hogy több érzelmet viszel bele (feltéve hogy a trükk nézőt igényel :) ). Én sokszor használom trükk alatt, de akár önmagában is akár közvetlen bemutatkozás után.

Maga a cold reading egy kommunikációs technika, elmélyíti majd az emberismereted, és összességében jobb előadóvá tehet.

Csak egy tipp: a vásárlással várnék még egy pár napot ;)
MlacHit 2010.07.27 10:45:01
A mai post azoknak NEM  szól, akik kihagyják a Valentin napot bármilyen okból.Azoknak viszont IGEN, akik úgy döntenek, hogy beszállnak az össznépi szentimentalizmusba, bevállalják a hivatalos romantikát, akár azért, mert érzelmes típusok és önmaguk is élvezik az egész…..
Bűvész blog Az artistavizsga 2009.11.17 08:00:00
Kis kiegészítés a Bűvész vagyok! cikkhez: íme az artistavizsga - némileg talán elavultnak mondható - követelményrendszere (ma is ez van érvényben). Vagyis hivatalosan egy bűvésznek ma is ezeknek a feltételeknek kell megfelelnie. A 16/1994. (VII. 8.) MKM rendelet melléklete 50.…..
MlacHit 2009.11.18 08:26:37
Szóval:

Ettől függetlenül én igenis örülnék egy olyan vizsgarendszernek, amit még a hobbiból bűvészkedők is meg akarnának szerezni. Az igazság az, hogy én magam is otthagytam az egyetemet mikor realizáltam hogy nem nekem való, közvetlen utána rá is jöttem mennyire szeretek tanulni (nagyon ;) ).

De nézzük csak mi baj van ezzel a követelményrendszerrel.

1,Cirkusztörténet
ha ez két írott oldal, és közben tanulhatok néhány történelmi alakról akinek hatása ma is érződik (áldott legyen aki a double liftet kitalálta :D), akkor semmi gond nincs vele. Itt lehetne arról is tanulni, hogy régen a bűvészeket artistának tartották ;)

2, Általános gazdasági és jogi ismeretek. Ahogy benne van: általános. Ezek az általános műveltséghez hozzá tartoznak, pláne ha valaki vállalkozóként akar valamit elérni, és legyünk őszínték, ma ha boldogulni akarsz, akkor azt nem a cirkuszba belobbizva magunkat próbáljuk elérni. Szóval ez is rendben van.

3,A gyakorlati vizsga. Alapvetően ez is rendben lehetne, hisz általánosságban véve normális, színpadképes megjelenést ír le elég elavult nyelvezettel, a balett ismereteket inkább hagyjuk, és nem gondolom hogy ne lehetnék bűvész attól hogy életembe nem tervezek chicagóit vagy kínai karikát a kezembe fogni (és ez nem keverendő azzal hogy ne tisztelném aki ezt teszi!).

A kulcskérdés az, hogy kinél kellene vizsgázni? Szívesen vizsgáznék pl. Holcz Gábornál, mert úgy gondolom eleget tesz (és itt nagyon fontos a jelen idő) le az asztalra, nem véletlen hogy Galambos Feri is nemzetközi sikerei ellenére mégis itthon van, és itt teszi a dolgát, szóval van azért néhány ember akit a többség elismer, és ami nekem nagyon fontos, hogy mai napig aktívak, ismerik a külföldi trendeket, és nem a 70-es években tanultak utoljára új trükköt/move-ot. És hál'istennek van még pár név akire felnézhetünk az említetteken kívül.

Mindenesetre középtávú céljaim között szerepel lépéseket tenni hogy változás legyen a hazai bűvész képzésben (és ahogy Alex írta, a vizsgarendszer átalakítása csak az utolsó lépés).

Tisztelettel,

Magyar László
MlacHit 2009.11.18 10:00:28
@Kelle Botond: az Unióban elvileg minden tevékenység amit szolgáltatásként nyújthat valaki, számlaadási kötelezettség terhel és megfelelő képzettség nélkül nem végezhető. Pl. hiába vagy egy boltnak tulajdonosa és van két diplomád, ha nincs kereskedelmi végzettséged, nem árulhatsz a saját boltodban. Probáltam, és emiatt kellett alkalmazottat felvennem :)

De ki az a bolond aki papírt kér egy kőművestől ha egyszer a szomszédnak is szépen vakolt?! Azért az viszont megér egy pár gondolatot hogy a bűvészet presztízsét mennyire akarjuk a kőműves szakmától elrángatni a papír/diploma által végezhető szakmák közé. (jó sarkos példa, de talán pont ezért jó)

Az más kérdés hogy nálunk a fekete/szürke gazdaság mennyire virágzik, és hogy ezért mennyire felelős a szabályozás a kezdő vállalkozók ellehetetlenítésével, de ez a téma nagyon messzire visz...
Sokszor okoz problémát, hogy a bűvészetet nem igazán tudjuk műfajilag besorolni (bár kérdés, hogy szükséges e ez egyáltalán). Mi szeretjük előadóművésznek, szórakoztatónak vagy "enterténőrnek" hívni magunkat, mások artistának, bohócnak,…..
MlacHit 2009.11.10 23:12:55
@Bűvész Bence (alias Bűvészpapa): erre talán pont jó a torrent, ha van egy drága gimmickes cucc, megnézed és eldöntöd fekszik-e Neked. És tudom hogy nagyon sokan igy szerzik be az XCM-es cuccokat, és ölnek bele rengeteg munkaórát hogy jól menjen, nem is ez ellen szóltam. Inkább azok ellen, akik mindent olcsón akarnak, és észre sem veszik hogy emiatt nem is becsülik meg, illetve amit nem tudnak ingyen megszerezni az teljesen kívül esik a látókörön.
MlacHit 2009.11.11 00:13:45
@LeCoq: Magán ügy, ez tény. És attól hogy valaki drága cuccokat használ, még nem lesz jó, de nem is erről beszéltem. Hanem hogy ideje lenne abbagyni a siránkozást ami a szakmát úgy általában jellemzi, és tennni valamit azáltal hogy kellő maximalizmussal és alázattal állunk a szakmához. Kinek nem inge ne vegye magára.

Ami a mesterválasztást illeti, vajon az a sok ember aki mester után sóvárog, vajon mennyit lenne hajlandó áldozni azért hogy valóban legyen egy mestere?
Lezajlott a rendezvény, amiben én nagyrészt a verseny előkészítésében, a képes program összeállításában, a blogos reklámozásban és némi trógerolásban vállaltam szerepet, meg persze igyekeztem beleszólni minden másba is, épp ezért nagyon nem mennék bele a rendezvény…..
Breiner Tamás gondolatolvasó estje az októberi nagy sikerű előadás után folytatódik. Aki még nem látta annak mindenképp ajánlom. Már a bűvészboltban is lehet jegyeket kapni!Orosz rulett és hazugságvizsgálat… mentalista előadás testközelből. Breiner Tamás…..
Az alábbi hírt Mersének és Szabó Gábornak küldöm szeretettel:Egy őrült 56 éves Bellingham-i bűvész (John Walton) világrakordot állított fel azzal, hogy 2784 faro shuffle-t csinált 12 óra alatt. A rekordksérletnek a Magic Castle adott otthont és természetesen a protokollnak…..
Fuck To The Music BOTRÁNY!!!!! 2009.10.17 08:00:00
Rögtön az első tartalommal ellátott posztbeirásának napján sikerült rottyra elintéznem magam olyan szinten hogy még Paksi " sok volt a kínálgató jóbarát és ezért énekképtelenre ittam magam, amin a többi zenésztársam és a közönség is kiakadt " Endre is…..
Valami biztosan lehet a levegőben, mert a magyar bűvészeknek mostanában nagyon megy a szekér: "magic is having a moment" mondhatnánk stílusosan. Újabb hihetetlen sikerről számolhatok be nektek: Czékmann Katalin, aki évek óta Las Vegasban él és dolgozik idén megkapta a World…..