Regisztráció Blogot indítok
Adatok
norisk

0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hát nem lesz idén adócsökkentés. Milyen szomorú. Pedig már megmondta a Viktor is. Akkor most a Viktor hazudott? Borzalom.Na igen. Ez a kampány, ez már csak ilyen. Hazudott a Fidesz, mint ahogy négy éve az MSZP is. De mondok durvábbat. Ha a Jobbik vagy az LMP jutott volna hatalomra,…..
norisk 2010.04.21 19:36:25
T. blogíró,a szövegeidet egy agymosott személy írta, akivel igazából teljesen értelmetlen vitatkozni (írjál még esetleg az Orbán bányákról és szőlőkről is, mert kimaradtak ezek a témák, pedig az elmúlt 20 év meghatározó eseményei voltak:) )

Úgy érzem lelked mélyén igazából önmagában a Fidesz kormányzás ténye zavar, szíved szerint kimennél a Kossuth térre: "hazudott a Fidesz". Ha Kövér nem szólal meg, akkor találtál volna más okot a posztolásra.

Sajnos fordítva ülsz a lovon, csak sajnos nem érzékeled. Részben a hozzád hasonlóan gondolkodók miatt lehetett ilyen vezetése az országnak és vagyunk ilyen lelki és gazdasági helyzetben.

Ha az ország a céged lenne kirúgnád-e a 2002-2010 közötti menedzsmentet? A többiek közül jelenleg csak a Fidesz jöhet szóba, ezt be kell látnod, akár tetszik akár nem. Innentől kezdve próbálj jó képet vágni a dologhoz.
Jó lesz az neked ha a Fidesz kudarcot vall? Akkor, együtt dőlünk be.
Jó az neked, boldog leszel attól, hogy most min. 2010-ig évig hasonló posztokat írogatsz?

EGyébként, ha csak átlagos vezetésünk lett volna 2002-től nem itt tartanánk.

Hidd el barátom, a cseheknél és a lengyeleknél sem zsenik vezették az országot, mégis jól megy nekik, ezt mivel magyarázod? (tudom, Viktor a hibás...)

Nézd meg hol lesz az ország 2014-ben!

Ha a Fidesz kormány csak egy átlagos teljesítményt nyújt, biztosan elindulunk felfelé (ha nem lesz világválság), még a blogíró is.

Addig meg lehet fikázni a még 1 napot sem működött, jó kis szoci 3. mutyiköztársaságot átvett Orbán kormányt, sok sikert hozzá!

Ezen kívül, szerintem komolyabban gondolata Orbán az adócsökkentést, mint pl. GYF és Kóka mester a "pannon pumázást" és a "dübörgést". Remélem a blogíró már akkor is lelkesen posztolt.

10 éve én is úgy gondolkodtam, mint te, ezért nem neheztelek rád (csak azt láttam, hogy a Fidesz "arrogáns", ami igaz is volt csak sajnos nem ez a lényeg. Medgyessy nem arrogáns, mégis romlásba vitte az országot.)Remélem néhány év múlva kinyílik a szemed.