Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Zizibabszi

0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A mai alighanem a blog történetének egyik leginkább érzelemgazdag írása, vallomás a javából. Szerzője, Mónika az Egyesült Államokban él (immár nem először), és egyszerre birkózik a honvággyal, aggódik kislánya jövőjéért, és próbálja megtalálni a helyes utat. Miközben…..
Zizibabszi 2014.09.05 15:15:10
Még nem volt időm a kommenteket végigolvasni, ezért elnézést, ha esetleg nem mondok újat.
A poszt írójához lenne pár megjegyzésem, remélem nem veszi zokon. Véleményem szerint, nagyon nagy butaság volt, amit a gyerekeddel csináltál. Én csak az országon belül költöztem gyerekkoromban, csak 500 km-t, elszakítottak mindentől, aztán itt is kiépült ugyan a magam köre, de azt a szenvedést, amit ez okozott, nem kívánom senkinek. Mai napig nem tudom, hogy hova tartozom. Minek jöttél így haza? Meg ilyen példát mutatsz neki, hogy csak rinyálsz? Én a lelkem eladnám, ha végre kint élhetnék. Ezért a siránkozásod sértő azokra nézve, akik szeretnének ott lenni, de még nem tehetik. Egyébként látni, hogy csak te mentél el Magyarországról, az nem távozott belőled. Tudod honnan? Onnan, hogy ezt a hisztit, csak egy magyar képes megcsinálni. Ezt szereted a magyarokban? Két percre találkozol velük, azalatt lekurvaanyáznak, törvényt sértenek, felelőtlenül cselekednek, és veszélybe sodornak másokat? Pfff... Inkább örülj a lehetőségednek, és ne kínozd már tovább azt a szegény gyereket. Nem lenne jobb, ha teljesen beilleszkedne, és egy különleges örökség lenne a származása? Amit ha elmesél, mindenki érdekesnek fogja tartani. Hazajön majd nyaralni, de legyen egy otthona, mert én tapasztalatból mondom neked, hogy borzasztó otthonérzés nélkül megragadni valahol. Nem ítéllek én el, sőt, szép dolog, hogy így gondolsz a hazádra, de ne a legrosszabb magyar szokást mutasd be ott kint. A rinyafightot. Ez a legjobb kifejezés arra, mikor két magyar találkozik, és megkérdik egymástól, hogy mizu. Aztán jön a harc, kinek szarabb az élete. Ha már van lehetőséged másképp élni, gondolkodni, használd ki!
Mai úticélunk Kalifornia, kalauzunk pedig Susan, aki interneten ismerkedett meg a férjével, és legyőzve a nehézségeket (például a családi ellenkezést), ma már Kaliforniában él. Írásából kiderül, hogy melyik gyereksztár ül a lánya mögött az iskolában, és hogy mennyire…..
Zizibabszi 2014.08.31 18:28:13
@adg [Au, Darwin]:

Szia! Új vagyok ezen az oldalon, napok óta olvasom megállás nélkül. Imádom. Most úgy gondoltam billentyűzetet ragadok. Engem főleg az USA érdekel, és pont California a célom. Remélem egyszer majd összejön. Ha megkérlek, mesélsz még? :)
Főleg az ottani emberek érdekelnének. Tudom, hogy nehéz általánosítani, de azért mégis van jellegzetessége minden ország népének, hiszen a magyarok és a japánok pl. nagyon mások. Meg egyéb olyan "bennfentes" dolgokra is kíváncsi lennék, amik apróságok, de jól jellemzik az adott országot. Egy ilyen példát tudok írni. Egyik ismerősöm még régen mesélte, hogy a rokonai az Egyesült Államokban laknak. Már nem emlékszem melyik államot mondta, szóval bocs, de nem tudom. Szóval amikor a magyarok kiköltöztek, elmentek valami nagy multiba bevásárolni. És mesélték, hogy az amcsi nem rakja ki a másnapi húst, ami aznapra van, azt eladja, vagy kuka. Ezért este 6 után harmadáron adják el, ami maradt. Ekkor persze felcsillant a magyar szeme, mert pont 6 óra lett, és persze nagyon örült. Ám ekkor látták, hogy az össze átlag amerikai kiáll a sorból és mennek tovább, még furán is néztek rájuk, hogy ők még ott állnak. Hát ők is kiálltak és megkérdezték az egyik vásárlót, hogy most ilyenkor mi a szitu. Az meg elmondta, hogy ők már ilyenkor nem vásárolnak, mert a szegények, hajléktalanok csak ilyen áron tudják megvenni a húst, és nem veszik el előlük. Mivel ezt nekem úgy mesélték, így nem tudom hitelesíteni, hogy így volt vagy sem, de nagyon tetszett és remélem igaz. Akár meg is erősítheti valaki, aki ott él és látott ilyet, vagy meg is cáfolhatja. Mindenesetre hasonló szokásokról szívesen olvasnék többet, plusz az emberekről, ahogy már írtam. Előre is köszi, ha valaki ír! :)