Regisztráció Blogot indítok
Adatok
benji9999

0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az állam szabályozó tevékenysége, bár számos esetben szükségszerű, megkerülhetetlen, sőt, egyenesen elengedhetetlen az adott piac hatékony működéséhez (javítja a piaci hatékonyságot), mégis nagyon-nagyon nehéz (értsd politikailag terhelt) és olykor borzasztó ellentmondásos…..
A főváros útfelújítós sajtóközleményeivel nem nagyon szoktam foglalkozni, de most kivételt teszek. Rendbehozzák ugyanis a Nagy Lajos király útját, amelyről Tankcsapda körút címmel volt már itt egy kisebb (hm.. természetesen befejezetlen, ráadásul a dizájnváltás miatt kissé…..
 Épp a napokban olvastam Szily Laci remek cikkét a Time Out Budapestben az extrém városi horgászat (EVH) nevű sportról. Ennek, mint írja klasszikus változata volt, hogy az ember sertésbélféreggel fogott halat a trutyiból a Duna szennyvízbefolyóinál. A csatornázás óta persze…..
Meg akarja szerezni a finnt a japán csapat, de vezetője szerint a pilóta menedzserei túl sokat kérnek.”Nem tartunk sok vasat a tűzben, az asztalra tettük, amit adni tudunk, szerintem komoly ajánlat a jelenlegi piaci helyzetben” – nyilatkozta John Howett az…..