Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Naivhumanista

25 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Vajon a Penny Marketnek kellemetlen a sajton összeverekedő tömeg, vagy épp ellenkezőleg jó reklám, mivel az embereknek nem a szarrágó akció marad meg, hanem az, hogy náluk olyan olcsó minden?..
Igazán straighforward, könnyen dekódolható üzenettel célozták meg a fiatalokat az illetékesek ebben a kampányban, amellyel a vidéki turizmust szeretnék fellendíteni. A vidék szépségeinek unalmas ecsetelése helyett egy keményebb üzenettel próbálták eltalálni a célközönséget,…..
Tudd, hogy kikre (nem) szavazol!Az MSZP választási listáján szereplő Herczog Edit a Kenguru Csoport nevű lobbi szervezet tagja. De a Fidesztől is ott vannak a kenguruk között ketten: Barsiné Pataky Etelka és Becsey Zsolt. A két nagy párt EP delegációja összefonódott a Kangaroo Group…..
Több nemzetközi szervezet is bírálta az új magyar kormány összetételét. A Női Politikusok Nemzetközi Szövetségének nyilatkozata szerint a Bajnai-kabinetben érződik a női döntéshozók hiánya, továbbá feltűnő, hogy egy hermafrodita, sem mozgássérült afrikai származású…..
Naivhumanista 2009.04.21 10:25:13
Úgy néz ki hamarosan vizsgálat indul a magyar csodaló, Overdose és felkészítő csapata ellen. A vasárnapi verseny videóit elemző csapat döbbenetes felfedezést tett: Overdose az ötödik lába miatt nyert. Egyelőre még nem tudni, hogy műtéttel vagy születési rendellenesség miatt…..
Naivhumanista 2009.04.21 10:23:53
@na__most__akkor: Vagy csak ő is menekül ebből a "jópofa országból"
HÍREKKiküldött tudósítonk jelentiA világgazdaság bajaira megtalálták az ellenszert,valami viasz,de az előnevén még vita van az ENSZ-ben.Nem tudni,hogy miként döntenek,de eddig a SPANYOL,illetve a Magyar javaslatra BAKA-viasz mellet döntöttek eddig legtöbben...Magyarországról…..
Naivitás Humor,de... 2008.05.24 07:58:52
Hagyományos (konzervatív) gazdaság:Van két tehened.Az egyiket eladod, és az árából veszel egy bikát.Az állatállományod gyarapodik, a jövedelméből nyugdíjba mész.Indiai gazdaság:Van két tehened.Szentként tiszteled őket. Éhenhalsz.Amerikai gazdaság:Van két tehened.Az egyiket…..
Irány a Duna minél előbb.Hisz  ez még mindig csoda..
Várom a nyarat A nyár 2008.04.28 15:46:43
A Duna legszebb pontjaDunakanyar és VisegrádItt érdemes még sátrazós hétvégéket is csinálni.Csoda a maga egyszerű szépségében és meglepő tisztaságú...
Azt hiszem az ország egyik "rákfenéje" az álláskeresés.Nem csupán a kiszolgáltatottság,hanem az "elmebaj"is súlyt egy ilyen fontos területet.Az  még valamennyire érthető,hogy a munkaadók kiválasztási törekvése a fiatalabb munkavállalókat…..
Naivitás Néztem egy műsort 2008.04.22 15:19:17
Néztem egy beszélgetős műsort és ott azt mondta egy "nagy tudású" ember,hogy a Magyar korona társaság tudja a megoldást minden  társadalmi és gazdasági bajra.Jó neki,ha hiszi is,amit mondott.Tán egy valamivel értettem egyet az elhangzottal.Lecserélné az eddigi…..
Naivitás Munka-morál 2008.04.09 08:39:43
Mondanom sem kell a tapasztalat személyes,éppen ezért talán vitatható az értékelése-miként hazánkban immár minden.Cégem változtat egy üzletében.Megváltozik az eddigi értékesítési felállás. Elektronikai,háztartási és szórakoztató elektronikai árú értékesítése volt…..
Ez is most érzés csupán.Szomjasan várom a nyarat-micsoda ellenpont-Vizet nézni,a nyüzsgő életet a víz mentén és csendesen szemlélődni úgy általában a csónakból.Mennyei érzés evezés után megpihenni és csupán lenni...
Naivitás Egy értékelés 2008.04.05 06:54:04
Most olvastam egy német értékelést,ami nagyjából igaznak érzek.Kelet Európa "fura" Demokrációjáról.Talán ők pontosan látják,hogy mennyire álszent az egész blokk.Mindenhol nyomon követhető az egyéni érdek nép-nemzeti  érdekké avanzsálása.Hiába sosem az…..
Naivitás Tán... 2008.03.29 21:50:31
A  "remény hal meg utoljára" elv alapján reménykedni lehet folyamatosan.Ebből áll az életünk jelentős hányada.Hiába naivak vagyunk.A vigasz számomra,hogy nem egyedül.Elég "karcsúra" sikeredik ez az "öröm".Ugyanis akik hatásosan léphetnének…..
Naivitás Nem tudom... 2008.03.28 22:41:45
Természetesen nem tudomÉs most egy hosszú sor jön.Lehet,hogy a sok nem tudom keserít bennünket?Valahogy nem az igazi...
Naivitás Munkavállalók 2008.03.27 18:23:01
A munkavállalók egyre inkább kiszorított helyzete-immár nem először érint meg.Valahogy azt nem igazán tudom megemészteni,hogy a Magyar alsó-közép vezető réteg,hogyan lehet ennyire tehetségtelen,vagy inkább mondható-hogyan lehet ennyire reménytelenül ostoba a…..
A keresztényi ünnepNem tudom ildomos,hogy eszembe jut a keresztényi szeretet,de eszembe jutattják.Ismét fura egy ünnep,de bíz ez már megszokottá vált.Lassan az lesz az érzésem,hogy aki nem keresztény-kiátkozás,pokolrajutás és hasonló finomságban részesedhet.Prédikációkat is…..
Várom a nyarat A nyár... 2008.03.17 14:09:45
A nyári örömTulajdonképp nem is igazán értem,hogy miért várom a nyarat,mert tulajdonképp bármelyik évszak lehet kellemes.Csupán jól kéne érezni magad.Természetesen a nyár azért könnyebb história,mivel a ruházat könnyítésével a lelkünk is könnyebb lesz.Maradok a…..
Várom a nyarat Séta a tavaszban 2008.03.15 11:27:07
Látom a tavasz megjelentét...                                            Ez…..
Várom a nyarat Melegszik az idő 2008.03.14 08:16:01
Várom már a nyár leheletét-igaz ez csupán  még viharos széllökések formájában jelentkezett,de közeleg...
Naivitás Nézem a tv-t 2008.03.12 07:25:56
Csodálkozással vegyes érzésekkel bámulom a tv-k adásait,hogy mennyire megvezethetőek az emberek.Népi hurrá a legcsodásabb az egészben.Valahogy nem gondolja át senki,hogy ez az egész szavazósdi milyen szélhámosság.Abszolút utólérhető egyéni szűk érdek.A legviccesebb,hogy…..
A 90-es években volt egy kedvenc levlapom.Nem formailag vagy képileg volt jópofa,hanem csak úgy önmagáért.Az volt a címe:ITT A TAVASZ PANG A PITTY.a fotó csak illusztráció..
Naivitás Nemzeti pilótajáték 2008.03.05 15:52:27
Azt vélem felfedezni,hogy sokan nem igazán gondolnak arra,hogy példának okáért a nagy voksolás alapvetően értelmetlen.Tulajdonképp az állam  egy piramis játékot játszik az állam polgáraival,hisz a nyugdíj,az egészségügy az oktatás stb. mind része a játéknak.A befizetést…..