Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bö_4

93 bejegyzést írt és 143 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Honlapunk állandó tudósítója szabin van, így rövidített beszámoló következik. Szép, napsütéses időben érkeztünk a Hauszman-pályára. A madarak éneke és a közeli építkezés zajának furcsa egyvelege sajátos atmoszférát teremtett ezen a szép, tavaszi délutánon.…..
Áron kiborította a bilit - exkluzív sajtótájékoztatón a csapat szurkolóihoz szólt a csatár. "G, évek óta folyamatosan át vagy verve! Ezt végre ki kell mondani!Erről sokmindenki tehet, a médiaosztálytól kezdve a bloggereken keresztül egészen a legfelső szintig. Évek óta fals…..
2007-ben kint voltam a Magyar-kupa döntőjén a Megyeri úti Szusza Ferenc Stadionban. Magyarország legjobb és legrosszabb indulójának csapatai csaptak össze. A DVSC-Kispest döntőn nem a zene döntött, mivel a Honvéd nyert 11-esekkel. De tényleg kellemetlen volt hallgatni egymás után a…..
Mint ismeretes a Vastüdő csapata 3 vereséggel kezdte meg szereplését az idei bajnokságban. Természetesen a gyenge teljesítmény találgatásokra adott okot. Egyesek a manager nyakába varrnák a sok a vereséget, és a dekoncentrált játékot, ám a jelek szerint az igazi okokat ezúttal…..
A bajnokság új helyszínre költözött*: Nagyobb térképre váltás 09.10. 20:00 - Vastüdő - Balaton Utcai Fiúk 2-3 (1-2) Gólszerzők: Áron, Bö 09.17. 22:15 - Vastüdő - Kászkó 2-3 (0-3) Gólszerzők: Vércse 2 09.24. 21:30 - Vastüdő - Nyugdíj SE 0-1…..
Tegnap Rákosligeten a Ligeti Piknik és Sportnap labdarúgó-kupáján vett részt Csapatunk. Az eredményesség szempontjából nem mondhatnánk, hogy vidám szezon van mögöttünk (az őszit is beleszámolva, pláne...), éppen ezért egyfajta búfelejtőként tekintettünk a tegnapi…..
 Csapatunk május 19-én, szombaton egy napos minitornán vesz részt Rákosligeten. A tornán biztosan megmérkőzünk a harjalilak.hu és a Katter FC csapataival. Szeretettel várjuk szurkolóinkat! ..
Szurkolóink hívták fel a figyelmünket a fociaköbön.hu értesülésére, mely szerint a napokban "bálványok dőlhetnek le" a fogadási botrány miatt. A jól értesült lap szerint őrizetbe vehetnek három ismert játékost. A portál által csatolt képen a…..
Hétfő késő délután egy jól ismert ellenfél ellen kellett bizonyítani. Az El Ninoval eddig két meccsen játszottunk: a mérlegünk egy döntetlen és egy győzelem. A főszponzorunknak, a médiaosztálynak és a fuvarvállalatnak hála elkészült a Csapat új piros-fehér csíkos meze (a…..
03.05. 19:00 Vastüdő - Rapid Tipli 3:1 (1:0) Gólszerzők: Branko, Zoli, Áron 03.12. 18:15 Vastüdő - El Nino 3:4 (2:2) Gólszerzők: Tusy, Branko, Vércse 03.19. 19:00 Vastüdő - Afro Ninják 1:2 (1:1) Gólszerzők: Tusy 03.26. 17:30 Vastüdő - B.E.F.U. 2:3 (0:1) Gólszerzők: Branko…..
 Az utolsó forduló előtt meglehetősen összekuszálódtak a szálak az Universitas ELTE Lágymányosi Futsal Bajnokság C/1 ligájában. A négy kieső helyre pályázik egészen pontosan 8 csapat, köztük mi is. Szokásos félév-záró matek következik. Jelen pillanatban így…..
2011. augusztus 29 - Vastüdő - Rapid Tipli..
 Tegnap Csapatunk második felkészülési mérkőzését is megnyerte a Rapid Tipli gárdája ellen. A jó iramú mérkőzés 4-2-es félidő után 9-4-es eredménnyel zárult.A csupán egy cserével rendelkező Csapatunk alaposan felpörgött a mérkőzés elején (a szép számú…..
 Változások a tavaszi szezonhoz képest:A bajnokság a belvárosban (Móricz Zsigmond körtér közelében), az új ELTE - pályákon kerül megrendezésre (cím: XI. ker. Bogdánfy út 10. ELTE Sporttelep)A bajnokság új neve: Universitas Lágymányosi ELTE Futsal Bajnokság,…..
Úgy alakult a tabella, hogy...: megvannak az utolsó előtti forduló eredményei. Ennek alapján kijelenthető, hogy az FC Sördögök (bajnokként) feljutottak a B. Ligába, az El Nino pedig biztosan kiesett. A 2. és a 3. hely azonban még kiadó az utolsó fordulóban, de ennek több…..
Tegnap hatan jelentünk meg a PSZF elleni mérkőzésre. Ellenfelünket korábban nem láttuk játszani, így igazi sötét lovaknak számítottak. A meccs előtti egyetlen nehézségünket az jelentette, hogy - Balázs hiányában - nem volt kapusunk, így a jelenlévő csapattagok között vita…..
Edzés: jövő héten szabadnaposak vagyunk. Azonban a szervezők így is biztosítják a pályát. 9 órától lenne az edzésnek vagy baráti focinak tekinthető találkozó. Persze utána lenne sörözés is, de ekkor tájt már 10 óra lesz, így kérdés, hogy hányan jönnének el. Ebben az…..
A Raubkopie elleni mérkőzésre mindössze 6 Vastüdős tudott eljönni, így 1 cserével kezdtük a meccset. A hangulat (0 néző előtt, ráadásul a másik pályán nem volt meccs) egy izmos Szolnok-REAC-ot juttatott az eszünkbe.Ennek megfelelően csendesen indult a mérkőzés, hogy aztán…..
Több helyen borult a papírforma az 5. fordulóban, úgy tűnik egyre inkább rázódik össze a mezőny.Aljasék - mint ismert - megcsapták 5-2-re a Grund FC-t, ám a másik pályán talán még nagyobb meglepetés született. Az ezidáig többnyire vergődő, ám láthatólag jó erőkből…..
Mint ismert, a Reaktivált Gének elleni mérkőzés után Farkas Áron, a Vastüdő védője bejelentette, hogy Nürnbergben folytatja pályafutását. A hivatalos kommüniké szerint a Klub és Áron is jól jártak az üzlettel, azonban felmerültek kósza hírek, miszerint nem teljesen őszinte…..
Ma este a Reaktivált Gének ellen lépett pályára Csapatunk, ami közös történelmünk negyedik meccse volt. Ebből mi kettőt nyertünk. Sajnos Pali magánéleti gondok miatt ma nem tudott megjelenni, de rajta kívül nem volt több hiányzónk. A Tábor jelenlétében G Úr is…..
bö_4 2011.04.12 08:55:42
bö_4 2011.04.12 12:25:13
@Aljas család: Telep SEK szerintem jobb csapat, mint amit a tabella mutat. Mi is úgy vertük meg őket, hogy öntöttük a betont. Ha cicázni kellett volna egyérintővel, lehet övék a 3 pont.:)
bö_4 2011.04.12 12:28:12
@Csk: El Ninoéknak ugyanúgy szar/nemszar (megítélés kérdése) a sorsolásuk, mint nekünk, a nehezét már ők is letudták. Hamarosan beindulnak ők is, jó csata lesz itt az utolsó 5-6 fordulóban, az biztos. Ha így folytatjuk, lehet befigyel egy-egy tévés meccs is.:D
Április 11-én, hétfőn este 8-tól a Reaktivált Gének ellen lép pályán Csapatunk, a kettes számú pályán. Az ötödik fordulós ellenfelünket jól ismerjük, hiszen már három mérkőzést is játszottunk ellenük. Sajnos Palira nem számíthatunk, de értesüléseink szerint több…..
Iron FC Szépfiúk FC5:5 FC Sördögök Vastüdő 7:2 PSZF EINDHOVEN Grund FC 0:5 AS Kóma El Nino 5:3 Aljas HFC Reaktivált Gének FC 4:2 Raubkopie Telep SEK 4:3 A PSZF Eindhoven - Grund FC meccs volt utánunk, úgy tűnik az maradt el, mert a PSZF nem jelent meg.…..
„Hamarosan rájössz, hogy ami benned fáj, (...) csupán emlékezés. És mert emlékezés, nem is fáj talán. Mert szép az, hogy mindez volt, és úgy volt, ahogyan emlékezel rá. Jó, hogy van mire emlékezz, ami szép.” /Wass Albert/ Azzal kezdeném történelmünk ismertetését,…..