Regisztráció Blogot indítok
Adatok
mat62

0 bejegyzést írt és 47 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Elhatároztam, hogy rendszert csinálok belőle, berakom a mestert is a blogra, akárhányszor ad ki valami újat. Már csak azért is, mert többen mondták, hogy amit ő csinál az "szar", és ezen változtatni akarok. Ő nem szar, ő egy zseni. Még akkor is, ha ennél volt már jobb…..
Eddigi legrémesebb EVM játék a "Wanted Guns" volt, de itt az új első helyezett. Megvenni ezt a játékot olyan, mintha kinyitnád a tárcád, kiveszel belőle színes papírpénzeket és bedobod a turmixba... Miután végignézted, olvasd el ezt: És most jöjjön az igazán…..
Sokat nevettünk már magyar szinkronokon, gondolok itt a mesterlövész halálhörgéseire, de elég csak a tegnapi "gázdáám"-ra emlékezni. Eljött az idő, hogy most rajtam lehessen röhögni, ugyanis egy lelkes csapat, aki teljes magyarosítást készít a Doom 3-hoz, felkért,…..
Az elveszett poén illetve a kézikönyves bejegyzések után emberek ezrei, mit beszélek, milliói nem tudtak esténként aludni, mert látni akarták a játékot. Állítólag én is többször szétizzadva, hangos "AFRIKAAA" kiáltással riadtam fel éjszakánként. De itt a válasz…..
mat62 2007.09.16 19:00:42
BenceRAP a kommentek között belinkelte ezt a videót, ahol valami hihetetlenül ronda "lény" gondoskodik arról, hogy ma rémálmaink legyenek!És ha ez még nem volna elég, Tibi is küldött egy képet a MOH Airborne-ból!Ha van hasonló képetek, küldjétek el e-mailen, teljesen…..
Annyira talán nem való a blogra,mert azért mégis csak a Medal of Honor-ról van szó.Attól függetlenül "Padrepako" küldött két vicces képet, amelyet még a "Mesterlövész" is megirigyelne!Ennél a derék katonánál, a nyakbőre valahogy fennakadt egy sziklán.Ez a…..
Valóban, újra megszokott gépem mellett ülök, és már nagyon vártam ezt :)Külföldön jó pár játékot vettem szerintem jó áron, remélem nem kell majd bemutatnom őket.Max Payne 2Doom 3CSI trilógiaCall of Duty expansion pack (united offensive)FahrenheitRainbow 6 LockdownNem a…..
Megvan. Sikerült. És még pont "megélem", mielőtt folytatnám a nyaralást :)Ha belegondoltok, a legelső videót a "Mesterlövészt" április 17.-én töltöttem fel. És július 24.-re egymilliószor nézték meg a "Rossz PC játékok sorozat"…..
  Hogyan tud egy (rossz) freeware játék még így is simán lepipálni egy játékot, amiért pénzt fizettem? HEAT-re gondolok. Tudom, az is ingyenes elvileg, de a szemetek mégis kiadták, hadd vegye meg a hülye vásárló.Ez volt a szándékom a bemutatóval. A játék rossz, de nem…..
mat62 2007.07.29 13:15:49
A játék, melytől a Call of Duty csak tanulhat...Soundtrack:Insane - Set it on meMicheal Jackson - Bad..
mat62 2007.07.26 12:58:22
  Tudom, hogy ezt a fanok nem szeretik, de volt valami, amit el kellett mondanom, és így a legjobb ;)Addig is nézzétek meg az igazi mestert, aki sokkal jobban nyomja mint én, azANGRY VIDEO GAME NERD-ötcinemassacre.com/Movies/Nes_Nerd.htmlAz Airborne 3 már el van kezdve, de nincs…..
mat62 2007.07.21 10:38:56
Mit lehet erről elmondani?A játékról nem találni az interneten semmit, a hátsó borítón van a fejlesztő internetcíme, azon is letagadják, hogy valaha is közük lenne ehhez a szarhoz...Szégyen. Az ilyen játékok után gondolkodik el az ember azon, hogy megéri-e ez az egész…..
Sokszor böngészem kedvenc dvd-online boltomat (xpress.hu, hogy hadd reklámozzam már őket), amikor észrevettem valami nagyon érdekeset:Most mondhatnám, hogy "nézzétek már, micsoda véletlen ez a cím", de teljesen biztos vagyok, hogy az én videóim hatására fordította a…..
Múltkor említettem, hogy sok embernek ugyanolyan ötlete volt, ezért lehetetlen azt a beadványt jutalmaznom (mert akkor mindenkinek kéne), mégha JÓK is voltak.Egy pár ízelítőProfi munka, a bankjegy, le a kalappal. Nem kell csodálkoznunk, hogy USA-ban alig fizetnek készpénzzel ;)Mona…..
 Ha megkérhetlek benneteket, ne nevezze mindenki Stella-nak a képét ;)..
mat62 2007.06.18 16:26:48
Streetlife0 nevű kommentelő szenzációsat alkotott! :) Nagy köszönet érte!A kép is bizonyítja, mennyire nagyszerű és szellemes kommentárok vannak a blogon, főleg a "vérző busz" teóriák kegyetlen jók voltak! :) Így tovább!Sokkal jobban nyomjátok mint én!Szeretném újra…..
Helló mindenki. Az a helyzet, hogy kedden van egy elég durva vizsgám,és arra készülök, úgyhogy addig biztosan nem lesz fenn új videó. DE jövő hétre tervezek két új videót, sőt, már jó ideje tervezek is egy kis "meglepetést", csak még nem találtam ki valami jó…..
 PókosMisi nevű kommentelőnk is küldött nekem egy klassz videót! Nagyon sokan kérdezték még a Big Rigses videómnál, hogy néz ki az, ha egyenesen tolat a kamion? Nos, itt a válasz... És ne tegyetek úgy, mintha meglepődnétek;)Nagy taps Misinek!..
Ez a játék kibírhatatlan... 2006-ban jelent meg, de olyan hibák vannak benne, mintha ez lenne a világ első FPS-es játéka.A játékra egy szó illik : KÁOSZ!A borító ilyet ír:Intelligens ellenfelekÖsszetett pályákProfi 3D motorTüzes akcióNagyon szabotálta a játék a videó…..
  Mesterlövész : The final chapter...Nincs tovább,kész.Ennyi volt.Talán egyszer lesz egy Mesterlövész 2 játék;)Aki valaha is végigjátszotta ezt a játékot,tudja milyen hatalmas a záróvideó.RIP sznájperkám.Nem fogsz hiányozni...EDIT: Mielőtt még megint beruháznak…..
Sokan kerestek meg blogomon, vagy e-mailen, hogy áruljam el egy dal címét, ami hallható egy videóban.A jövőben majd feltüntetem az előadókat a youtube-os tartalomjegyzékben, a régiekre meg itt egy lista. Hátha mást is érdekelt:A mesterlövész : Village People - YMCAWanted Guns :…..