Regisztráció Blogot indítok
Adatok
gasbert

0 bejegyzést írt és 318 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Futballsznob A felnégyelt nyuszi 2012.02.16 16:09:00
Allegri megette Wengert vacsorára, igaz a francia maga feküdt a tányérra és még a kést is a kezébe adta. Ez persze semmit nem von le a mélakóros talján és csapata fantasztikus teljesítményéből, mert lehet, hogy a londoniak riadt juhnyájnak tűntek a San Siróban, de a…..
A 2010-11-es Udinese szép volt, néha káprázatos. De míg Nápolyban stratégia az értékek megtartása, addig Friuliban egyfajta Ajax-módi érvényesül (Pozzo elnök mondta, hogy új stadion készül, s arra kell a pénz). Így történhetett, hogy Sanchez, Zapata és Inler eligazolt.…..
 Adrian Mutu soha többé nem öltheti magára a román válogatott mezét, már amennyiben a nemzeti csapat vezetőedzője állja szavát, s ígéretéhez híven a jövőben eltekint a játékos válogatottbeli szerepeltetésétől. A Cesena támadójának bűne, játékostársával, Gabriel…..
A Milan már-már megnyerte, a Bari már kiesett. Előre a gyanúmentes fociért! (Hogy hogyan, azt nem tudom. Úgy általában mondom, nem célozva senkire, semmire:) A forduló szombat 6-tól, hetfő estig tart. Így állnak: Milan 74, Inter 66, Nápoly 65, Lazio 60, Udine 59, Roma 56, Juve 53,…..
Könnyűnek találtatott a Napoli (Nápoly-Udine 1-2), s ezzel a Milan 6 pontos előnyt szerzett. Nápolyban azonban van ok örömre (holnaptól:, a közönség már a meccs végén tapsolt :), akárcsak a Lazio környékén, hiszen idény elején nem hitték maguk sem, hogy ilyen magasra szállnak.…..
A Tour de France-nak ott a Mont Ventoux, a 2010-2011-es Serie A-idénynek ott a 31. forduló. Lesz Milan-Inter, lesz Roma-Juve, lesz szicíliai derbi, s lesz Nápoly-Lazio is a BL-ért.S dugiban jön előre az Udine. Így néz ki a tábla: 1, Milan 62, 2. Inter 60, 3. Nápoly 59, 4.…..
Visszanéztem félutamból, s azt láttam, hogy Nápoly kibújt Maradona árnyékából. Lássuk mit szólnak ehhez Rómában, Milánóban, s Torinóban, esetleg Palermóban.TIPPELÉSEINKRŐL RÖVIDEN:Ezúttal nem ígérek ajándékot a tippelőnek, de igyekezni fogok (eddig Foci olasz módra,…..
Egy remek olasz fociról írott könyvben ezt olvastam: ‚‚Szerdán nekünk ott a stadion, nektek pedig a Twin Peaks." Így bökött oda a Samp-szurkoló a városi rivális szukereinek. Ma már nem csak szerda a nemzetközi meccsek időpontja, hanem keddtől egészen…..
gasbert 2010.12.07 22:51:37
@mbemba: ÁÁ , nem hiszem hogy ugyanolyan erős lenne a csapat mint a tavalyi Inter . Hiába hogy Mourinhonak nagy szerepe volt abban hogy emberfelettit teljesitett az Inter , azért mégiscsak jó játékosok alkotják a csapatukat , szinte hiányposzt nélkül . A Milannal pedig nincs világklaszis szinten játszó szélsőhátvéd , amin meccsek mennek el .

Ibra motivációja sok játékos számára is irigyelhető .
gasbert 2010.12.07 23:18:15
@mbemba: Tetszik és irigyelem a fanatizmusodat , v nevezzük akárhogyan ezt a hozzáállást de egyszerűen nem hiszem hogy a Milan az idei kerettel tényező lesz a Bl-ben . Amúgy ne is legyen , koncentráljanak szépen a bajnokságra, húzzák azt be és majd jövőre ha okosan igazolnak álmodozhatnak újra Európa trónjáról , addig ne mert nagy pofáraesés lehet belőle.
Rendszeresnek nem mondható, de időnkénti kitekintéseink közül már megszokhattátok, hogy erdélyi sporttársaink segítségével rendszeresen bejelelentkezünk, ha valami érdekes történik arrafelé. És most történt, amit egy olyan éles kijelentéssel kezdenek kifejteni, hogy: Európa…..
gasbert 2010.05.31 09:42:50
@_benito: Itt vannak képek az ünneplésről , dijátadásról , mindenről . No meg infók a csapatról , akit érdekel .

www.cfr1907.ro/ro/
gasbert 2010.05.31 10:22:42
@Anthony (kick-ass): Jó tudni h nem csak egyedül vagyok Vásárhelyről .
A leirtakkal egyetértek , nagy szinvonal esés volt az utóbbi években . Mindenkinek jobb lenne ha a bukaresti csapatok újra megerősödnének és méltó ellenfelei lennének a provinciénak .
Aki kételkedve fogadja azt a megállapítást, hogy az Internazionale jelen pillanatban a világ legjobb klubcsapata, az méltóztasson megnevezni azt a csapatot, amely szerinte egyértelmű esélyese lenne egy olasz bajnok elleni meccsnek. Senki? Oké. Amikor szeptember 16-án az Inter nekifutott…..
gasbert 2010.05.18 13:42:42
Befutott a kikötőbe a kék-fekete naszád, egyetlen hajóhosszt verve a bordó lélekvesztőre. Nem volt egyáltalán sima az út, a Siena legalábbis egyáltalán nem feküdt le, és várta, hogy a nagykutya meghágja, amiből egyenesen következett, hogy a két évvel ezelőttihez hasonlóan egy…..
gasbert 2010.05.17 21:10:15
@neeskens: @calciomax: Mourinho jövője szerintem teljes mértékben a Bl döntőtől függ , ha nyernek nem hiszem képes lenne elmenni úgy hogy tudja h akár 6 trófeát is nyerhetett volna , ahhoz ő túl arrogáns és nagyképű.
gasbert 2010.05.17 22:05:47
@giacinto: Miért olyan biztos ? Tudsz valamit amit mi nem ? :) :P
Beért a stadionba a két maratoni futó, hiába nézegetnénk még egy darabig az öldöklő küzdelmet, közel a célszalag, és vele az Inter bajnoki címe. Nehéz lenne annál kevésbé mourinhós dolgot elképzelni, mint hogy az utolsó fordulóban elcsússzanak egy nem is olyan nagy…..
gasbert 2010.05.16 18:06:36
@Greg36: Az élet mindig szolgáltat meglepetéseket , ki gondolta volna h egyszer a Bernabeu közönsége vesztett meccs után vastapssal méltatja az ellenfél legjobbját , nos Ronaldinhoval igy volt . Szóval vérmesség meg született imádat ide vagy oda azért ha valami kiemelkedő és elismerendő úgy illik h szóvá tedd , méghozzá gratuláció formájában .
gasbert 2010.05.17 11:19:01
www.goal.com/en/news/10/italy/2010/05/17/1928598/giuseppe-marotta-confirms-luigi-del-neri-will-quit-sampdoria

Ezek szerint megvan az új Juve edző . Azért nem semmi h Del Neri elhagyja a Sampot a Bl előtt.
gasbert 2010.05.17 12:18:39
@pietro10: Szerintem jó döntés .
Nehéz volna egyelőtlenebb párharcot elképzelni ma délutánra a Wembleybe, amikor az ereje teljében lévő, az angol futball csúcsára frissen visszakapaszkodott Chelsea találkozik az atomjaira hullott, bizonytalan jövőjű, tönkretett és szó szerint a mélybe süllyedt Portsmouthszal. A…..
gasbert 2010.05.15 16:45:16
@dzolutan: És ismét egy kapufa , ma már az ötödik . Drogba szinte összeverekedett a kapufával :))
Csak némi ijesztgetésre futotta a kicsiktől, az Inter nem is csinálta össze magát a Chievo ellen, a Roma bajnoki címéért viszont komolyan aggódhatott az Olympico 60 ezres népe. A kicsik végül nem döntöttek semmiről, illetve csak arról, hogy az utolsó fordulóban hirdetünk bajnokot…..
gasbert 2010.05.11 20:26:11
@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Köszönöm és ne haragudj a hangnemért de tényleg ideges lettem . Nem irok sokat de annál többet olvasom itt a nagyérdeműt , de már hetek óta csak Totti a téma , pedig itt aztán nem a sablonos , szürke témák szoktak menni .

Amúgy láttátok a kereteket ?
gasbert 2010.05.11 20:56:35
@horas: Nem , dehogyis . Élvezem ahogy ambiciózus módon mindig irod az Inter dolgait , a véleményedet a csapatodról még ha néha elfogult is vagy , te ki nem az? :)
@Zsoca87: A braziloké tényleg az , az angoloké pedig szerintem majdnem tökéletes .
gasbert 2010.05.11 21:59:32
@horas: Kiváncsi vagyok ha tényleg elmegy Mourinho mit tud majd kezdeni az új edző a hátrahagyott elég erős kerettel , mert Mou kihozta a maxot belőlük az biztos és nem biztos hogy ez még egy embernek sikerül.
Amúgy meggyőződésem h megy a Realhoz , ha idén nem is , jövőre biztosan.
Inkább az utolsó fordulóban orrantunk izgalmat a leglényegesebb kérdést illetően, a borzasztó gusztustalan kupadöntő két résztvevője a 37. fordulóban behúzza hazai meccsét, hogy a lehető legtovább húzzák a szurkolók idegeit. Az utolsó BL-hely viszont valószínűleg eldől,…..
gasbert 2010.05.10 18:29:50
@horas: "Ranieri-vel Pandev-el és egész évben Ledesma-val szinte biztos,hogy 4 között lenne idén a Lazio. "

Akkor megvan kit kell megvegyen jövőre a Juve :D
Az utolsó komoly akadály, amit az Inter és a bajnoki cím között volt, fogta magát, és ledőlt magától, most már a Chievo-Siena kettősben bízhatnak csak Rómában. A Roma is nehéz meccset tudott le, és - őszintén szólva - nem várt eredménnyel hozta a parmai túrát, én például…..
gasbert 2010.05.03 18:38:14
@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Elmondásod szerint egyetértesz a többséggel és elitéled a laziale ultrák tettét , akkor kérdem én miért esik annyira rosszul ha pl. Hispan07 ugyanazt leirja csak más szavakkal ?
gasbert 2010.05.03 19:20:16
@Hispan07: Többet nem reagálok , igazság szerint nem is akartam beleszólni de kikivánkozott belőlem a kérdés . Szerintem ez a vita már erőssen szarkenegetés és az érdemi részén(ha volt ilyen) már túl vagyunk .

Milanról , a Fio elleni meccsről csak összefoglalót láttam , amiből nekem abszolút jó meccsnek tűnt , Ronaldinho egész jól mozgott ismét , ki is osztott két gólpasszt Huntinak . Állitólag Pato már pályára léphet Genoaban , bár már nem sokat számit , szeretném még látni ebben az idényben mert ez a nyár ismét nem sok jót igér.
gasbert 2010.05.03 20:16:39
@Hispan07: Albertazzi nem kipróbálásával egyetértek , amikor mentünk Palermoba és nem volt csak egy Silvánk a két középső posztra , erre Leo berakja Oddot , hibázott is . Ha Albertazzi hibázik és megy el rajta a meccs az ember nem is lenne annyira mérges mert tudja h még fiatal és tapasztalatlan de Oddoról mindenki tudja h mióta visszajött szart se ér .
Paloschit nagy hiba lenne elherdálni , nagy potenciál van benne , ha már mindenképp fiatal csapatot akarunk neki helye van benne .
Néhány hónapja még azt gondoltuk, a forduló rangadója természetesen a Derby d’Italia lesz, méghozzá fontosságát tekintve a pápaavatás és az idegen életforma észlelése közé tehető. Valamelyest így is lett, hiszen az Internek akár a bajnoki címe is múlhat rajta, de…..
gasbert 2010.04.18 19:55:27
@horas: kiváncsi lennék ehhez mit szólna Julio Sergio (tudod az aki védte a tizit)
A Roma a bordó mez alatt I Szív Czene Attila pólóban újra bizonyítja, hogy a surranópálya csak a suttyóknak okoz gondot. A rómaiak ráadásul, ezt a múlt heti poszt óta még erősebben érezzük, nem is csak az idegesítő légy szerepét játsszák, amit egyetlen hessentéssel el lehet…..
gasbert 2010.03.30 23:13:52
@giacinto: Komolyan gondolod h a Barca mellett más csapatnak van esélye Fabregasra ?
gasbert 2010.03.30 23:31:32
@giacinto: Nem hiszem h Pep ne kapna neki helyet ha tényleg akarná , no meg nincs olyan csapat amelynek a középpályáján ne férne el , talán az Arsenal mert nekik már van egy :))
No meg az olasz foci jelen helyzetében nem biztos h vonzó egy ilyen játékos számára és ezalatt nem csak Cescet értem hanem az egész klasszist.
Élesbe fordul a játszadozás, már az elődöntőbe jutás a tét a Bajnokok Ligájában. A küldetést az első játéknapon a Manchester Unitedet fogadó Bayern München, és a francia rangadón Lyonba látogató Bordeaux kísérli meg teljesíteni. A németekről azért sem írjuk le, miben…..
A Milan már leszakította magát, most a Romát durungolhatja le a nyakáról az Inter, ami már csak azért sem jönne rosszul, mert egyetlen állva maradt olasz csapatként még nem végzett Európában sem. Meg is teszi, és a következő fordulótól újra a Milan lesz az elsőszámú…..
gasbert 2010.03.28 22:42:27
@Hispan07: Huntelaar megsérült a meccs előtt nem sokkal ezért áltt be Zigoni .

Most komolyan mit akarunk , 3 meccse nem nyertünk , szenvedünk és tényleg valaki még hisz a Milan esetleges bajnoki cimében ? Ma is mint egy hete a Napoli ellen megvoltak a helyzetek csak rendre elpuskázzuk őket . Nem voltak ezek olyan nehéz meccsek , na de m1 nem eszem magam ezért , ez a vonat elment , legyen meg a Bl hely és a Romanak hajráá!
gasbert 2010.03.28 23:21:52
@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Jó csapatnak szerencséje is kell legyen , nekünk már rég nincs de lehet megse érdemeljük. :|
Itt a tavasz, dagad a … különbség az Inter és az üldözők között, a Juventus válsága, és néhány középcsapat bukszája. Átkozott hétközi fordulók, ennél szörnyűbb dolgot csak az RTL Klub volt képes megvalósítani a déli meccsekkel, hasonló kategóriába csak a…..
gasbert 2010.03.25 12:07:21
@Hispan07: Igen , kisárgult , megjegyzem egy tök felesleges fault volt .
Pirlo pirosa pedig számomra több mint kérdéses , Morganti elmehet a levesbe.
gasbert 2010.03.25 12:29:09
@Iustizmord: azért kiváncsi leszek mire megy a csapat a két eltiltott nélkül akik gyakorlatilag felelősek a támadójátékért . ha most nem ül le a feka gyerek a padra akkor tényleg többet sose.
gasbert 2010.03.25 12:52:42
@Deeo: Akármennyire is divat fikázni Favallit és társait , szerény véleményem szerint az aggastyán olasz elfogadható teljesitményt nyújt Nesta helyetteseként . Amióta ő játszik kaptunk két gólt és egyik se az ő hibájából született , a mostani gyenge formánk nem miatta van .
Lehet ha te Pirlot nem neveznéd épitőelemnek de majd a vasárnapi esti Lazio meccs után beszélgetünk h milyen a csapat vele ill. nélküle .
Megint a Girót látom magam előtt: a jó erőben versenyző bajnok megpróbált elszakadni, azonban a vetélytársak befogták a kaptatón, előzni nem tudnak, mert annyira nem erősek, de lihegnek a gazzetta-rózsa mezes mögött. A mezőny végén is meccselnek, de őket nem mutatja a…..
Mivel az olaszos kolléga továbbképzésen vesz részt, ezúttal - az italo-kelta nyelvcsalád szellemében, de bármilyen más tudás hiányában - én tartok órát. Ez most az a szituáció, amikor a helyettesítő tanárnak nemcsak a szabadfoglalkozást van képe eltörölni, de hozza a…..
gasbert 2010.03.20 22:55:19
@WallyB: :)
gasbert 2010.03.21 22:24:58
Tulajdonképpen – egy apró kivételtől eltekintve – jelentős meglepetés nélkül, az eredményeket olvasva halál unalmasan telt a német bajnokság 26. fordulója, azonban mi, akik mutatóujjunkat a Spieltag ütőerén tartottuk, tudjuk, hogy sok-sok finomság volt, és most…..
Messin innen, Messin túl, újra nagyszitát lógatnak a mezőnybe és nyolc csapat egy időre befejezi a nemzetközi gyepek rombolását. Kellően éles az összes párharc ahhoz, hogy ne kelljen kényszeredett tolókázást néznünk egész este, egyedül talán a Standard Liége nyugalma…..
gasbert 2010.03.18 23:06:07
gasbert 2010.03.18 23:36:33
@krai: osztom :| , megkell emliteni h igy igazságos a meg nem adott gól után , a 11esekkel bármi lehetett volna.