Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Maniac84

0 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Új rovatot indítunk olyan hazai és külföldi színészekről és színészekről, valamint tévésekről, akik vagy a mostani újoncfelhozatalban alakítanak kiugróan jót, vagy csak olyat, amivel egy közepes szereplőgárdából máris kitűnnek, illetve azokról a kollégákról, akik egy…..
Amikor meghallottam, hogy az SG-1 és az Atlantis után egy újabb spinoff-fal folytatódik a Csillagkapu-franchise, csak legyintettem egyet, mert bármennyire is jó volt az Atlantis, tulajdonképpen ugyanazt nyújtotta, mint a nagy előd: más helyszínen és más főellenséggel, de alapvetően a…..
Miközben a tévében már javában dübörög az új évad, a stúdiók már a jövőre gondolnak, és egyre több pilotot, forgatókönyvet és kész sorozatot rendelnek be - az újdonságokból válogattuk ki a szerintünk legérdekesebbeket. - JJ Abrams, a Lost eredetei ötletgazdája, a…..
A tavalyi évadban leköszönt nagy öreg után az NBC szégyenszemre orvosos sorozat nélkül maradt, és érezték, hogy a Vészhelyzetet nem lesz egyszerű pótolni, hiszen menten két hasonló témájú szériát is bekértek (Mercy és Trauma). Az előbbi inkább a kórházban dolgozó…..
A gyenge évadkezdetből már lehetett sejteni, hogy az egykoron sikoltozó tinihadakat és Haydennek szerelmet valló emós fiúk hordáit vonzó Hősök sorsa megpecsételődött, a második heti számok láttán pedig csak a nagyon optimisták bízhatnak abban, hogy a negyedik évad minden…..
Az ABC őszi műsorrendjének legnagyobb dobása, az agyonreklámozott FlashForward pilotja beváltotta a hozzá fűzött reményeket, nagyszabású volt, drága és látványos, néhol olyan, mintha egy mozifilmet néznénk, és a történet is van annyira jó, hogy türelmetlenül várjam a…..