Regisztráció Blogot indítok
Adatok
balazs24

1 bejegyzést írt és 17 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ki az, akinek egy bombafenyegetés szokásos? Na persze a BRFK-t, meg a tűzszerészeket leszámítva. A Corvinus Egyetemen ma csak ebben a félévében harmadszor volt bombariadó, és egyik se gyakorlat. A legelső a félév első hetében, szerdán történt. Akik reggel 8-ra jöttek, azok a…..
Miért lényeges a bor esetében, hogy a fogyasztók bizalmát a cég elnyerje? Ha ez ilyen fontos, akkor miért kell mégis folyamatosan megújítani a promóció formáját és tartalmát? Mégsem eléggé lojálisak a fogyasztók?..
balazs24 2010.02.25 23:39:13
a borászat Magyarországon kistermelői közegben jelentős, ezért van az, hogy pl. a magyar borok külföldi piacokra nem tudnak betörni. Azt, hogy a magyarok már csak kóstolók és nem fogyasztók, már az előadáson és itt is megemlítették. Viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy a globalizáció hatása miatt a hazai boroknak nemcsak a külföldi versenytársakkal, hanem a helyettesítő termékekkel- sör, pélinka stb. is meg kell kűzdenie. A sörkultúra elsősorban cseh és német területről áramlott be, ez is a gulyáskommunizmus egyik mellékkövetkezménye: majális, virsli, sör...
Így a hazai bortermelőknek komoly eszközöket kell bevetniük, hogy megtartsák és növeljék fogyasztóbázisukat. Nálunk kevésbé dominál a francia protekcionista szemlélet, egy bor esetében az ár általában fontosabb a "hazai"-nál. Így az olcsó dél-amerikai ill. ausztrál borok kihívást jelentenek. Egy hazai cég akkor sikeres, ha biztos vevőbázisa révén nyereséges. A vevők pedig csak olyan terméket vesznek, ami "jól bevált", vagyis megbíznak benne. Viszont a cég érdeke, hogy minél nagyobb közönségnek mutassa meg a termékeit, és erre a legalkalmasabb csatorna az internet. Így érthető, hogy a legnagyobb magyar pincészet is ezt a megoldást választotta. A Facebook-ot pedig döntően a fiatalabb korosztály - a jövőbeni potenciális borfogyasztók - használja. És valóban, a trend a fiatalok megnyerése- az idősebb korosztályt talán nehezebb lenne megnyerni, illetve aki egyszer rendszeresíti a borfogyasztást, az nem fogja elhagyni - hiszen kismértékben gyógyszer.
info:S info 2009.12.21 19:42:00
halihóóó!mindenki akinek van vmi problémája, megírhatja nyugodtan kommentként!!! első info vizsga is over, tuti uv, csala....szal tessék.....
 A diákhitelt néhány éve azért vezették be, hogy a hallgatók e kedvezményes konstrukcióval támogatni tudják felsőfokú tanulmányaik végzését. Mi a véleménye a diákhitel intézményéről? Kedves Blogolók! Nagyon örültem, hogy a diákhitel konstrukcióval…..
balazs24 2009.12.09 00:34:17
Nos úgy tűnik aktuális és jó blogtéma a diákhitel, mert már két nap alatt megütöttük az átlagkommentek számát...:) de a témánál maradva, azt hiszem tényleg vannak, akiknek megéri felvenni, bár én nem tartozom azok közé. Nekem sikerült államilag támogatott képzésre bekerülni, és kapok szociális ösztöndíjat, remélhetőleg majd tanulmányit is, emellett újságokba írogatok, meg próbálok kisebb munkákat vállalni, amik még beleférnek a tanulás mellé. És beleférnek, még akkor is, ha mondjuk ez napi 2-3 órával kevesebb alvást is jelent. (Nem a reklám helye, de akit érdekel az újságírás, szeretettel várjuk a Közgazdászba!) Úgy érzem tehát, hogy inkább megdolgozok a pénzemért, minthogy hitelt vegyek fel, mert azt -valljuk be- már szinte mindenki kaphat. A diákhitelt azért sem tartom jónak, mert egy friss diplomás még ha el is tud helyezkedni valahol, akkor is már nem valószínű hogy feltétlenül "otthonról" akar bejárni dolgozni, mert 22-23 évesen, (kihogy végez,) már az ember szeretne önállósodni, és ezt először albérlettel vagy lakáshitellel oldja/oldjuk meg, ami lássuk be, elég nagy kezdeti adósság. És aki meg évekig csak a gondtalan diákévek fedezésére felvett hiteleit törlesztené? ez a módszer szerintem ezért nem helyes...
a hitel pedig eleve nem túl előnyös rendszer szerintem, mert gyakorlatilag olyan pénzt költünk el, ami nem a miénk, és ki tudja, képesek leszünk-e fizetni a következő havi törlesztést/kamatot? Ilyen bizonytalanság mellett számomra nem kérdés, hogy semmiképp nem veszek fel diákhitelt. (már a reklámját sem helyeslem: Élj, aki lenni akarsz! - de ilyen áron??? de emellett a decemberi közgazdászban mégis majdnem egy oldalnyi reklám jutott a diákhitelnek... akit meg meggyőz, az vegye fel nyugodtan)
 A tudásalapú gazdaságra vonatkozó egyik állítás, hogy a sikeres munkaerő-piaci alkalmazkodás folyamatos tanulást és a karrierpályán többször is szakmaváltást tesz/tehet szükségessé az egyének számára. Immár legalább 13. éve az iskolapadban ülőként mit gondol erről…..
 A vállalati kultúra alkalmazkodást követel meg az új belépőktől és az ott dolgozóktól is, és jelentős hatással van a munkahelyi légkörre. A vállalati kultúrához igazodóan elvárt magatartásminták vajon milyen területeken és mennyiben alakítják és alakíthatják a…..
balazs24 2009.11.12 14:58:25
leírnék egy történetet ezzel kapcsolatban, mármint a munkahelyi légkörről. egyik délután hazafelé menet a volánbusz már tömve volt, a Kacsóh Pongrác úti megállónál azonban még mintegy 20 felszálló lett volna. Ebből 15-nek sikerült is valahogy feljutnia, azonban a maradék 5 embernek kb 25 percet kellett volna várnia következő buszra. Közülük egy (40 év körüli, szemüveges, zakós-nyakkendős, aktatáskás;egyszóval mindenképpen vállalati irodai munkás) ember úgy döntött, hogy nem engedi elmenni a buszt. Odaállt a jármű elé és nem volt hajlandó elmenni onnan, merthogy a Volán őt akadályozza a hazajutásban. Hiába kérte meg őt a sofőr, hiába próbálta meg több utas is szép szóval jobb belátásra bírni, nem volt hajlandó... egy utas elkezdte lökdösni, de erre még jobban felhúzta magát és rendőrrel fenyegetőzött. Végül 20 percnyi vitatkozás után a sofőr rendőrt hívott és mikor elkezdték felvenni a jegyzőkönyvet, csak akkor kezdett el emberünk kissé visszavenni a hangerőből és félreállni. a jegyzőkönyvezést már nem vártuk meg, hanem elmentünk nélküle...persze mi már csak a következő (25 perccel később induló) busz után mentünk az M3-on, tehát emberünk ezt is lekéste...szóval megérte neki feltartani mintegy 50-60 főt. a buszúton mindenki erről beszélt persze. a mellettem ülő hölggyel mi azt vitattuk meg, hogy vajon mi késztethette ezt az embert. véleményem szerint a munkahelyén lehetett olyan a légkör, esetleg a főnöke bánhatott vele úgy, hogy estére kiborult a bili. ezt az ülőtársam is így gondolta. ez az eset jól bizonyította számomra is hogy mennyire fontos a megfelelő munkahelyi légkör megteremtése, mert ennek negatív következményeit közvetve én is átéltem.
  Az összvállalati stratégia egyik funkciója a vállalati célok kommunikálása. Az érintettekről (stakeholderek) tanultak szerint egy vállalat érintettjei jelentősen különböznek egymástól. Szükséges-e számukra a stratégiai célok eltérő kommunikációja? Ismer-e példát…..
Magyarország idén immár 5. éve tagja az Európai Uniónak. Személyes tapasztalatai alapján az EU-tagság milyen területeken és hogyan érintette vajon a magyar gazdaság és vállalatainak mozgásterét? A gazdaság fejlődése szempontjából mondjon pro és kontra érveket! Kedves…..
balazs24 2009.10.07 21:05:57
@Dorot:
igazad van Dorot, szerintem is az EU-s csatlakozással inkább vesztettünk, mintsem nyertünk, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a manapság legnagyobb felvevőpartnernek titulált Németországban már elvileg vége a válságnak és újraindult az import-export, mégsem kelendő újra a magyar áru...másik viszont hogy nem véletlen, mért tart ott a magyar gazdaság ahol: az EU-s mezőgazdasági támogatások több mint 60%-át a franciák kapják, a többi kb. 40-en osztozik a 26 többi ország...még felmerült itt a pályázati kérdés: sztem valaki ne is kezdjen eu-s pályázatba amig nincs tisztában a dolgokkal, mert akor tényleg pórul jár...másrészt én már vettem részt eu-s szervezésű ausztriai táborban, ami a magyar résztvevőknek így ingyenes volt. szóval nem lehet szerintem se feketén-fehéren kijelenteni hogy nyertünk vagy vesztettünk, de tudnunk kell hol a helyünk, mert sajnos nem mi leszünk a vezető hatalom az eu-ban...
Hogyan segítené elő, hogy a magyar termékek nagyobb súlyt kapjanak a hazai piacon?    Kedves Hallgatók!Ezen a héten én reflektálok a határidőig beérkezett blogkommentekre, igyekezvén összegezni és kiemelni a legfontosabb pontokat.Nagyon jó hozzászólások…..
balazs24 2009.09.29 19:28:43
Hogy mi a véleményem? Hogyan lehetne a magyar termékek súlyát növelni a hazai piacon? Ez egy igen releváns és életbevágó kérdés, nem tudom ki nézte meg azt a tavalyi felmérést, mely szerint a magyar piacon a profitot mind multik és külföldi cégek/ vállalatok fölözték le. (Legalábbis nagy hányadban, ugyanis a "top10"-ben 2 vagy 3 magyar vonatkozású cég szerepelt.) Mi erre a megoldás: a magyar piacot magyarrá kell tenni, ahogy erre meg is volt a kezdeményezés, hogy a boltokban az áruk 60%-a magyar kell legyen. Ugyanakkor hiába van a polcokon magyar termék szerintem, ha a hasznot a multik viszik ki az országból. Sőt, az általános tendencia azt ma, hogy Magyarország már nem is elsődleges célpont a multik számára, hiszen például Románia és Bulgária EU-s csatlakozásával új piacok nyíltak meg, és ezáltal Magyarország jelentősége is valamelyest csökkent. Így a nagyvállalatok legfeljebb csak egyfajta logisztikai központként fogják kezelni hazánkat és csak az átmenő tranzitforgalmat fogják itt lebonyolítani Kelet felé, ha nem teszünk ez ellen a folyamat ellen valamit. Első megoldásként fel kéne számolni a multinacionális hálót szerintem, bár ez elég drasztikus lépés lenne. Másrészt az is megoldás lenne, ha a multik helyére meghonosítanák a Brit-szigeteken jól bevált s mai napig használatos "open-air market"-rendszerét, ahol a piacon (ez a klasszikus piac) mindent meg lehet venni, nemcsak a gazdák, őstermelők mezőgazdasági termékeit. Ezáltal a pénz ténylegesen itthon maradna. Ez a véleményem ebben a kérdésben.
balazs24 2009.09.30 02:04:55
kedves pro-mat!
valóban belátom elég meredek volt a megjegyzésem hogy a multikkal le kéne számolni, de sajnos tényleg igaz hogy nem sok profitot termelnek kis hazánknak, és ez a vélemény mentes mindenféle feltörekvő kispárti szlogenektől, de érdemes elgondolkoznunk azon hogy miért is változtat nevet egy-egy vállalat/cég 5 év után, mikor már adóznia kellene...persze nem csak ez az égető probléma hanem az is hogy általános Magyarországon a szabályok felrúgása, a korrupció és a privatizáció és ezek eléggé káros folyamatok. Az általad ajánlott útépítés pedig az egyik jó példa erre, hiszen az utóbbi években készült utak kevés százaléka készült magyar vállalkozó által...megoldásként, még mielőtt megvalósítanánk a turizmusfelvirágoztatást, javaslom a magyar mentalitás átkorrigálását és a gazdaság kifehérítését, (ismételten ne tessék politikával összehozni) mert tudjuk hogy a korpa közé került dolgokat megeszik a disznók. és a nagy magyar valóságban igen csak dúskálunk korpában. a turizmussal kapcsolatban pedig külföldi felmérések bizonyítják hogy egyre inkább múlóban van az évtizedek óta meglévő "magyar vendégszeretet", mert manapság ha kimész a Március 15.-e térre és leülsz a sightseeing-buszok elé a korlátra, érdekes dolgokat figyelhetsz meg. apró megjegyzések, oldalpillantások egy-egy járókelőtől ,eleve látszik az hogy már nem mint bevételi forrásra tekintünk a turistákra,(persze ezt is elég furcsa kijelenteni) hanem az idegent látjuk benne. ennek mi az oka? talán tényleg az hogy nemcsak a keleti termékek érkeztek meg, de az eladók is. Úgyhogy szeressük a turistákat, én is azt mondom, mert természeti kincsekben és látnivalókban még bővelkedünk, és ezt tényleg egyedül a turizmus-vendéglátás keretein belül lehet kihasználni.