Regisztráció Blogot indítok
Adatok
páduaiszentantal84

0 bejegyzést írt és 53 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Már csak néhány nap, és azokkal a kollégáiddal, osztálytársaiddal, szomszédjaiddal is a futballról fogsz beszélgetni, akik korábban olyan kijelentésekkel mértek súlyos csapást a nyúltagyadra, hogy „én mondjuk annyira nem követem a focit, de Del Piero miatt az olaszoknak…..
páduaiszentantal84 2010.06.08 17:44:11
Mivel az NST történetében páratlan módon voltunk trógerek angolposztilag, úgy gondoltuk, hogy ezután minimum páratlan módon kell tisztelegnünk a Chelsea csapata és szurkolói előtt is. Megmerítkeztünk a múltban, hogy jobban megérthessük a jelent, majd több szempontból nézve…..
páduaiszentantal84 2010.06.04 15:42:58
@nadivereb: állítólag singcsonttörése van, ami ez a csont (képen ulna néven szerepel): upload.wikimedia.org/wikipedia/hu/5/55/Kez.jpg
ergo szopoalarc.hu szerintem:(
Nyilván nem követte mindannyiótok a franciáktól megszokott selejtezőbéli csetlés-botlást, lesznek/vannak, akik sikerként értékelik, hogy az alpesi alaptáborból érkezve két felkészülési meccsen nem szenvedtek vereséget, holott erős ellenfelekkel (lásd még: Costa Rica, Tunézia)…..
páduaiszentantal84 2010.06.02 10:34:25
@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: előbbi kommenttel nem Sziszi kvalitásait kérdőjeleztem meg, csak kiváncsi voltam, hogyan fedezte fel újra ez a fosfelleg Domenech. Az, hogy üvegcsontú tény, innentől sajnos "ha" kategória..Benzemának tényleg jó ratyi éve volt, de benne ugyanúgy megvan a lehetőség, hogy legalább akkora csatárrá váljon, mint Trez/Titi, csak elég lütyő/fiatal a lelkem, meg nem tud beilleszkedni. (pl. bulik, két autóbaleset csak múlt évben)
off: Kolarov a Madridban, akkor Esti?:)
 Megkésve bár, ám nagy lendülettel fogunk neki a II. NST-kupa élő közvetítésének a festői Marczibányi térről. Hajtás után a tavaly már megismert varázsdobozban találjátok a folyamatosan frissülő krónikát Honduras, Szerbia, Anglia, Németország, Dánia,…..
Kértük a csapatvezetőket, ismeretterjesztő vb-keretekkel finomhangolják a publikum egyre fokozódó meccslázát, és mi is igyekszünk jó példával elöl járni. Szerbia és Anglia kapitánya egy-egy elismerő fejbólintásban részesül, a többiektől is remegve várjuk az anyagot. Tovább…..
páduaiszentantal84 2010.05.28 11:32:31
@balu11: cheerleader-nek elhozzuk a méltán közkedvelt Csirics vízipólós hávert? a lelkes sporszárért küzdőknek?:)

Idi SrbiJa, mi smo naJbolji!!!!!
Dezsőmail Subject: Két Kivi 2010.04.08 12:12:00
From: Pipacs Lakópark Date: 2010/03/29 Subject: Kertépítés önerőből To: Hegedűs Dezső   Tisztelt Tulajdonostársunk!   Rendes évi közgyűlésünkön - melyen az Ön részvételére is számítottunk - a lakóközösség egyhangúan megszavazta Hirsch Dávid (B/211)…..
páduaiszentantal84 2010.04.08 18:33:52
@Dunyi az Agilis: Dezs Brigoszt akarja, szarik ő a változásra, ülj le 1es:)
From: Hegedűs Dezső Date: 2010/04/01 Subject: Dezsőmail blog TÖRLÉS jogi lépésekkel To: indexblog@blog.hu   Ti utolsó identitás-paparazzik!   AZONNAL töröljétek a levelezéseimet az ajánlókból, a listázásokból, és az archívumokból!   A személyiségi jogaim…..
Az igazán érdekes spanyol csapatok szinte maguk írják az egyes fordulók beharangozóit, amióta újra kétfrontossá vált a harc számukra. Káosz van Európa szerte és ez természetesen hatással van a spanyol klubok szereplésére is. Amióta a futball anyagi és szakmai elvárások…..
Madrid összefogott a Barcelona ellen és az elmúlt évekhez hasonlóan, az Atlético győzelemmel segítette a királyiakat a felzárkózásban. A Barcelona játékosai pedig amióta már csak két fronton érdekelt a csapat, hullanak, mint a táborozók a Péntek 13-ban. Tovább…..
From: Hegedűs Dezső Date: 2010/02/15 Subject: Mozdulás szombaton To: Tom;Pallay Ervin;Peti;Soma Szevasztok! Jövő hétfőn leszek 34, ami tudom, hogy nem kerek, de egymás utáni számok és a legutóbbi ilyenen pont Ervinnel és Tomival ünnepeltünk, ha jól emlékszem az Új Vár klubban,…..
páduaiszentantal84 2010.02.19 10:40:40
Mivel varázsütésre mindenki iszonyat módon gasztronómmá változott valamikor az elmúlt két év során, úgy érezzük, mi sem maradhatunk le, mert trendkövetőnek lenni kifizetődő. Pöte augusztusi posztjának folytatásaként elkészítettük rövid útmutatónkat, mely ahhoz ad…..
Kiváló fordulón vagyunk túl, ami már csak eggyel előzi meg a matematikai félévzárást. Az eddigi legnagyobb különbség alakult ki az élen lévők között, de sem érzésben sem pontszámban nincs akkora, mint tavaly ilyenkor. Európa legjobb hazai csapata ismét nyert, míg…..
páduaiszentantal84 2010.01.21 12:26:47
@Tika_: én meg nem örülnék, carmen electránank viszont örülnék:) mi a gáz ebben a raúl flame-ben? és miért kellett volna azt mondani h bocs eb után? ne haragudj, de nem értelek.
páduaiszentantal84 2010.01.21 12:33:59
@rizla: a rövidhír amit elkaptam/tunk, ennyi információt tartalmazott, h szerződésbontás és halihallo. gondolom ha vmilyen posztot fel akartak volna mégis kínálni kárpótlásul, humánus bánásmódként, erről is szólt volna az ún. híradás, de nem sajnos...mindazonáltal persze tényleg nincs kizárva a lehetősége a későbbiekben
páduaiszentantal84 2010.01.21 14:25:24
@csizsikpizsik: az utolsó kép kicsit erős volt így emésztés közben dél körül, de ízlések és pofonok virágozzék 100 virág:)
@krysal: erről az állásfelajánló részéről sajnos lemaradtam korábban, csak a hetekben előkerült ilyen fényben hangulatkeltő nso-s cikk miatt vertem a nyálam, de a dolgok ilyetén állása esetén abszolút korrekt az eljárás.
off: ha megint lesz nst-s kupa vmkor, egy el classicot mindenképpen le kéne szervezni függetlenül a sorsolástól, nem tudom ki hogy áll hozzá..maverick tengerentúlról támogat:)
Nou San Trafford Kezeléskényszer 2010.01.17 23:59:00
Szomorú, már-már szánnivaló dolog, hogy egy amúgy sokra tartott fiatal nem az adottságaival, cseleivel, góljaival bizonyít, hanem arra világít rá, hogy a sportpszichológia hiányszakma. Azóta, hogy a belterjes belga bajnokságban második profi évében a csúcsra jutott, a standardos…..
Már tudjuk, miért a legrosszabb, hogy nem lehetünk ott a dél-afrikai világbajnokságon. Kicsit ciki, hogy az ilyesmire nem mi bukkanunk rá először, de annyira zseniális a dolog, hogy muszáj megköszönnünk az addictnak a találatot, amely egyszerre enged bepillantást a futball sötét…..
páduaiszentantal84 2010.01.15 16:19:03
páduaiszentantal84 2010.01.15 16:35:34
páduaiszentantal84 2010.01.15 17:03:02
@DonTintoretto: azellennemvéd, viszont a vízbűl a zoxigént..:)
A mostoha időjárás ellenére a spanyolok nem rettentek meg a La Liga folytatásától, és a hó mellett gólok is estek bőven. Több csapat bánhatja azonban, hogy pályára kellett lépni a zord időjárásban is, ugyanis sok sérülés történt, igaz némelyiket nem az időjárás…..
páduaiszentantal84 2010.01.15 14:12:36
@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: off: záratéről lehagyták tegnap a passz gombot?:) (no offence)
páduaiszentantal84 2010.01.15 14:16:38
@chevyfan: eleinte vele is voltak még nagyon fiatalon kisebb stiklik, párosával törte a kocsijait, meg cserélgette a nőit (utóbbi inkább respect), de miután megházasodott nyugodott le igazán. amúgy nincsen vele semmi, elfáradt fizikailag, felemésztette a másfél évtizednyi versenysport, pellegrini meg nem tekint rá kihagyhatatlan szent tehénnek.
páduaiszentantal84 2010.01.15 14:24:56
@chevyfan: ööööööö, ha a bernabeuban tavasszal duplázik a barca akkor azt mondom h buzi:) harmadik opció nincs?:)
@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: hát én bevallom h szánalmas szarként Lazio divatszurker voltam 2000-ben. még firenzében osztálykiránduláson újítottam is egy delmonte.s mezt, elég ellenségesen néztek rám az eladok a fio otthonában:)
A 17. forduló előtt az a furcsa helyzet állt elő, hogy a nagy csapatok szurkolói egy csónakban eveznek a tekintetben, hogy hogyan vélekednek kedvencük közeli jövőjéről. Mind a Barca, mind a Real felemás érzésekkel folytatja az évet, itt egy kis nyeretlenség,…..
páduaiszentantal84 2010.01.11 11:23:39
@zsakfos : nso szerint vádlisérülés 21. percben, akár több hetet kihagyhat dokiktól függ
Nou San Trafford Copa del Rey 2010.01.05 20:00:00
Ideje felvenni a fonalat a Copa del Rey küzdelmeit illetően is, egyrészt mert a legjobb 16 között szerepel egy kifejezetten rangos párosítás, másrészt pedig, az Alcorcón továbbjutását követően érdemes lehet odafigyelni, a szép számban jelen lévő alsóbb osztályú csapatokra…..
2010-et írunk. A múlt század utolsó negyedében irodalmi művek és filmek, ezt az évszámot már a távoli jövőben képzelték el, hát most megérkeztünk, de mielőtt súlyosabb dolgokba gondolnánk bele, nézzük, mit hozott a La Liga első idei fordulója. Aki gondolja, képzelje azt,…..
páduaiszentantal84 2010.01.06 14:12:27
@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa:
off:Lazio se viszi túlzásba ahogy felületesen látom a téli "erősítést"..cribari, kolarov, pandev el. jön vk?
páduaiszentantal84 2010.01.06 14:17:22
@luqe: olyat amit ibrahimovic szokott meccseken csinálni tényleg nem látni skót bajnokin:)
@Keelhaul: jogos mea culpa
Napvilágot látott az a régóta szóbeszéd tárgyát képező hír, hogy José María Gutiérrez Hernández, kicsit közismertebb nevén Guti, a Real Madrid 14-ese és mellesleg harmadik számú kapitánya rövidesen szögre akasztja -  pontosabban szögre akasztattják vele a – a…..
páduaiszentantal84 2010.01.05 11:27:57
@Iustizmord: onnan jön a tűzforró téma, hogy még az ominózus csúnya nő smár előtt évekig élt együtt egy spanyoloknál állítólag híres traveszti művésznővel/úrral
páduaiszentantal84 2010.01.05 16:00:24
@Iustizmord: Guti volt az aki együtt élt egy travesztivel, név szerint Bibi Fernández színésznővel, aki korábban férfi volt, és nővé operálták miközben már együtt éltek
Nem, ez nem a vészharangok ideje, és a végzet lándzsája sem szegeződik szívünknek, mindössze annyi történt, hogy egy kiemelt kategóriás hegyi befutóval véget ért válogatott történeteink első etapja, most pihenőnapot tartunk. Mivel Eddy Merckx  óta jól tudjuk, hogy…..
Nou San Trafford Puskás Hungary 2009.12.21 18:31:59
Ma este rendezik a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) Év Játékosa gáláját – de minket nem ez érdekel. Az, hogy szintén ma este adják át először az év legszebb góljáért járó Puskás-díjat(érdemes kattintani), már közelebb van érdeklődésünk célkeresztjéhez, de…..
páduaiszentantal84 2009.12.23 13:56:23
@balu11: Cashteleki csúfnak tényleg csúf, de ezzel kb borítékolható az is amúgy, h választások után legkésőbb Erwin is megy a balettbe ugrálni...
@rizla: emberileg tényleg egy patkány az isteni diego, picsa nagy égés lesz dél-afrikában az is hót sicher. nyomtani fogja ékként a rokon aguerrot, meg a boca-s vonalat palermo/tevez.
A naptári év utolsó fordulója után óhatatlanul némi számvetést készít az ember. Történik ez annak ellenére, hogy a spanyol bajnokság csak az ünnepek idején szünetel, és az újesztendő első hétvégéjén már folytatódnak is a küzdelmek. Természetesen mindenki azt latolgatja,…..
A naptári év utolsó fordulója előtt, illetve félig-meddig már közben jelentkezünk a soros spanyol mérkőzések rövid beharangozásával. Emellett akár oldalakat szánhatnánk a budapesti közlekedés méltatásának, illetve a dugóban rostokolás feledhetetlen háromórás élményének…..
páduaiszentantal84 2009.12.22 16:45:52
@Csöncsön: ahogy tucatjával lehet sorolni ellenpéldákat is, hogy nyomortelepről, nagy szegénységből kitört játékosok nem szédültek bele a gazdagságba. (zé roberto, pelé, weah, eusebio..)
Az Antikrisztus, a Bárány, annak imádása, és a huszonnégy vén után az éterbe hatol az újabb apokaliptikus motívum: huszonnegyedszer zakatol a Rorschach. Rendületlenül keressük popp (3#), Isarsturm (2#), ktn, Oarbeaskoa, Aradebil, loveBZ, shinigami, ZenZo, vár a tévé,…..
páduaiszentantal84 2009.12.17 09:36:22
Rangadó rangadót követ a spanyol bajnokság hétvégi, 14. fordulójában. Lesz városi derbi, dobogósok közötti párharc, alsóházi-kiesőhelyről elmozduló célzatú és olyan is, amely két többre hivatott csapat között zajlik, akik a táblázat első harmadába igyekeznek. Szóval…..
páduaiszentantal84 2009.12.15 09:48:49
@rizla: mert te a "kislányos" reakció helyett h cselekedtél volna? (no offence)
amúgy asszem van a real-nál vm a többi klubhoz képest is extra etikai-viselkedési kódex, amit alá kell írnia minden oda szerződő játékosnak, (lsd. el galactico úriemberként viselkedő gentleman imágó) gondolom ez is motiválta (pénzbüntetés) talán a kicsit halvérűbb személyisége mellett h nem küldte el a kis puruttyát a salakos anyjába.
páduaiszentantal84 2009.12.15 18:22:29
@értelmetlen_nevű: hát ebbe a témába/harcba nem mernék belemenni azért egy Gutival a sorok között madridi részről:)
@ferenck: Xavi hozzáállása, klubszeretete tényleg példaértékű, de nem egyedülálló és hozzá fogható játékosok léteznek simán -e téren-
@rizla: gondolom a Garcia által korábban belinkelt szempontok alapján vki úgy okoskodhatta ki sajnos..kiváncsi vagyok ki nyer, indexen grafite volt a nyerő asszem. milan "jól" biznicelt gourcuff.fel..