Regisztráció Blogot indítok
Adatok
SnovVMaker

40 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Lelkem üres utakon sétál, A megtört álmok útján. Az egyetlen, amin mehetek, Akkor is, ha egyedül lépdelek. Nem maradt mellettem senki mára, Ez bizony az elveszett álmok sétánya. Lelkem kihalt tereken bolyong, Egyedül, csendben, itthon vagyok. Alszik a város, csak én ébredek, Messze…..
― Itt is vagyunk. ― mondta F. ― Ez az a hely. A hely, ahogy egykoron megígértük. Egy kid domb mellet álltak. Körülöttük hatalmas mindent eltakaró búzamező. Magasra nőtt már akkor a termés, közeledett az aratás. Talán ezért is tért vissza F erre a helyre. Mögötte felesége…..
Láss úgy, ahogy másoktól elvárod, hogy téged lássanak. Ha sikerül előítéletek nélkül ránézni, ha megpróbálod megismerni a másikat, akkor úgy élsz, ahogy azt mindenkinek kéne. Sajnos a mai világban elég egy pillantás, egy első benyomás hogy valakiről eldöntsék mennyit…..
Pörög a pakli, forog a kártya,Fele már a földön hever másra várva.Csak egy ász lett bekeverve,S mond ugyan mikor kerül a tetejére?Játszol, játszom, hazárd az egész világ.Egy lapra teszünk fel mindent, a mi hibánk.De mi lesz ha feldobjuk a hármat és ott van,A te lapjaid pedig már…..
Where the realms begins. Őselem 2010.01.13 17:57:00
Szomorú gondolat, az élettől messze űz, Késő, nem hat rajta a tisztító tűz. Lelkem még mindig kiált, remél, Hiába csapdossa arcom a hideg szél. Mondanám százszor, hogy szeretlek, hidd el, De addigra tüdőm már megtelt vízzel. Szívem örökké szeretni akar, Mára mégis csak puha…..
Fehér volt minden. Érzések, lépések kavarogtak fejemben. Minden és semmi. Érzem, itt van körülöttem. Hol előttem, hol mögöttem. Léteztem. Derengnek még a képek, kitisztulni látszik minden. Hiszen ez te vagy. Itt állsz előttem. Odalépek hozzád. Te pedig beszélsz hozzám. Ajakaid…..
Talán túl sokat vártál… Ezek voltak az utolsó hangok a fejemben. Aznap tökéletes idő volt, úgy gondoltuk, ma kell megtennünk. Így vágtunk neki vagy százan, hogy megváltsuk a világot. Talpunk alatt megzendült a föld, mögöttünk emberek gyülekeztek, ki nézni ki küzdeni…..
Where the realms begins. Nem elég 2010.01.10 21:57:00
Egy éjszaka elrabolt, Egy éjszaka, ami igaz volt, Ami nem az ígéretekről szólt, Kezünk összeért újra meg újra. Szó nélkül álltunk egymás előtt, Csendesen ölelt, csókolt, Szavak nélkül is érthető volt, Kezünk összeért újra meg újra. Kezeid hívogatóan simulnak most…..
Where the realms begins. A hetedik 2010.01.06 16:46:00
Hét elkövetett bűn, Hét mit követ hűn Itt a kereszt tövén, Nem látom többé a reményt. Egy, mikor megláttalak, Egy, mikor megszólítottalak, Egy, mikor csókot loptam, Egy, mikor ágyba csaltam, Egy, mikor megszerettem, Egy, mikor elvesztettem. És egy mikor nem engedem el, Hiszen…..
Bánatom, e névtelenség, Ez a reményvesztett mindenség. Ontom a szavakat, hasztalan minden, a képlet megoldhatatlan. Lelkem egyedül, szuverén kereng a Szerelem hajnalán, de lassan dereng. Rémlik már az a tett, a történet Nem értem ilyen hogyan történhet Az emberrel, a rendszerrel,…..
Van a mi lépcsőházunkban egy postaláda. A városi legendák szerint, ha valaki abba bedob egy szerelmes levelet, az valóra fog válni. Én még kicsi voltam mikor ez történt, sajnos nem emlékszem rá. Csak képek és elbeszélések maradtak fent az utókornak, és egy mondás: Az a bizonyos…..
Boldog újévet kívánok minden kedves ismerősömnek, És azoknak, akik nélkül nem teljes most ez az ünnep.Azoknak, akikkel most telt el egy kurva jó este,És azoknak, akik után sóvárgok szeretve.Újév jött most el, az új remények,Bár én most úgy érzem semmit, sem remélek.…..
Where the realms begins. Talán 2009.12.27 11:40:00
Talán túl sokat vártam az élettől, Talán túl sokat vártam a múló évektől, Talán belefáradtam, nem tudom, mi jöhet még, Talán már is feladtam, úgy érzem ez is elég. Lehet, hogy túl sokat vártam, Lehet, hogy túl korán vágytam, Lehet, hogy belefáradtam, ennyi és kész. De…..
Hideg reggelre ébredtünk megint. Nem is tudom mi mást várhattam volna a Téltől. Az ébredés pillanatai gyorsított felvételként jelennek meg, felöltözve állok most az ajtó előtt. Fülemben cseng Erik the Idle játéka, az Always look at the right side of Life. Így fütyülök most én…..
Where the realms begins. Létezik 2009.12.26 23:48:00
Messze innen létezik egy másik világ Ahol mindenki szeret bármit is csinálsz. Messze innen ahol zöld az ég, Messze innen ahol minden szép. Messze innen ahol semmi bajunk, Messze innen ahol együtt vagyunk.   Messze innen létezik egy párhuzamos világ, Ahol szeretlek téged,…..
Megjött a tél, hozta magával a hideget, Az emberek szíve még ridegebb lett. Aztán messzire szállt a lelkem, Nem maradt más csak bűnös testem. Számomra már nincs kegyelem, Céltalan lett az életem. Mikor pedig minden hideg lett Az életem is megüresedett. Aztán messzire szállt…..
Where the realms begins. Valahol 2009.12.25 21:58:00
Hideg fény vetül a tájra, csak a Hold világít. Egy szempillantás alatt történt minden. A fények hunyorogtak, majd kialudtak. Csend borult a városra. Egy gyertya lángja táncol most előttem. Kecsesen vonaglik, táncba hívja a falakon lakó sötétséget. Oltsd el most e tüzet kedvesem,…..
SnovVMaker 2009.12.26 18:50:30
Where the realms begins. Bontatlan 2009.12.25 19:45:00
Eljött a karácsony, mint minden évben, Eljött, mindenki várta csak én nem. Egy ajándék a fa alatt bontatlan, Egy melyről eddig csak hallgattam. Az öröm ünnepe, csak épp engem nem szeretnek, De most már késő, hiába mondom, hogy szeretlek. Egy ajándék a fa alatt bontatlan, A…..
Visszhangzanak még fülemben a bűnös szavak, Felejtsd az idő múlandó, csak a bánat marad. Múlik az idő, vas foga emészt mindent, Valami örök, a pillanat mely megtart minket. Megidézve nézem, ahogy lángol egy gyertya, Az egyetlen dolog mely nem változik soha. Múlik az idő, emlékek…..
Eljött hát igen, vége e napnak. Fáradtan esek neki a zuhanynak. Te pedig ott vársz reám kedvesen, Holott most megváratlak rendesen. Puha ágyban, hozzám simul tested, Ahogy estére a megnyugvást kerested. Felkorbácsol ma is vad szenvedély tüze, Rám mosolyogsz, így jelzed, akarod e.…..
Helló Karácsony, ismét eljöttél. Ez évben talán nem én voltam a legjobb kisfiú. Miről is beszélünk, elmúltak a szép napok, már mindannyian tudjuk az igazságot. Azokat melyek fájnak, mégis tudni kell róluk. Nekem tudnom kell. Mégis, most úgy fordulok feléd mint tíz éve,…..
Éjszaka volt, a parkban sétáltam. Egy angyali alakot a sarkon láttam. Oh, mond, miért kell ezt csinálni? Miért nem tudnál nálam megállni? Kérlek, ma ne menj el korán, Ma nem kell fáznod az utcán. Kérlek, ma maradj mellettem, Megpróbáljam mit még nem tettem. Képzeld el, hogy…..
Most hogy van időm mindenre, hagytam egy kicsit arra is, hogy elgondolkozhassak az élet értelmén, és egyéb bölcsességeken. Amiről most szeretnék egy pár sort megírni, az is egy ilyen délután szüleménye. Vannak dolgok, amiknek meg kell történniük, és vannak, amik csak rajtunk…..
Ahogy múlik az idő, ahogy rohannak el a évek. Úgy változik meg körülöttem minden. A föld egyre öregebb lesz, a táj egyre csak sárgul. Lassan múlik el minden, hogy ne érzékeljük az idő múlását. De, ha valaki odafigyel, igen is lehet látni a jeleket. Szétnézek és látom hogyan…..