Regisztráció Blogot indítok
Adatok
böhömúr

0 bejegyzést írt és 56 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Gréczyblog Egy becsületbeli ügy 2011.06.21 06:41:00
Hosszú, közel négyórás vitát folytatott a Demokratikus Koalíció Országos Tanácsa és Elnöksége, hogy mi legyen a pártszavazással. Az már egyértelmű, hogy az MSZP platformja nem hátrált meg, azonban a döntés nem véletlenül született meg ilyen hosszú idő alatt.Az aggódók…..
böhömúr 2011.06.21 10:06:40
Ajaj...

Először is úgy gondolom tök mindegy írok e ide vagy sem mert a véleményem nem túl sokat számít, hiába vagyok MSZP- szimpatizáns.

Még is egyetlen dolog az ami miatt úgy gondoltam leírom a véleményem, hogy a számomra egy picit belterjesnek tűnő igen tisztelt és bölcs MSZP párttagok olvassanak egy olyan véleményt is, ami egy "csak" oda szavazótól származik.

Őszintén szólva én sok mindent nem értek, ezt régebben azt hiszem úgy mondták politikailag képzetlen vagyok. Így józan paraszti ésszel: nagy unalmas amit csináltok.

Egyszerűen megfogalmazva én azért szavaztam rátok mert baloldali vagyok és ha bekapcsolom a TV-t és egy MSZP-s beszél, a mondandójával azt szeretném érezni, hogy érti mi a gondom, hogy el tudjam neki hinni, hogy engem tényleg tud képviselni...

Nos egy kongresszus meg ez a pártszavazási mizériából nekem, csak az jön le, hogy marakodtok a koncon. Amire meg senki nem kíváncsi. Igazat megvallva én azt sem értem mi ez a Platform... És hogyan lehet az, hogy az MSZP képtelem egy asztalnál rendezni a vitás kérdéseit és ezt a blogot éppen ezért a baloldal szégyenének tartom.

Nagyon nehezen tudom megérteni, ha blog írójának van véleménye miért nem ül le a nem tudom melyik illetékes vezetővel és mondja el neki? Miért tartózik rám MSZP szavazóra ez a sok izé amiből nekem még egyszer mondom annyi jön át az MSZP csak magával törődik velem most nem.

És az új MSZP ott kezdődik, hogy utálom a másik MSZP-st, mert ő másképp gondolkodik?? Tudjátok miről kéne párszavazás vagy kongresszus vagy mi? Hogy Gyurcsány meg nem tudom kik ne csatározzanak. Hát nincs ott az igen tisztelt tagság körében egy épp agyú ember aki megmondja nekik, hogy szánalmas amit művelte???

És még valami, ha azt hiszik a tisztel MSZP-s urak, hogy megengedhetik maguknak ezt a vesszőfutást, mert úgy is 2014-ben ők jönnek, akkor szerintem nagyon tévednek, mert az MSZP-vel szemben nagyon bizonytalanok a emberek az elmúlt 4 éves kormányzás miatt. És igazából szerintem az embereket kellene körbe udvarolni és őket meggyőzni, hogy az MSZP őket képviseli, de már én sem érzem ezt, pedig... Az MSZP nem, hogy nem fog 2014-ben nyerni, de el fog tünni... mindenki megy a lecsóba aki most a pártban van... lehet nem is baj...:(((

Szóval jöhet és azt hiszem jönni fog más párt az MSZP helyet, mert ez minden amit művelnek, de nem politizálás. Aztán Gyurcsány is meg a többi megy a süllyesztőbe... egyikőtök sem fasza gyerek... nekem és másoknak is mindegyikőtök csak "MSZP"-s... akik maguk alatt vágják a fát...

Én nem fogok a Jobbikra szavazni, pedig nagyon nyomulnak, az LMP-t meg nem tartom komolynak... de már lassan az MSZP-t sem. És szerintem nem csak én vagyok aki így látja.

Bocsánat, hogy politikailag képzetlen egyszerű szavazóként beleszóltam abba a magas szellemi munkába ami az MSZP megújítása kapcsán történik, külső tudatlanként remélem majd valaki elmondja miért látom rosszul, hogy megértsem mi történik ott a pártközpontban.
Túl vagyunk a tegnapi sajtószabadságért tartott demonstráción is. Azonban az esemény igazi jelentőségét, egy elhangzott, valóban dupla, sőt tripla fenekű sláger gyanús szám adta. Mely a listák élére tör… Az előadó Kafkaz a hallgatókra bízták a szám…..
Tegnap valamelyik kertv híradójában láttam nyilatkozni a West Balkán-tragédia kapcsán az illetékes terézvárosi fideszes polgármestert. Hassay Zsófia elmondta az önkormányzat tudott arról, hogy West Balkán körül problémák vannak. Nincsen neki meg az engedélye, csak 10 óráig…..
böhömúr 2011.01.17 12:36:06
Piroslap Fehérlap 2010.12.02 17:13:00
                        A Piroslap is csatlakozik a MaNcs és az ÉS kezdeményezéséhezA decemberben parlament elé kerülő, a médiaszolgáltatásról és a kommunikációról…..
böhömúr 2010.12.02 11:52:15
 A kormány nyugdíjvédelmi megbízottja elmondta: a kabinet "eltökélt szándéka volt", hogy a reálhozamot adó- és járulékfizetési kötelezettség nélkül lehessen felvenni, egy összegben. "A jogászok azonban felhívták a figyelmet arra, hogy ez nem lehetséges,…..
böhömúr 2010.11.28 15:03:12
@jelentéktelen alak:

A Jobbik azt sem tudja, mi folyik a parlamentben... meg hát elégé csendben van, csak annyit kért Vona számon a Fidesztől, miért az Ő programjukat hajtják végre... akkor ez most olyan mintha a Jobbik lenne hatalom nem???
böhömúr 2010.11.28 18:04:18
@moophlander:

Egyetlen hibájuk volt, hogy bezárták az opnit... mert szabad lábon vagy...
böhömúr 2010.11.28 18:06:35
@moophlander:

Ne keverjük már össze a kemény törvényeket a mocskos törvényekkel.
Nem Károly Róbert korában élünk, hanem 2010 Magyarországában.

Természetesen mindenért a szocik a hibásak...hhehhheeeehwaHHHahhhahhhh:))))))))
Kispesten az ötös számú választókörzetben ismételték meg a választást. Bár október 3-án 4 szavazattal Kránitz Krisztián, az MSZP jelöltje megnyerte, mandátumát a helyi Fidesz megtámadta. Bár a választási bizottságok nem hagyták helyben a felebezést, zavaros körülmények…..
Tétényi Éva Harmadnapon 2010.10.07 09:24:00
Reggel nyolcra érkeztem a Polgármesteri Hivatal elé. Meglepetésemre fotóriporterek vártak. Szeretnék megörökíteni az első napomat mondták. Az előző nap kiválasztott iroda ajtaja zárva volt. Nem tudom mi lehet abban a szobában, mert ezt az irodát mindig kulcsra zárják. Így az…..
Piroslap Lehet más az adatbázis? 2010.08.21 10:18:00
Az LMP is csak egy párt. Időnként bicskanyitogató stílusban hülyéznek és oltogatnak másokat az új liberális párt megmondó emberei, mint ha ők találták volna fel a melegvizet. „De tudod mit találtak fel ezek? Az apró betűt meg a trükközést.” A Népszava birtokába…..
böhömúr 2010.08.21 22:21:26
@iii: A Jobbikosok jelentős része jóindulatú hülye, az LMP-sek okosak, de utolsó rosszindulatú gecik...

"Hol hülyézett le bárkit is az LMP "megmondó embere"? Ne gyere itt blogkommenttel, ha megkérhetlek." ha tudod, hogy hol hülyéztek akkor miért kérdezed?????

3 pontodra nem úgy volt, hogy megveritek az MSZP-t? Meg ötven ezer aktivistátok van... mondjuk érdekes semelyik ismerősömhöz sem csengetet be LMP-s...
ProgBlog Kitört a pánik… 2010.08.16 20:25:00
Az MSZP-nél kitört a pánik. Rájöttek, hogy valószínűleg nem élhetik túl az önkormányzati választásokat, a finom ösztöneik megsúgták nekik, hogy kb. 2010. október 3-ig tartott az a szép korszak, amikor legfeljebb közepes képességű emberek százai még honi mércével (a…..
Nagy a jólét. A költségcsökkentés jegyében jó pár közalkalmazottat kaszált el az újdonsült Fidesz-kormány. De a részmunkaidős foglalkoztatás jegyében új munkahelyet is teremt, a reméljük nem csak haveroknak szóló költségtakarékos kormányzati meló neve: birtokpolitikai…..
A Jobbik és a neki segítő médiumok, valamint a nemzeti radikális szervezetek jövőbeli jó viszonyának egyik kulcskérdése lehet, hogy a parlamenti párttá vált Jobbik támogatja-e majd pénzzel őket. A radikális oldal egyik vezetője szerint a Jobbik erre is ígéretet tett, tehát a…..
böhömúr 2010.05.04 12:52:35
@izlésrendőrség: @dupla vé: forradalmi adó formájában kutya kötelessége” lesz támogatni...

Nézd ha engem nem a pénz érdekel hanem a célok mit kéne csinálni másképp akkor nem beszélek a pénzről, ha kapok örülök ha nem akkor is csinálom tovább...

De kevés szó esik a jobbik környékén azokról az ígéretekről melyek miatt mandátumot kaptak... annál több esik a vona gárda ruhájáról ők nem hazudnak, ki mennyi pénzt kap, ki melyik bizottságba üljön be... emlékszel remélem te is a jobbik bejelentette, hogy nekik kell a külügyi bizottság elnöki posztja... miért is nem a rendészeti?? nem a csendőrség bevezetése a fő programjuk?? ja az nem pénzes bizottság, nem jár vele hatalom meg ingyen utazgatás értem...
Múlthét pénteken kezdtük el azt a poszt vitasorozatot melyben, bemutatjuk az MSZP megújulásának folyamatát. A publicisztika aktualitása hozta, hogy a második dokumentum, ami érdemes a fejtegetésre, Hegyi Gyula tollából pattant ki: Májusban Újra Kezdhetjük! Hát elég világosan…..
böhömúr 2010.05.03 09:24:49
@Geszer: Szerintem azért kár ezzel foglalkozni, mert az MSZMP-ből minden ejtőernyőzött politikus így ők sem tiszták.

Szerintem amúgy a Kádár rendszer az 1965-1985 ig jobb volt egy csomó szempontból mint a mostani nem véletlenül olyan népszerű most is az öreg
A mai nappal egy netes vitasorozatot indítunk „Vegyél részt az MSZP megújításában” címmel. Ennek az első posztját olvasod. De a részleteket itt olvashatod el! Még egy hét sem telt el azóta, hogy az MSZP elvesztette a választásokat. A párt egy izgalmas nyüzsgő…..
böhömúr 2010.04.30 08:43:22
@Psyman: @Ballagi tavi hártya szelleme: Hát ha ennyit tudnék hozzá tenni a fentiekhez, akkor inkább nem égetném magam...
böhömúr 2010.04.30 09:04:22
@atokby: mondjuk korrupció és hitelesség ügyben mert a kettő összefügg szerintem nagyon kemény lépéseket kell tenniük... pl nem járnak audival vagy mercédesel tovább... kibírják nem?? végül is én is kibírom

Szóval a szavak, hogy jó leszünk jó leszünk kevés nem?
böhömúr 2010.04.30 09:10:19
@Canis Lupus Libertas: igen a gagyi gyártásban jók:) nézd csak meg a honlapjukat olvashatatlan... sablonos unalmas cikkek
Egy roppant elgondolkodtató hangfelvétel járja be a magyar nyelvű internetes oldalakat.Ezen Kubatov Gábor részletes beszámolót tart a Fidesz kampánymódszereiről – persze anélkül, hogy tudná erről felvétel készül. A hangfelvétel vélhetően egy belső, zártkörű fideszes…..
böhömúr 2010.04.07 17:38:32
Az alábbi dokumentumfilm talán még a szittya lelkű, jurtában lakó, Jobbikra szavazó honfitársainknak is tartogat meglepetéseket. Egy objektív összefoglalást kaphatunk az ősi magyar szimbólumokról. Az Árpád-sávos zászló hosszú évszázadokon keresztül volt a magyarság…..
böhömúr 2010.03.31 22:30:07
@Kun András: Ha minden ily módon felesküdött miniszterelnök közreműködik ahhoz, hogy egy idegen hatalom romba döntse Budapestet akkor inkább nem is olyan nagy baj ez, amúgy ki nem szarja le hogy felesküdik e bármire? Nem ettől függ, hogy valaki tisztességes, ha meg te ezt hiszed... akkor Te is egy roppant okos jobbikos vagy!
Történetünk mind három főszereplője Király András. Az egyik Király András a Jobbik szóvivője volt, egészen addig még nem derült ki, hogy bizony „liberális” kilengései vannak. Szívott (mármint kábítószeres cigarettát fogyasztott- őrnagyúr) és bizony a meleg…..
böhömúr 2010.03.18 21:12:51
@libbancs: igen már több buzi van a Jobbikban mint az SZDSZ-nek fényidejében, most is egy langyi nyilatkozik az estébe... szabó gábor
böhömúr 2010.03.18 21:40:43
@sanyisanyi: mielőtt leoltalak boldog névnapot!

Ne gyere hátúról, jó!:)
böhömúr 2010.03.18 22:47:19
@Szekuriti Blogger: ugyan már ezt a szöveget..., ha valaki politikusnak megy a közvélemény elvárja a fenhetetlen jellemet Pl ott van az MSZP-s Molnár Gyula káromkodót egy égéségeset a kollégájára, egész nap őt tolta a tv... akkor nem ezt a szöveget írtad le...
Orbán Viktor a VOSZ rendezvényén kijelentette, hogy egyenes ági öröklésnél, „az államnak nincs keresnivalója, nemcsak a vállalkozás, hanem senki esetében”. Ezt Demján Sándor és más megjelent milliárdosok nyilván örömmel hallgatták, de mennyire jó mindez a…..
böhömúr 2010.03.09 21:05:14
@ossie: mindig van rosszabb pl. egy Jobbik kormány....
böhömúr 2010.03.09 21:06:29
@ertzuiop: okos vagy
böhömúr 2010.03.09 21:08:49
@kispista: de azoknak eddig se kellet
Piroslap Piszkos kezű Munkáspárt 2010.03.07 02:04:00
A politikai horizonton a Munkáspárt egy csodálatos hullócsillag. A tökön szúrás művészei. Kiváló első emberük rendre ráérez, mi az, ami nem érdekli a társadalmat, és azt tűzi a párt a zászlajára. Nem szoktam a Munkáspárttal foglalkozni, de tegnap egy nem mindennapi dologgal…..
böhömúr 2010.03.07 15:00:19
@Frank'Leó: Igen, szerintem is érdekes ez a dolog. Volt egy időközi választás Ferencvárosban. Ott tudott jelöltett állítani a munkáspárt. De ha jol emlékszem 80 szavaztatott kapott, az MSZP fel is jelentette őket, hogy a fenébe van meg nekik a cetli...
böhömúr 2010.03.07 19:44:21
@dtk74: mindkét szülöm munkás és még sem retkes a kezük, és nem is volt! Ha dolgoztak meg mosták! Ennyi!
Piroslap Lehet más a zaklatás 2010.03.04 18:00:00
          Itt egy cikk volt, amit egy LMP szimpatizáns blogról vettünk át. Az LMP támogatja az ingyenes fájlcserét, néhol a kalózpártnak hívja mag. Amint tőlünk vettünk át egy  LMP-kritikus cikket: letiltották. Ennyit ért a blogjuk címlapjára…..
böhömúr 2010.03.05 13:50:58
@maxt: Kis elempéském nagyon hiteles a politikátok... elég szarok vagytok... szerzői jogok vuhaaHHhaaa ARTISJUS PÁRT
Piroslap Fletó száll a dallal 2010.03.02 17:19:00
A napokban került fel ez a videó Youtube-ra. Ferenc legszebb pillanatait örökíti meg. Szerintem tíz pontos a videó alatt a zene! Több karaktert nem érdemel, tehát kocsmában a tv felhangosít hátér zaj lezár ÉS:    ..
Piroslap Szekeres kopiimázsvideó 2010.03.01 01:30:00
A piroslapon is bemutatott Magyarország sikereiről készült imázs film stílusában, készült egy újabb kisfilm. Alsó-Jászság a fejődő régió címmel. Képben, zenében hasonló filmben azonban feltűnik Szekeres Imre a körzet képviselője.   ..
böhömúr 2010.03.01 10:27:01
@lupus33: ne egy városból indulj ki, egy falunak szerintem sokkal fontosabb dolog ez mert ott csak egy van, míg a városban több tucat.
A Jobbik nem segít Budaházy Györgynek kopogtatócédulát gyűjteni, neki ugyanis megvannak a maga segítői, mondta Vona Gábor pártelnök az MTV Ma reggel című műsorában. „Én nem foglalkoztam az ő kampányának elemzésével” A műsorvezető azon kérdésére, vajon…..
böhömúr 2010.02.26 20:27:36
@szocialdemokrata: egy bűnözőt diktatúrában, és demokráciában is lecsuknak, tehát ez nem demokrácia kérdése! Azért mert valaki Jobbikos igen is be kell tartani a Magyar Köztársaság törvényeit, vagy ha nem ezt teszi akkor vár rá a bableves, mint ahogy mindenkire!
Piroslap Komoly bajban a Jobbik 2010.02.25 09:35:00
A párt komoly problémával küzd a fővárosban. Neve elhallgatását kérő informátorunk szerint a párt az V., VI., VII., VIII., XIII. kerületben illetve az újbudai 15 és 17 választókerületben, valamint a ferencvárosi 12. körzetben nem tudja összegyűjteni az induláshoz szükséges…..