Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Benjen

2 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Sajnos a regionális bajnokság közel sem úgy alakult, ahogy azt én előre elterveztem és az edzéseredményekből jósolni lehetett. Az első nap a selejtezőt nagyon elszúrtam. Nem is a futás közben, hanem inkább előtte. A futás előtt nagyon sokat ültem és vártam a call room-ban…..
A napom nehezen kezdődött nagyon, mert tegnap este csak nagyok keveset tudtam aludni. Valószínűleg azért, mert tegnap délután sikerült aludnom 3 órát, úgyhogy nem is voltam fáradt, de az legalább nagyon jól esett. Na mindegy szóval egy kicsit fáradtan indult a napom, de sikerült…..
A mai nap szerencsére nem kellet sok száz mérföldeket utazni a versenyzéshez, mert itthon mutathatjuk meg magunkat. Ez a verseny nem hiszem, hogy az ellenfelek szempontjából nagyon erős lesz. Azt tudom, hogy két profi biztosan rajthoz áll velünk együtt, de lehet hogy talán több is.…..
Üdv! Azért érzékelitek hogy ritkán írok, ennek több oka is van. Egyrészt elkezdődött a 4. negyedév és most elég sokat kell(ene) egyetemen lennem, gyakorlatilag a kedd csütörtök az rámegy erre. Viszont csüt estétől vasárnap reggelig folyamatosan dolgozom meg alszom.…..
Jó reggelt! Csak azért írok, hogy meg ne ijedjetek, még élek és virulok, csak péntekre  (negyedév záró) le kell adnom egy durva házit (olyasmi mint a múltkor, csak egy kicsit nagyobb falat) szóval eléggé el leszek vele foglalva, a hétvégém meg már most teljesen be van telve,…..
Benjen 2010.04.08 20:25:30
Ez most egy a terven kívüli meglepi, nyugodtan nyámmogjatok rajta, és szerintem elég ha a felét elhiszitek. Szóval az úgy történt, hogy mocskosul untam magam az első műszakban az ajtónál jegyszedőként... Bár egy 50 es dán faszi, aki annak ellenére hogy tudja mekkora szar otthon a…..
Holnap kezdetét veszi a BIG 12 konferencia bajnokság, ami az egyik legerősebb bajnokság az egyesült államokban. A 12-es szám nem véletlenül van ott, ugyanis 7 állam 12 nagy egyeteme alkotja ezt a konferenciát: Kansas State , Baylor , Colorado , Iowa State , Kansas,  Missouri,…..
Hali!Igen tudom, ma elcsesztem megint a napot, és nem maradt időm a "cájkling in kőbönháun" bejegyzésre... asszem az egy elég nagy lélegzetvételnyi lesz. Most csak úgy eszembe jutott hogy firkálok valamit, meg az is hogy mennyivel ecccerűbb lenne ha nem gépelős lenne a…..
...és további szép sikereket a sport és tanulmányi életben is!..
    Ma kötelezően választható esti programunk volt, de teljesen megérte, mert egy sportpszichológus mondott el nekünk nagyon hasznos dolgokat. Este nyolckor kezdődött és nagyjából egy óra hosszú volt a kis műsor, de nagyon érdekes volt. Legalább már azért is, mert…..
Beköltöztem az új helyemre, egész jó, majd később post-olok róla, azért is voltam passzív az elmúlt napokban, mert a mindenféle problémákat próbáltam megoldani, az egyikre várnék megoldás javaslatokat....Amivel legtöbbet baszódtam, az a netvarázsolás. Julianál wifi volt, az…..
Öcsém, ezt jól megkaptad! Ez a blog az én útravalóm számodra, hogy minden szép élményedet megörökíthesd. Bloggolj lelkesen, és érezd jól magad!Üdv, Bátyó..