Regisztráció Blogot indítok
Adatok
sóder

0 bejegyzést írt és 33 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Amikor 1928-ban ünnepelték Petőfi Sándor 105. születésnapját, már túl volt népszerűsége csúcspontján. Még sokan hivatkoztak rá, de már egyre kevesebben olvasták. 1945 után néhány éven át ismét nagy nemzeti költőként ünnepelték. A 150. születésnapja még esemény…..
sóder 2010.05.17 12:26:51
2010.április 11 A költészet napja. A magyar sorsvállalás sorsválasztás napja

József Attila életének és humán esztétikájának megfejtett üzenete szól e napon a Magyarokhoz.
A páneurópai státusqo és a szent-szövetségi Európa bűnszövetségi idegen és Magyarországot áruba bocsátó érdekvolta a magyar sorskérdés konstansa, A II. vh. kimenekítő gyémántvonatai nemcsak embereket elárulók vagyonával kondicionálta a háború nyereségeként az angolszász ihletésű banki profitot, de „selyemgombolyító üzemében” készült selyemülésekkel párnázott vonatain más kocsikban a véres vagonos kivégzések magyar jézushívő áldozatainak árucsereértékét adta bele a „bécsi büdzsébe”.Igen. Már előre és akkor.
Azt az akkori és a mai humanistát, aki a Magyar-Kárpát Humanista Unió internacionalista magyarságának együttlétéért, kardinálisan a magyar állampolgárságban egyesülő és alkotmányos interregionális békeszövetség indíttatásának szellemében küzd –halálra ítélte és ma is-népirtásra ítéli a háborús nyereségvadász hatalom.
Azt a magyar népforradalmár értelmiségit, aki akkor és ma hazánk össztársadalmi érdekeiért kiálló vezérképét és a közös páneurópai fasizmus ellenességét képviseli ,organikus népi írói közösségéből idegenek vetették ki úgy, hogy a genocidium vérpadjára szánták. Költőnk leleplező tanúja volt a hazánkat bűnbakkonccá odadobó és kollektív bűnössé nyilvánító összeesküvéselmélet hiénáinak gyilkosság elkövetésekor.
József Attila- Népünk krisztussorsú Üdvöse! Élő és ható magyar intelligenciád mégis morálja velünk van, mert gyötrött mártír hűségeddel meggyőzted a világot. Veled egy lelkiismeretben a magyar mindenkor kitartva csakis a szétzilálással átgenetizálni próbált EGYÜTT- LÉT állapotában fellépő problémamegoldóképesség szimbiózisával sohasem sorstalan, hanem SORSVÁLLALÓ és az Isten fiúságában Testvér marad! Ne hagyd a szíved, ne hagyd az agyad, ne hagyd magadat Magyar!
Dr. Rápás József nyílt levelet írt Bajnai Gordon miniszterelnöknek.A levelet fel kellene olvasni a Parlamentben, azt követően egy tízméter magas fekete gránitlapra aranyozott betűkkel felvésni: valamennyiünknek és az örök időnek.Így nem élhetünk. Sem mi, magyar származásúak,…..
sóder 2009.10.20 13:22:59
Akkor történik halál okozása, ha az ember csak úgy, becsukott szemmel megy és csak megy előre, és nem érdekli, hogy mi van az útjában.Ez a halál okozás már az "ámokfutó" végreménytelenségű szomorúságában, s halál-hitében gyökeredzik ugyan, de még mindig felelősséggel mások iránt.Az azonban, amikor csak az ego vezeti az embert, és csak önmaga célja érdekli, az az ember nem képes önmagát sem irányítani, ezért másokért sem vállal felelősséget.Azt az ép ésszel aligha kibírható fájdalmat, amelyet e száguldó elütéssel okozott családtagnak, vagy a másik embernek, sajnos érzelmi,lélekjelenlétbeli, jelllembeli felelőtlenségénél fogva ő már orvosolni sohasem fogja a gyászolóknak, mert a baleset okozója ezúttal eleve készségtelen ember.Nagyon erős lélekjelenlét kell ahhoz, hogy ha egy baleset kivételes és egyedi esetben elkerülhetetlen, akkkor is csak mi áldozódjunk föl benne, hogy a többiek borzalmas eseményünket látva időben el tudják kerülni a veszélyt, a bajt, és ők így megmenekülhessenek.Azt a vezetőt nem lehet egy napon említeni a humanista emberrel, és az emberséggel sem.Bocsánat a gondolataim tágabb térbe futtatásáért, de úgy éreztem az igazsághoz ez is hozzá tartozik, és egyébként alapvetően fájó együttérzéssel félek én is belegondolni a baleset Domoklész kardjába, józan ésszel, de ösztönösen mindig féltem a másik embert, főleg a fiatalokat, szeretteimet.
Ezt megkaptátok!Sőt: megkaptuk!Bele végre a pofánkba!Mindig is sejtettük, hogy a kapitalizmus egy abszolut igazságos társadalmi rendszer: segíti a gazdagokat, és nem víz, hanem tárgyalé alá nyomja a szegényeket, a kizsákmányoltakat, az aki szegény az a legszegények embereket.Mindig…..
  Ahogy közeledik december 3-a, kamaszkorom óta naponta sokszor meg-megállok, és József Attilára gondolok. Előveszem verseit, s bár jelentős részüket kívülről tudom, hol ezt, hol azt olvasgatom. Magamban mondani más érzés, mint úgy olvasni, hogy látom a versek…..
sóder 2009.10.09 12:32:28
Kedves Asperján György!

Igen, természetesen pontosan tudok az Ön által írt és figyelmembe ajánlott könyvről.
Mégis, bizonnyal tudja, hogy a Költő halálesetének teljes koordinátájú rekonstrukciós vetülete szempontjából konkrét időbeli,személyi jelenlétbeli,elkövetési módját illetően is érdekmotívált és módszertani vonatkozásai nincsenek a teljessség igényével megállapítva.
Fókuszálva büntetőjogi alanyiságra és tényállási elemekre,általam már védett(letéteményében célzott) publicitásban rögzített kauzáival vár mindez hatáskifejtésre. Tekintettel az elkövetői érdekek agresszív megnyilvánulásaira, valamint az egységfront-teóriák túlerőltetésére az ügyben, gyakorlatcentrikusan, következményszerűséggel és összefüggéseiben várható mindennek előirányzott személyi és társadalmi értékelés alá vonása.
Ettől függetlenül lélektanilag újszerű értékeléssel kívánom képviselni régóta tartó és indukciójában kikényszerített, de a Költőfejedelem iránti tiszteletemből, szeretetből kitartással eredményre juttatott tényfeltárásomat.
Társadalmi, de egyénekre bontott felelősségként számonkérve a hamisítás cinkosságát,mégis a derű és fájdalom mély dinamikáját egyszerrre gondolatisággal és érzelemmel átélve, magamra vállalt felelősséggel képviselem a Költő rekonstruált igazságát, számadását.
Örülök, hogy Önnek van egy igényesen megírt könyve szigorú szellemi akaratisággal.
Ajándékul fogadja szeretettel egy emberfajta mottómat:"Nagy különbség van a között, hogy természetes útján mindenki eljuthat saját hazájába, mint a között, hogy saját útján nem juthat el természetes hazájába".
Tisztelettel és szeretetteljes üdvözlettel: Ferenczi Zsuzsanna
Zajlik az élet Kiskunlacházán :("Tömegverekedés Kiskunlacházán2009. szeptember 21. 12:16Tömegverekedés tört ki hajnalban egy kiskunlacházi cigányfertőzött utcában. A bűnözési hajlamáról híres Sztojka család bulit rendezett, akárcsak a szintén bűnözőkből álló…..
sóder 2009.09.28 09:55:36
Neonácizmus vagy az ösztönös és nem a politika csapdájában veszteglő,- és még létező !magyar őshitet valló nemzeti erő szubkultúrába kényszerítéséről van szó?
Reformáció és nemzeti erő mindig is össztartoznak Nemzetünk történelmében.Népünk csak Lélekből születhet újjá. A magyar reformátusként ezerszer messiás magyar messiásként, rendíthetetlen és állhatatos kivitelezéssel tagadjuk a mások által lehetetlennek nyilvánított küldetésünk végrehajtását.Sorstalanság helyett sorsvállalást vallunk, szerves kötelemmel és mélyebb gyökerezettséggel él bennünk ősiségünk, református elődeink, nemesi ellenállásban testet öltött karizmájukat képviselő népvezér szabadságharcosaink,példaértékű nagyjaink és bajtársaink kegyelmi erőben történő szerves összetartozása.El nem hagyható hitünkre,sorsvállaló hajlíthatatlanságra tanítva bennünket hajdan gályarabságra hurcolt vértanú elődeink, kik élő vizet ontó erőforrásaink maradnak örökre.Meg nem vesztegetett, túlélő magyarsága miatt népirtással megtorolt,álszent vallási pribékek és idegenek gyűlöletéből kiátkoztatott, megtöretésre ítélt, de le nem győzetett nép valós nemzettestét alkotják ma is a magyar reformátusok.-"Sósabbak itt a könnyek, és a fájdalmak is mások,-ezerszer messiások a magyar messiások. Ezerszer meghalnak, s üdve nincs a keresztnek, mert semmit se tehettek, óh semmit se tehettek."-( Ady). Mi nem valljuk azt a keresztet, amely alatt feldarabolták, s jelenleg kiárulják Magyarországot, de valljuk Népünknek Krisztussorsú rendeltetését és trianonkeresztet ledöntő, testvéreinkre lelő feltámadását.Áldással, békességgel.
Kedves FairyFeller, köszönöm, hogy felhívta a figyelmem éppen most ezekre az általam is korábban más sokszor olvasott sorokra. Soha ilyen aktuálisak nem voltak ezek a sorok, szeretném, ha sokan elolvasnák:"...minden reggel úgy ébredj fel, hogy vannak akik szeretnek téged=)!Azoknak…..
sóder 2009.09.27 01:16:01
@FairyFeller: Együttérzek...
Azt szoktam mondani az ilyen borzalmon átesett gyerekeknek, hogy "Tudom, olyan ez, mintha levágnák a szárnyaidat, és azt mondják:repülj!"

Senki nem tudja, csak akivel történt:
jobbik esetben: a sorsközösség szomorú koszorújába fonódva test a testtől vár megoldást.
De ez más.

Félelem, a ruhák pontos, kétségbeesett begombolása, megkötése önvédelemből,összegubózás,befordulás,betakarózás,menekülés utolsó reménysugara,kérlelés:"hogy nem akarom, ne!",könyörgés, leszorítottság, lefogás, súly nehezedése a testre, halálmimikris bénultságérzet, sírás, nyöszörgés, kiegyezési kísérlet arra, hogy"csak azt ne!",átvertség, hasító fájdalom,vér, zokogás, könyörgés újra,reszketés, remegés, utána hidegrázás, hasmenésérzet, hideg veríték,menekülés lehetőségére várás, a szökés pillanatának nem elvéthetősége, bűntudat, szorongás,hányinger, hányás, pánik.
Utána pánikrohamok, szindrómák, gyógyszeres kezelés, gyógyszerfügggőség,kapcsolati kudarcok, visszafogottság,nehezen nyíló esetleges kapcsolat, aktusig hosszú idő, aktusoknál testi zárások akár az élete végéig , esélytelenség bűntudati folytonossága.
A szerencse és remény: gyermekien tiszta,ártatlanul szép, ösztönösen őszinte érzelmi kapcsolat, különösen érzékeny lelki társsal, és annak végtelen szeretete és türelme, aztán házasság, gyerekek, akiket nagyon, de nagyon szeretünk, óvunk:-és mindezzel gyógyulunk.
Megmarad:pánikbetegség, gyógyszerek,fóbiák,heves szívdobogás, alvászavar, társadalmi nehézségek, bizalomvesztés, jelentős életkorlátok és a bármi megtörténhet esélye.
És történhet visszaélés egyszer,és ez már markáns krimi ha a sors rádolgozott:a lányt el akarja hallgattatni a becstelen sarjcsaládja, akinek erőszakja kiderülésétől félve becsületét megmenteni akaró prominens,és kuriózumként akár szektás "atyai jóbaráttal bíró" család, fenyegetéssel, kényszerítéssel, manipulációval való megbízás adásával.(elintéztetés):pszichológiai módszertanát illetően: traumás sokkokig való élmény felelevenítéssel, transzok előidézésével, szívrohamos palpitációs,tachikardív rohamokkal esetlegesen szívbetegség mellett, halálmimikris bénultság előidézésével,szorongásstimulációval, alvásmegvonással.S ha ez bűncselekmény, pedig feltétlenül az, akkor még elévülési időn belül el kell intézni a lányt.
Hogy ez nem valóság?
Senki ne hígye! Van ilyen valóság is.Hihetetlen akár, de van.
Ezután:tanulni, diplomázni, dolgozni, családot fenntartani, gyermekeket kihordani,szülni, felnevelni és jó anyának, feleségnek, barátnak, munkatársnak, feladatvállalónak, és embernek kell lenni.
Bíróság, igazságszolgáltatás,-hm...Ezekben nem hiszek. Jogász vagyok, de ezekben én nem hiszek.
 Részlet a Stop Hír mai írásából, amely a Cozma-gyilkossággal foglalkozik:Információink szerint a helyszínre elsőként érkező mentőegység személyzete még találkozott a Patrióta lokál előtt az elkövetőkkel. Úgy értesültünk, hogy ekkor rendőri egység még egyáltalán…..
sóder 2009.09.22 21:55:51
Szia .....!

Köszönöm, hogy a sok deprimáló problémád mellett barátként, nagyon erős ügyvédként az ügyünk mellett álsz és magadtól segíteni akarsz.Nagyon jó és tiszteletre méltó barát és ember vagy, meghatódtam, hogy magadtól hívtál föl már többedjére.Köszönöm.
Az az igazság, hogy ez az előzetes csak akkor szűnik meg általábn, ha valaki erőből ráfekszik, mert jogilag nonszensz.
Olivérben úgy, hogy tisztában van az ártatlanságával, és nem érti mi történik vele, csak az én erőm tartja a lelket, és
mindenkinek nagyon hálás, aki segíteni próbál neki.
Elküldöm az anyagokat: média anyagot(sajátos hangvételű előzmény), és panaszokat(tartalmilag azonos az ombudsmani, Közt. elnöki,
börtön dandárparancsnoki, ügyészségi, csak a megkeresés és címzett adekvátan más).
Még a tanácsodra a megfelelő nyom. ügyészségit elküldöm.

Egyéb infók:Olivért csoportos rablás kísérletében pszichikai bűnsegédi bűnrészességgel gyanusítják, szemtanúságának ellenére, gyanúm szerint ezt küldték vádra is.
A sértett: szegedi rendőrállományban lévő, az elkövetéskor civil rendőr.
Bcs:3-an mentek a kihalt utcán(20 éves, 18éves fiatalkorú büntetett előéletű, és Olivér: 20 éves-fiatal felnőtt büntetlen előőéletű.) hajnal 3-kor, szembe jött a házibuliból
jövő civilrendőr.Az összes alany alaposan ittas volt, a sértett is.A két testvér:tettes kér egy szál cigit a sértettől, vagy szóba jött 50 ft. Az nem adott, és az egyik tettes lefejelte a sértettet, akit kungfuval a rendőr jól megvert, ezért segített a testvérének az ifjabbik elkövető,
de a rendőr összeverte mindkettőt és önmaga elhárította a cselekményt.Olivér több méter (5m)távolságban maradt, és azt mondta, hogy: "hagyjátok abba, te meg
fussál el"-a sértettnek.Az ifjabbik elkövető elfutott, mert priuszos. Utána Olivérék ketten hazafelé mentek, akkor megjelentek a rendőrök és bevitték őket
az ügyeletes rendőrőrsre, Újszegedre.Engem nem hívhatott föl, saját ügyvédet sem hívhatott, hívtak neki egy kirendeltet-ügyvédjelöltet. Olivér mondta, hogy
nem csinált semmit, panaszt akar tenni.A kirendelt,a gyerek eszénél alacsonyabb jogi intelligenciával motívált képviselője hatására elsőként jó vallomást tett.A másik srácot kényszervallatták, hogy mondja meg-hova futott,
hol van az öccse.Nem akarta elárulni az öccsét annak fiatalkori priusza miatt.A kényszervallatásnál eltörték a fiú arccsontját, medencéje megrepedt, veséjét szétrúgták, szeme szétrepedt, az ujját már a kungfus rendőr-sértett eltörte a helyszínen, máig maradandó egészségkárosodást okozva.Ezért a srác levelét nem engedték ki a bv.-ből az édesanyjának.Utána bevitték az ifjabbik srácot is.Egyik sem vallott Olivér ellen, alátámasztották az ő vallo
mását.Őrizetbe vették őket. 3. nap előzetes tárgyalás volt. Lásd: médiaanyagot.A rendőrt előbb kitüntették, de nemrég az általam indított ombudsmani és egyéb emberjogi eljárások miatt hatásköri túllépésért fegyelmit kapott.

Az elrendelt előzetest az ügyészi indítvány augusztus 9-ig hosszabbította, erről jóváhagyó végzést hozott az I. fokú nyom.bíró még a nyomozás végstádiuma előtt,
május 4-én, erről direkt 1 nappal később Oli kapott csak értesítést. A nyomozás utolsó szembesítése május 5-én volt, akkor hozták meg az augisztusi hosszabbításról az I.fokot.
Az új jogi képviselő még egyetlen eljárási aktusról sem kapott értesítést, nem küldtek neki iratanyagot, neki kellett ma bemenni a bíróságra az I.fokú végzésért,(ha nem szólok nem tud róla és nem megy be) így ma fellebbezünk.Holnap kérem, hogy indítsunk szabadlábra helyezést is külön.A legkeményebb ügyészt kaptuk, tudjuk, hogy ez minden ügyész esetében
a tehetségtelenségen, butaságon kívül a maximális rosszindulatot is magában foglalja.A rendőr sértett miatt az eljárás koncepcionális,negatíve diszkriminatív.
60 napra apelláltak, hogy szándékosan elhúzzák az eljárást, de mérhetetlen obszcén és teljes arroganciájú utasításomra az eljáró nyomozó bemószerolt a dandárparancsnoknál, aki részükre megdolgozott, köztudottan pénzt hozó, szakmai munkámért lelkiismeretből elrendelte a soron kívüli eljárást.
1 hét alatt megvolt a két szembesítés:sértettel,-és az elkövetők közötti.A szembesítést a rendőrök eredményesnek tekintik, küldték vádra. Olivérre a sértett nem vallott,
de "a kezdetben körülvevést" ráfogta.Semelyik hatóság nem akarja Olit kiengedni a csoportos alakzatból, pedig a sértett megközelítésekor Oli 5 m távol maradt, így is képződhetett erőltetett értelemben körülvevő kör(amit a sértett vallott) szerintem, nemcsak a konkrét körülállással.Mégiscsak a csoportosért tüntették ki ezt a hülyét.
A sértett szerintem, bizalmas kollégái meggyőződésével is bordenline személyiségzavaros, alkalmatlan, a vallomás alatt csak lihegve és mozogva, konfabulálva "beszélt", állítólag valami jegyzetet mondott föl, konzultált előtte az ügyésszel, csak az ügyvéd leleplezte.Azért biztos, hogy elmebeteg: mert Olinak ezt mondta:"Te álltál akkor is ott géppisztollyal a tizes rablásnál is és pitbullokkal jársz rabolgatni"-tehát projektíve ő képzeli Rambo-nak magát, és az ügyvéd szerint is beleélő indulatiságú szerepzavara van.(alacsonyabb is, ezt is tudjuk kb. mit eredményez, ha vki nagyobb akar lenni, stb.)Szóval a rendőrfőnök szerint Olivér akár felmenthető(ebből gondolom, hogy enyhén szólva mérlegelhető és nem áll meg a kezdő csoportos alakzat), nyilván az ügyész pedig nem tágít, és azt fogja sulykolni."ügyészbarát fölhívott:"3 hónapig ülni fog Olivér/ezt 1 hónapja közölte velem,- tartsam távol magam az ügytől,-ne ez az ügyvéd legyen,- ne is legyen ügyvéd.Az ügyvédet a nemzetileg elkötelezett barátaim szerezték, én magam is elkötelezett nemzeti érzelmű vagyok,nemzeti sajtómunkatárs, író, költő is vagyok, nemzeti lapban(sajnos a dolog LÉNYEGét tekintve ez mérvadó és köztudott. A bátyám és a barátaim szerint egyértelmű célpontproblémák is lehetnek.Gondolom, nem árt ha erről is tudsz.Egyelőre ennyi.Én már csak erőből csinálom Olcsi egész
ügyét, mert emberek hiányában a relációk nem működnek.Polgári bíró-nagyon jó barátnőm így mondta:"ez nem normális kontradiktórius eljárás, ahol ismert felek állnak egymással szemben, ez más, még ilyet nem látott a saját bíróságán.Én ráadásul heti 2 napot dolgozom az országos bírósági mediációs kísérleti programban ezen a bíróságon, és a rendőrök pályázatát is én írtam és hajtottam végre(aminek a megbízási szerződéskötését esetemben negálták is az én kérésemre(mínusz százezer ft nekem), mert befejeztem velük az együttműködést, pedig együtt járőröztünk fk. bűnmegelőzésben.)Minden fuxos állat, 10 bűncselekménnyel szabadlábon,ők pedig beviszik a kolléga gyerekét, aki szemtanú volt.Megmondtam, hogy a rendőrállam mocskos kiszolgálói a fogyatékos ügyészekkel együtt. Nem engedték látni a fiamat, gyógyszert eljuttatni,hazudtak, hogy a Csillagban van,kiderült, hogy rácsra láncolva verték agyon a fejét,intuitíve veszélyt érezve akkor berúgtam az üvegajtót, hogy fölmenjek a fogdába, mert jól éreztem, hogy ott van még, ott is volt.Minden nap meg kell tagadnom magam, állattá kell változnom, mert csak így értem el bármit is ebben a tetűségben.
Köszönök mindent, szeretettel üdv: Zsuzsi
Egyre többen kérik, követelik, hogy a pest-megyei rendőrség mondjon valamit arról, hogy hol áll a 14 éves kislány gyilkosának ügyében a nyomozás.Egyre többen magyarázzák politikai okokkal a pest-megyei rendőrség jelenlegi hallgatását, lényegében: magatartását.Egyre többen…..
sóder 2009.09.19 14:53:58
O.K.Meggyilkolták.Együttérzek.Mást is megyilkoltak.Nem éreznek együtt. Maga se T. A. Gy..A magyar igazságszolgáltatás a rendőrállam hordaléka és önmagukat fogyatékossá degeneráló ügyészek és bírók szándékos felelősség alóli önfelmentése.Na és Ön? Szelektíven objektív, vagy éppen saját szubjektivitásának érvényt szerző bűnbakvadász-szuverén?Maga véresszájú,saját akaratából tudatosan korlátozott látószögű hazug is tud lenni.Vajon miért?Az Ön tudomása szerint van olyan meggyilkolt vagy jelenleg folyamatában gyötrés alatt álló áldozat és viktimológiailag történelminek is minősíthető koronatanú, akit pontosan az Ön módszeres szakkifejezéseivel demonstrált kínzással szaggatnak agyon, s kísérelnek meg kb..20 éve meggyilkolni.Miért van az, hogy Ön olyan hitelesen aposztrofálja e gyilkos módszeresség igazságosztó hitelességének szükségességét a jogos bosszú gyanánt.T. A. Gy.!Ön olyan információ birtokában van,amely az egyéni emberi felelősség kötelme alapján legalább a minimális szolidaritásra szólíthatná föl öntörvényű fenegyerekhez illő igazságérzetét egy adott, bizonyos, és maga által sorstörténeti kuriózumként bevizsgált történelmi személlyel kapcsolatban!A hitbéliek önmagukat eláruló, sorstársfeladó gesztusáról Ön immár konkrét tények tudomásával sem nyilatkozik, mivel szubjektív megítélése szerint a krisztussorsú magyar nem a legszimpatikusabb az Ön és T. Családja számára.Na igen ám!Mégsem teheti meg, hogy csak szelektíve kardoskodik gyilkosok vagy politikai vetületű gecisumákok ellen, ha Hazája elpecsételt sorstragédiájának konkrét árulóit pedig fedezi!!!A Maga együttérzése nem ad tükröt elegendő emberi tapasztalatról és a humanitást még emberfeletti erővel megtartó nimbuszveretes példahordozók melletti jellemes kiállásról!Hát bassza meg, T. A. Gy.!!!
sóder 2009.09.19 19:56:53
@wlady: Pontosan az ilyen gyermekek szinte analóg krízisellátásával, tragikus haláleseteivel, de elsősorban preventív megmentésével foglalkozom.
Bocsánatot kérek, ha a kislány tragédiájának vonatkozásában értették a kizárólag A. Gy.- felé közvetített, egyéb,az író más tematikában zajló harcait érintő, de elvi szempontból csatolt mondanivalómat.Az írót egyébként tisztelem.
Nekem is vannak gyermekeim, érzek.
Az írónak pontosan tudnia illik, hogy milyen üggyel kapcsolatban írtam:
Ennek jellege a következő:
-gyermek megerőszakolása
-fiatal felnőttként 20 éven át való kínzása
-gyermekével zsarolása, annak súlyos hatósági fizikai bántalmazása
-a nőnek egyetemistaként alvásmegvonással történő kikészítése hónapokig
-a fiatal felnőtté nőtt nő drogfüggővé tétele
-ő és családja folyamatos fenyegetése és zaklatása,titkosszolgálati(fizikálisan és bizonyítékokon alapuló, letanúzott)követése, lehallgatása, fényképezése
-döntő történelmi tényről és érvről való tudomásszerzése miatt a nőt bántalmazó nemzetközi védettségű bűnelkövető rendszer-védelme
-az anya gyermekeitől való szándékos elszakítási kísérlete, gyermekeinek árvaságra ítélése
-a családfenntartó anya életpályájának szándékos tönkretételi kísérlete
-a nő prominens felmenőjének módszeres halálba kergetése és életükben folyamatos zsarolása, rágalmazása, a család tragédiájának előidézése
-a csontvelő bénulásig eljutó, rákbetegségen átesett nő(egyedüli családfenntartó) végsőkig történő tönkretételi kísérlete
-...és mindez folyamatban...

Kedves Hozzászóló!

Nos. Amennyiben ez az egykor gyermekként megerőszakolt, elhallgattatott, és jelenleg hihetetlennek ható gáncsok között még hitét nem feladó nő, anya most egy sikeres,nagyon sok embert megmentő harcos humanistaként éli életét magas állami kitüntetésekkel és rendületlen munkabírással éhbérért dolgozik az emberekért, kérem bocsásson meg neki az igazság közreadása miatt!
Ja! Ha ezek után mégis élni és beszélni mer, akkor hígye el, ezen nem orvos tud segíteni...
sóder 2009.09.19 22:34:04
@FairyFeller: Köszönöm.Soha, senkit nem akartam megbántani, a legyet se.Bocsásson meg egy szangvinikus ifjúnak, nevelődöm.
Szeretetteljes üdv: F. Zs.