Regisztráció Blogot indítok
Adatok
vargarockzsolt

477 bejegyzést írt és 340 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Amíg olvastam, az járt a fejemben, hogy ilyen szellemes, abszurd, groteszk (magyar) prózát először Hamvastól olvastam, a Karnevált. Aztán később Krasznahorkainál, meg András Lászlónál. Ugyanakkor maradéktalanul nem tetszett, mert találtam benne olyan részeket - verset és drámát - amelyeket…..
Azt érzem mindig, ha Kemény István verset olvasok, hogy nem őszinte, szerepet játszik. Akár ironikus, akár melankolikus hangja, van közöttünk – szerző és olvasó között – egy közvetítő közeg. A vers anyaga. A sokszor álnaív, szándékosan lebutított, tiszta rímekkel megszólaló sorok dallamosak,…..
vargarockzsolt 2021.11.14 08:48:30
@tesz-vesz: Mutasson neked a Puzsér Róbert.
Olvasom (nem pont így van):Isten lelke lebegett a vizek fölött, a vízen pedig egy női holttest piros orkánkabátban, farmerban és edzőcipőben. Az ő lelke hollétéről nincsen tudomásunk, feltehetőleg már elhagyta a tó környékét.– Mi ez a baromság, Fowler*? Maga ezt jegyzőkönyvnek nevezi? – nézett…..
"Ebben az esetben talán mégiscsak az az igazság, amit megírtak az újságok, és mindenki tud: nővérsérüléseket legegyszerűbben macskatüdővel és egy kis darab szigszalaggal lehet elkerülni. Talán nem. Nehéz lesz ellenőrizni, mert a „nővérsérülések elkerülése” nem szerepel egyetlenegy orvosi…..
Mint az köztudomású a három legnagyobb botrány: - a halál - a csúnya beszéd és a helyesírási hiba - és végül pediglen epret tejfel helyett tejszínnel enni (ez utóbbi © Béla Hamvas)Ez persze vicc - kivéve a halált -, de mégis ez járt az eszemben, miközben ezt a "gazdag, sűrű szövésű, káprázatos…..
Van egy szavazás, a Merítés-díjhoz kapcsolódik, ki kell választani 10-15 könyvet (magyar széppróza), a részletekről bővebben ittEgy iskolás* lista a vitathatatlan klasszikusokról: * Milbacher Róbert írja, hogy minden ilyen lista kanonizálni akar, és az egyetlen, valóban materializálódó kánon az…..
Kardozós változat Szórakoztató(1) Esterházy(2) szöveg(3), sovánka történet(4) a 16. századból, szétírva(4) sziporkázó lábjegyzetekkel. (1) Két este elolvastam. Élveztem, mert szeretem EP észjárását, humorát, bölcsességét.Igen, tudom, van akinek ez a stílus nem jön be, mert túl frivol, de nem…..
vargarockzsolt Tompa Andrea: Haza 2020.12.28 08:44:03
Első olvasásra olyan volt, mint Coopertől a Nagy indiánkönyv, Tolkientől A Gyűrűk Ura, Ottliktól a Buda, Bolañotól a Vad nyomozók, Nádastól a Világló részletek - hosszú, de ne legyen vége! Tartottam tőle, hogy unalmas lesz, mint nekem néhol a Fejtől s lábtól, ami miatt az Omertába bele sem kezdtem,…..
Coltrane: Világos, Monk mellett iszonyú nagy szabadságom volt. Időnként elment a bárpulthoz inni valamit, és magunkra hagyott minket. Wilbur Ware, Shadow Wilson és én, egyedül a Five Spot színpadán. Mi pedig jó negyedórát vagy húsz percet improvizáltunk, kötöttségek nélkül, eszelősökként próbáltuk…..
Mottók:Állandóan a nyomomban van azzal a kecskebőr pergamennel, és szüntelenül ír, jegyez. De én egyszer belenéztem a följegyzéseibe, és megrémültem. Egy árva szót sem mondtam mindabból, ami ott fel van írva. Kérve kértem: „Légy szíves, égesd el a pergamenedet!” De kitépte a kezemből, és elszaladt…..
vargarockzsolt A zsidó zongora 2020.09.20 05:55:57
Egy motívum Heltai Jenő: Négy fal között - Naplójegyzetek 1944-1945 című könyvébőlMottó:„Én mint tanítónő eddig is nagy hiányát éreztem e hangszernek dalok és más egyebek betanításánál, de fizetésemből nem állt módomban venni. Ezért kérem, hogy az általuk lefoglalt volt zsidó zongorából részemre…..
       A válasz egyszerű.... azért mert Orbán daddy szereti Lukasenka daddy-t (backa-nak mondják belorusz nyelven, őt tényleg így hívják a minszki nerben). Mert  Orbán daddy mindig olyan akart lenni, mint Lukasenka daddy, kolhozelnök, aki erős, mint egy bivaly, vodkával és traktorral gyógyítja a…..
        A kedves Olvasó nagyon csúnyán néz rám, kicsit feszültnek is tetszik lenni, azt a kisbaltát tessék szépen letenni, nagy levegő, mindjárt más. Ez most egy ilyen poszt lesz, nem fog tetszeni, nem kell, hogy minden tessék.        Én írom a posztot kedves Olvasó, ne tessék beleszólni. Hogy nem…..
vargarockzsolt 2020.08.13 07:15:57
@velőtanya: De mennyire igaz: hogy ki a zsidó (liberális, szabadkőműves, hazátlan bitang), azt ők mondják meg.
       (tudom, hogy az origó szokta az összes terhelőt beírni a címbe, tanul az ember)       Grandpierre Attila  gumidominó és vágtázó halottkém, az egy igaz turáni biológiai és történelmi elmélet kidolgozását javasolja az orbánista lapban.  Bauer Ervin munkásságára alapozná az újszerű, mind faji,…..
      Az Országútban jelent meg Falusi Márton: Mi a bajom a magyar irodalommal?- című írása. A cikk címe Kálmán C. György 1989 szeptemberében, a 2000-ben megjelent, Mi a bajom Nagy Lászlóval? -címmel megjelent szövegére utal. 1989 szeptemberében már egy amerikai kollégium nyolcadik emeletén laktam.…..
vargarockzsolt 2020.07.21 09:10:01
@jotunder: Ez is egy vélemény. Mármint az Öné. Mások mást mondanak. Pl.:

Ennek az írásnak három mondata miatt fergeteges vita robbant ki, író-és költőtársak tollából mintegy kétszáz cikk jelent meg akkoriban, zömmel Csoóri ellen. Az esszé megjelenése után nem sokkal, egymást követően egyre többen léptek ki a Magyar Írószövetségből, majd maga Csoóri Sándor, a társelnök is jónak látta, hogy a testületből ugyan nem, de annak elnökségéből és választmányából távozzon. Nem is tehetett mást, hiszen időközben megjelent az írószövetség elnökségének az ő Hitel-beli megszólalását elmarasztaló nyilatkozata, melyben egyebek mellett ez volt olvasható: „Mi, akik becsüljük és szeretjük őt, s tudjuk, mit tett az egyetemes magyarságért és az emberi személyiség szabadságáért, most nem osztozunk gondolatmenetében, következtetéseivel sem érzelmileg, sem logikailag nem azonosulunk." Korábban nem csak az írószövetségi tagok, hanem százezrek, határokon innen és túl is, „Csoóriban, mint emberben, esszéistában, közéleti szereplőben egyaránt a magyar glóbusz egyik legtiszteletreméltóbb egyéniségét látták”. Annak a leghitelesebb személyiségnek tekintették, aki „hídverő lehet a magyar szellemi és politikai életet megosztó évtizedes „szekértáborok” között, okos, higgadt szóval oldja a feszültséget, és egyengeti a szót értés útját az „urbánusok” meg a „népiesek” áldatlanul régóta tartó vitájában”. Viszont ezzel a megszólalásával e kivételes szerepköre, és a velejáró általános megbecsülése előbb kopni kezdett, majd viszonylag gyorsan szerte is foszlott. Csoóri Sándor akkori töprenkedő és önostorozó eszmefuttásával azért vetett szelet és aratott vihart, elképesztően nagy botrányt kavarva nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is, mert abban – egyebek közt – arról elmélkedett, hogy az első világháborút követően cezúra következett be a magyarországi zsidók addig természetesen bekövetkezett asszimilációja terén, mivel ez a folyamat a Monarchia széthullásával lehetetlenné vált. Ehelyett pedig szerinte éppen a jelenség fonákja következett be, mely a XX. század végére már egyre inkább teret nyert: „fordított asszimilációs törekvések mutatkoznak az országban: a szabadelvű magyar zsidóság kívánja stílusban és gondolatilag »asszimilálni« a magyarságot. Ehhez olyan parlamenti dobbantót ácsolhatott magának, amilyet eddig még nem ácsolhatott soha”. - a Maszol.ro portálról

Lehet mondani, hogy kettő meg kettő az három, csak akkor meg is kéne indokolni, hogy miért hülye mindenki. :)
vargarockzsolt 2020.07.21 20:54:01
@jotunder: Az a Csoóri halálára írt poszt is nagyon vékony (szerintem), nem is tudom, mit gondoljak erről az érvelésról:
"Csoóri nagyon komolyan gondolta, amit írt, és nem azért írta le, hogy előnyöket szerezzen, hanem mert fontosnak tartotta leírni, ez egy nagyon erős szöveg, ami, ahogy ma mondanánk, nem ment át... A sunyiságnak, a gazemberségnek, molekulája nincs ezekben a mondatokban, szemben ugye más mondatokkal, amelyek azóta beterítették ezt az országot. Csoóri bizony, nemcsak népben és nemzetben, hanem nagyon következetesen alanyban és állítmányban is gondolkodott, halála hasonló veszteség annak a nagy írónak a halálához, aki szakított a Hitel-lel, amikor Csoóri ezt a szöveget publikálta. Mindkét cselekvés felelős, az állítás és a tiltakozás is, ez az egész ennyire szörnyű helyzet volt, szörnyű de legalább nem szánalmas."
Ez volna a válasz, mentség, magyarázat erre a két mondatra:
"...manapság egyre határozottabban érződik, fordított asszimilációs törekvések mutatkoznak az országban: a szabadelvű magyar zsidóság kívánja stílusban és gondolatilag „asszimilálni” a magyarságot. Ehhez olyan parlamenti dobbantót ácsolhatott magának, amilyet eddig még nem ácsolhatott soha."

Szerintem itt van egy vakfolt, ami nem engedi látni, hogy Csoóri ezzel a "szabadelvű magyar zsidóságot" - ami max pár tucat olyan emberből állhatott, aki egyszerre vallotta magát szabadelvűnek, zsidónak és magyarnak - összemosta a szabad demokratákkal, akik egy világi magyar párt tagjai voltak, és megkérdőjelezte a jogukat, hogy a magyarság kulturális arculatát befolyásolják.
Vazze, aki magyar állampolgár és a politikai jogaitól nincs megfosztva, az a politikai életen keresztül befolyásolhatja a magyarság kulturális arculatát, származásától függetlenül. Másrészt minden magyar állampolgár maga döntheti el, hogy zsidónak tartja-e magát vagy sem, függetlenül attól, hogy éppen Csoóri vagy Csurka mit gondol erről. Valójában itt a "nyugatos gondolkodás" és a zsidóság azonosítása történt meg, kitaszítva a zsidókat, a zsidó származásúakat és a "nyugatos gondolkodásúakat" a nemzetből, ha nem fogadják el Csoóri és társai nemzetfelfogását, amelyet akkoriban az MDF jobbszárnya képviselt.
Tisztelt @jotunder, szerintem ezen a blogon minden pont az ellenkezőjéről szól, mint amit Csoóri mondatai képviseltek, ezért nem értem ezt az egészet. De talán nem is fontos megértenem vagy meggyőznöm Önt, csak felhergeltem magam, vissza is vonulok. :)
vargarockzsolt Paul Auster: 4 3 2 1 2020.05.17 08:52:52
10/10Ifjúsági regény, posztmodern lektűr.Így kezdődik:A családi legenda szerint Ferguson nagyapja gyalog hagyta ott a szülővárosát, Minszket, a kabátja bélésébe varrt száz rubellel nyugatnak indult, Varsón és Berlinen keresztül eljutott Hamburgba, majd a Kína Császárnője nevű hajóra vett jegyet,…..
Egy kép az, amit meglátunk benne. Nekem ez a kép a félelem, nincs korhoz kötve, és bár szándéka szerint szociofotó, az arcát eltakaró kisgyermek gesztusa erősebb, mint a beazonosítható tárgyi környezet: a szegényes, elhasználódott ruházat és cipő, a kócos haj, az alak mögött a málló vakolat, lent a…..
vargarockzsolt 10+2+1 2020.04.10 11:22:40
A 2019-ben megjelent magyar szépprózák közül olvashattam volna 110 kötetet, ennyi van meg (elektronikusan és papíron). Eddig olvastam 40-et. Elég volt! :) Idén megyek vissza a klasszikusokhoz. [Nádas Pétertől a Leni sírt még nem olvastam, azt pótolnom kell!]Volt 10 emlékezetes regény, ami miatt…..
Remek könyv volt. 10/9Nem fikciós széppróza, regénynek sem nevezném, hanem inkább történelemi pillanatképek fölé rajzolt családtörténet és szellemi önéletrajz. Egy vajdasági jugoszláv magyar író vallomása a hazájáról, ami egyszerre van/volt és nincs is. A mű szellemiségéről - hazafias pátoszáról…..
Az Aranykor. Mi még milyen messze vagyunk ettől! De már jó úton haladunk...Bassza meg.Ez volt az egyik kedvenc részem:Henrik intéző úr rendszeresen kiállt a főtérre, és szónoklatot tartott az embereknek. Arról értekezett, hogy semmilyen körülmények között nem szabad elfelejteni a világ rendjét, a…..
Talán Eörsi István mondta/írta valahol/valamikor még az 1970-es vagy 1980-as években: "Kenedi János felágaskodott, és beleharapott Illyés Gyula bokájába." Függetlenül attól, hogy - ha jól emlékszem - ez egyike volt azon egészen ritka eseteknek, amikor Eörsi Istvánnak egy konkrét vitában nem volt…..
vargarockzsolt némaság helyett 2020.03.19 15:40:46
KOAN III.Némaság a hang helyett.De a némaság mi helyett?Műfaj:  versMegszólaló: Tandori Dezső Persze, nem akarok én Tandorinál okosabb lenni, de már rég óta birizgálja a csőröm: nem így lenne logikus?Némaság a hang helyett.De mi a némaság helyett?..
vargarockzsolt JELENITS 2020.03.19 15:29:20
Tegnap [mindig ma van] mesélte Jelenits István Esterházy Péterről: Valamikor a 70-es években felkereste őt EP és elmesélte, hogy nemrég Nyugaton járt, nem volt pénze, ezért valami játékokban, szerencsejátékokban (?) vett részt, és csalt és lebukott. Több hónapra börtönbe csukták (!), és a börtönben…..
Megkésve kezdtem olvasni Barnás Ferenc könyveit. 2012-ben Esterházy Péter ajánlotta a moly.hu legelső Tollvonás rovatában  2014-ben A kilencedik című regényéről ezt írtam:  ...Barnás Ferenc is egy bukás történetét meséli el, egy kritikusa szerint kissé unalmasan:”Simone Weil szerint a képzelet…..
vargarockzsolt Az úgy volt. 2020.02.28 19:09:33
Az úgy volt, amikor anyám meghalt, bement Szent Péterhez, és verte az asztalt, hogy ha kell, ő bemegy az Úristenhez is, de ő részt akar venni a saját temetésén. Mert látni akarja, hogy a fia, menye és az unokái rendesen felöltöztek-e, és ott vannak-e a rokonai és tanítványai - mindenki aki szerette…..