Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Alex_W

319 bejegyzést írt és 51 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szomorú hétvége ez. Magyarország legnagyobb független szerkesztősége, az Index.hu egy emberként állt fel és mondott fel a lapnál. Az elmúlt hetek pörgős eseményeit tekintve nem véletlenül. Zugügyvéd sztori Én szívesebben láttam volna Bodolai László lemondását. Nem kétlem, hogy ő csak jót akart -…..
Én nem ismertem személyesen Bogdán Lászlót, egyszer ha találkoztunk. Ettől még figyeltem, hallgattam előadásait, szerepléseit, figyeltem tetteit. Egy jobb világért küzdött, egy teljesebb, szabadabb világért, amiben egyszerűen jobb élni.  Küzdött az előítéletek ellen. S bár volt olyan, amikor maga…..
Az eltévedt demokrata Repülőhiba 2020.07.13 20:47:25
Nem fér a fejembe, hogy amíg a Magyar Honvédség bizonyos alakulatainak kiképzése világszínvonalú, bevetéseiket elismerik a nemzetközi közösségben, néhány alakulat felkészültsége kívülről katasztrofálisnak, bevetésre alkalmatlannak tűnik. A siklóernyős baleset tragédiába torkollása ugyanis felvet…..
Hogy hívő keresztyén valaki nem lehet mentség, nem kibúvó. Különösen nem az a bíróság előtt, amikor a világ legundorítóbb bűncselekményében ítélnek el. Ahogy a gyilkosoknál sem számít, úgy pedofiloknál pláne nem kellene számítania annak, hogy valaki mélyen vallásos-e vagy sem. Sőt, inkább azt kell…..
Az utolsó független lapnak nevezik, az utolsó hírportálnak, vagy épp ellenkezőleg az ellenzék vagy épp a kormánypárt irányába elfogult médiumnak, sorosbérencnek, migránspártinak, a háttérhatalom kiszolgálóinak, a gyíkemberek szolgáinak. Nekem az Index.hu kicsit olyan, mint az első szerelem: mindig…..
Az eltévedt demokrata Ok, Boomer! 2020.02.17 21:06:14
Miközben a miniszterelnök úr évet értékelt, Dunaújváros választott, az eredmény egyszerre volt fenomenális, és szürreális, pont mint a magyar politika java: Orbán Viktor kijelentette, hogy megNERt, akarom mondani megnyert mindent (természetesen nem magának, a hazának) tíz és százéves távokon is, s…..
A világunk változik. Az is, amit megdönthetetlennek éreztünk: a sok ezer munkahelyet teremtő gyárak, az állások, a foglalkozások. Nem új keletű a dolog, hisz régen is haltak ki foglalkozások, ki emlékszik már a lámpagyújtogatóra, vagy a kerékgyártóra? Vagy épp ki emlékszik arra, hogy milyen…..
Alex_W 2020.02.11 07:41:01
@MAXVAL bircaman közíró: Igen, a túlértékelik a lexikális tudást. Az hogy egymillió adatot fel tudsz sorolni, nem azt jelenti, hogy bármi haszna lenne, ha nem tudod azokat összekötni.

Egy olyan oktatási rendszerről beszélünk, ami sorra termeli ki a chremtail hívőket, az oltáselleneseket. Az átlag, aki ki kerül a mai oktatási rendszerből és papírral rendelkezik arról, hogy minden szükséges lexikális tudás a kezében van, simán beveszi, hogy a legújabb fajta koronavírus mögött egy titkos, 'háttérhatalmi' összeesküvés van.

Igen, ennek a fajta lexikális tudásnak nincs semmi értelme.

Miközben az emberek 99% nem tudja mi az infláció, így nem tudja ellenőrizni hogy a jegybank, a kormány mit akar megetetni vele. Az emberek 80%-nak gondot okoz kiszámolni egy hitel költséget, pedig az egy egyszerű kamatszámítás.

Egy jelentős kisebbség még mindig azt hiszi, hogy a Trianont kell revideálni és fogalma sincs, hogy az 1947-es békeszerződés határozza meg az országunk határait. Ja, a lexikális tudás...

A lexikális tudásnak egy előnye van: jól visszakérdezhető, és nem szül vitákat, nem kell gondolkodni. Nem tűnik fel, ha valami hiányzik az adatsorból. Erre rávághatod, hogy több is veszett Mohácsnál, de azt már neked sem tűnik fel, hogy Mohácsnál speciel semmi sem veszett el. (Nézz utána, a lexikális tudásunk bűvöletében hajlamosak vagyunk elfeledni egy egész évtizedet, amikor MOHÁCS UTÁN békén hagyott minket a török.)

A mai világban az interneten minden visszakereshető, gyakorlatilag nincs értelme bemagolni az adatokat. De annak van értelme, hogy megtanítsuk, hogyan kell ezeket a nagy adatbankokat használni, annak van értelme, hogy gyermekeink megtanulják azt, hogyan kell rákeresni az adatokra és megtanítsuk arra, hogyan kell kereszt kérdésekkel ellenőrizni, hogy tényleg jó adatot talált meg. Sokkal fontosabb az, hogy valaki képes legyen, és meglegyen benne az igény, hogy utánanézzen mindennek: nagyon fontos a kritikai gondolkodás mód.
Alex_W 2020.02.11 07:58:12
@Hungryhorse: Egyszerűen nem tudom értelmezni, hogy egy költő, egy író, egy irodalmár jobbos, vagy balod. Magyar író az, aki magyarul ír és pont. Lényegtelen hogy jól, rosszul, szociográfiai jellegű regényt, vagy nemzeti hőseposzt. Az más kérdés, hogy a magyar irodalom tantárgynak elsősorban azért mégis csak a jó írókkal kell foglalkoznia.

Érdekes egy Petőfi esetében fel sem merül, hogy jobbos-e vagy balos, pedig hát a maga korában maga volt a megtestesült ördög: liberális volt a szentem, megrögzött republikánus, sőt egyenesen jakobinus. És nemzeti. Így együtt: ő volt Petőfi Sándor.

Nem hiszem, hogy a magyar irodalom szempontjából a polgári életet élő Kosztolányinak a versei értéktelenebbek lennének, mint mondjuk József Attila költeményei. A magyar irodalmi kánonban mind a kettőnek meg van a helye. És ez így van jól.

A baj az, hogy nem irodalmár és nem esztétika, nem a kánon, a nyelvi szépség és az irodalmi értékek voltak most a meghatározók - mint ahogy ezt fentebb a cikkben említettem is. Nem az a baj vele, hogy nemzeti, hanem hogy bűn rossz. Esztétikai nulla. Egy tömegcikk. Nincs egy lapon azokkal, akiket kiszorít. Érdemtelen. Akármennyire is fáj belátni.
Alex_W 2020.02.11 08:14:30
@MAXVAL bircaman közíró: Gondolkodás nélküli lexikális tudás = mai világunk.

De még egyszer idebiggyesztem, mert mintha a "közíró" úr elfelejtett volna olvasni: nem azt írtam, hogy nem kell lexikális tudás. Csak ne értékeljük túl.

Ezen ugyan ne zavartassa magát uram, hisz kutatások sora igazolja, hogy nincs egyedül. Olvasni bárkit megtanítunk, de értelmezni (a.k.a. "értő olvasás") senkit sem. Ez is rendszerhiba.
Most minden a fehér, keresztény és heteroszexuális férfiakról szól. A teremtés önjelölt koronái, a két lábon - időnként járókerettel - járó rambók, akik mindennel szembenéznek, de ha valaki beszól nekik, akkor rögtön olyan picsogást rendeznek, mint három kollégiumnyi elkényeztetett buta liba. Pedig…..
Olvasom, hogy az Európai Néppárt nem tudja lenyelni sem, kiköpni sem a Fideszt: inkább nem tesz semmit, a Fidesz marad a Néppártban, de továbbra is fel lesz függesztve. Azt hiszem túl sok időt adtak azoknak a "bölcseknek", és azok túl gondolták a dolgot. Mert ugye világos, hogy a Fideszben,…..
Nagyon nagy megelégedéssel olvastam a Fidesz szócsövének számító Lokál egyik főcímét: Fizessenek a klímarongálók! Vagyis, hogy Magyarország kormányának fontos szempont, hogy azok fizessék meg, a klímaváltozás árát, akiknek köszönhetjük. Mert tény, hogy a környezetvédelem nem olcsó, csak olcsóbb.…..
Alex_W 2020.01.21 18:25:21
@MAXVAL bircaman közíró: vagy inkább a több száz éven át gyilkos sugárzást kibocsátó atom helyett legyenek szélerőművek, s minden házon napelemek.
Alex_W 2020.01.21 19:20:37
@MAXVAL bircaman közíró: Persze, mindenki hülye, csak te vagy helikopter.

MTA Energetikai Bizottság Megújuló Energia Albizottsága 2006-os becslése alapján szélenergiából Magyarországon átlagosan 3 paksnyi szélenergia áll rendelkezésre:

Szélenergia potenciál H=75 m, D=75 m,
E=56,85 TWh (204,7 PJ/év),
Péves átl.=6489 MW

Igen, ez a tervezett paks2 kapacitásának több mint 2,5 szerese. Egy régi konzervatív becslés szerint.
A hozzászólásom pillanatában a MaVir rendszerirányító adatai szerint a teljes hazai fogyasztás 6800MW. Szóval némi kiegészítéssel elég lehet.

Felszállást engedélyezem helikopter úr :D
Alex_W 2020.01.22 07:32:52
@MAXVAL bircaman közíró: sokkal kevésbé elméleti, mint a tiszta és balesetmentes atomenergia.

Mivel a tanulmányt az akadémiai tagok készítették, akik nem éppen buta emberek és gyakorlati mérnökök is vannak a szerzők között, ezért ebben a számban nincsenek benne:
- a települések, ipari parkok
- a nemzeti parkok
- a természetvédelmi területek
- a védett élőhelyek
- azok a területek, ahol a domborzat akadályozza a kiépítést
- de nincsenek benne (mivel akkor nem léteztek még) a kicsi családi és társas házakra szerelhető helyi kis erőművek és generátorok
- és nincsen benne az elmúlt évek technikai fejlődése, ami hatékonyabb szélerőműveket tett le a piacra.

Ez a szám az a potenciál, amit gazdaságosan ki lehet használni.
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, a Fidesz elnöke, és de jure doktor az évi egyetlen sajtótájékoztatóján egyszerűen csak "mindenfajta munkavégzés nélkülinek" nevezte a azt, hogy a Gyöngyöspatai romák 100 millió forintot kapnak a kárpótlásul az iskolai szegregációért. Bár tény, hogy első…..
Van, amit jobb volna 2019-ben hagyni, mintsem áthozni az új évbe, ilyen például a faragatlan Schmidt Mária és a és a még viccnek is rossz Bayer Zsolt kettőse. Az elmúlt év utolsó napjain sikerült mindenkit, akinek van jövője - beleértve saját gyermekeiket és unokáikat is megsérteni, egyetlen…..
Alex_W 2020.01.07 08:24:47
@Nbl: Ezzel nagyon egyetértek :)
Esterházy Pétert manapság nem sokat emlegetik a hivatalos kultúrpolitikában, nem véletlenül. EP ugyanis nem volt jobb oldali, igaz nem volt baloldali sem. Ellenben megmaradt magyarnak mindig. Nobel-díjasan* is, akkor is, amikor Németországban is sikeres írónak számított, amikor szembe nézett a…..
A kormány nagyon tagadja, hogy bármilyen köze is lenne a klímaváltozás megfékezéséről kezdeményezett konzultációhoz, pedig ez volt az évtized legjobb húzása, még ha Brüsszel kényszerítő, sok millió eurós keze is kellett hozzá. Természetesen kitöltöttem. Nincs abban semmi meglepetés, hogy ha…..
Ez a kormány képtelen tanulni. Képtelen alkalmazkodni, még akkor sem, ha a saját túlélése múlik rajra. Pedig a Fidesz számára itt most már tényleg a lé a tét. A miniszterelnök maga nem nyilatkozik - mint ahogy tette azt 2002 és 2006 országgyűlési választásai után. Mondjuk a hivatalába bejár - ez…..
Fideszes berkekben a következő két és félévben biztosan mindennapi téma lesznek a 2019-es önkormányzati választások, és az, hogy az előzetes közvélemény kutatások, saját belső felméréseik és egyáltalán, a tuti biztos taktikájuk ellenére hogy szaladtak bele egy ilyen pofonba, különösen ami a…..
Tegnapra örömünnepet kovácsolt magának az ellenzék: ahol összefogtak, ahol csapattá tudtak válni, ott nem egyszerűen megszorították a kormánypártot, hanem le is győzték. Mindenkinek köszönöm ezt a szép estét.  Reggel már úgy éreztem magamat, mint egy box meccs szünetében, amikor a majdnem kiterült,…..
Amikor 2019. május 29-én a Viking Sigyn összeütközött, s a víz alá nyomta a Hableány nevű városnéző hajót, nem csak az elmúlt évtizedek legsúlyosabb dunai katasztrófája történt, de kis híján elsüllyedt a dunai hajózás biztonságába vetett bizalom is. A vizsgálat kisebb döccenőkkel ugyan, de sorban…..
Nincs is annál szörnyebb, mint amikor az ember a tüzet okádó utcákon, a tüzes pokol közepén vergődik hazafelé. A ruházat is lefolyik szinte róla, a megrekkenő hőségben izzad, mintha egy két lábon járó szökőkút lenne. Beesve a lakásába csak egy pohár vizet szeretne. Megnyitja a csapot - de nem jön…..
Avasalján Veres Pál, a jelölt 2019.07.01 15:13:52
És igen végre! Győr, Szeged, Budapest és kismillió másik magyar város után Miskolcon találtak egy jó embert, egy jó jelöltet! A Függetlenek a Szinva Városáért Egyesület (Függetlenek SzIVE) előrántotta a kalapból Veres Pált a miskolci Földes Ferenc Gimnázium igazgatóját.  Persze ez már sokunknak nem…..
Önök gazdagok. Nagyon gazdagok. Miskolc városa, vagyis önök fejenként 10 000, igen, tízezer magyar forintot költöttek egy épületre, amelybe senki be sem tette a lábát, amióta elkészült.  Ha kilátogatunk a Miskolci Egyetemre, vagy csak az Egyetem melletti Lidlbe megyünk bevásárolni, akkor egy…..
Orbán Viktor keresi a konfrontációt a saját pártcsaládjával: azokkal, akik eddig megvédték. Nem tetszett a véleményük, amit addig ignorált, hogy felfüggesztették; s így már nem tetszik a Néppárt által Európai Bizottság élére szánt Weber sem. Orbán Viktor hallgatja Sargentini képviselő asszonyt az…..
Miskolc elnéptelenedés katasztrofális méreteket öltött - ennek legjobb beismerése, hogy a hatályos jogszabályok alapján a jegyzőnek két fővel kellett csökkentenie a közgyűlés létszámát, mert Miskolcon már nem él 160 ezer ember se. A jegyző nyilatkozata felér egy beismeréssel, hogy mennyire…..
Arra fogadni lehetett, hogy a kampány alatt elszigetelik a Fidesz kínos ügyeit az Európai Néppárttól. Az Orbán szavaival egyszerűen csak "hasznos idiótáknak" nevezettek ugyanis - az előbb említett miniszterelnökkel ellentétben - tudnak kettőig számolni: pontosan látták, hogy a Fidesz politikája…..
Nagy Blanka kiskunfélegyházi középiskolai tanuló felszólalt egy tüntetésen, kifejezve, hogy nem ért egyet a kormány politikájával.  Én alapvetően ilyenkor büszke vagyok, hogy a mai fiatalok milyen éretten használják a fejüket, sokkal, de sokkal érettebben, mint például én tettem az ő…..