Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Magnetico

0 bejegyzést írt és 83 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Elérkezett a playoff visszavágó fordulója, ami a nemzetek közti futballversengésben talán a legizgalmasabb fázis a VB-k és EB-k egyenes kieséses szakaszai után. Eléggé ánlájkli, hogy további vébéújoncok jussanak ki a tornára, de mi minden tőlünk telhetőt megtettünk, minden…..
Az A, B és C csoportokban is sorsdöntő meccseket rendeznek a Bajnokok Ligája 4. fordulójában, Olaszország és Németország teljes lakossága rettegéssel vegyes reménykedéssel cumman a képernyőkre. Az A csoportban a Juventusnak kötelező nyernie Izraelben, következésképpen a Bayern…..
A nap rangadóján két olyan csapat vált pengét, amely általában is élvezi a média érdeklődését és napi szinten is gyakran ragadnak billentyűzetet az újságírók, hogy beszámoljanak az aktuális hírekről. A két legtöbbszörös BL illetve BEK-győztes, a Real Madrid és az AC…..
Nyolc meccsen mindössze egyetlen győzelem, és két sovány pontocska a hazai csapatok mérlege a Bajnokok Ligája 3. fordulójának első játéknapján. A durva meglepetésekről annyit, hogy ha valakit megszállt az ihlet, és telibe trafálta az összes eredményt, az 2642,926776987-es…..
A hétvégén kezdetét veszi a spanyol első osztályú bajnokság 79. szezonja. Nem túlzás azt állítani, hogy a La Liga idei rajtját hatalmas várakozás előzi meg világszerte. A nyári átigazolások, az átigazolásokhoz kapcsolódó találgatások, a klubelnökök megszokott…..
Magnetico 2009.08.30 12:18:44
én kicsit többet,jobbat vártam a Real-tól tegnap, ennek a Depor-nak nem lett volna szabad ekkora gondot okozni, az öreg Valerón ziccert hibázott 2-2-nél, kicsit a tavalyi védekezésre hajazott

persze általánosságban elmondható,hogy a kezdőben sok új játékos volt, összesen 7 !

a legjobb éppen Raúl és főleg Diarra volt, a francia remekül ért fel, zárt vissza sokszor, gólt lőtt, milyen passzokat osztott ki, ő volt az ,aki végig jó volt

Robben eladásával azért jobboldalon Arbeola beadásait kellett megvárni, ez érdekes volt,nem is tetszett

CR+Benzema+Kaká ratyik voltak, ennél ők tudnak sokkal jobbat is

Benzema azt se tudta hol van egy ideig

CR tili-toli, majd beadom rosszul , ezt hanyagolni kéne, nem is raknám ki ennyire szélre, mikor 2 támadóval nyomulunk, mert ő nem ebben a legveszélyesebb,hanem amikor 1-2szer betört 16-os belülre lendületből, nem pedig leviszi szélre, és onnan betekereg talán
United-ben ugye szabad utat kapott a kapuig, 1 csatár "visszavontak neki"

Kaká is tud jobbat, persze nehéz így, hogy senkiről sem tudja,hogy merre mozog,merre fog lépni, hová adja a labdát,ehhez kell pár tétmeccs

Xabi Alonso nem volt rossz, Albiol sem, Garay azért gyengepontja volt a védelemnek, így hamar elveszti az esélyét, Arbeola támadásokban messze nem Ramos,bár ezt sejtettem eddig is
Marcelo klassz volt, keresztbe támad már, csak érjen is vissza:)
Casillas-ban még volt 1-2 tavalyi rossz reflex,de őt nem féltem

k@urva sok meló van még ebben a csapatban,sztem nem lesz gond azzal,hogy CR és Kaká együtt vannak fenn, mondjuk a 2 támadós játékot erősen meggondolnám, így,hogy eladtuk Robben-t (aminek nem látom értelmét,ha nem esik be Ribéry ma vagy holnap)

most is rúghattunk volna 5 gólt , nem sokon múlott, Benzema higgadtabban is berakhatta volna azt,amit a kapus felütött a vasra

CR szabadrúgásainál csak a célpont meghatározásánál volt gond,vagyis szarok voltak

a 3 gól is szép volt, azért Kaká beindítása Benzema-nak, gyönyörű volt, ilyenekkel kell megverni a védelmeket, Raúl üres kapuba behelyezte,mesteri gól:)

2. gólnál Diarra beindítása Raúl-nak hasonlóan szép volt, sima 11-es, CR szépen berakta

3. gól Diarra megint, nem trükközik ő, csak bevágja a helyére

sztem sikerüljön minden gyengébb meccsünk így , 3 pont begyűjtésével és akkor nem lesz gond:)
Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk? Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk?  Valami hasonló járhat 32 európai csapat - köztük a Debreceni VSC - vezetőinek fejében ma délután, a Bajnokok Ligája csoportkörének 17 óra 45 perckor kezdődő…..
Magnetico 2009.08.28 13:33:57
@Neil Blender: a Madrid már holnap kezd, 8-kor Depor ellen Sport 1

3-0 :)
A csizmában megindultak a lábak, így ha hetven gólt rúgnak ezek a megveszekedett franciákok, akkor se izgatott volna fel több nézőt a liga harmadik felvonása. Huszonhét a hétvégi termés, de sok mindenről nem maradt le a hanyag futballbarát, csak egy bordeaux-i fesztiválról, egy…..
Magnetico 2009.08.27 19:46:46
na végre az nso is megerőltette magát,itt egy jó cikk

www.nemzetisport.hu/minden_mas_foci/a-st-etienne-ujabb-62-millioert-erositett-1851541/

St-Etienne újabb támadót vett, 6 M€-ért egy argentínt, hátha beválik,hétvégén illene nyerni:)
Ha hazaérve egy biszexuális stewardess ikerpár vár minket egy szál bugyiban, hideg sört kínálva fel, a magyar ember azonnal elkezdi méregetni, előírásszerű magasságú és keménységű-e a hab. Vannak ártatlanul őszinte örömforrások az ember életében, engedtessék meg, hogy az…..
Magnetico 2009.08.27 12:54:57
@Shikaka: a sors fintora,hogy jövőre éppen az elmúlt 5 év legjobbja megy ki nekünk(az egyetlen értékelhető),és jön helyére a Loki idei pontja,ami mennyi kb. 4-5-6 ?
(ha azt vesszük,hogy a fehéroroszok ennyit kaptak a Bate szerepléséért tavaly)

ergo semmit nem javulunk,legalábbis jövőre:D,viszont utána 5 évig lehet erre támaszkodni,vagyis 5 éven belül kéne még inkább jobban szerepelni a magyar kluboknak, és az Uefa-ban nem kiesni egyből
 Össze lehet-e mosni egy 5-0-s győzelmet és egy 3-1-es vereséget? Lehet-e 11 emberrel kettős emberhátrányban játszani? Komolyan kell-e venni a Spurst? A Burnley lenne az új Hull? De akkor ki az új Cristiano Ronaldo? Többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ a…..
Még ma is kristálytiszta emlék, amikor a belgák elleni iksz után - péntek délben - percenként frissítettük a teletextet, hogy megtudjuk, kik lesznek a Fradi ellenfelei. Nincsen nekünk vágyunk semmi, csakhogy ezt most is megtehessük. Igaz, már csütörtökön és tv vagy monitor előtt.…..
Magnetico 2009.08.26 12:54:14
@pytho: Wolfsburg is 4. kalapban van

helyettük válassz egy 3. kalaposat:)
NagyÁrpi nevét skandálva vágunk neki a mágikus harmadik körnek a Premier League-ben, hogy jobb kedvünk legyen a lezárt Margit-híd és a nyárbúcsúztató programok közepette. Rangadót azt nem fognak játszani, mert minek, de a bukdácsoló nagycsapatok és a trónfosztásra készülő…..
Magnetico 2009.08.23 09:07:27
off
@poolfanati:

már megvannak a kalapok

Real,Juve,Inter mind. 2 kalapban

e három mind kaphat 1-1 angolt akár(azok mind 1. kalapban vannak)

1. kalap amúgy 4 angol+Barca,Sevilla,Bayern,Milan

persze még nem végleges ,mert a selejetezőkön lehet 1-2 meglepetés,ami alakíthatja a kalapokat,de inkább a 3.-4.-et

Juve-Real idén nem lesz a csoportkörben:)


azért ,hogy ne legyek off bármely angol klubnak kívánok egy MU/Pool/Arsenal/Chelsea---Juve---Atletico Madrid---Wolfsburg csoportot:D
Magnetico 2009.08.23 10:33:30
@poolfanati:
www.xs4all.nl/~kassiesa/bert/uefa/seedcl2009.html

Sevilla még mindig a Uefa-sikereiből "él":)

ami kétségtelenül több,mint a Juve vagy Inter BL szereplése az elmúlt 5 évben:)
Magnetico 2009.08.24 21:34:00
@poolfanati: hát ma nagyon megverik Torres-t,az tény:)
Miközben mi digiskocsmákban és szakadozó streameken ugrándozva idegeskedtünk, Roliékat betegmód szanálta a Lyon. Míg nálunk a tűzijáték, a Lille és a Toulouse táborában az idegenbeli kupagyőzelem hozta meg a hétközi közösségi élményt. Utóbbi kettő épp egymással…..
Magnetico 2009.08.21 23:00:59
Anicet Andrianantenaina:D

ő meg az Auxerre csatára az ifiből,mert a 3 jobbik sérült,meg Oliech is sérült,maradt Niculae+Birsa,akiknem nem szokásuk a gól(lövés)

ha Horváth "Blanco" Ferinek kéne egy bombagólnál beüvöltenie ezt a nevet, mi lenne abból..
Andrinaninaonanonaonanananemnemdede

amúgy legutóbb már írtam, ha most nem nyer a Lyon ,akkor megbundázzák magukat, mert simán nyerni kéne ,főleg az Anderlecht elleni játék után
,ami miatt nem kell aggódni a visszavágó miatt,meg a játék képe is végre nagyon jó volt

és ma még 2 -es odds(hét elején 2.3 is volt)

Lille kicsit tényleg lazábbra vette, de a Toulouse meg 100%-ra eldöntötte legalább,az amúgy is nehezebb ellenfél ellen,bár a Lille se fog kiesni
tán a Giungamp se :D

jó kis X-et várok min. 1 Gignac gól


a tippekkel is egyetértek, kivéve,hogy nyer a Monaco(ők ilyen hektikusak)
de a Marseille is bedarál(hat)ja a meccset(és max 1 gólt ha kapnak,abból is az egyik 11-es,vagy öngól:D)
a Bordeaux-tól pedig nagyon vékony győzelmet várok,nehogy x legyen
asszem ez lenne zsinórban a 14. bajnoki győzelmük,ha sikerül

Lens ha meg úgy játszik,ahogy a Bordeux ellen 2 hete idegenben sztem lesz 3 pontjuk a meccsből

St.-Etienne vett egy csatárt, mily logikus ötlet, remélem behajtják a meccset

így 5 csapat ott van a nemzetközi porondon, 3 a BL-ben 2 az EL-ben, sztem 2 francia ott lesz tavasszal is a BL-ben, a másik 3 meg remélem az EL-ben

francia házidöntő mindkét sorozatban külön jót tenne a koefficienseknek:)
Az újoncok nagyot alkottak hét közben: a Burnley-meglePI NAgyobbat szólt ugyan, de a JJB-ben is kaszálni lehetett a vendéggyőzelemmel és a Birmingham is kitett magért, vagy inkább megdolgozott a szerencséjéért. A Pool kitömte a Stoke-ot, a múltheti legyőzője pedig a tabella élére…..
Örömteli eseményekről tudunk beszámolni a második körértékelőben: a gólhozam harmincra emelkedett a hétvégén és már-már a bundást idézi. Ki ugyan nem focizták magukat, de győztek a nagyok, miközben űrsiklóba ült a Nancy és megszerezte első pontjait a pöttöm újonc…..
Magnetico 2009.08.19 18:33:07
@Pampito:

az index fórumon van egy francia liga 1. tippbajnokság,nincsenek sokan ezért bárki végezhet elől 1-2 jól eltalált fordulóval,és még csak 2 forduló ment le belőle, bármikor be lehet szállni

index fórum/drukkerkocsma és ott valahol

a St-Etienne-t én is kedvelem, de semmi jó nem néz ki nekik, gyengültek keretben , most meg a rajton is szarul kezdtek és már Gomis sincs,aki a legjobbjuk volt
1. Nehogy már a Levszki Szófia a csoportkörbe jusson! Na de tényleg. Pláne, hogy lesz ott elég olyan csapat, akik még az EL-csoportkörébe se feltétlenül kellenének. (Koppenhága-APOEL, Salzburg-Haifa, Ventspils-Zürich párosítások).2. Ciki, hogy a Battle of Britaint Angliai Csatának…..
Nem kellett hozzá egy perc sem és egy bedobás-cselsorozat-kapushiba kombináció végén már meg is született a bajnokság első gólja, aztán huszonhat másik, helyenként egészen gyönyörű követte. Sikeres hazai idénykezdetről nemigen írhatunk: öt pályán a vendég örömködött,…..
Magnetico 2009.08.10 16:19:56
Magnetico 2009.08.10 18:41:12
hát a legnagyobb meglepetés nekem a Monaco volt, szétcincálták szinte a Toulouse-t, csak nem sikerült belőni a helyzeteket,a 3-0 is reális lett volna, a helyzetek alapján

Lyon blama, nembaj, csak harcolják ki a Bl-t, aztán úgyis aprítanak majd, sztem Gomis-t be kéne rakni a kezdőbe, és két csatárral nyomni,

Davies ,az amerikai srác, egyből gól, remélem kezdő lesz hamarosan

Bordeaux érdekesen kezdett, a Lens tényleg nem érdemelt ekkora verést, de Wendel gólja, meg Gourcuff csele az első gólja előtt pazar volt:)
a kommentátor végig azt mondta,hogy nem olyan nagy baj,ha Chamakh távozik,mert ott van pl. Bellion is,hát nagyon is kell vki ha megy a marokkói

Marseille pörögni fog, csak kis idő kell Deschamps-nak össze kell gyúrni a játékosállományt, Brandao rúghatott volna egy triplát is,amivel helyet bérel magának, de nem lesz gond itt se

PSG-től többet vártam, közben Everton Sessegnon-t vinné 15-20 M€ közötti pénzért, legjobb támadókp-jük kb.(szélen,közepén is klassz), nagy veszteség lenne,de jó pénzt kaphatnak...

St-Etienne ,áhh , nem lesz jó szezonjuk

franciáknak lesz ugye válogatott meccsük(vb-selejtező), Feröer-szigetek ellen szerdán

ez a keret:

kapus: Steve Mandanda (Olympique Marseille), Hugo Lloris (Olympique Lyon), Cedric Carrasso (Girondins Bordeaux)

védő: Eric Abidal (Barcelona), Julien Escude (Sevilla), Patrice Evra (Manchester United), Rod Fanni (Stade Rennes), William Gallas (Arsenal), Bacary Sagna (Arsenal), Sebastien Squillaci (Sevilla)

középpályás: Alou Diarra (Girondins Bordeaux), Lassana Diarra (Real Madrid), Yoann Gourcuff (Girondins Bordeaux), Moussa Sissoko (Toulouse), Jeremy Toulalan (Olympique Lyon)

támadó: Nicolas Anelka (Chelsea), Karim Benzema (Real Madrid), Andre-Pierre Gignac (Toulouse), Thierry Henry (Barcelona), Florent Malouda (Chelsea), Loic Remy (Nice), Franck Ribery (Bayern Munich)

Henry közben lesérült

a válogatott meccs hétközben lesz, de forduló lesz hétvégén is

Allez France ! :)
Magnetico 2009.08.10 20:12:42
@füligjimmy77: Gomis-t azért nem a padra vették, Lopez mellett sztem talán majd befér a kezdőbe, bár mivel elég erős a középpálya,lehet 1 csatárral nyomják majd,bár tavaly is volt néha 3 csatáros felállás, amiben Govou, meg még Fred is szerepelt(nem sok sikerrel) év elején

persze Gignac-ot akarták,de őt nem sikerült elhozni, viszont Gomis-ban is van 10-15 gól, Lopez-ben nem tudom mennyi van, még korai bármit mondani

Lyon jobb lesz ,mint tavaly sztem, főleg a Bl-ben várok tőlük meglepetést, pl. hogy bejutnak a top 8-ba

Chamakh viszont fontos láncszeme a Bordeux-nak, főleg az,hogy nagyon jó páros Gourcuff-al, pl. hétvégén is alig villogott,aztán csak lecsapott a végén, sztem nagyon jó csatár,és az Arsenal-ban a kellő türelemmel Wenger be fogja tudni illeszteni,tán a legjobb klub ahová mehet:)
aztán lehet,hogy marad a végén
Vége a Peace-cupok, amerikai haknik és maláj kurvák közötti szédelgésnek, hát ím, ránk köszöntött végre a Bundesliga hiperrealitás, amely a valóság fölé tornyosulva uralja majd tudatunk az elkövetkezendő tíz (nomégyszer: tíííz) hónapban. Tudatos igazolások, megtartott…..
Magnetico 2009.08.09 03:05:56
@Vul-Kahn:

igen épp nézegettem a koefficiens táblákat, nem sok kell ahhoz,hogy a német-olasz csatában forduljon a kocka szezon végére, és a németek küldjenek 4 csapatot a BL-be és 3-at az EL-be,olaszok pedig 3-at a BL-be, 3-at az EL-be

mondjuk míg 3 olasz kb. nagy valószínűséggel lesz a BL-ben tavasszal, addig németből ez már nem biztos, Stuttgart/Wolfsburg-ot én nem venném nagyon esélyesre,hogy ott lesznek, Bayern ott lesz,de meddig ugye...

viszont az Európa-Ligában is lehet villogni,sőt kellett is a tavalyi ahhoz,hogy még inkább csökkenjen a különbség

főleg úgy,hogy az olaszoknál most majd a 04/05-ös megy ki, ami jobb volt nekik,mint az elmúlt 3 évből bármelyik, németeknél,meg egy átlagos megy ki(5éves számítás miatt)
A beígérteknek megfelelően itt a friss, ropogós francia kémlelőtúra második része, a sorokat rendesen megerősítő négy naggyal és további három, igencsak ambíciózus csapattal. Ebből a hét bandából bárkit dobogós helyen érhet a tavasz 38 kör után, bár a Lyon és a Rennes…..
Magnetico 2009.08.08 23:39:15
Lille:
jó kis csapat, egységesek, abszolút ott a helyük a 4-7. helyen, top 3-ba sztem nem tudnak bekerülni, csak ha nagyot gyengül idén a Lyon, Bordeaux vagy Marseille (egyiknél sem valószínű,sőt…),tavaly a hazai pályán veretlen bordeaux mögött ők voltak a legjobb csapat hazai pályán a ligában, idén az Európa-Ligában is játszik a csapat, a héten mentek éppen egy körrel tovább
Rudi Garcia-t, az edzőt a nyáron elküldték, majd visszahozatták , érdekes kis közjáték, már-már magyaros:)
transzfereket nézve gyengültek, Bastos nagyon jól tolta, nemcsoda hogy elvitte a Lyon (majndem 20 M€-ért)
ő volt a legjobb tavaly itt, nem tudom,hogy fogják őt pótolni, bár még maradt pénzük, Gervinho jó vétel, csatzár tavaly is kellett volna még egy, Vittek annyira nem vált be sztem , Landreau pedig jó kapus, itt újra viríthat(ott volna ,de elég komolyan megsérült a térde nyáron,ki tudja mikor védhet) ,de jött még 2 kapus, szóval teljes kapusváltás volt:)
remélem nemzetközi szinten is ott lesznek, tán még tavasszal is

Toulouse:

nálam ők lennének a meglepetés csapat(megint ?!), de egyrészt sérültekkel kezdik a szezont, másrészt erősítés se nagyon történt,sőt, pedig a tavalyi 4. hely nagyon jó , mégha pontban 3-as holtverseny volt, de az utolsó 9 fordulóban 2 győzelem, 6 döntetlent hoztak csak, 27 pontból 12-t, és még így is meg lett a 4. hely, a másik pedig az ,hogy a „nagyok „ ellen, tehát mondjuk a Lyon,Bordeaux,Marseille,PSG 4-es ellen a Toulouse elég jól szerepelt, pl. a Lyon és Bordeaux ellen kikaptak idegenben, a PSG-t oda-vissza verték, Bordeaux- és Marseille-t otthon elverték !, többi X,de nagyon sok a döbntetlenjük,ezen idén javíthatnának
Carrasso a kapus ment a bajnokhoz, nem véletlenül, Pelé meg egyből megsérült, de Gignac megtartása tényleg jó hír nekik , parádés szezont futott, meg a legkevesebb gólt kapták tavaly
mivel nem erősítettek, így marad a 4-6. hely sztem

Rennes:

tőlük visszaesést várok, sztem nem harcolnak az Európa-Ligáért idén, támadóposzton még elvoltak tavalyis bár, Gyan-től többet vártak ők is gondolom, de Mbia nagy kiesés,mert nagyon jó játékos, MU is figyelte egy ideig, Tettey az új Essien, ja:), bármi lehet,de ha igen,akkor is majd a Lyon húzza le a nagy pénzt,az eladásából nem ők:)
Antonetti jó edző,de itt se ártott volna egy okosabb erősítés,főleg középen, Bangoura-ért ennyit adni nem tudom jó ötlet volt-e, 6-10. hely. nálam

PSG:
na talán idén, ahogy minden évben:), új edzővel, talán a játékuk is jobb lesz, Camara a stabil védő kidőlt 2-3 hónapra , 1 védőt Jallet mellett még vennék a helyükben, és akkor egész jó kis keret ez, főleg ha Kezman méltóztatik villogni, Makelele még mindig jól tolja, valszeg utolsó éve lesz neki
a kapus csere nem lesz gond sztem(Landreau helyett Coupet), és Erding-el bővülnek a variációk elől, Rothen helyett pedig kell vkit szerezni még sztem
abszolút bennük van idén a top 3-as helyezés,vagyis a BL, de kiderül,hisz nincs nemzetközi kupa, a riválisoknak meg van
2-5. hely kb.

Marseille:

sztem ők lesznek most a bajnokok, tovább ingerelve a Lyon-t, ami így még jobban job pörögni a piacon:)
tavaly is jók voltak, de a Bordeux még jobb, viszont Deschamps-nak nagyon örülök, egy bátor győztes mentalitással átfaraghatja a csapatot, és mint a Monaco-t, BL-döntőig megy majd idén:D
már tavaly is jól bevásároltak, Nasri eladása közben, Ben Arfa,Mandanda, Brandao,Koné mind beváltak mondhatni,de most megint belefeccöltek egy csomó pénzt, gondolva a Bl-re is,ahol nagyon jóm lenne a 16-ba jutni, a 32 már meg van:), tavaly a Pool és az Atletico mögött 3.-ok lettek a csoportban
összességében fontos emberek mentek el, de jött is még több, idő kell mire Deschamps összegyúrja őket, Diawara-t áthozni a Bordeaux-től merész ,de jó ötlet, Morientes hát szeretem a fazont Madrid.-os múltja miatt főleg, de nem tudom mit tud hozzátenni, Valencia-ban kb. végigpadozta a szezont, meglátjuk nagy dolgokat nem várok tőle
na de Heinze, áhh egész nyáron izgultam,nehogy Madrid-ban maradjon,erre pont Marseille-be lép le, a rutin, az az ő fegyvere:D
viszont a Lucho Gonzalez nagyon nagy spíler,csak sérülékeny, mellé Mbia+E. Cisse, atombiztos belső középpálya, Deschamps tudja mit kell erősíteni egy jó csapathoz, Cana nagy távozó mondjuk, még olcsón is kelt el, csatár gondok nem lesznek, védelem oké, és Deschamps részben garancia a sikerre
1-2. hely, ennél rosszabb max. vmi írtó szoros csatában lesz sztem,nálam ők a bajnokok, kis idő kell nekik mire átépülnek, belejönnek ,és ott a BL is, be kéne jutni a 16-ba vagy a 3. hely a csoportban,de inkább a 2. :)

Bordeaux:

Blanc nagy kedvencem volt már játékosként, Barthez-es csókjai:D, és edzőnek meg kiváló, látványos játék,eredményes, kiegyensúlyozottan, tavaly a Bl-ben nem sikerült a dolog a Roma és a Chelsea mögött 3.-ak lettek a csoportban(Kolozsvár előtt)
de vmi hihetetlen és váratlan dolgot produkáltak a ligában, Gourcuff-t meg a Milan nem vette meg(pontosabban tartotta meg,mert az övék volt), hanem eladta, áhh, megbánják majd sztem ,sztem simán jobb,mint Nasri,nagyobb benne a potenciál, pedig Nasri az új Zidane:D
Blanc kicsiben azt csinálta,ami a Barca meg Guardiola, látványos játékot varázsolt ki a csapatból, ami parádésan menetelt végig
viszont nem erősítettek eleget sztem, Gourcuff végleges megszerzése nem volt olcsó(15 M€), Diawara elment,jött helyére Ciani ,ő védő, valszeg beválik, illetve Carrasso jó kis kapus, na mweg jött Plasil spanyol bajnokságból, sokat futó cseh szélső, vmelyik világversenyen volt az új Nedved,de azóta elment az idő, meglátjuk
ha Chamakh-ot sikerül megtartani, akkor nagyon jók lehetnek megint, de menni akar, fene tudja mi lesz ebből, Wenger se véletlenül érdeklődött utána, persze a Bordeux is jó pénzt akar, én itt tartanám erőszakkal is, mert Gouffran meg Bellion jóval gyengébbek, és Gourcuff-el nagyon összeszokott páros volt, Cavenaghi meg kevés egyedül, tehát 1,de inkább 2 jó csatár kéne Chamakh helyére ,ha megy
Negredo-val jól járnának sztem,ha már Madrid úgy is lehet eladja a nyáron:)
sztem 2-3. hely lesz most nekik, akár 4. ,nem tartom valószínűnek,hogy 1 ilyen jó szezon után hasonló jó jöjjön, kb. a Barca se fog még egy ilyet futni:)
de drukkolok nekik,főleg a Bl-ben, a top 16 nagy lépés lenne nekik is , és egy nem túl erős csoportból meg lehet

Lyon:
régen volt ilyen, hogy nem ők a bajnokok, meg is nyitották a pénztárcát
nem sikerült a tavalyi szezonjuk, rá is fért egy nagyobb vérfrissítés a csapatra, persze itt évről évre jó nagy változások vannak, de a BL-ben is ott vannak a 16-ba általában, a Barca elég simán elverte őket, mert beszarva játszottak, nem kellett volna félni, na mind1, mások se állították meg őket mondjuk
durva bevásárlás ment itt, na persze elment Benzema jó pénzért, ez óriási üzlet,de a Real-nal persze,sokan azt mondják,hogy még semmit nem tett le az asztalra,hogy ekkora ára legyen, de sztem bőven jól járt a Madrid
21 éves, óriási potenciál, lövőerő, erős testalkat, ahogy helyet csinál magának elől, ahogy visszateszi a labdákat, szabadon játszik elől, nem egy egysíkú center, technikás, örülök hogy Madridba-jött, ilyen társakkal meg igazán megbecsülheti magát és bizonyíthat:)
Juninho is elment, kretén nagy játékos volt, ilyen lövőtechnikája Beckham-nek sincs,mint neki volt, 30-ról,40-ről ráküldte és bumm, Valdes-nek is mit bevágott a BL-ben, csak leste:), na meg gólpasszokban sem szűkölködött
Keita is ment, de ő 1 be nem vált játékos volt itt, nagy reményekkel,csdoa hogy ennyit adtak érte

és a pótlások is jól sikerültek nagyon, Gomis okos igazolás volt Benzema árának harmadáért, mellé Lisandro Lopez ,ekkora pénzt 1 játékosra még nem vágott ki a Lyon,remélem beválik, kellett is ez a két csatár, mert Benzema-n kívül a többi csatár csak a helyet foglalta
most ez a Gomis-Lopez páros klassz lehet, ráadásul Bastos is jött, méltó utóda lehet Juninho-nak itt, na meg a Milan-ban be nem vált,amúgy tényleg fenegyors Cissokho, sztem Gourcuff mellett őt is megbánják majd
Grosso már nem az,aki a 2006-os VB-n élete meccseit tolta, jobb is ha távozik, a Milan-ba már pont beillik, hisz elérte a kívánt kort:)

keretre most ez a legerősebb sztem, ez eddig is így volt persze, Puel utolsó esélye ,hogy rendbekapja őket, a Bl-ben a top 16 már minimum nekik, főleg hogy 2. kalapban vannak idén is

1-3. hely, ha Deschamps ide jön, akkor azt mondom ők a bajnok,de így inkább a Marseille

mondjuk mivel mind3 nagyon fog teperni a Bl-ben, így ilyen előnyben egyik sem lesz, majd a PSG rájuk közelít közben:)

Lyon mivel 3. lett ezért 1 selejtezőt nyernie kell, méghozzá kis mákkal elkerülték a Celtic-et, meg az Atletico Madrido-ot, és az Anderlecht-et kapták, hamarosan játszanak, illene továbbjutni, sőt kötelező !

Bordeaux és Marseille a csoportkörben vannak már, 3. kalapban vannak,nagyon nehéz dolguk lesz,hisz 1 sztárcsapat meg pechesen lehet,hogy még egy lesz a csoportjukban (pl. Madrid,Juve,Inter)

Európa-Ligában 3 francia csapat küzd, a Lille, a Toulouse és a Guingamp(másodosztályú), mind3 még most játszik a csoportkörbe jutásért augusztusban 1 párharcot, hát nem vmi könnyű sorsolás:

Guingamp –Hamburg , alighanem a németek jutnak be
Genk-Lille , ezt illene hozni
Trabzonspor-Toulouse,ez is sikerülhet
Magnetico 2009.08.08 23:42:26
@halareaal: nem már télen elküldték, nem ment annyira neki, sérült volt korábban, kicsit brazilos (Adriano-s) útra lépett, fegyelmezett sem volt, nem is volt formában, pedig jó volt korábban tényleg

vhol Braziliában játszik most
Profilbővítésre vállalkozik az NST, nyilván sokak közönyére örömére. Mostantól - a prognózis szerint ha nem is óramű pontossággal, de hetente - rendszeresen lehet majd francia posztokat olvasni. Ezzel teljessé válik a kör: az ötödik topliga ügyeit is kitárgyalhatjátok. A…..
Magnetico 2009.08.08 16:08:03
Auxerre:
valahogy nem várok tőlük sokat, éppen középmezőnyhöz elég a keret, top 6 helyezés nincsen bennük, támadórészleg rémgyenge Jelen nélkül, ez a román Niculae tavaly nem rúgott gólt (!),sokszor volt csere,sokszor kezdő, a lengyel most ki is dőlt, Licata se egy nagy gólvágó volt tavaly, bár Monaco-ban nem volt rossz,meglátjuk,de így is a 2. legjobb csatár,ami kritika a többire nézve
a dán támadókp. pedig elment, nem jött senki komoly, helyettük/melléjük, nem lesz belőlük semmi 8.-10. hely kb.

Sochaux:
tavaly bennmaradtak, bár idegenben a liga egyik leggyengébb csapata, a sztárjuk távozott (Erding), meg Birsa épp az Auxerre, két támadó, utóbbi gyenge, de sztem az amerikai srác jó fogás olcsón, Charlie Davies, svéd bajnokságból szedték, Sverkos –al jó kis duó lehet, nálam inkább az amcsi a „Figyeld” játékos:)
Brechet rutinos védő, de jól jön, mert a csapatnak van pár fiatal védője, kell közéjük egy „karmester”
de a keret úgy általában inkább jobb annál, mintsem kiesés ellen küzdjenek, bár itt általában a 12. helyezett kb. 6-8-10 ponttal áll jobban szezon végén, mint a legjobb kieső 18. helyezett:D, tehát szoros tavaszi versenyfutás van, idegileg megedződnek legalább, amikor egyszerre 8 csapat lép pályára, bazzeg kiesünk, ha bukunk érzéssel:D, külön jó, hogy elől is ekkora versenyfutás volt
ettől függetlenül 12-14. hely kb.

Grenoble: sztem ezek kiesnek, alig értettem, hogy maradtak benn, 24 gólt rúgtak 38 meccsen, ebből otthon 9-et:D,minőségileg nem erősödött a keret, főleg nem középen, sztem mondom még egyszer kiesnek,tavaly jól kezdtek mondjuk, aztán fokozatosan süllyedtek,de nem eléggé:)
sztem 17-20. hely , hogy a meglepetésre is hagyjak helyet:),nem újoncként, „kiismerve” nehezebb dolguk lesz

St-Etienne:
bírom ezt a csapatot, de az ág is húzza őket, idegenben nagyon gyengék voltak, sérülés is több volt a soknál, igazából semmi nem jött össze nekik, és idén is sérült 1-2 meghatározó játékos a kezdésnél .
Gomis a liga egyik legjobb csatára is távozott, mivel sok minden épült itt rá, ezért más taktika is lehet,Perrin jó edző, remélem előrelép a csapattal,bár sok objektív oka ennek nincs,de hátha igazolnak még:)
tavaly utolsó fordulóban maradtak benn, most nem lesz Uefa-kupa(E.-liga sem), jobban tudnak idekoncentrálni:)
(10-14. hely kb.)

Monaco:
alighanem visszasírják Deschamps Bl-döntőjét:D, nem tudom mi megy itt, ha akkor elkezdtek volna egy okos fiatalítást,mostanra beérett volna az egész, de csak félig kezdtek el valamit,aztán az se működött, türelem sem volt mindig, és a keretben sztem több volt,mint ami kijött belőle, ellenben ha akarnak vmit még kéne 1 jó támadókp. és 1 jó csatár mindenképpen ,különben sztem sok meglepetés nem lesz benne:) , kb. 7-12. hely, ha ennél jobbak, na az akkor tényleg meglepetés lesz…

Nice:
Antonetti távozott, mondhatni virtuóz edző volt, üvöltözve a kispadnál,néha ki a közönségnek:), megbízható középcsapatot faragott a Nice-ből, de az új edző jelentősebb igazolásokat nem tudott csinálni, nem hiszem,hogy előre lépnek, kiesni se fognak, 9-13. hely,ez szinte fix.

Nancy:
mondanám, hogy ők lesznek a meglepetéscsapat, de nem mondom,mert kéne 1-2 igazolás is, jobb nevekkel, Fortuné elment a Celtic-be,nem akkora veszteség ,illetve pár sérült itt is van sajnos
„üde színfoltja” a csapat a ligának, Correa mester a védekezés híve, volt már 5 védős,3 védekező kp.-s felállás is itt, nem egy Barca, na…
volt amikor ez bevált, pl. 2 éve 4.-ek lettek óriási meglepetésre, ők kapták a legkevesebb gólt is akkor,nem csoda:D,persze 20-al kevesebbet lőttek,mint az akkori 2. Bordeaux,és 30-al kevesebbet,mint a bajnok Lyon
azóta visszaestek, de az igazi antifociban mindig ott rejlik a lehetőség:D,most szélsőhátvédeket is vettek párat, még kéne 1-2 jobb spíler és megfricskázhatnák a középcsapatokat,de amúgy jó nagy szórással 7-14. hely

Valenciennes:
hát igen, lehet kiesnek, vagy max. 4 ponttal bennmaradnak, több jó nem néz ki nekik, új edző van, az előző nem végzett rossz munkát, a viszonylag gyenge kerettel, a PSG le is csapott rá, az új edző meg a Boulogne volt edzője, akivel feljutottak,lehet jól jártak vele,mert ennek az újoncnak sem a legerősebb keretük volt a liga 2.-ben…
nagy potenciál nincsen bennük, 15-20. hely ,új edző mindig rizikó, ráadásul nem rossz szereplés miatt volt edzőváltás, meglátjuk ezt is

Le Mans:
HA minden csapatrészre jönne 1 játékos, tök jók is lehetnének, annak ellenére,hogy sokat szenvedtek tavaly, de így megint szenvedés lesz, 13-18. hely, még kiesés is benne van ,ha nem újulnak meg ,van pár klassz játékos,de társak is kellenének, remélem inkább megújulnak,és jobbak lesznek

Lorient:
szép lassan fejlődnek, bár most eladták 3 meghatározó játékosukat, de jött 5-6 másik, ha össze tudják gyúrni egy formás kis csapattá, rendben lehetnek egy 8. helyig is mehetnek , de kb. 8-12. hely
a Gameiro-Vahirua páros nagyon jó, mindketten jó sok gólpasszt tudnak adni, a gólok mellett, erre az Mvuemba-ra is kiváncsi leszek, Portsmouth-tól jött, lehet hasznára lesz a csapatnak,amúgy nagyon jó a címerük:), és 8-12. hely kb.

a 3 újoncról sokat nem tudok papíron a Montpellier ki fog esni sztem is ,bár Ligue 2.-ben a legtöbb gólt rúgva jutottak fel
Strasbourg jól megszívta tavaly,egy X is valóban elég volt az utolsó fordulóban a feljutáshoz a Montpellier-Strasbourg meccsen,de nem jött össze,mert a Montpellier utolsó 6 meccséből 5-öt nyert 1 X,durván tolták,de sztem kevés lesz ez is

Boulogne:
1 év, és már vissza is mennek, pár
elsőosztályban már megfordult játékos igazolása nem lesz elég, sztem a biztos kieső ,a Le Havre-hoz hasonló gyenge teljesítménnyel, legjobb védőjüket elvitte a Hull

Lens :
tök jó kis csapat, 2 ponttal estek ki 2 éve,mikor az Auxerre és a PSG is max. 4 pontra volt a Lens-től, kár volt értük , szerencsére egyből visszajöttek , a keret és a lendület valóban nem olyan gyenge, és egy jó lendülettel simán bennmaradnak, kb. 11.-17. hely , mert itt mondom kicsi a különbség a hátsó részen:)
Akárhogy nézem, piszok nagy szerencsénk van ezzel a reorganizált - egyszersmind felhígult - kupaszíntérrel. Bár ez a harmadik kör nem az a harmadik kör, mégis a sorsolás varázsaként olyan ellenfelek sodródtak az utunkba, akik még egy, az átlagnál összeszedettebb magyar csapat…..