Adatok
Ambroise
8 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Sziasztok!
Pár nappal ezelőtt állásinterjún voltam az egyik mobilszolgáltató cégnél. Kiderült a helyszínen, hogy 2 órát kell ott lenni, és ez csak az első forduló.
Bemutatkozással kellett kezdeni, a többiek előtt,több, mint tízen voltunk. Majd következett 5!!!! teszt:
- Az…..
Munkahelyi (T)error
A gazdasági válság nem érintette a vállalatokat olyan rosszul
2010.08.06 06:00:00
Kedves Olvasók!A történet amit el szeretnék mesélni nem is annyira egy specifikus problémával foglalkozik, sokkal inkább egy általános, hárombetűs jelenség Magyarországon. Két megfelelője is van, mindkettő ugyanazt takarja: SSC és BSC, azaz Shared Service Center és Business…..
Ambroise
2010.08.06 12:32:37
@Despota: durva, pedig a levélíró csak igazat írt, másik fórumon egy nevét nem vállaló írta, hogy múlt héten egy 26 éves srác halt meg kiszáradásban ott... szóval inkább a dolgozók tehetnének feljelentést embertelen munkakörülményekre hivatkozva.
Ambroise
2010.08.06 12:39:43
@Despota: tudom :( csak olyan elkeserítő, hogy ennyire elnyomottak vagyunk. mondjuk a tékozló homár is így kezdte, ma meg már rettegnek az ollóktól a multik, bankok, mobilszolgáltatók :) szóval előbb-utóbb csak lesz hatása. én még reménykedek (naív módon)...
Ambroise
2010.08.06 12:42:02
@Despota: nah még egyszer. úgy néz ki, elszállt a hozzászólásom.
sajnos ez van, én is értem. viszont naív módon reménykedek, hogy lesz valami történés. a tékozló homártól ma már félnek páran.
sajnos ez van, én is értem. viszont naív módon reménykedek, hogy lesz valami történés. a tékozló homártól ma már félnek páran.
Néha szívesen hallgatok PUF-ot, mostanában megint rákaptam.
..
A munka elveszi minden időmet.Elkezdtem olvasni. Nagyon jól esik. Szeretem a könyveket, szeretem, hogy a betűhalmaz mögé meg kell teremteni egy fantáziavilágot. Komolyan, sokszor jobban élvezem, mint a filmeket. Na jó, a fantasy ez alól kivételt alkot többnyire, mert azok képi…..
Nem mindent sikerült teljesítenem. De azért mondhatni, elég sokmindent kipipálhatok.1. főzés-pipaA legfontosabb számomra a tegnap felsorolt pontok közül a főzés volt. Sikerült két fogást is megcsinálnom, és mindkettő igen finom lett. Összesen 1 órát töltöttem főzéssel.…..
Az elmúlt hétvégén volt látható a tv-ben a 12 majom (Twelve Monkeys) című film. Filmet úgy szoktam választani, hogy a porton megnézem, hogy mi az aznap esti kínálat, és aminek a címe megtetszik, plusz a műfaja, arra rákattintok, és elolvasom a tartalmát, megnézem hanyas…..
Hétfő van. Motiválatlanságom eredményeképp itt döglődök a net előtt. Várom a telefonhívásokat, miközben lenne kismillió jobb dolgom. Mindig csak várni kell. És én azt nem szeretek. Főleg akkor nem, ha párhuzamosan nem lehetséges mást csinálni, mert ha jönnek a…..
Utólagos előszó. :) Figyelem, az írás alapvetően nem arról szól, hogy ha eladnám a telefont, miért nem kaphatnék érte többet! Egy jelenségről szól általában, de a gondolatsort ez a telefonos példa indította el, még ha nem is a legjobb példa. Elgondolkodtam, hogy az ún.…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Mikor engem felhívtak, mindenről kikérdeztek, hogy találtam a hirdetésükre, mennyi fizetést gondolok. ÉS így tovább, vagy 20 percig a telefonon lógtam...