Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ugyangabor

219 bejegyzést írt és 122 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Néhány éve megtisztelő kitüntetést vehetett át az Amerikai Filmakadémiától. Ő lett „A XX. század akciósztárja”. Világsikerek sokasága fűződik a nevéhez – elég ha csak két címet emelünk ki közülük: Rocky és Rambo. Az amerikai mozi kultikus figurája, Sylvester…..
Amikor egy hivatás elértéktelenedik, válságba kerül, a vele kapcsolatos szakmai, szakértői közbeszéd is zavarossá és nívótlanná válik. Sokat tudnék erről mesélni: a mi szakmánkban ma már szinte mindent lehet, felkészületlenül, hozzáértés nélkül közvéleményt kutatni,…..
Toy Story - JátékháborúAz első Pixar-klasszikus.Vetítik: AXN - 10:30Trisztán és IzoldaKevin Reynolds (Robin Hood: Tolvajok fejedelme, Waterworld, Fandango) Ridley Scott produkciójában készült kalandfilmje.Vetítik: Viasat3 - 16:30Kedves John!Készítsétek a zsebkendőket! Az…..
Bár unalomig ismételgetett panel az európai és az amerikai filmipar közti minőségi mérce egyensúlyának vizsgálata, pláne ha a horror műfajáról van szó, mégsem hagyhatjuk említés nélkül a skandináv filmgyártás évek óta történő előrenyomulását. A legfeltünőbb…..
ugyangabor 2012.02.08 08:03:18
@dzsoni szánsájn: Van benne valami, bár ebben a műfajban még a jobb darabok is olyan klisékkel vannak tele, hogy szinte mindent lehetne mindennel rokonítani :)
Az kétségtelen, hogy mindkét sorozatból magasan az első rész a legjobb, különösen a Wrong Turn esetében szembetűnő a színvonal zuhanása, sajnos.
ugyangabor 2012.02.08 13:00:35
@Dr.Jones: Igen, az, de vegyük például a Machete-t (elszakadva a slashertől), ami szintén önirónia és vicc, mégis baromi jó :)
Amikor felkelt, rögtön megpillantotta. Nem nyitotta ki teljesen a szemét, hagyta, hogy álomszerűen életlen legyen a világ. A világ, ami ma reggel fekete volt, és csillogó, fémes keretbe foglalták. A szoba sarkában ott áltt a vadonatúj plazmatévé, amivel karácsonyra meglepte magát!…..
Jabulani Gólfesztivál 2011.10.16 17:06:00
A Serie A mai játéknapjának eredményei. Az esti római derbi még előttünk van, de a gólösszefoglaló szerkesztői valószínűleg nem fognak kicsúszni a műsoridőből. ..
A milánóiak még nem nyertek, a rómaiak sem tündökölnek. Na…, szóval…, rég volt már olyan, hogy a nagyok közül a Juventus legyen a legjobb. Nem csak eredményben, játékban is így van ez, egyelőre. Nápolyban – s ki tudja még hol? – készek arra, hogy…..
Az előzetes várakozásokat tekintve az Udinese tegnapi BL búcsúja korántsem nevezhető drámának, még abban az esetben sem, hogy ez az Arsenal messze van az elmúlt évek, évtizedek Arsenaljaitól. E sorok írója viszont kicsit elfilozofálgat a kiesés után és felteszi magában a…..
ugyangabor 2011.08.25 22:32:38
A címben szereplő szám nem azt az évet jelöli, amikor magyar klubcsapat legközelebb negyed- döntőt fog játszani valamelyik európai kupában, az idei szezonra vonatkozik. Csapataink ennyi egységet szorgoskodtak össze az UEFA-nál. A különféle koef- ficiensekről már többször…..
Jabulani Picsába a menedzserekkel! 2011.07.05 17:04:00
Itt az átigazolási időszak legnagyobb figurája, aki úgy kerülgeti a PET-palackokat, hogy azt Giggs is megirigyelné. Róka Zoltán for president!..
Jabulani Eredmények - 40. forduló 2011.05.25 10:00:00
Minden jónak vége szakad egyszer, nincs ez másként a Jabulani tippjátékkal sem. Mivel az európai bajnokságokban kiosztották az érmeket, az NB2 hajrájával és a fehérorosz liga izgalmaival pedig nem terhelnénk senkit, egy időre le kell húznunk a rolót. Már most jelezzük, hogy az…..
Jabulani Siófokon tudnak bulizni 2011.05.18 06:00:00
- Nagy ünneplés volt a kecskeméti meccs után? - Mondhatjuk, hogy igen, a buszon ünnepeltünk. Megálltunk egy bevásárlóközpontnál, és Horváth Károly, a csapat szakvezetője fizette a söröket, az üdítőket.  Homma Kazuo az nb1.hu-nak, miután a Siófok az ő mesterhármasával…..
Ezen a héten szinte mindenhol véget érnek a bajnokságok, egyetlen nyitott kérdés maradt, de az sem olyan, ami alapjaiban befolyásolná a nemzetközi kupaküzdelmeket: az egyaránt 55 pontos Atlético Madrid, Bilbao, Sevilla trióból csak kettőnek jut hely az Európa Ligában. A meccseket…..
Jabulani Eredmények - 39. forduló 2011.05.17 00:10:00
Ismét Tnorbert85 nyert, simábban, mint szokott. 1   Chelsea FC   Newcastle United 2   2 2   Birmingham City   Fulham FC 0   2 3   Arsenal FC   Aston Villa 1   2 4  …..
Kiosztották a bajnoki címeket, így következnek a tét nélküli fordulók, ahol bármi előfordulhat. Ez alól persze kivételt képeznek azok a csapatok, akik oda akarnak érni az Európa ligás helyekre, vagy el akarják kerülni azt az égést, hogy Európa ligás helyen maradjanak. Vagyis…..
Az nb1.hu a konkurenciát megelőzve, ismét elsőként számol be egy jelentős transzferről. Legalább ezzel kompenzálják, hogy nem képesek megkülönböztetni a Serie A harmadik és ötödik helyezettjének mezét, talán majd az őszi BL meccsek alatt beleég a retinájukba. Végül is…..
ugyangabor 2011.05.12 10:26:40
Jabulani Eredmények - 38. forduló 2011.05.10 14:00:00
1   Everton FC   Manchester City 2   1 2   Tottenham Hotspur   Blackpool FC 1   1 3   Stoke City   Arsenal FC 3   1 4   Manchester United   Chelsea FC 2   1 5…..
Már nem oszt, nem szoroz, de mégiscsak Manchester-Chelsea, Roma-Milan és Sevilla-Real következik. 1   Everton FC   Manchester City 2   Tottenham Hotspur   Blackpool FC 3   Stoke City   Arsenal FC 4  …..
Jabulani Eredmények - 37. forduló 2011.05.04 00:10:00
A szezon vége felé a lelkesedés is csökken, így nem volt nehéz felférni a dobogóra.Eredmények: 1   Sunderland AFC   Fulham FC 0   3 2   Chelsea FC   Tottenham Hotspur 2   1 3   Liverpool FC…..
Kedd délutáni sajtótájkoztatója alapján nagyon úgy tűnik, hogy Pep Guardiolát már nemcsak fárasztja José Mourinho folyamatos hisztije, hanem most már nem is hajlandó azt tovább szótlanul tűrni. A Madridban tartott sajtótájékoztatón Pep olyan szépen tette helyre sipítozó…..
ugyangabor 2011.04.27 12:29:13
Ezen a hétvégén sok kérdés eldőlhet, bajnok lehet például a Manchester és a Dortmund (meg műsoron kívül a Videoton is). 1   Sunderland AFC   Fulham FC 2…..
Jabulani Eredmények - 36. forduló 2011.04.25 00:20:00
Tnorbert85 továbbra is tartja jó formáját, két hónapja nem volt másodiktól rosszabb (leszámítva, amikor nem küldte el), most is simán nyert. Nagy nullázásokat a Bayern döntetlenje és a Schalke hazai veresége eredményezett, a legérdekesebb viszont a Cagliari - Fiorentina (1-2)…..
Jabulani Szarnak a bajnokra 2011.04.23 11:00:00
"Legközelebb tizenegy meztelen nővel állunk ki, hátha azzal a stadionba tudjuk csábítani a drukkereket. Mást már tényleg nem lehet kitalálni, de azt kell mondanom: most nem is voltak olyan kevesen…"Dr. Mezey György, a Videoton mestere a Sport Plusz Extrának...