Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Vanília

0 bejegyzést írt és 12 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Mivel gyakorlati ténykedésemet Nógrád megyében és Győr-Sopron megyében végeztem, fontosnak érzem a korszak siker növényének bemutatását. Ez pedig az uborka. Győr-Sopron megyében Győrtől egészen a Sopron és Vidéke ÁFÉSZ –szal bezárólag  kis gazdaságok, háztájik ezrei foglalkoztak az…..
A muskátli teleltetése: A kerti muskátli  nem igényes a teleltetés módjára. Szedjük ki a földből vagy az erkélyládából és sűrűn egymás mellé állítva rakjuk be ládába. A gyökereket takarjuk be teljesen földdel, és a ládát állítsuk fagymentes helyre, ahol némi…..
Hogy a jelenlegi és a volt kormánypártok még a Harmadik Köztársaság lebontásának hisztérikus hónapjai során is képesek fenntartani évtizedes együttműködésüket – mi bizonyíthatná ennél jobban e pártok kétségbeejtően eltorzult viszonyulását hatalomhoz és demokráciához?…..
Vanília 2012.03.04 17:59:43
@nápolyi maszti:
Sok minden bosszant ebben az írásban -- persze sok minden tetszik is --, de például kifejezetten gyermeteg az a bekezdés, ami felsorolja, mi mindenre van szüksége "Ma Magyarországnak", a versengő politikai rensdzerektől a megbecsült civil szereplőkön át a ciklusokon átívelő, átlátható beruházásokig stb. stb., ami egyrészt evidencia, mert erre van szüksége mindenhol minden demokráciának, másrésztől mindezekből nálunk semmi sincs. Úgyhogy az egész olyan, mintha a séf bemenne a lepukkant konyhába, körülhordozná tekintetét az ócska eszközökön és silány alapanyagokon, majd sorolni kezdené, mi mindenre lenne szüksége, hogy qrva jókat főzzön, a hiperszuper digitális sütőtől az avokádón át a friss homárig -- dehát, bakker, nincsen, azt mondd meg, hogy amit itt látsz, abból hogy fogsz valami ehetőt kihozni? Úgy aligha, hogy mindabba, ami ugyan nem tökéletes, de úgy-ahogy működik, vagy legalábbis reparálható (baloldali pártok), kéjesen és folyamatosan jó nagyokat rúgsz!

szövegű bejegyzéseddel egyetértek. és biztos, hogy nem csak én.
Vanília 2012.10.24 01:58:14
Szúrófény!
Ez egy jó írás, de kiegészíteni is lehetne azzal, amit ma elhallgatnak.
Az a zseniális előző rendszer mindaddig életképes volt - sőt biztonságot, megélhetést, célt adott az embereknek -, míg a kitalálói meg nem éheztek az anyagi és nem kevésbé a földterületi vagyonra, ami közép és kelet európában fellelhető volt. Ha nem akarták volna a centralizált – állami, pontosabban társadalmi tulajdonú - vagyont eltulajdonítani, akkor 22 év óta is azt építenénk, s biztos, hogy eredményesen, az is, hogy nem embertelenül.
Könnyebb is volt nekik így megszerezni amit akartak, hiszen másként, elaprózva, nem tudták volna véghez vinni. Ehhez kellett előbb nekik az, hogy bebizonyítsák a maguk kreálta rendszer rosszaságát, amihez a maguk eszközeivel el kellett azt lehetetleníteniük. Megtették. Közben párhuzamosan építették az újat, szereztek tettestársakat, és felosztották maguk és kiszolgálóik között azt, amiért dolgozott a parasztság és a munkásosztály több, mint 40 évig.
Így lett oda a világ dicsősége, mert megtehette egy maroknyi pénzéhes és folyton uralkodni vágyó réteg, hogy ismét a más munkájának gyümölcséből fedezze soha szűnni nem akaró étvágyát.
Folyamatosan törekszik arra, hogy a tömegeket különbözőnek tűnő politikai irányultságok propagandáival megossza, mert e nélkül nem tudná a már megszerzett hatalmát megtartani. Ez jól látható napjainkban is. És az már teljesen feledésbe merül, hogy a megtermelt javakat igenis annak kellene élvezni, aki megtermeli.
Soha nem csituló érdekellentét a milliók munkája és a maroknyi haszonélvező között a kapitalista rendszerben.
Mi Gyuri bácsitól úgy tudjuk, hogy a gazdaság dübörög. El is hisszük neki, a hangját idáig hallani. Persze a szakadékba zuhanó autó is dübörög, ha néha neki-neki csapódik a sziklafalnak. Jegyzi meg valaki szkeptikusan, de ne figyeljünk rá, vélhetően hazaáruló. Hogy…..
A Magyarországnak nyújtandó IMF-EU hitel feltételeiről már jelentek meg találgatások, véleményem szerint azonban a legtisztább képet akkor alkothatjuk hazánk IMF jövőjével kapcsolatban, ha figyelemmel kísérjük a már szerződött országokban végbemenő folyamatokat.A hasonló…..
Vanília 2012.02.14 20:29:15
Tekintve, hogy a magyar egészségügyi intézmények ellenőrzésekor feltárt hiányosságokat és költekezési túlkapásaikat soha nem hozzák nyilvánosságra, joggal gondolhatjuk, hogy ellenőrzések nincsenek, de legalábbis nem folyamatosak, nem elég mélyrehatóak és nem elég publikusak.
Szinte mindenki találkozott már visszás dolgokkal, ha rákényszerült igénybe venni valamelyiket.
Tagadhatatlan tény az is, hogy a kiszervezésekkel többet költenek az intézmények, mint előtte.
Az is tagadhatatlan, hogy a 70-es évekhez képest 50%-kal több orvos dolgozik, kevesebb ellátottra – KSH -, miközben pl. a házi orvosok csak fele annyit rendelnek, a várakozás viszont sokszorosára nőtt.
Az is tagadhatatlan, hogy a magánpraxisok működése sincs túl jó hatással a betegek ellátására. A biztosítási alapon igénybevett ellátás során felajánlott fizetős rendelések, kezelések - akár ugyanattól az orvostól – több kérdőjelet vetnek fel.

Az is tény, hogy aki dolgozik, jól keres, az könnyen mondja, hogy legyen magánbiztosító, legyen fizetős egészségügy. Túl azon, hogy többségében meggondolatlan egyedek tesznek ilyen kijelentést, megjegyezném, hogy semmi nem tart örökké. Kerülhetnek még ők is rosszabb helyzetbe.
Másrészt, semmilyen demokrácia, ahol az élet érték, ahol a magzatnak is vannak már jogai, nem teheti meg, hogy ne védje mindenki életét egyformán. Milyen közösség az, ahol a szerencsésebbek, a” jobban helyezkedők”, a protezsáltak, az átmenetileg munkahellyel rendelkezők egyszerűen félresöpörnék - ahogy itt eléggé elavultan fogalmazott valaki, a potyautasokat - azokat, akiknek nagyon nagy zöme önhibáján kívül nem dolgozik, vagy ha igen, alacsony bérért. Amiből ugye nehéz lenne fizetni egy megfelelő ellátást.

Szeretném megjegyezni, hogy amit itt a véleményekben olvastam, az mélységesen felháborít. Önző és meggondolatlan, sem ténybeli információk ismeretéről, sem kielégítően átfogó, logikus gondolkodásra nem vall.
Azt mindenesetre elég szemléletesen tükrözik, hogy az önzés mellet nagyfokú még a butaság és a tehetetlenségből fakadóan a napi sajtóban olvasott demagógiák szajkózása is járványosan terjed. Sőt gyökeret vert.

Továbbá aki a káros szenvedélyek egészségre gyakorolt hatását boncolgatja, legyen olyan szíves a nemi elhajlásokból, a drogozásból, a divat miatt szokássá lett pl. táplálkozási problémák stb. – anorexia, bulimia, szépészeti műtétek – következményeiből eredő egészségügyi kiadásokra is gondoljon. Nem csak dohányzás és elhízás van. De lényegében sok betegségre igaz lehet az egyed egészségtelen életvitele. Vagy az egészségének veszélyeztetése, lásd pld. stresszt okozó munkahelyi, politikai, gazdasági környezet. Lehet ez akár egy taposós kolléga hatása a munkatársaira.
Azoknak is változniuk kellene, akik önismeret és tudás hiányában károsan hatnak a környezetükre. Ha már egyszer azt akarják, hogy az egészséges életre nevelésnek legyen eredménye. Lásd. Japán.