Regisztráció Blogot indítok
Adatok
exceve

0 bejegyzést írt és 17 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Salut, Kedves Olvasóim! Kissé szégyenkezve posztolok ismét (a mélyen tisztelt Blogolvasó Publikum sürgetésére). Igen érdekes dolgok történtek velem az utóbbi időben. A szilvesztert például -- ki nem fogjátok találni, kedves Olvasóim, hogy hol --: nem másutt, mint Hortobágyon,…..
Drága Olvasóim!Az utóbbi időkben hanyagoltam digitális diáriumom vezetését. Lehet, hogy ez a jövőben is így lesz, mivel igencsak megsokasodtak a dolgaim. Tudnotok kell, hogy a fúzió óta ideiglenes elnök vagyok, és januárban sor kerül majd a választásokra, amelyeket szeretnék…..
A Szeged-Pest IC járattal általában meg vagyok elégedve. Elfogadtam és megszoktam már, hogy az Inter City-t "kiherélték", épp csak a lényeget vették el azzal, hogy összevonták a gyorsvonattal. Több helyen is megáll, a pótjegy így olcsóbb és a régebben dohányzó,…..
Kedves Olvasóim!Több levelet is kaptam, amelyek elektronikus netnaplóm abbahagyásának okaira kérdeztek rá. Azt kell mondjam, nyomós okom volt rá, miért hanyagoltam elektronikus diáriumom jegyzőkönyvezését. Keményebb dolgok történtek velem, mint Fallon Colbyval, amikor elrabolták a…..
exceve 2011.02.01 15:28:43
Kedves Blogomat Olvasók! Mozgalmas napnak néztem elébe: reggel két telefont is el kellett intéznem. Először kedvesemet, Klotildot hívtam az aznapi tabáni pikniket megbeszélendő. Kértem, hogy hozzon fedeles kosárkájában szalámis szendvicset, franciasalátát, kígyóuborkát,…..
Kedves Olvasóim! Történt egy kis malőr. A hiba nem tűnik ugyan helyrehozhatatlannak, de mindenképpen árnyékot vet boldogságomra. Elmondom szép sorjában! Felöltöttem csokornyakkendőm, némi parfömöt permeteztem magamra, végigsimítottam a mikrolemez csomagolását (apám egy…..
Kedves Blogolvasó Publikum! Múltkorában említettem, hogy vettem a bátorságot, és újabb találkozót beszéltem meg az éteri szépségű B. Klotild kisasszonnyal. Klotild igent is mondott, és a megbeszélt időpontban meg is jelent az Angolpark előtt, ahol kuglóffal és léggömbbel…..
Vanakkam, kedves Gyula-blogot Olvasók! Kimentem a minap a Nyulak szigetére jógagyakorlatokat végezni. Jagannath nem ért most rá, mert mennie kellett az anyukájával bevásárolni a Lidlbe,  Alvaró pedig elment pityókát kapálni az öreganyjával. Ennek következtében egyedül mentem…..
Sziasztok!Befejezem a blogot (a.k.a. digitális diárium). Ráuntam. Akit érdekel, ki állt ifj. Farkas Gyula mögött, hát üzenem: én. Hihihi!Pusszancs,Kata..
exceve 2010.02.10 18:02:59
@sickboy_:

Kata is fake :D
Kedves Kommentelő Ceve! Külön posztot szánok felvetésednek, miszerint engem vagy kirúgtak dajdajozás miatt vagy egyenesen nem is létezem. Nem a személyed fontossága indít arra, hogy posztom főszereplőjévé tegyelek. Nem! Hanem egyszerűen az a tény, hogy internetes működésem öt…..
exceve 2010.01.09 19:37:08
@EvilHedgehog: Nem, ez a teljes Wigner beosztása. Benne vannak a TTK-sok is.
exceve 2010.01.10 16:42:39
@EvilHedgehog:

Viszont, legalább tudjuk már Sz. Péter teljes nevét. :)))

Gyula! Csak nem P. Norbert vagy Sz. Viktor néven vagy bejelentve a Wignerben, hogy nehezebben találjon rád a zsaroló?
exceve 2010.01.10 16:43:59
@ceve: Ez esetben tényleg nagy gödeség volt nyilvánosságra hozni a szobaszámodat.
Kedves Olvasóim! Köszönöm a hatalmas érdeklődést, amit elektronikus netnaplóm iránt tanúsítotok. Örülök, hogy véleményformálásra késztetett benneteket a poszt, annak viszont már kevésbé, hogy ilyen keresetlen szavakkal adtam elő véleményemet az ország egyik egyeteméről.…..
Kedves Olvasóim!Az elmúlt napok tragicus történése, a Csapody-album elvesztése arra indított, hogy egy időre szüneltessem a blogot. Ettől függetlenül a vicces történetek továbbra is olvashatóak, sőt, ha bárkinek bármilyen kérdése vagy észrevétele van, drótpostán…..