Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Andras18

0 bejegyzést írt és 13 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Drámai végjáték, egy összeomlott Asamoah Gyan és három kihagyott 11-essel búcsúzott pénteken a vébétől a ghánai válogatott. Történelmet nem sikerült írni, pedig ez első 30 percet leszámítva, ha nem is mindig fölényben, de magabiztosan játszott a csapat, öröm volt nézni.Az…..
Melyek a lepnépszerűbb sörök? Melyik sörből adták el a világon a legtöbbet? Mi a menő az USA-ban, Brazíliában, Japánban? USA Sokan tévesen azt hiszik, hogy a legtöbbet az államokban a Budweiserből adják el, de valójában a kistesó a listavezető már 2001 óta, ez pedig a Bud…..
Andras18 2010.02.08 21:12:30
Dzsudzsák Balázs a következő szöveggel indokolta, hogy a Fidesz kampányarca lesz."Nekem mindegy, ki van hatalmon, ha végre épül Debrecenben vagy Budapesten stadion, amiben a Loki vagy a válogatott európai körülmények között szerepelhet" – mondta, és kifejtette, a…..
 A pécsi egyetemi lövöldözés után kiújult a vita a fegyvertartási mizéria körül. Ismételten egymásnak feszülnek a pro és kontra érvek, a fegyvertartás ellenzők úgy érzik ismét új, erős érvet, azaz inkább negatív példát kaptak a kezükbe, melyet felhasználva a…..
Igazi felüdülés ezen a ködös délutánon!..
Andras18 2009.11.22 17:14:07
Szertár Dugóhúzó 2009.10.11 19:24:00
Egy jó kis trükk a borospalack dugómentesítésére. Ez a kis trükk részben kárpótlás a héten elmaradt webizódért, részben pedig ismétlés azok kedvéért, akik lemaradtak hétvégén az M1 Szüret, Magyarország! műsoráról.    Bevallom, az eredeti, ahol láttam jobban…..
Andras18 2009.10.11 22:26:35
Andras18 2009.10.12 16:36:14
@Idet: nem vagyok fizikus csak paraszt(Vér farkas szerint) aki összekeveri sportágakat meg a játéxereket és rájadásul leszarja a helyessírást de azért elmondom:
A testek termikus kölcsönhatása során mindig ismétlem MINDIG a melegebb test ad át energiát a hidegebb testnek.és nem fordítva a melegebb test .(víz)részecskéi nagyobb mozgási energiával rendelkeznek és ezt átadják a hidegebb test reszecskéinek (fagyasztott- hurka kolbájsz szalonka)így a melegebb test belsőenerdzsiája csökkenni fog a hidegebbé meg nőni -Így a termikus kölcsönhatásokban résztvevő anyagok, testek(Kolbájsz,víz) gázok részecskéinek rendezetlen mozgása mindíg a kiegyenlítődés irányában változnak meg.Ezt mondja ki a hőtan második főtétele "Entrópia" illetve annak következménye, ezek irreverzibilis folyamatok(mert nembirod megfordítani visszaadni a víz belső enerdzsiáját a kólbászbul? érted vagy érted ?) no ide tartoznak a gázok keveredése is (az entrópiához) a pl.:körömlaxag szétterjed a levegőben és mindenhol érzed naértedmár vagy már érted,eddig nem tudtad mostmár elmondtam most hazamész és mostmár tudni fogod tudni fogjátok mer alkoholmentes penztar se figyelt fizikán.
Andras18 2009.10.12 16:38:24