Regisztráció Blogot indítok
Adatok
sello

0 bejegyzést írt és 13 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Elindult a Bevállalod? - A litera az Olvasóliget programsorozat keretében indított egypercesnovella-pályázatának közönségszavazása, amely a beérkezett pályázatok nagy száma miatt többfordulós lesz. Az első és a második forduló után most kis késéssel itt van a harmadik…..
Családállítás. Nem az övé, nem az enyém. Mi csak szereplők vagyunk, tét nélküli bábok.Ha lehunyom a szemem, most is érzem: állok vele szemközt. Előbb az arca remeg, nem akar sírni, majd a bal lába, a kezei, de ekkor már az én gyomrom és mellkasom is összefacsarodik. Kétséget…..
A többiek, akik már a Bagolyban ittak 6 óta, azt írták, hogy most már siessünk, mert fogy a sör. Amikor Annával befutunk, rögtön Dínót keresi a tekintem, nem nehéz kiszúrnom, épp széles gesztusokkal magyaráz valamit. Kerítek egy széket – bár a hely most is fullon van, de…..
sello 2009.08.28 12:22:13
@sinbad: sztem ettől még nem posztmodern; de azért határozottan jó volt ovasni, kamaszkori szituációkat élesztett újjá
– A világon élő hárommilliárd nő közül te vagy a legcsodálatosabb.– És a legszebb is? – kérdeztem, hogy próbára tegyem, meddig képes elmenni a széptevésben.– Igen, és a legszebb is.Nem vagyok igazán szép, de mindig arra vártam, hogy egyszer valakit…..
Sajtóreferens olvas és szemléz. Napi nyolc órában hullámzik előtte a betűk hordaléka.Időnként kivet magából egy-egy hírt a tenger. Például, hogy brit kutatók szerint a férfiak átlagosan napi 40 percet stírolják a nőket, akik 20 perc körül teszik ugyanezt. Gondolatban…..
sello 2009.08.24 09:23:03
@lalaz: én nem így olvastam. Szerző mire utalt, nem tudom. A Szindbád-névnek sztem itt inkább krúdysan erotikus töltete van, s hogy lányra vonatkozik, istenem, ha ló nincs... - de ez egy női olvasat:)))
Bevállalod? Marlington: fél1 2009.07.28 10:45:00
Nő nélkül lehet élni. Félelmek nélkül nem.Különben mi is lenne veled. Gondolj csak bele, amit nem teszel meg, attól a félelem tart vissza. Félelem nélkül már rég bankot raboltál volna. Szilárd felhajtja utolsó kispálinkáját, leöblíti a savanyú fröccsel, és elindul, bár…..
sello 2009.08.24 08:52:22
Végre szabin. Maradt egy napom, hogy rendbe szedjem magam. Fodrász, kozmetikus, egy gyors körút a butikokba, addig a mocit is átnézi a szerelő. Estére veszek két sört, benyomom a gépet, fel az aprókra. Nem hiszed el, már a második telibe talál: Kezdő leszbikussal ismerkednék a 30-as…..