Regisztráció Blogot indítok
Adatok
rorret

0 bejegyzést írt és 88 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tisztelt Szerkesztő! Kedves Olvasók! A következő levelet egy végül sikertelennek bizonyult állásinterjú után írtam az egyik autóalkatrész forgalmazó cég munkatársának.   Tisztelt Uram!   Tudomásul vettem, hogy nem tart rám igényt kiszállítóként. Hogy tanulhassak…..
rorret 2010.07.28 08:52:19
@Mária:
"Szerintem jól járt az állást meghirdető cég, hogy nem a poszt íróját választotta, hiszen ekkora intelligenciával, hozzá ilyen alacsony kudarc- és stressztűrő képességgel az első konfliktushelyzetben ráborította volna a munkáltatójára az asztalt."

Te miről beszélsz? Miért vagy ilyen gonosz és érzéketlen? HR-es vagy, vagy mi????
Mi köze a munkára való megfelelésnek ahhoz, hogy a pályázónak dolgoznak-e a testvérei és a szülei???
Felháborító, hogy ilyet megkérdeznek!
Igen, jól járt a pályázó, hogy nem őt vették fel, mert a kérdésekből ítélve éppen a munkáltató az, aki szánalmas, akinek az intelligencia szintje alacsony. Így esélye van normális munkahelyen elhelyezkedni.
Én másfél év óta keresek munkalehetőséget! 25 éves munkatapasztalattal, mérlegképes könyvelőként, adójogi területjártassággal. Eddig naponta legalább 10 álláshirdetésre adtam be jelentkezésem. Főként azt volt a probléma, hogy "...ennyi munkatapasztalatot és…..
rorret 2010.07.16 10:59:53
@Strici:
Hát, gyerekek!

Itt az egyetlen normális ember Strici.
Nem tudom, hogy férfi vagy nő, hány éves, hogy ki ő, de ha ő nem lenne itt,
már tuti agyvérzést kaptam volna a többi okos hozzászólástól.
56 éves vagyok. Orvosi kutatóintézetben dolgoztam. Elektronikai, számítástechnikai fejlesztéssel foglalkoztam. Később számítástechnikai vállalkozásba kezdtem. A 2000 elején úgy dübörgött a vállalkozásom, hogy azt hittem az irány a csillagos ég. Ekkor született két…..
Egy több száz főt foglalkoztató multinacionális cég keresett személyi asszisztenst az egyik részlegének igazgatója mellé. Több körben történt a kiválasztás. Először az e-mailben elküldött önéletrajzok alapján választották ki a HR-es kolléganők, kik azok, akiket behívnak…..
rorret 2010.05.22 08:38:15
@Strici:
Ezt a 19 eljárást mennyi év alatt szedte össze és mennyi munkahelyen?

nyíregyházi betti:
Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés.
Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri
Balsorsa minden nyűgét s nyilait;
Vagy, ha kiszáll tenger fájdalma ellen,
S fegyvert ragadva véget vet neki?"

Shakespeare: Hamlet
(Arany János fordítása)
rorret 2010.05.22 08:48:10
@Strici:

Akkor ő az az ember, aki "fegyvert ragad és véget vet neki".

Nem semmi pasas, pedig biztosan eléggé frusztrálja, hogy 12 éve állandóan azt lesik, hol hibázik.

De a munkáltató sem semmi, hogy csak a 19. eljárásnál volt hajlandó letenni a kesztyűt.

Azt hiszem, ha nem lenne ez a harc 12 éve, hiányozna is nekik.
Még mielőtt valaki komolyan azt hinné, hogy a fiataloké a jövő, hadd osszam meg mindenkivel az én történetemet, röviden: Elvégeztem az egyetemet. Mérnöki diplomát szereztem. (Amolyan “egyéb mérnök”, tehát nem kifejezetten gépész kategóriában). Gyakorlatilag szóba…..
rorret 2010.05.12 08:47:58
@Babette:
Babette! Te a mérnökiroda létrehozásának szakértője vagy? Van tapasztalatod ebben?

Állandóan okoskodsz itt, mindenkit leszólsz!

Ha annyira okos vagy, miért lógsz itt állandóan munkaidőben?
Én munkanélküliként nem osztanám itt az észt.
Kedves Mindenki! A cég meg volt nevezve, de a blog.hu szerkesztőinek kérésére csak körülírva jelenhet meg a posztban!   Despota  Kedves Terror! Éppen álláskereső szakaszban vagyok, ami, ha így megy tovább, hamarosan hídkereső szakaszban folytatódik, valamelyik alatt…..
rorret 2010.02.28 14:35:47
@_John_Doe_:
Kedves Okostojás!
Miért írsz hülyeségeket?
"Kedves Despi,
"A cég megvolt nevezve" helytelen. Bár a "volt" is ige, ebben az esetben mégis külön írjuk az igekötőtől, hiszen az nem a "volt"-hoz, hanem a "nevezve" igéhez tartozik.
ON

Szívás."

Ha már ennyire tudsz helyesírni, akkor nem ártana a szófajtant is átnézni, főleg, ha másokat oktatsz ki!
A nevezve szó HATÁROZÓI IGENÉV, nem ige!!!
Ez a szerkezet pedig a létige és határozói igeneves szerkezet,
aminek nyelvhelyességi /magyaros vagy nem/ és szófajtani problematikájáról /ezekben a szerkezetekben a volt, van, lesz ige tényleg létige vagy inkább segédige?/ rengeteg szakirodalom született. A nyelvészeti szakdolgozatomat én is ebből írtam.
rorret 2010.02.28 20:51:23
@_John_Doe_:
Nőkre nem illik mondani, hogy faszkalap.
Te miről beszélsz???
Okoskodsz itt, aztán meg azt se tudod mi van.
Buta vagy. Buta.
Általános iskolai anyagról beszéltem.
6. osztály!
Ha már kioktatsz valakit helyesírásból,
akkor legalább ne írj le bődületes badarságokat.
Az elintézve szó nem ige, hanem határozói igenév!
Megjegyezted? Megjegyezted? Hülye gyerek!
Egyik ismerősöm 32 éve tanít egy általános iskolában. Múlt héten egy hirtelen a fülébe kiabáló gyerek fejére ütött a naplóval. Eddig ezt nem tette, még soha nem volt fegyelmi büntetése. Tegnap kirúgták. Az igazgató és a jogásza két papírt rakott elé, az egyik fegyelmi…..
rorret 2010.02.24 12:17:27
@miriamele:

Remélem nem vagy gyakorló pedagógus!
Tapasztaltból mondom, hogy abban az iskolában szabadulnak el a dolgok, ahol az igazgató és a tanárok nagy része azt vallja, hogy a gyereket egyenrangú félként, azaz partnerként kell kezelni.

A gyerek az gyerek, a felnőtt pedig felnőtt.
A szülő és a tanár nem lehet a gyerek legjobb barátja.
A pedagógus az iskolában nevel, oktat, képez.
Hogy lenne már a gyerek egyenrangú?
Az ilyen felfogás miatt tiszteletlenek a mai gyerekek.
Éljen a régi rendszer, a körmös, a vonalzó, ha kellett,
a szigorú szereteten alapuló nevelés.
Van, akinek sikerül munkát találnia és szerencsés csillagzat alatt született, és van, akinek nem. Én két éve vagyok munkanélküli!!! Ami azért szomorú, mert anyuval élek és a nyugdíján kívül nem igen jutunk pénzhez. Dolgozik, de a cége 3-4 havi késéssel fizet és akkor is…..
rorret 2010.01.26 21:48:43
@Strici: Fény az alagút végén...
rorret 2010.01.27 19:07:30
@Animacs:
Animacs!
Azt hol írtam, hogy nekem van férjem?
És még mindig ugyanazt kérdem, AMIRE NEM válaszoltál:
Mikor írtam azt, hogy én semmit nem csinálok, KIZÁRÓLAG kiszolgálom a férjem?
rorret 2010.01.27 19:10:16
@Bar-Lev:
Én diplomával jelentkeztem már a nyíregyházi hadkiegen, a debreceni hadkiegen, a nyírbátori határőr akármicsodában, a budapesti hadkiegen.
Tudod, hogy mit mondtak?
NEM KELL NŐ. FŐLEG DIPLOMÁS NEM. SOK DIPLOMÁS NŐ VAN, VAN, AKI ÉVEK ÓTA VÁR.
Én a nyíregyházin 2004-ben jelentkeztem, diploma után az első utam odavezetett.
De ha tudsz valamit, akkor szólj!
Sziasztok!   Tavaly áprilisban kezdtem az új munkahelyemen. Olyan kolléganővel kerültem egy szobába, akire rábízták a betanításomat is. Egy rendkívül durva, agresszív nőről van szó. Csak hogy egy példát említsek: nem volt mindegy neki, hogy melyik tollal írok, olyan…..
Sziasztok! Nagyon jó állásajánlatot kaptam , de a férjem nem támogat hogy elmenjek dolgozni. 3 éves kislányunk most kezdte az ovit, és szerinte mellette kellene maradnom mivel nagyon anyás.   Ő nem akar segíteni, állandóan sajnálja a kislányt hogy mi lesz vele, sír akkor…..
rorret 2010.01.21 20:06:15
@Animacs: és kegyetlen!
Áldjon meg titeket a Jóisten!
Nem azt mondtam, hogy a párom egy tutyimutyi!
És nem anyuci kisfia!
Épp arról írok, hogy férfias!

El tud mosogatni, főzni is tud ezt-azt,
de én nem akarom, hogy ezt tegye, mert ez női munka.Ez kamu?
Voltam már kórházban, és voltam már beteg,
és akkor képzeld el,
hogy nemcsak mosogatott, de még meg is fürdetett, segített ráülni a WC-re, mert azt se tudtam.

És ha nektek az férfias, hogy a párotok mosogat,
oké,
de jogom van ahhoz, hogy saját ízlésem legyen,
és jogom van ahhoz, hogy úgy érezzem, hogy nekem az a férfi nem kívánatos jelenség, aki porszívózik.
Talán ez az egészséges ízlés, ha jobban belegondoltok.
rorret 2010.01.21 21:17:08
@Animacs:
Drágám! Most jövök a konyhából! Mára végeztem!
A nőies nők is szoktam internetezni!
De mára befejezem, megyek az ágyba.
Nem tudom, hogy történetem csak részben, vagy teljesen beleillik-e a munkahelyi terror blogba. Azért leírom.   Mindenkinek van álma az ideális munkahelyről. Nekem is volt és elértem. Számtalan csalódás, megaláztatás után 28 évesen kerültem egy céghez. Ideális volt. Nem volt…..
Szia! Az előbb akadtam a blogodra, s nagyon tetszik, mivel én is szívtam/szívok eleget.   Volt egy érdekes nyaram, amikor megint munkát kerestem. A hirdetés: asszisztens egy logisztikai cégnél. Két és fél egyetemi diplomával meg tanári tapasztalattal gondoltam megpróbálom. Én…..
Csatlakozz a Munkahelyi Terror blog közösségéhez!     Kedves Munkahelyi Terror!   19 évesen, az első komolyabb munkahelyemen találkoztam a munkahelyi szexuális zaklatással. Irodai munka volt, egy ismerősöm ajánlott be, korábban ő is dolgozott a cégnél, de egész…..
rorret 2009.12.08 21:10:06
@kalman.kalman:
Milyen véleménnyel vagy te a nőkről????
A lányodnak is ezt a tanácsot adod, hogy szo....ja le a f.....t??????

Gratulálok!
Munkahelyi Terror "Jézuska" - Adománygyűjtés rászoruló gyermekeknekA részletekért kattints ide!  Munkáltatónk évente százmilliókat vett fel állami támogatás formájában.   Az egyik módszer a munkahelyek számának növelése, új munkavállalók alkalmazására…..
Nos akkor a második, és még ez sem minden.   Munkaügyi felügyelet? Évente jöttek. Ez általában jóízű kvaterkázás volt a tárgylóban, majd közös ebéd. Milyen ellenőrzés lehet az, ahol a termelést meg sem nézik?   Volt egy 24 éves kolléganőm, aki egyedül nevelte a…..
Munkahelyi (T)error "SS" Kft 2009.11.26 06:00:00
Én nem hinném el. Persze mindez velem/velünk történt. Európában, 2008-ban. És történik a mai napíg a többiekkel. Családi vállalkozás, gyártósor, növekvő termelés. Először csoportvezető voltam, de egy idő után látva, hogy mi történik lemondtam erről a megtisztelő…..
Sziasztok! Mikor kb egy hónapja elkezdtem munkát keresni (még kórházban frissen műtött térddel) sokat olvastam a szörnyű sztorikat, és kommenteket arról, hogy a mai világban örüljön, akinek bármilyen munka akad, stb. Most azért írok, hogy egy kis biztatást adjak az olvasóknak!…..
Hali   Olvasom már jó ideje a blogot, ahol érdemesnek tartom, hozzá is szólok, de asszem most érkezett el az a pont, hogy le kell írnom tapasztalataimat, és én is segítségre szorulok.   Idén végeztem egyetemmel, nagyjából tavasz óta tart az álláskeresés, a tavaszi…..
Sziasztok! Mivel elérkeztünk a vasárnaphoz, ezért először is várom a BB díj jelöltjeit, másodsorban pedig közzéteszem a Hét Dolgozója kitüntetés várományosainak névsorát.   Íme: epres négercsók, respecta /01, Strici   Véleményem szerint Ők voltak a héten a…..
rorret 2009.10.18 18:37:17
@Megélhetési rasszista: Nekem szerencsére jó tapasztalataim vannak.
Én a Nyíregyházi Főiskolára jártam, és nem könnyű szakra. Aki tanult vagy született mázlista volt (1 tételt tudott a 40-ből, de azt kihúzta), az jó jegyet kapott.
Aki nem tanult, az vagy kihullott, vagy kettest kapott.
Nem tudta azt senki, hogy ki milyen háttérből jött.
Iszonyatosan jó tanárok voltak ott, akikre szakmailag és emberileg is felnéztünk.
Az elmúlt 20 percet azzal töltöttem, hogy a postokat olvasgattam a Magyar Oktatási Intézet Kft(!)-ről. Kétféle véleményt találtam, az egyik a magát átvertnek hitt, nem próbanapozó álláskeresőé; a másik a még mindig ott dolgozóé, aki megszállottan hisz a cégben. Nos, én…..
rorret 2009.10.14 19:25:20
@Rafael Jiménez Valéra (barátoknak csak Rafi):
Én voltam annak idején a Sciennet-nél interjún.
Természetesen utánanéztem a cégnek mielőtt elmentem, úgyhogy már akkor nem tetszett a dolog, amikor még csak olvastam a cégről.
Aztán amikor odamentem, még jobban nem.
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁáááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá
Örülnék, ha kicsit aktívabban kommenteznétek!!!DespotaTavaly szeptember óta vagyok munkanélküli. Pénzügyesként dolgoztam egy cégnél, amely bezárta kapuit. Német ffokú nyelvvizsgám van, melyet aktívan használok. 32 éves egyedülálló, átlagos testalkatú nő vagyok, és már…..
rorret 2009.10.02 19:25:57
@Strici: Én nem akarok szülni?
Ezt én nem írtam.
De akarok. Ezt is meg szoktam mondani. De hozzáteszem, hogy nem az elkövetkező években.
A másik, hogy írtam is, hogy NEM kérdezhetik meg, hogy akarsz-e szülni.
Bár szerintem én is kíváncsi lennék rá, ha munkaadó lennék, hogy mégis meddig számíthatok a hölgy alkalmazottaimra...
Szerintem jogosan kíváncsi rá a munkaadó.
rorret 2009.10.02 20:49:41
@Strici: Igaza van Animacsnak.
Én sem azért nem szültem még, mert karriert akarok csinálni. Bölcsész diplomával azt hiszem nem is fogok. De nem is szeretnék. Nekem az a karrier, hogy minél finomabb ebédet főzzek a páromnak, hogy minél tisztább legyen a lakás...
Imádok főzni.
Sosem jutottam még el odáig, hogy biztonságban legyek.
Eddig olyan férfi sem volt, aki megfelelt volna apának. Most három éve megtaláltam, de nem merek szülni, mert még mindig csak albérletben vagyunk. Én meg albérletbe nem merek, főleg úgy, hogy nem biztos ez a munkahelyem, mert állandóan mondják, hogy kevés a bevétel.
ÉN A MAI MAGYAR POLITIKAI-GAZDASÁGI HELYZET MIATT NEM SZÜLTEM MÉG!!!!!
Aki csóró, nincs szülői háttere, nincs 40% önerője, és már szoc.pol. sincs(!), az hogy merne ma szülni???????
Ez felelőtlenség. Nincs más hátra, várom a választásokat, hátha akkor jobb lesz.
Felejtő...Önéletrajzzal kezdem: 21 éves vagyok, kommunikáció szakon végeztem és jelenleg nincs munkám, de rendületlenül keresem. Júniustól augusztusig volt nyári melóm, majd augusztus közepe óta vagyok regisztrált állástalan… Azóta jó pár furcsa élményem volt.…..
rorret 2009.10.01 20:15:24
@tff:
Érdekes, hogy én sosem futottam bele se a Zepterbe, se a nem tudom, mibe.
Az embernek legyen már annyi esze, hogy tud olvasni a sorok között, és tudja már felmérni, hogy mi az igazi meló, és mi nem az.
Hogy jártam én a budakalászi Corában . Azt biztos már pár hónapja nem igazán voltunk túl sokan a friss áruátvételen . Mivel Cs. Lacit ki rúgták nem pótolták az ember hiányt , amivel még valahogy kijöttünk hárman .A gondok csak ott merültek fel amikor P. Józsi is elment így…..
rorret 2009.09.29 18:47:44
@hatesz: Írta, hogy szóltak, hogy kevesen vannak.
Szerintem már rég új munkát kellett volna keresni.
Én azt vallom, ha nem mennek a dolgok, nem kell erőltetni.
Ha a Cora megengedi magának, hogy összesen 2 ember vegye az árut, akkor ott nem szabad dolgozni, és ennyi felelősséget magunkra venni.
Hiszen ez nagy felelősség, sajnos baj is lett belőle.
Nagyon sajnálom a posztolót, de éhségsztrájkba ne kezdjen, mert így is rossz az egészsége, akkor meg még rosszabb lesz. Én már túl vagyok pár 10 napos kizárólagos vízböjtön, azt csak egészségesen lehet csinálni, és nyugodt lelki állapotban.
Kívánok egy nagyon nyugodt új munkahelyet, na és persze nagyon jó egészséget!
Mostanában hanyagoltam az izgalmasabb kommentek publikálását, ma mégis egy hozzászólás következik Saffranektől, aki belefáradt a hazai áldatlan állapotokba és külföldön próbálna szerencsét.8 éve vagyok a szakmámban, értek hozzá - DTP operátor vagyok (kiadványszerkesztő).…..
rorret 2009.09.25 16:38:58
@epres négercsók: Igazad van.
Engem a komment olvasásakor úgy szíven ütött az utolsó mondat:
"Soha nem jövök vissza."

Ez olyan szomorú, de teljesen egyetértek.
Én is kimennék, pedig nem tudok nyelveket sajnos.
Mennék én hátizsákkal, stoppal, nyelvtudás nélkül, 3 szakmám van, abból 1-et teljesen tudnék hasznosítani, ha megtanulnék angolul.
De a párom nem akar kimenni. Háta meggondolja magát...