Adatok
momona
0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
(Bár a blogot már rég nem írtam, a téma örökérvényűnek tűnik. Sok megkeresést, kommentet kapok új áldozatoktól, akik átestek azon amin én is. Azt gondoltam mégiscsak érdemes folytatni és leírni 1-2 jótanácsot a felépülőknek...)
Szóval elszakadta az achillesed... először…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
A történetem pedig nem tudom pontosan mikor kezdődött. Fél éve kiderült, mindkét sarkamban két-két sarkantyú van, ezért sántikáltam a bal lábamra elég sokat. Májusban kaptam rá rtg besugárzást. Az utolsó besugárzás után a munkahelyemen megbotlottam és iszonyú fájdalmat éreztem, illetve "reccsenést". Fogalmam nem volt róla, hogy ez a szalagszakadás biztos jele, a sarkantyúnak tulajdonítottam. Itt kezdődhetett a dolog. Utána már egyre többet sántikáltam, és mérges voltam, hogy a sarkantyú ilyen bajokat okoz. Július közepén a szabadságom első napján megbotlottam és újra azt az iszonyú fájdalmat éreztem. Ezek után ahogy felszálltam a kerékpárra, olyan érzésem volt, mintha nem tartaná semmi a bokámat, csuklott ide-oda, a sebváltót felére kellett vennem az addigi legmagasabb fokozatról. Na de szabadság alatt orvos??? Ne már! Elmentem nyaralni, bejártam a Duna-kanyar összes lépcsőjét, felmásztam az esztergomi Bazilika kupolájába is, később saccoltunk úgy 2 ezer lépcsőt össze-vissza, kiindulva a BAzilika 400 lépcsőjéből csak oda. Az első munkanapomon akkora hajtás volt, hogy nem értem rá foglalkozni magammal - ismétlem nem fájt -, csak másnap kaptam el az ortopédust, aki elküldött UH-ra. Innentől peregtek az események, mert a főorvosnő azonnal küldött a traumára, ahol közölték, hogy teljes Achilles ín szakadás, és nem értette a doktor, hogy tudok ezzel még lábra állni. Én még aznap haza kerékpároztam (9 km) és másnap reggel befeküdtem, még aznap műtöttek. Eddig oké, semmi nem fájt, semmi gond nem volt, néhány napig fájdogált a fejem a spinál érzéstelenítéstől, de ez benne volt a pakliban. Aztán még élveztem is a pihenést, olvasást, de mára... Már a család is fárad, mert eddig ki voltak szolgálva, semmi házimunka, most pedig nekik kell csinálni. Most már látszik a kezem munkájának hiánya,ez is egyre inkább idegesít. Mennék én dolgozni, bár köszönet nem lenne érte tudom, de járógipsszel, két mankóval iskolaidőban nem tudok két busszal utazgatni csúcsforgalomban. Szóval legnagyobb bajom a türelem. Annak hiánya.
Még egy kérdés: csak nekem színeződik el a lábujjam és dagad meg ha felkelek? felpolcolva nincs baj és nem érzem szorosnak sem a gipszet. Mozgatom a lábujjaimat, megfeszítem amennyire engedi a talpamat, tehát próbálom a vérkeringést aktivizálni a határokon belül.
Jobbulást minden sorstársnak!