Regisztráció Blogot indítok
Adatok
p)ec

14 bejegyzést írt és 51 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Július végén otthon voltam egy hetet, és Grathtel kihasználtuk a lehetőséget: négy adást is felvettünk, még utoljára az Index stúdiójában. A következő hetekben ezek jönnek, aztán nagyon remélem, hogy a második hullám megengedi, hogy az őszi szünetben is hazajussak. Addig is fogadjátok szeretettel az…..
p)ec 2020.08.25 23:14:35
@manson karcsi: Korábban kikapcsoltam a tévét, a mellé.
De csak miután feljöttem a pincéből, ahova lekapcsoltam a villanyt meg ledaráltam a diót.
A Novotrade-del több adásban is foglalkoztunk már, a vállalat korábbi kulcsemberei közül vendégünk voltak többen is Kiss Donától Révbíró Tamáson át Mérő Lászlóig, legutóbb pedig a cég egykori igazgatóját, Rényi Gábort is megszólaltattuk - de még mindig vannak jó néhányan, akik egy egész…..
p)ec 2020.04.16 21:40:24
@kolomparlole1114: Gondold át, hogy ez most annak a megfelelője, mintha felcsöngetnél egy random számot a telefonkönyvben és egy idegennek felrónád, hogy miért lusta elmosogatni nálad.
A magyar játékfejlesztés hőskoráról, vagyis a nyolcvanas évek novotrade-es játékairól mindig öröm hallani olyan embert, aki ott volt, és részt vett néhány program készítésében. Zolnai Antal ilyen ember, szóval nagyon örültünk, amikor elfogadta a meghívásunkat, és örömünk fokozódott, amikor kiderült,…..
p)ec 2019.12.30 22:05:45
@Majdénmegmondom:
Erről eszembe jut a vicc, amikor Mari néni rendőrt hív közszeméremsértés miatt, mert zavarja a szomszédos laktanyában zuhanyzó meztelen tűzoltók látványa.
- Mari néni, miről beszél? A kerítéstől semmit nem lehet látni.
- Így nem, de ha rááll a sámlira...

Vakondok 4 DVD támogatóként megkaptam a filmben megszólaló 40+ szereplővel készült teljes interjú hanganyagát. És meghallgattam. Többször. És azóta is élvezek minden Checkpointot amiben ugyanezek a vendégek szerepelnek, mindig felmerülnek új témák, kiderülnek újabb részletek.

Légy szíves, ne állj rá a sámlira...
Mivel az adásban öngyilkosságról is szó esik, fontosnak tartjuk jelezni a következőket: Ha te is úgy érzed, segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot, illetve olvasd el ezt az oldalt! Amennyiben másért…..
Folytatjuk a magyar videojátékos szaksajtót feldolgozó sorozatunkat, ezúttal egy elég nagy falattal, a Guruval. A lap ugye a legnagyobb túlélő a magyar piacon, 1990-ben indult lemezújságként, 1992-ben lett papírmagazin, aztán felvette a PC előnevet, és még ma is létezik PC Guru néven egy gémerlap,…..
p)ec 2019.07.29 16:46:02
@AarPoe: Én sok blogon láttam ilyet, és nagyjaból soha nem tartották. :)
IDDQD Checkpoint 5x06: Zen Studios 2019.03.29 22:19:37
Tök véletlenül jött ki így, hogy az Operencia: The Stolen Sun megjelenésének napján jelenik meg podcastadásunk is a fejlesztőkkel. Amikor a felvétel készült, még nem volt publikus a premier dátuma (csak az, hogy már nagyon közel van), aztán valahogy pont így jött ki a vágás. Ja, igen, mert a játék…..
p)ec 2019.04.07 15:41:47
@TinmanHU: Csúsztatsz. Arról volt szó, hogy egyszerű-e, amit valaki megcsinált már valaki, nem arról, hogy könnyebb-e.

Egyszerű megmászni a Himaláját? Igen vagy nem?
p)ec 2019.04.07 18:03:52
@TinmanHU: Azt állítottad, hogy amit valaki már megcsinált az egyszerű.

Tehát a Himalája megmászása is egyszerű.
Tehát a holdraszállás is egyszerű.

Ha valamihez több havi magyar átlagkereskedelem árán több megszállott profit kell felbérelni, az nem egyszerű. :)
p)ec 2019.04.08 08:51:57
@TinmanHU: Idézet tőled:
"Hogy kellett volna csinálniuk? Egyszerű:"

További jó világmegváltást!
Akik a kilencvenes években áldoztak némi szabadidőt (esetleg pár vizsgaidőszakot) a M.A.G.U.S. nevű magyar asztali szerepjátéknak, valószínűleg ismeri a Rúna magazin nevét, és akkor már Kis Mészárosét is. KM (mint Kaland Mester, ééérted) egy karikatúrasorozat neve volt, elég jó ahhoz, hogy a…..
p)ec 2019.02.25 20:49:56
@sykth.com: ha nem ismered, ajánlom az MR2 néhai Dr. ZeneHouse c. műsorát. Minden adásban 1-1 számot elemez a Neo egyik tagja, vagy az eredeti sávok alapján, vagy úgy, hogy reprodukálja az eredeti hangzást és elmeséli hogy jutott el oda. Analóg szinti persze nem minden számban van és nem tudom, elérhető-e egy helyről az összes rész. De jó Rick Beato What makes this song great című sorozata is youtube-on.
Különösebb csinnadratta nélkül érkezett el a századik nem Mini adásunk, amit külön nem terveztünk megünnepelni, mert ezt a száz adást vegyesen adták össze mindenféle retrós és kurrens témák, de még besztofok is, szóval csak annyiban emlékeztünk meg a jubileumról, hogy újra meghívtuk legelső…..
p)ec 2019.02.05 23:57:39
@Void Bunkoid:
Belépsz az ajtón, megöntözöd a ruhádat gázolajjal, unottan nézzük, ahogy a gyufáért nyúlsz. Minden héten látunk ilyet.
Amikor már lángol az inged, elkiáltod magad:
- Égők vagytok! A szó legszorosabb értelmében!
Ki rakta el a poroltót? Tegnap még a falon volt. Újratölteni? És mikor hozzák vissza?
Összenézünk. Ezzel bizony elkéstünk, teljesen elégett. A szenes folt a parkettán már örökre megmarad, túl mély ahhoz, hogy lecsiszolják.
Majd a szőnyeg takarja, szerencsére épp elvittél tisztíttatni.

"Amúgy csak kérdezem, a Pippin volt említve?"

Remélem belátod, elég szánalmas azzal arcozni, hogy te olvasol, majd rákérdezni arra, ami le van írva.
p)ec 2019.02.06 00:16:01
@veganhentes: Követelem, hogy Finta József táncolja el a Kongresszusi Központot, Monet szavalja el a Vörös csónakokat, Széll Tamas pedig rendezzen megy egy paprikás krumplit az Operaházban!
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
p)ec 2018.12.04 11:17:24
@manson karcsi: patkányabb egy kacsánál?
Augusztus közepén az idei Árok Party vendégei voltunk - aki nem ismerné, ez egy erősen alfanörd rendezvény, ahol jól megfér a hardcore demoscenés kontent a retrojátékos romantikával és a SID-zenés nosztalgiával (hogy mást ne mondjunk, a SIDrip Alliance is Árok Partyn verbuválódott). Idén 20.…..
Mind tudtuk, hogy eljön a pillanat, amikor adást készítünk korunk egyik legnagyobb hatású és legnagyobbat bukott játékfejlesztőjéről, Peter Molyneux-ról. Csak azt nem tudtuk, hogy annyit pofázunk majd róla, hogy azzal rekordot döntünk - ugyanis bőven két óra fölött fejeztük be a beszélgetést…..
Régóta levelezünk mostani vendégünkkel, aki nagyon kedvesen válaszolgatott nekünk, de a személyes találkozót folyton halogattuk, ugyanis ő nem Magyarországon él. Végül úgy döntöttünk, távinterjút csinálunk, úgyhogy köszöntsétek szeretettel Nagymáthé Dénest, egyenesen Londonból (illetve…..
p)ec 2018.08.06 20:57:26
@dinazsolti: Velem ez Magyarországon élve is megesik. Van az úgy, hogy az ember agya az angol szót hozza fel a magyar helyett. Vagy hogy az "angol" szót hozza fel a "magyar" helyett. :P
Gólözönt a mai foci-vb-döntőhöz, drága sporttársak. Előtte még pont meg tudjátok hallgatni a lenti adásunkat a focis videojátékokról - ha pedig utána hallgatjátok, hát kaptatok egy jó podcastet egy szar meccs után, trollolo. Mert hát úgyis a franciák nyernek, de szerencsére ezt a vébét is sokszor…..
p)ec 2018.07.15 22:21:38
@Cooper911: Desperados +1
Hát megvolt az idei E3, néhány kisebb meglepetéssel és baromi jó trailerekkel. A sokadik E3 volt, amit végigkövettünk (sajnos idén nem a helyszínről), de minden évben van pár játék, ami ugyanúgy fellelkesít minket, mint 14 éve, amikor először voltunk kint együtt a show-n. És persze idén is…..
Ma Dunát lehetne rekeszteni magyar gémer youtuberekkel, de bő tíz éve más volt a helyzet: akkor egyetlen valamirevaló videojátékos csatorna volt a YouTube-on, ami még nem volt a Google-é. Ezt a - jó értelemben véve amatőr - csatornát úgy hívták, hogy A Rossz PC Játékok sorozat, és egy időben a…..
p)ec 2018.06.06 18:08:18
@Stöki: Megható a nem múló hálád Trf felé. ;)
IDDQD Checkpoint Mini #72: SOS 2018.05.16 22:01:30
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
p)ec 2018.05.18 10:06:54
@mbm: a Pod Racer nagyon király volt anno, kevés versenyjátékkal találkoztam, ami ilyen sebességérzetet hozott. Az Arcadia kiállításon volt egy arcade verzió, ahol a kontrollereket Anakin gázkarjairól mintázták, egyszer lesz egy olyanom a garázsban. :D
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
Sokszor beszélünk a videojáték-ipar üzleti oldaláról, de fennállásunk három éve alatt egyetlen dedikált adást sem szenteltünk ennek. Na majd most, ugyanis egyik előző évados vendégünk, Vigh Attila bejelentkezett, hogy szívesen beszélne erről, mi pedig örömmel az arcába toltuk a mikrofont...
p)ec 2018.02.24 11:07:25
@Grath: Nem is kell átmásolni. Egy kép és egy rövid felvezetés után lehetne egy link a retro.land cikkre.
p)ec 2018.02.24 15:06:35
@-Szűcs Gyula-: Hosszú cikkek alatt régen is rá kellett katintani a "tovább" linkre, az pont egy kattintás.
p)ec 2018.02.25 17:59:47
@Grath: Jézus is pont ezt mondta!
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
p)ec 2018.02.16 14:00:57
@Keresztény szellemiségű luxuskurva: Ultimate General: Gettysburg. Nem az eredetiség miatt említem, gondolom összelopkodták, de rts és messze van a dune2-től.
p)ec 2018.02.19 06:50:00
@Reactor:
A Dune 2-höz van egy open source projekt a Dune 2 Legacy. Ebben a régi artworkökre meg térképekre alapozva újraírták a Dune 2-t, olyan extrákkal, mint korlátlan többes kijelölés, multiplayer, nagyobb felbontások.

Ez odáig marha jó, bárcsak a Warcraft 1-hez is lenne ilyen, de a nehézséggel valamit elszúrtak. Egyrészt kb. az 5. pályán már 10-szer annyi tank jön, mint a Dune 2-es youtube felvételeken, másrészt semmi különbséget nem láttam a nehézségi fokozatok között.

sourceforge.net/p/dunelegacy/discussion/263161/thread/7b438663/
Megint eltelt két hét, kopogtatok az újabb Checkpoint Minivel a blogon (plusz egy cikkecske is lesz a tárgyalt játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor elolvasnak). 15. alkalommal a Buster Brost veséztük ki. Nincs meg? És a Pomping World? Az…..
Van az úgy a techpiacon, hogy mire a kutatómérnökök összeraknak egy prototípust, a piaci klíma már nem kedvez az adott terméknek, és még a megjelenés előtt lelövik az egész projektet. A videojátékipar tele van ilyen sztorikkal, olyan sok soha meg nem jelent konzol volt az évtizedek során, hogy simán…..
p)ec 2017.12.03 22:35:28
@eßemfaßom még áll:
@eMJe:

A moziba is bementek és kivárjátok a sort, csak azért, hogy megmondjátok, hogy nem kértek jegyet, inkább elolvassátok könyvben? :)

Én csak a podcastet hallgatom, de nem kommentelek oda a retro.landre, hogy miért nem podcast inkább.
Pedig tényleg nem értem, akinek a podcastet hallgatni nem fér bele az életébe az nem edz, utazik vagy mosogat?
p)ec 2017.12.03 22:42:00
@eMJe:
Miért ironizálsz a podcast sikerén? A Patreon kampány, a kommentek száma elég egyértelműen mutatja, hogy igen, sikeres a podcast.

@commentes nikk:
Ezt részben értem, mert sok "amatőr" tartalmat nem tudok elviselni. De ha felkészülnek az adásra, koncepció mentén halad és még vágják is, akkor mi a baj?
Ja és a trükk, hogy adás előtt meg kell nézni a linkeket. A csökkent attention span csökkenésére pedig a meditáció segít. :P
p)ec 2017.12.03 23:52:49
@Vlad Tepes a jófiú: remélem, hogy írói eszközkészletem fogyatékosságai nem akadályozták meg a mondandóm megértését, ha már irodalmi élmény nem okoztam :P a lényeg ugyanis az lenne...
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
p)ec 2017.11.30 15:55:13
@Zoolex: még a szerzőt is átírták a címképernyőn. :)
Ha az egyik szereplő játékfejlesztő, akkor lehet még pár érdekes jelenet ebben a sorozatban.
Igen, sajnos kimaradt egy egész hét, Melódémon (16 hit dice-os szörny, kisebb melódémonokat idéz) 20-ast dobott támadásra, én pedig nem dobtam meg a mentőt a mérge ellen. De ami késik, már itt is van, ráadásul további négy adást felvettünk a napokban, egyet pedig már meg is vágtam. Szóval pikk-pakk…..
p)ec 2017.11.28 01:31:48
@Szbzsolt: nyílt titok, hogy egy körökre osztott, poszt-apokaliptikus világban játszódó kirby shootert fejlesztettek stratégia és keresztrejtvény elemekkel sega game gearre.
A Checkpointban szinte mindig olyan vendégünk volt, aki videojátékosnak vallja magát - mondjuk ez nem meglepő egy videojátékokkal foglalkozó podcasttől. Mostani vendégünk, dr. Vadász Dániel azonban saját bevallása szerint csak néha sakkozik a telefonján, de azt leszámítva nem igazán mondható…..
p)ec 2017.11.04 00:21:03
A tamagochik sokáig fejlődtek, miután eltűntek a mainstream figyelemből. Például kaptak infrás kiegészítőket:
youtu.be/c4PkcZScBV8
Ha életedben csak egy előadást nézel meg a tamagochi hackelésről, akkor ez legyen az.
Ha szeretnél tamagochikat tömegesen teherbe ejteni, szintén.
Várjátok már a Red Dead Redemption 2-t? Mi nagyon - annyira, hogy nem bírtuk kivárni a premiert anélkül, hogy az egekig magasztalnánk a Rockstar Gamest. Hogyan lett a Lemmings fejlesztőjéből a játékipar egyik legsikeresebb stúdiója? Melyik GTA-nak volt a legjobb főhőse? Miért nem valamelyik GTA a…..