Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Szimba

0 bejegyzést írt és 8885 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden vegyes szisztémában övé lenne az abszolút többség. Olyan demokratikus…..
Szimba 2014.04.07 13:15:51
@Sylvester94:

Lehet, hogy ez így van. Ezt a jövő fogja megmutatni.

Viszont a Fidesz által támogatott vállalkozói kör gátlástalansága csak a pártkasszájukat, meg a tagok zsebét duzzasztotta.

Nagyon sok ellenszenves központosító intézkedést léptek meg, amit részemről nem tudok tolerálni, akkor sem, ha anygilag mindez nem érint.

Magyarország nem demokratikus a szó eredeti értelmében, és a nyomor növekedése mellett a gazdaság az egészségügy, oktatás zuhanásszerűen halad a csőd felé.
Szimba 2014.04.08 18:07:28
@Balt:
Nem erre gondoltam.
Mindegyik pártnak vannak már elképzelései arról, hogy visszafelémenőleg is megadóztassa v. megnyírbálja a nyugdíjakat, ugyanis a befolyó járulékokhoz milliárdokat kell hozzátenni, hogy a megállapított nyugdíját megkaphassa mindenki.
Ugyan nem magasak az átlagnyugdíjak, de ha eldöntik, hogy márpedig annyi pénzt osztunk ki, amennyi befolyt, akkor akár sávosan, akármiként, de eljöhet az az idő, hogy a nyugdíjak akár 75%-ra vagy rosszabb esetben 50%-ra csökkenjenek.

Egyedül az tartja vissza még a pártokat, hogy az 3 millió körüli tömeg hogyan fog szavazni, ha nem tud rezsit fizetni, meg éhen hal.
Szimba 2014.04.08 18:09:59
@inreallife:

Értem, mire gondoltál. Igazad van.
Sajnos. :-(
Mesterházy Attila, Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc, Fodor Gábor, Szabó Tímea. Így néz ki az összefogósdiak listájának csúcsa. Lehetne most azzal poénkodni, hogy vajon akkor miként festhet az alja, meg hogy mi a fene történt Kóka Jánossal, hogy ő kimaradt. Ehelyett inkább vegyük…..
Szimba 2014.01.15 10:48:30
@dr kíváncsivagyok:

Ez egy eléggé hatásos koncepció. :-P
Harmadik éve ér az a megtiszteltetés, hogy önkéntese, tagja lehetek a Spánielmentésnek. Úgy érzem, nagyon sok mindent megéltem már Velük – jót, rosszat egyaránt. Jónak mondható, amikor egy-egy spani szerencsésen gazdisodik, és átélhetem Vele a Gazdihoz költözés örömét.…..
Felejtse el a mosómedvét. A Sörgyári capricciós szöveg simán működik a névrokon, ráadásul legális variációval is. Két és fél éve tesztelem, igazat beszélek. Ha valaha apróhirdetésben "hosszú szőrű, kedves macskát" próbálnak Önre sózni, fogjon gyanút. Ez egy Maine Coon lesz. Tudja, ez az a…..
Szimba 2013.10.25 09:16:34
@Shopping:

És akik kutyát tartanak, mókust, hörcsögöt, nyulat, tengerimalacot, görényt? És mi van azokkal, akik netán lovat, disznót, kecskét, tyúkot tartanak? :-)

Mivel a világon az emberek többsége tart valamilyen háziállatot (ebből számosan macskát/is), akkor az emberiség nagy részével valami nincs rendben? :-D
Kinek az érdeke, kinek az érdeke? – emlékszem régi televíziós beszélgetéseinkre Fricz Tamással a 2002-es választási kampány idejéről, amikor kollégám a felmerülő újabb és újabb ügyek kapcsán rendre erre a szempontra hívta fel a figyelmet. Igaza volt? Persze. A politikát…..
törökgáborelemez 492. Rájár 2013.05.01 10:14:26
Múlt pénteken kellett leadnom a Heti Válasznak azt a cikket, amely a most csütörtökön megjelenő lapban lesz olvasható. Ebben arról írok, hogy a politikai napirendet szinte kizárólag a Fidesz dominálja, a rezsicsökkentés vagy a titkosszolgálati botrány gondosan felépített, jól…..
Szimba 2013.05.27 14:43:32
"Magyarország nem volt, és nem is lesz." (Széchenyi Pisti)

A politikai élet történései romba döntötték a humoristák egzisztenciáját, a kabarét háttérbe szorították. Ma a politikusokon röhögünk. Nem vidáman, hanem sírva, de ez van.

Amíg a teljesen meghülyített és kizsigerelt emberek el nem jutnak addig, hogy minden politikust elküldenek... dolgozni, addig nem is lesz semmi változás.

Most talán még jobban "fölülről" mondják meg, mit csinálhat egy rendőr, a tolvajt üldözheti, vagy inkább a sebességet 1 km/órával túllépő autóst (pénzbeszedővé süllyesztve őket) milyen gyógyszert adhat az orvos a betegének, mit taníthat a pedagógus, minek tapsolhatunk a színházban, mire, kire kell szavaznunk, hol kell ismerkednünk és táncolnunk.

Az egyetemisták, a fiatalok jelenleg azok, akik választhatnak: külföldre menekülnek, nem vállalnak gyermeket, lázadnak egyes őrültségek ellen.

Az idősek (főként a nyugdíjasok), a középkorú munkavállalók már nem tudnak, de nem is igen mernek nagyobb lélegzetű ellenálláshoz csatlakozni. Másrészt hol az ellenállás????

Melyik párt, melyik politikus hiteles, vagy csupán csak elviselhető? Egyik sem. Az MSZP-től kezdve az LMP-ig mindegyiknek a hitelessége amortizálódott.

Ugyanakkor az ország legnagyobb gondjait minden párt a szőnyeg alá söpri: cigánykérdés (integráció, szegregáció, segély, segély megvonása stb.), munkanélküliség, a bűnözés óriási mértékű növekedése (miközben a rendőrség tehetetlen anyagi és egyéb okok miatt), az egészségügy a béka segge alatt, oktatást éppen teszik (még jobban) tönkre.
Szimba 2013.05.27 22:21:53
@graycivil:

"Nem tolerálható" - ezt fegyveres forradalommal képzeled vagy polgári engedetlenségi mozgalommal, avagy reménykedsz a választások sikerében (2014 ?párt).
Szimba 2013.05.28 12:44:26
@6.Lenin:

Éppen azt írtam, hogy jelenleg az ellenzéki pártok ua. alkalmatlanok az ország irányítására, mint a Fidesz.

Nem tömegtámogatás kell, hanem helyi egyéni, személyre szabott megoldások.

Pl. Miért nem az egyes háziorvosi rendelőkbe járókat kérdezik meg arról, hogy melyik a legjobb háziorvos? Melyiknek emeljék a fizetését? Milyen műszereket vegyenek meg számára?

Az egy iskolába járó gyerekek szülei szavazhatnának arról, hogy melyik tanár a legjobb, leváltanák az igazgatót, vagy jónak tartják, mit hiányolnak az oktatást vagy a nevelést, vagy mindkettő színvonalának emelését, a tornatermet kell rendbe hozni, az osztályokat kifesteni, az úszásoktatást megszervezni, iskolabuszt kell venni, bérelni, logopédust, nyelvtanárt, pszichológust kell felvenni - és mindehhez ki tud hozzájárulni anyagilag, munkával, ill. hogyan lehet minderre pénzt teremteni (süteményvásártól a kerület nagyobb cégeinek támogatását kérve).

Mindezeket sokkal jobban oldanák meg a helyi lakosok, érdekeltek, mint bármelyik okos, ügyes, becsületes politikus. Hát még, ha a politikus egy tolvaj, gerinctelen barom.
Újságíró: - A médiában a hétvége nem ismert fogalom. ByeAlex: - Nálam igen. Akit érdekel, hogy milyen a világok találkozása, nézze meg ezt a felvételt. Azon a sajtótájékoztatón készült, ahol a nézők szavazatával nagy meglepetésre dalversenyt nyert antisztárt – akinek…..
Határátkelő A főnix hamvaiban 2013.02.01 06:58:00
Mielőtt nekivágtam, bőgtem egy évig, túl váláson... be kellett látnom, hogy nem vagyok képes biztonságos anyagi hátteret nyújtva ellátni a szülői feladataimat. A lelki súly alatt mentálisan sem vagyok megfelelő közeg a gyerekeimnek. Saman mai írása kommentnek indult egy minapi…..
Szimba 2013.01.10 14:07:11
Velem együtt sokakat meglepett a Fidesz békés válasza a regisztrációt alkotmányellenesnek minősítő múlt heti alkotmánybírósági döntésre. Az értelmezések meglepően tág skálán mozognak: egyesek szerint eleve ez volt a Fidesz terve, mások szerint nem volt más választásuk,…..
Szimba 2013.01.07 12:19:51
@rockjano:
Rosszul fogalmaztam, talán nem csak a műveltség, hanem bizonyos jogok ismerete, és gyakorlata hiányzik. Aztán együttérzés, szociális érzékenység is kellene, valamint nem hittel, hanem ésszel választani. Nem a múltat nézni, meg visszavágyni más (hasonlóan rossz) korokba, hanem a jent felmérni, a külföldi kapcsolatokat ápolni, gazdaságot fejleszteni.

A gyűlölködés helyett némi megértés, az ország egészének érdekét nézni, nem csupán a sajátot, meg a közvetlen környezetét. Kompromisszumkészség, és nem a fellegekben járni.

Nem etruszk ősök, meg rovásírás, meg az anyaméhbe visszavágyás oldja meg a mai gondokat. Sőt, a cigányok utálata, a zsidók gyűlölete sem.
Szimba 2013.01.07 12:22:02
@török gábor:

Lájk! :-)
Szimba 2013.01.07 12:27:20
@Szevasztok:

Igen, nagy valószínűséggel lehetetlen.
Bár Románia megtette.

Nálunk a rendszerváltáskor kellett volna ezt meglépni. Semmi privatizáció, ill. tisztességesen! (Ez a ha a nagymama villamos lett volna, tudom :-(), és semmi életszínvonal emelés még évekig. Csak minimális életszínvonalbeli emelés, viszont normális, többsávos adózás, a gazdaság fellendítésére összpontosítás, munkahely teremtés nagy erőkkel.

Akkor talán kisebb arányú lenne az államadósságunk.
Nincs alkalmasabb pillanat az év végénél arra, hogy az ember újraolvassa a korábbi írásait. Nincs jobb viszonyítási pont annál, mint amikor összevetjük a mai tudásunkat a régebbivel, különösen, ha azok nem is ismeretek voltak, inkább csak a jövőre vonatkozó feltételezések.…..
Szimba 2012.12.31 16:08:33
@bóra77:

Az IMF hitelről nem tudok túl sokat.
A Fidesz nem kért belőle.

Rossz ez?

Fogalmam sincs róla.

Ha igaz az, hogy az IMF kölcsöneiből csupán az államadósság kamatait tudjuk fizetni, akkor nem szabad felvenni.

A közgazdászok azt mondják, hogy visszafizetni nem lehet az államadósságot, ellenben kinőni lehet.

Erről annyit, hogy a gazdasági élet fellendítése, a képzett munkaerő, a kisgazdaságok közötti versenyből kialakuló nagyobb gazdaságok nélkül nincs gazdasági növekedés, és nincs az államadósság kinövése sem.

Persze lehet, hogy a Fidesz közeli cégek most jól megszedik magukat a különböző beruházásokon, de ez nem munkahelyteremtés.

És még lenne néhány terület, amelyen nem vagy nem jól indultak meg az átalakítások.
Szimba 2012.12.31 16:13:55
@aszekelyek:

BÚÉK! :-)
Nem a felsőoktatás helyzetéről és nem a tandíjról szeretnék írni, ebben az ügyben ugyanis duplán elfogult vagyok: egyrészt a munkahelyét féltő egyetemi oktatóként, másrészt egy ésszerű mértékű, a tanulást és a minőség számonkérését ösztönző tandíj híveként.…..
Szimba 2012.12.25 09:32:17
@mókáné:
Gondolod, hogy ott meg lehet vitatni? Ott is nagyon szűkek a keretek.
Természetesen viheted. Nem titkolom a véleményem. :-) Bár nem vagyok ma már szakértője a kérdésnek.
A politikai napirendre került ügyek egy része erősen aszimmetrikus: ha egy országot katasztrófa sújt, nemzeti büszkeség tölt el, vagy olyan téma kerül a napirendre, amelyben a lakosság elsöprő többsége alapvetően azonos véleményen van, a politikai szereplők többsége…..
Szimba 2012.12.05 10:58:25
@László56:

A Jobbik sajnos nem olyan, mint a német CSU. Csupán azért sem, mert Németországban nincs (nem számottevő) a cigány lakosság.
Nálunk a cigányellenességre épült a Jobbik, a zsidózás már csupán hozadék.
Szimba 2012.12.05 11:00:48
@It’s the economy, stupid:

Dehogy! A magyar demokrácia, az OV autokráciáját rejti. De az MSZP látszat demokráciáját is ide venném.
Szombaton éjjel 84:77 arányban döntött az LMP kongresszusa a párt szövetségi politikájáról. Miközben az alternatívák - taktikai okokból - szépen be voltak csomagolva,  az eredmény valójában a baloldali ellenzéki pártokkal való választási együttműködés elutasítását…..
„Jelenleg a párt csak egy rossz és egy rosszabb megoldás, a szinte biztos és a lehetséges politikai megsemmisülés között választhat” – mondja kollégám az LMP jövőjét latolgatva a mai Népszabadságban. Nem vitatkozni akarok, inkább csak átgondolni szeretném, hogy miért…..
Szimba 2012.11.12 20:41:56
@dbeata:

Nem tartják magukat ázsiai származású népnek.
Szimba 2012.11.12 20:44:03
@Khal Drogo:

A nők 40 éve csak rövid távra szólt, nem? Már nem érvényes.
Nagyon kevés embert érintett.
Másfél évvel a parlamenti választás előtt megszületett a válasz. A Bajnai Gordon által bejelentett formáció, az Együtt 2014 ugyanis nem más, mint egy kísérlet annak a feladványnak a megoldására, amelyet a jelenlegi politikai helyzet fogalmaz meg a baloldali ellenzék számára.…..
Szimba 2012.11.08 12:39:39
@It’s the economy, stupid:

Csatlakozom az előttem szólóhoz! Asztaqrva!
Szimba 2012.11.08 12:41:37
@SzélsebesVelorex:

A próféta szóljon belőled!
Én nem látom a politikusok, katonai vezetők racionalizmusának nyomait.
Szimba 2012.11.08 12:48:29
@It’s the economy, stupid:

Apám rám is hagyott egy halom bélyeget. Aztán kb. 20 ezer Ft-ért akarták megvenni az egészet. :-((
A TV2-nél tényleg elgurult a gyógyszer, és úgy tűnik, nincs egyetlen munkatárs sem, aki szolidan felemelné a bőrkanapé alól, beadná a Mokkának, a Tényeknek, meg az Aktívnak, megsimogatná a buksiját, és azt mondaná, hogy pihenj egy kicsit, nyugalom van, meg béke. Már eddig is a…..
Szimba 2012.11.07 16:06:37
A politikusi beszédek nem annyira fontosak, mint amennyire a média szűrőjén keresztül látszanak. Politikusi törekvéseket, politikai folyamatokat erősítenek (vagy gyengítenek), így önmagukban értelmetlen is elemezgetni őket.  Az elmúlt időszakban igyekeztem ehhez tartani…..
Szimba 2012.10.27 12:07:34
@Szimba:

Balközép :-)
Szimba 2012.11.02 11:23:42
Megpróbálom összegezni a helyzetet. :-)

- A Fidesz hívei/hívői még mindig hisznek a mesékben. Az államadósságot elengedik, jön a Marshall segély, szennyezett víz helyett tej és méz folyik a Dunán, Tiszán (persze csak a Magyarországi szakaszon!).

- Az MSZP hívei úgy vélik, hogy Bajnai, vagy más, de mindenképpen baloldali üzletember kell, aki adókkal, megszorításokkal, és az Únió-val, IMF-el sokkal simulékonyabban tárgyalva újabb kölcsönöket vesz fel.

- Saját véleményem szerint egyik megoldás sem tökéletes.
Hajlok arra, hogy Magyarországon valóban csak diktatúrával lehet kormányozni a népesség nagy részének hihetetlenül nagy kulturálatlansága, műveletlensége, erkölcstelensége, szociális érzéketlensége miatt. Ezt azonban csak nagyon tisztességes kormány lenne képes megvalósítani. Ilyen azonban nincs, nem létezik eleve a diktatúra miatt.
Marad a demokratikus út - amin iszonyatosan lassan lehet haladni. Ez nem lenne baj, ha nem lenne és maradna a gazdasági válság. A válságot azonban Mo. egyedül önerőből nem tudja megoldani.

Vagy nagyon erősen visszaveszünk az életszínvonalból - lázadás, polgárháború, forradalom veszélyével - , vagy tisztességes kormányt választunk, amelyik nem saját zsebre dolgozik, hanem végiggondoltan MINDEN területen a legjobb, legolcsóbb megoldásokat választva beindítja a termelést, a gazdaságot, újraéleszti a mezőgazdaságot (öntözéses földművelés, fóliasátras zöldségtermesztés stb.), ezzel párhuzamosan védi a belső árut, és csak azt engedi be, ami hiánycikk. (Megadóztatva)
Megpróbálja az egészségügyet, oktatást színvonalassá tenni, miközben ezen a területen is segíti a privatizációt. De megőrzi az állami egészségügyet, iskolát is azok számára, akik nem tudják megfizetni a jobb szolgáltatást. (Nem a tanítás és a betegellátás minőségének csökkenésére gondolok, hanem pl. külön szoba, választható étel, jól felszerelt iskola stb.)

Hosszú időre le kellene mondani a növekedésről, és semmit sem költeni állami szinttől egészen a családokig luxusra. (Pl. nincs új utcanévtábla, szobor, épület, beruházás, max. a régiek állagának megőrzése.)
Nem nehéz észrevenni, hogy Bajnai Gordon visszatérének hírére – ami ebben az esetben azt jelenti, hogy hosszas lebegtetés után egyértelművé tette, október 23-án bejelenti ringbe szállását – a Fidesz is finoman egy fokozattal feljebb kapcsolt. Orbán Viktor – ahogy ez a…..
Szimba 2012.10.18 13:00:18
@knausz:
Nálam meg itt a TG. könyv.

Bár manapság inkább Konfuciuszt olvasnék, sőt örömmel látnék a magyar politikai életben.

"Ha a népet rendeletekkel kormányozzák és büntetésekkel tartják féken, akkor ki fogja játszani (a büntetést), de a szégyent nem fogja ismerni. Ha az erénnyel (tö) kormányozzák és a szertartásokkal tartják féken, akkor ismerni fogja a szégyent és mindig egyenes lesz."
Szimba 2012.10.18 13:03:30
@Hepci:

Tudok remek gombairtó szereket ajánlani a gyógyszertárból. Nagymellű 12 évest viszont erősen óvnék a pedofil vágyaidtól.
Tizenkilenc hónap hosszú idő. Mégis meglepő átgondolni, hogy mindössze ennyi, bő másfél év van már csak hátra a következő választásig. Az világos, hogy a józan észt, a tárgyilagosságot és a dolgokat helyükön kezelő gondolkozást erősen próbára tevő időszak vár ránk,…..
Szimba 2012.10.07 18:16:14
@6.Lenin:

Lenin et.! Én mindig kellemes meglepetés vagyok!:-D